Ezt olvasta már?

Adventi programok a pécsi egyházmegyében

A Pécsi Egyházmegye tizenhatodik alkalommal hívta közös készülődésre a területén működő művészeti csoportokat, kórusokat, zenészeket. A Pécsi Advent december ...

0

Ki lesz a következő Boros Misi?

Június hetedikén, hétkor, hét ígéretes muzsikusnövendék lép ki a Kodály Központ színpadán a reflektorfénybe a Pannon Filharmonikusokkal.


hirdetés

Érdemes évről évre figyelemmel követni a Pannon Filharmonikusok Mesterek és tanítványaik című tehetségtámogató programját, melynek célja, hogy zenekar lehetőséget biztosítson a zeneművészet terén kiemelkedően tehetséges fiataloknak a bemutatkozására. A sorozat keretében láthatta a közönség első alkalommal szólista szerepben Boros Misit a Kodály Központ színpadán, de azóta is egyre több tehetség felfedezését és reflektorfénybe kerülését segíti elő a kivételes program. Idén hét ifjú muzsikusnövendék kap lehetőséget a nagyzenekari bemutatkozásra a Pannon Filharmonikusok kíséretében június 7-én, a Kodály Központban.

Pécs városa számos, mára országosan és nemzetközileg is méltatott muzsikusnak jelenti az origót a zenei pályája során. A kezdetek kezdetén ebben a városban ismerkedett a hangszerével a világ egyik legkeresettebb csellistája, Várdai István, de ugyancsak jól ismert, hogy a még most is igazán ifjú, azonban rendkívül jelentős karrier előtt álló zongoraművész, Boros Misi szintén pécsi. Boros Misi mellett több ígéretes tehetség számára teremtette meg az első alkalmat és a lehetőséget a Pannon Filharmonikusok a Mesterek és tanítványaik című tehetségtámogató programmal, hogy szólistaként, nagyzenekari kísérettel, széles közönség előtt mutassák meg, mire képesek hangszerrel a kezükben.

Az április végi meghallgatáson a dél-dunántúli régió (Pécs, Komló, Mohács) mellett az ország több más pontjáról, így Kaposvárról, Zalaegerszegről és Hévízről 19 muzsikusnövendék érkezett, hogy részt vehessenek a nem mindennapi megmérettetésen. Közülük heten kerültek be a programba, melynek keretében a felkészülést követően június 7-én, 19:00 órakor adhatják első koncertjüket a Kodály Központban. Hangszerválasztásuk és korukat tekintve egyaránt van különbség, hiszen a legfiatalabb köztük 10, míg a legidősebb növendék 16 éves.

A 2017. évi Mesterek és tanítványaik program ifjú tehetségei:
Bagi Flóra - furulya (10 éves), Forgó Boglárka - gordonka (15 éves), Drahos Botond - harsona/euphonium (13 éves), Nagy Zoltán Ferenc - klarinét (16 éves), Szentkirályi Boldizsár - szaxofon (15 éves), Horváth Apor Boldizsár - zongora (15 éves), Remenyik Balázs - zongora (13 éves)

A koncert közönsége most részese lehet az élménynek és elsők között élheti át, ahogy a művészpalánták a gyakorlószobából a rivaldafénybe érve felnőnek a feladathoz és tehetségüket bizonyítva elindulnak a zenei pályájukon.







0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Brad Pitt dögösebb, mint valaha - Lehidalsz, olyan sármos a friss fotóin

Kínában kapták le a fotósok a hollywoodi szupersztárt.

Jogerősen felmentették az első őrizetbe vett hajléktalan nőt

Első fokon még elmarasztalták életvitelszerű közterületi tartózkodás miatt, aztán fordult egyet a világ.

Nőtt az államháztartási hiány Magyarországon

Magyarországon az államháztartási hiány a 2016-os 1,6 százalékról 2018-ban 2,4 százalékra nőtt, és az előrejelzések szerint a...

Utasszállító gép gázolt halálra egy férfit

Moszkva Seremetyevo repülőterén egy felszálló gép halálra gázolt egy örmény férfit. A 25 éves fiatalembert Spanyolországból akarták...

Lendületben az oroszok: felpörög a Lada motorok gyártása

Az AvtoVAZ-nál idén jelentősen több motor készül, mint tavaly, és jövőre is növekedni fog a gyártókapacitás.

A németországi migránsok fele analfabéta

Megdőlt a nagy munkaerő-hazugság: nem a szíriai migránsok tartják majd fenn a német gazdasági rendszert.

Úgy tűnik, már meg is van: ő léphet Majka nyomdokaiba - videó

Elképesztően aranyos videóval lepte meg követőit Majka az Instagram-oldalán.

Mérgező, gyerekeknek szánt tányérokat vont ki a forgalomból a Nüby

A bambusztálkákat a magyarországi Müller drogériákban is lehetett kapni, ha vett belőle, ne használja!

OECD a magyar növekedésről. A reálbérek őszig 12 százalékkal nőttek, a GDP év végéig 4,6-ig juthat

A magyarországi növekedés legfontosabb motorját, a lakossági fogyasztást a reálbérek növekedése és a rekordmagas foglalkoztatás...

Veszélyben az utolsó pesti halászház

A ferencvárosi Imre utcában levő egykori dunai halászház helyi védettségének feloldását javasolja az ingatlan tulajdonosa, hogy aztán...

Az EU bővítési biztosa magyarázatot vár Orbántól a Gruevszki-ügy miatt

Johannes Hahn furcsának találjak, hogy Magyarország úgy támogatja Macedónia uniós tagságát, miközben mégsem tekinti azt biztonságos...

0

Sport

Új külsővel döbbentette meg rajongóit Hosszú Katinka

Az Iron Ladyt ilyennek még biztosan nem látta.

Dárdai Pál bosszús a Nemzetek Ligája miatt

A Hertha edzője nem számíthat a holland válogatott játékosára.

A Barcelonánál folytatja a PSG klasszisa

Már megegyeztek a felek.

Bombaigazolásokat tervez a Real Madrid a Premier League-ből

A Bajnokok Ligája címvédője a Manchester United és a Tottenham játékosaival erősítene.

Van Dijk vigasztalta a zokogó román játékvezetőt, akinek a német - holland meccs közben hunyt el az édesanyja

Drámai meccset játszott hétfő este Németország és Hollandia, és nem csak az eredmény miatt.

Negyedik kalapos az Eb-selejtező sorsolásán a magyar válogatott

Nem alakultak jól a kedd esti eredmények a Nemzetek Ligájában, így lecsúsztunk a harmadik kalapról.

Megvan, ki nyeri az Aranylabdát.

Egy újságíró szivárogtatott ki információkat.

Csalódás: csak a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik legjobb csoportmásodikaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így csak a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

A legutóbbi két világbajnokkal is összekerülhet a fociválogatott

Álom- és halálcsoport: kisorsoltuk a magyar csapat 2020-as Eb-selejtezőinek legkönnyebb és legnehezebb csoportjait.

Ritka rosszul jött ki a Fradi a válogatott szünetből

Az NB I-es tabella élén álló Ferencvárosnak rosszul sikerült a válogatott forduló, de nem az eredmények miatt.

Hosszabbított magyar válogatott játékosával a Fradi

Bíró Blanka, a Ferencváros válogatott játékosa meghosszabbította szerződését.

0

Bulvár

Bejutott a veronai buszt vezető sofőrhöz az egyik áldozat rokona, és egy órán át beszélt vele

'Még a hatása alatt vagyok annak, amikről beszéltünk' - mondta a Mokkában.

Gyakran felébredsz az éjszaka közepén és nem tudsz visszaaludni? Ez lehet az oka

Este hullafáradtan zuhansz az ágyba, majd néhány óra múlva, az éjszaka kellős közepén felébredsz, és kipattant szemekkel nézed a plafont? Így járhatsz az álmatlanság végére!

Sírva könyörgött a tolvaj a nőnek, miután kiderült, hogy profi harcművész - videó

Olyan szorítófogást alkalmazott a férfi karján, hogy a tolvaj üvöltött a fájdalomtól.

Gyönyörű magyar falucska, ahol megállt az idő: európai elismerést is kapott a gyűjteménye

Az Europa Nostra-díjas, apró zselici falu kellős közepén van a skanzenje. Szenna gyönyörű település.

Ábel Anita szexin pózolt a címlapon, de bevásárolni kiábrándító külsővel ment

Ábel Anita bevallotta, volt, hogy szétbulizott külsővel ugrott le a boltba.

Bemenne minden magyar lakásába a kormány - itt a törvény a következő népszámlálásról

A Parlament elé került a 2021-es népszámlálásról szóló törvénytervezet.

Hatalmas, kísérteties lényt pillantottak meg a ledöbbent búvárok

Kígyózva, hullámzó mozgással lebegett a nagy kékségben a nyolcméteres valami.

Meghalt Molnár László

A képviselő 1998-tól 2002-ig volt az Országgyűlés tagja.

Vádat emeltek Ambrus Attila ellen

Horribilis összegű pénzbüntetést is kiróhatnak a Viszkisre, miközben csupán 91 ezer forint a havi fizetése.

Melyik laboreredmény jelzi, hogy megy tönkre a máj? 6 érték, ami megmutatja a bajt

Már korán jelzi a májműködés gyengülését néhány laboreredmény.

Hátborzongató dolgot vett fel a szerelőműhelyben hagyott kamera

A szerelőműhellyel kapcsolatban már korábban is felmerült, hogy paranormális jelenségek helyszíne, de mivel akkoriban nem készült videó az eseményekről, csak a környékbeliek elbeszéléseiből lehetett tudni, hogy valami nincs rendben a hellyel.

blogmorzsák

Magyarázható-e a 2,5 milliós négyzetméterár a Gellért-hegyen?

„Azt hittem rosszul látok, amikor a napokban egy új fejlesztésű társasház egyik lakásának főbb paramétereit futottam át.“

„Gruevszki-ügy: Orbánt pofára ejtették“

A Kreml szándékosan kényszerítette színvallásra a magyar kormányt?

„Most látom igazán, mennyire keveset ér a mi pénzünk otthon“

„Megdöbbentő megélni, hogy itt mindennek jobb a minősége, mint Magyarországon.“

Mi közöm van ahhoz, hogy az ATM-nek valami baja van?!

Ki fizeti meg a káromat, ami azért ér, mert a bankautomata nem adta ki a pénzemet?

Bódis József kioktatási államtitkár színeváltozása

Bódis kijelentése kirívóan érzéketlen, és arról is árulkodik, hogy fogalma sincs a rábízott területen uralkodó állapotokról.

Az 1 millió dolláros Bogár

Mutatjuk, hogy milyen autót talált egy szerencsés fiatalember nagyapjának a garázsában Amerikában.

A mosógépről, melynek híg a leve

Kis hazánk piacáról úgy tartják a gyártók, hogy itt szabad a vásár, mert a sz@rt is boldogan kanalazzák.

45 fantasztikus olvasósarok az otthonodba!

Bármilyen adottságú lakásba lehet fantasztikus olvasósarkot kialakítani.

Egy rejtélyes kézirat! Megjelent Szabó Magda első regénye!

Ez akkora irodalmi szenzáció, hogy egyelőre mindenki csak kapkodja a fejét.

Külföldi munkavállalás cukormáz nélkül

Mi rejlik a vonzó hirdetések mögött? Hol vannak a csapdák, mire érdemes figyelni? Egy belsős szakember elárulja.

6 fontos kérdés lakásvásárlás előtt

Ha nem szeretnéd ingatlanos segítségét kérni, ezeket a kérdé­seket mindenképpen tedd fel az eladónak, mielőtt döntést hoz.

Megvan a Dunából kihúzott szellem Lada!

Nemrég hatalmasat futott a neten a szellem Lada története. Megmutatjuk hova került, és mik a tervek vele!

0






0