Ezt olvasta már?

0

Kiesett Knoch Viktor 500 méteren

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang negyeddöntőbe jutott a keddi selejtezőből a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres távján a phjongcshangi téli olimpián, míg a pécsi Knoch Viktor kiesett.

A magyarok közül elsőként a negyedik olimpiáján szereplő Knoch Viktor lépett jégre, aki a legjobb, egyes pozícióból rajtolt, ezt a helyet meg is tartotta. Ugyan féltávnál az 1000 méteren bronzérmes dél-koreai Szeo Ji Ra megelőzte őt, de még így is továbbjutást érő helyen volt, mígnem az utolsó előtti kanyar előtt megbotlott, majd elesett és a mobilpalánknak csapódott. A 28 éves pécsi sportoló a futamot követően úgy nyilatkozott, hogy csak magára haragudhat, mert ezt ő szúrta el.

Ezt követően Liu Shaoangnak nem okozott gondot a továbbjutás. Igazán kiemelkedő képességű ellenfele nem volt. Az MTK minden távon junior világbajnok versenyzője a japán Szakazume Rioszukét lerajtolva élre állt, vezető pozícióját pedig a célig nem engedte át senkinek.

"Sikerült lerajtolnom a japán srácot, amivel tulajdonképpen el is dőlt a futam. A továbbiakban is az lesz a legfontosabb, hogy a jó rajtpozíciót nem szabad eladni" - mondta a 19 esztendős Liu Shaoang, aki elárulta, számára mentálisan rendkívül megterhelő az olimpia, abban szerinte azonban nincs különbség, hogy fizikálisan már mindenki fáradt.

A táv két évvel ezelőtti világbajnokának, Liu Shaolinnak viszont akadtak erős riválisai. Ennek ellenére, ha lehet, még magabiztosabb volt, mint öccse. Az MTK 1500 méteren ötödik versenyzője az első kanyart végig külső íven tette meg a négyszeres világbajnok kínai Han Tien-jü mellett, majd az egyenesben faképnél hagyta. Vezető helyét egy pillanatra sem veszélyeztette senki, pedig ott volt még a futamban az 1000 méteren ezüstérmes amerikai John-Henry Krueger - a már magyar színekben szereplő Cole William Krueger testvére -, továbbá az 1500-on bronzérmes orosz Szemjon Jelisztratov is. A második továbbjutó helyet Han megtartotta.

"Az volt a cél, hogy élre rajtoljak, ez sikerült. Jó erőben, jó formában vagyok, de itt a mentális állapot is sokat számít, jó döntéseket kell hozni és jókor, legutóbb nekem ez nem sikerült, de ezt el kell felejteni" - értékelt a 22 éves Liu Shaolin utalva az 1500 méter elrontott döntőjére, amikor kizárták, s végül nyolcadik lett.

Az 500 méter további küzdelmeit csütörtökön rendezik.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Az alternatíva hiánya

A Fidesz elnöke még mindig azt hiszi, hogy tisztára moshatja tizenhat éves kormányzását. Mint amikor Gyurcsány Ferenc még közel húsz év...

Az Orbán-kormány bukása után Magyar Péter megmutatta, hogyan lehet eredményeket elérni Brüsszelben

Magyar Péter miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcsot követően betekintést engedett a tárgyalások kulisszái mögé, miután...

Nagyszabású felújítás indult az egyik forgalmas hazai főúton

Megkezdődött a 81-es főút legrosszabb állapotú, Fejér vármegyei szakaszának felújítása, ahol a súlyosan deformálódott burkolat miatt...

Rogán Antal találmánya: a nagy letelepedési kötvénybiznisz

Jelentős veszteséget okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt folyik nyomozás szeptember óta a letelepedési államkötvények ügyében. A...

Halálos késelés volt egy németországi idősotthonban

A két sebesült közül egyikük állapota életveszélyes. A támadás oka ismeretlen.

Eljárást indíthatnak Forsthoffer Ágnes ellen

Nem tüntette fel egy vállalatban fennálló részesedését Forsthoffer Ágnes, ezért Hidvéghi Balázs fideszes országgyűlési képviselő...

Egy ott élő magyar szerint a portugálok olyanok, mint mi, csak elégedettebb kiadásban

Sok külföldi hasonlítja a portugálokat a magyarokhoz, Budapestet Lisszabonhoz. És tényleg: közel egyforma a két ország mérete, a lakosok...

A bajai szalmakazaltól a szenior futópályáig. Obádovics Gyula, a matematika iskolateremtőjének regényes évszázada

Obádovics Gyula azt vallja, oktatni nem érdemes, helyette tanítani, nevelni kell. Ragályos optimizmusánál csak cinkos mosolya...

Bayer Zsolt és Deutsch Tamás is odamegy - ezer ember tart a Fidesz hétvégi DPK táborába - itt tartják, megvan, mik lesznek ott

A digitális polgári körök első országos táborát rendezik meg Lakiteleken, ahol a Fidesz és a KDNP politikusai, valamint a jobboldali...

Rázza a fejét a kutyája? – Azonnal vigye állatorvoshoz – élősködő állhat a háttérben!

Folyamatosan vakarja a fülét, rázza a fejét, és sötét, szemcsés váladék jelenik meg a hallójáratában? Ezek a tünetek fülatkára is...

0

Sport

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Légiósok: Partvonalon kívülre került a nagy reményekkel igazolt magyar támadó külföldön

A Raków vezetőedzőjének türelme elfogyhatott Molnár Ádinnal szemben.

Az MTK közel két hónap után nyert ismét az NB I-ben

Pinezits Máté csapata átmenetileg fellélegezhet a kiesés elkerüléséért vívott harcban.

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0