Ezt olvasta már?

0

Kik mehetnek a parlamentbe a mandátumukat át nem vevő politikusok helyett?

Dobrev Klára marad az Európai Parlamentben, míg Karácsony Gergely nem hagyja ott a főpolgármesteri széket az Országgyűlés kedvéért. Most kiderült, hogy kik kapják meg a mandátumaikat.

 

 

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a közös ellenzéki lista második helyén jutott az Országgyűlésbe, de már a választások előtt jelezte, hogy nem veszi át mandátumát, és marad az Európai Parlamentben.

A pártok között született korábbi megállapodás alapján ha az LMP nem szerzi meg a frakcióalapításhoz szükséges minimum öt mandátumot, a DK kiegészíti a zöld párt képviselői létszámát. Az LMP végül négy képviselői helyet nyert, így ez a forgatókönyv lépett érvénybe.

A Nemzeti Választási Bizottság határozatából kiderült, hogy a DK Dobrev Klára mandátumát adja át az LMP-nek, a képviselői szék a lista 50. helyén szereplő, kőbányai önkormányzati képviselőé, Bakos Bernadetté lesz.

A lista harmadik helyén bejutó Karácsony Gergely sem veszi át mandátumát, az ő helyét az a Szabó Rebeka (Párbeszéd) kapja, aki a lista 57. pozícióját foglalja el, és Pest 10-es választókerületében a kommentjei után botrányba keveredett Gér Mihály helyére ugrott be, de a kormánypárti Pogácsás Tibortól vereséget szenvedett.

Az ellenzéki listáról a volt miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter sem veszi át mandátumát, amit legszívesebben Szél Bernadettnek adna, de hivatalosan a Párbeszéd a jelölő szervezet, így a mandátum is a párthoz tartozik. Közös pártlista esetén az azon szereplő pártok egyhangú nyilatkozatára van szükség a mandátum átadásáról – ahogy az a mai határozatokban is látható –, viszont a Jobbik azt állítja, hogy a korábbi megállapodásuk alapján Márki-Zay Péter kiesésével csúszik egy helyet a lista. A DK hasonlóan számol, bár ők nem pártelnöki egyezségre, hanem a jogszabályok értelmezésére hivatkoznak. Ebben az esetben a 39. helyen álló jobbikos Végh Noémi jutna mandátumhoz.

forrás: index







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Változás az óraátállítás miatt, itt a BKK-járatok új menetrendje

Október 25-ről 26-ra, szombatról vasárnapra virradó éjjel térünk át a nyáriról a téli időszámításra, azaz hajnali 3-kor az órákat...

„Egy jelölt rendőrségi megfélemlítése elfogadhatatlan” – levelet írt Pikó András Pintér Sándornak

Nemrég az időközi választás egyik ellenzéki jelöltjénél tartottak hajnalban házkutatást, amelynek a kerületvezető szerint politikai...

Magyarul is nézhető a Predator: Halálbolygó új előzetese

Régen üdvözölhettük a galaxis legfélelmetesebb vadászát a mozikban, de már csak két hetet kell várni és újra nagy vásznon mehet a...

Így kezd a becsületéért játszó Liverpool Frankfurtban

Arne Slot a tétnek megfelelően állította össze a kezdőcsapatot.

A szakszervezeti rendszer kritikus pontjára világít rá a mentős Lengyel Tibor kirúgása

A jelenlegi helyzetben képtelenség lenne a szakszervezeti vezetőknek teljes védettséget biztosítani a munkáltatókkal szemben, csakhogy a...

Oláh Gergő üzenete egyértelmű: „Támogatom a Békemenetet, és aki tud, az menjen el bátran"

A népszerű énekes sajnálatos módon jó ideje bajlódik a térdével. Oláh Gergő távolléte ellenére mindenkit arra buzdít, hogy menjen el...

A rekorddöntés ára: megolvadt a sportkocsi

Mint a hímes tojásra, úgy vigyáznak a legtöbb ilyen autóra, ám ezt a Corvette-et nem kímélik. Nemrég egy versenyen nyúzták, ám...

Molnár Anikó elvesztette szüzességét: „Most voltam életemben először nővel”

Molnár Anikó eddig még nem volt nővel. De csak eddig.

Vizsgálat indult egy rendőr ellen, mert a hátsó kijáraton engedte ki Ruszin-Szendi Romuluszt

A rendőrségen gyanúsítottként kihallgatott volt vezérkari főnök távozását egy ezredes intézte a felettese utasításával ellentétesen...

Huszonhárman sérültek meg a szolnoki buszbalesetben

Az iskola megsérült helyiségét lezárták, az épület többi részét nem kellett kiüríteni.

Iskolaépületnek hajtott egy busz Szolnokon - videó

A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt rendelt el nyomozást.

0

Sport

Fájdalmas büntetést kap klubjától a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus

„Elragadta hév, de ez akkor sem engedhető meg.”

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Mi a jó ég történik a Liverpoollal?

Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Hatot rúgott a Barcelona; már a negyedik percben villant a piros a Bajnokok Ligájában

Kiütéssel folytatta a Bajnokok Ligája főtábláját a Barcelona, míg a Kajrat Almati–Pafosz-találkozón gól nélküli döntetlen született.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

„Ez tönkreteszi Szoboszlait” – Arne Slotot bírálták Angliában

Chris Sutton, korábbi Premier League-győztes csatár Szoboszlai Dominikról is beszélt a BBC Sport Monday Night Club podcastjében.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Bulvár

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik

Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.

Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint

A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.

Földrengés rázta meg Magyarországot az éjjel, és nem kicsi

0 óra 50 perckor földrengés rázta meg Csongrád-Csanád vármegye területét.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0