Kézilabda NB I - A fordulók sűrítésére törekszik a szövetség
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) arra törekszik, hogy a fordulók sűrítésével decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerüljön sor a férfi és a női bajnokságban.
Az MKSZ honlapjának szerdai híradása szerint a szervezet a koronavírus-járvány miatti kihívásokról egyeztet az NB I-es ligával, amelynek célja a 2020/21-es bajnoki idény versenykiírásának módosítása.
"A sportág számára jelenleg az a legfontosabb, hogy mindenképpen eredményt lehessen hirdetni a most kezdődő idényben, ebben konszenzus van a liga csapatai és a szövetség között" - mondta Novák András, az MKSZ operatív igazgatója.
Hozzátette, az a céljuk, hogy a szurkolók minél több meccset láthassanak, akkor is, ha a világjárvány miatt esetleg szigorításokra kényszerül az ország. Novák közölte, megtették javaslataikat a ligának, és felkértek, hogy éljen a jogával, és döntsön a versenykiírás szükséges módosításairól. Fontos, hogy a változások ne érjék váratlanul a sportágat, és ne veszélyeztessék a bajnoki mérkőzések lejátszását.
"Több variáció is szóba jöhet, főként a versenynaptárt, a bajnoki fordulók időpontjait illetően, a válogatott időszakok megtartásával. A legvalószínűbb változatnak a fordulók sűrítése tűnik, így decemberig a tervezettnél több mérkőzésre kerülhet sor" - magyarázta.
Az igazgató hozzáfűzte, a szövetség készen áll a módosításra, de fontos, hogy a klubok elfogadják, ezért a ligán belül egyeztetik elképzeléseiket és megteszik pontos javaslatukat.
"Tudjuk, hogy nehéz szezon előtt áll valamennyi csapat, mind szakmailag, mind gazdaságilag, meg fogjuk találni közösen az egyensúlyt" - szögezte le.
A férfi NB I a tervek szerint jövő pénteken, a női pedig szeptember 4-én kezdődik.
hírek innen, onnan
Így robbant be Nádas György
Régi történetekkel, legendás találkozásokkal és kulisszatitkokkal érkezik a Hogy volt?! – Nyári emlékek következő, július 25-i...
„Szopjatok le mind” - Majka így helyesbített, miután felhívták a HírTV-től, hogy mikor kér bocsánatot Bohár Dánieltőll
A rapper egy péntek esti posztban sajnálatát fejezte ki, amiért korábban csak Bohár Dánielre szűkítette le trágár üzenetét. A...
Lac de Gaube: a pireneusi tó, amelyet sokan Franciaország egyik legszebb természeti csodájának tartanak
Smaragdzöld víz, vízesésekkel szabdalt völgy és a francia Pireneusok legmagasabb csúcsa a háttérben: a Lac de Gaube olyan, mintha egy...
A Nyilast kellemes meglepetés érheti, a Rák megoldhat egy érzelmi dilemmát – Napi horoszkóp 2026. július 25. szombat
Tudd meg, mit tartogatnak számodra a csillagok!
Három rejtélyes szóval üzent Orbán Viktor Tusványosról: mindenki találgatásba kezdett
Ezzel sokakat meglepett.
Egy elszabadult vontatmány miatt lezárták a 74-es út egy szakaszát
Az utánfutóba egy szemből jövő autó is belehajtott.
Ezt nem láttuk jönni: Kiara Lord szakértői szerepet kapott az RTL új sorozatában
Váratlan fordulatot vett Kiara Lord televíziós pályafutása: az egykori felnőttfilmes ezúttal az RTL egyik új produkciójában tűnt fel.
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták...
70 000 milliárdot esett a Tesla a tőzsdém
Minden idők legjobb második negyedévét produkálták, mégis felfoghatatlan mennyiségű pénzt vesztettek.
Katasztrófába torkollott a fegyverbemutató Kijev mellett
Bemutatót tartottak Kijev mellett a pilóta nélküli légi járművek vezető fejlesztői és gyártói, illetve az ukrán fegyveres erők...
Zelenszkij: Nem lett volna szabad megtartani a Kijev melletti védelmi ipari rendezvényt
Ahol orosz rakétacsapás miatt tíz ember meghalt, száz pedig megsebesült.
60 százalékkal drágább csomagok: ez a temus vám hatása a gyakorlatban
Megszűnt a vámmentessége a 150 euró értékű, az EU-ba érkező csomagoknak július elejétől: a temus vám hatására mintegy 50...
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Bulvár
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Dagad a botrány Magyar Péter leköpése miatt: a miniszterelnök a hibás a történtekért
Leköpték Magyar Péter miniszterelnököt a Nyugati pályaudvaron. Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint orbitális hibát vétett a személyvédelem. Tényleg a miniszterelnök hibázott?
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett
A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






