Ezt olvasta már?

0

Kikapott a Pécsi MFC

Nyert a negyedik helyen álló Pécs otthonában az ötödik FC Ajka szerdán, a labdarúgó NB II 35. fordulójában.

 

A negyedik Pécs vendége volt az ötödik helyen álló Ajka, vendégszempontból tehát remek lehetőség adódott a felzárkózásra. A forduló előtt öt pont volt a különbség a felek között. A Veszprém megyeiek két siker után utaztak Pécsre, a baranyaiak viszont az előző három körben nyeretlenek maradtak.

Jól kezdett az FC Ajka, amely a második percben vezetést szerzett. Soltész indította Nagy Krisztiánt a bal oldalon, a beadás felpattant Helesfay kezéről és a nagy lendülettel érkező Soltész Dominik közvetlen közelről a hálóba fejelt, 0-1.

Nyilván nem erre számított a PMFC, amely nehezen is birkózott meg az új helyzettel. A vendégek vezetése nem sokszor forgott veszélyben.

A nyolcadik percben Adamcsek piszkált bele a kapu előtt egy lövésbe, de Horváth Dánielt nem tudta megzavarni, lábbal hárított az ajkai kapus.

Ez volt a legnagyobb helyzete a házigazdának az első félidőben, pedig nyomott a Pécs, azonban az ajkai védelem hatékonyan működött.

Fordulás után fokozta az iramot a PMFC.

Az 56. és az 57. percben Geiger került gólhelyzetbe, először kecsegtető helyről a kapu mellé lőtt, a második alkalommal pedig szerelni tudták.

Nyomott a Pécs, amely többet birtokolta a labdát, de a kontrázó Ajka támadásaiban is ott rejlett a veszély.

 

A hazai beadásoknál nem volt könnyű dolguk a vendégvédőknek, de – ha néha üggyel-bajjal is – megoldották a feladatukat.

 

A 78. percben betalált az FC Ajka, ám a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt.

A ráadásban Kovács Nikolasz került ziccerbe egy kiugratásnál, de Helesfay bravúrral védeni tudta lövését.

 

Az utolsó percben egyenlíthetett volna a Pécs, egy előreívelést követően bizonytalankodtak az ajkai védők, Óvári kapu felé tudta irányítani a labdát, amely a felső lécről pattant ki.

 

Megúszták a vendégek, akiknek nem esett volna jól a 94. percben elveszíteni két pontot. A megszerzett három egység rendkívül értékes, a folytatásban megcélozhatja a negyedik helyet a csapat.

 

PMFC-FC Ajka 0-1 (0-1)

 

Pécs, zárt kapuk mögött. V.: Berényi. Pécsi MFC: Helesfay – Preklet, Króner, Rácz L. (Németh M., a szünetben), Katona – Grabant (Óvári, 65.), Tölgyesi, Bartha (Bohata, 85.), Kónya D. – Geiger, Adamcsek (Tihanyi, 65.). Edző: Vas László.

 

FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Csemer – Csizmadia, Stoiacovici (Görgényi, 60.), Kenderes, Szekér, Soltész (Présinger, 79.) – Nagy K. Edző: Kis Károly.

forrás: veol.hu

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Többször figyelmeztette a hütte tulaját Szentpéteri Eszter – a csúszós padló okozta a vesztét: „Hetekig kell térdrögzítőt hordanom”

Hetekig lábrögzítővel kell élnie, miután másfél hete balesetet szenvedett Szentpéteri Eszter. A Tények műsorvezetője ugyan egy síelős...

Légiósok: Schäferék veretlenek maradtak a Bundesligában, Baráth csapatkapitány lett azonnal - videó

A VfB Stuttgart hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Schäfer Andrást is foglalkoztató Union Berlinnel vasárnap a német...

15 dolog, amiért boldogtalan vagy és amin sürgősen változtatnod kell

Veled is előfordult már, hogy visszatekintettél néhány évvel ezelőttre, és rá kellett jönnöd, hogy feleslegesen aggódtál olyan sokat...

Nem is játszott, mégis mérföldkőhöz ért a magyar labdarúgó pályafutása

Kugyela Zalán először került be a felnőtt meccskeretbe.

Mínusz 21 fokkal indul a hét, de a végére nagyot enyhül az idő

Az Alföldön tartós, sűrű köd nehezíti majd a közlekedést. A hét második felében pedig a csapadék is megérkezik, ami helyenként...

Ő volt a világ leggazdagabb embere: Elon Muskot is kenterbe veri

A történelem leggazdagabb emberének vagyonát elképesztő méretű hadsereg óvta.

Elképesztő módon védte ki a fegyveres rablást a pénztáros

Furcsa, de nagyon hatékony módját választotta a védekezésnek az a pénztáros, akire Körmenden fegyvert fogott egy férfi. Péntek este egy...

0

Sport

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Edzője már nyilvánosan kritizálja, rövidesen megszabadulhat klubja a magyar válogatott védőtől

Bár ősszel a kapitányi karszalagot is megkapta, az edzőváltással megjárta.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Venus Williams visszatért az Australian Openen, teljes összeomlás lett a vége + videó

Venus Williams öt év után visszatért az Australian Openen, a közönség állva tapsolta őt.

Bulvár

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Belepiszkált a kormány az özvegyi nyugdíjba: mutatjuk, mekkora összeg jár

Így változik az özvegyi nyugdíj feltételrendszere 2026-ban, ennyit kapnak az érintettek az új szabályok alapján.

Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá

Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.

Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat

Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.

A volt osztrák kancellár szerint a liberálisként indult Orbán abszurd világba sodródott

A magyar miniszterelnök, Viktor Orbán vétói nem tudják megállítani az EU fejlődését – nyilatkozta Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár. A poitikus szerint az EU-nak függetlenné kell válnia az orosz gáztól

Szülészeti erőszak egy apa szemével: Próbáltam megteremteni azt a világot, amiben lennie kellett volna

Az apák szerepét és megélését méltatlanul elhanyagoljuk, amikor a szülésekről beszélünk, pedig lehet, hogy éppen az ő bevonásuk, felkészítésük segítene mindenkinek kezelni a nehéz helyzeteket.

Újabb gyomros Robert Ficoéktól a felvidéki magyarságnak, kegyetlen dolgot terveznek véghezvinni

A jó kormányzati kapcsolatok ellenére számos intézkedés tragikus hatással van a felvidéki magyarságra.

3 étel és ital, ami pajzsként véd a hasnyálmirigyrák ellen

A hasnyálmirigy a szervezetünk egyik legfontosabb szerve. Nemcsak az emésztőenzimek termeléséért felel, hanem az inzulin és más hormonok kibocsátásával szabályozza a vércukorszintet, segíti az anyagcserét és fennt

Nincs víz, benzin és áram a karibi országban, ráadásul Kubánál csak Ukrajna veszít több lakost

A venezuelai események nyomán ismét kiéleződött az amerikai-kubai feszültség. Bár a szigetet a kommunisták vaskézzel tartják kézben, a gazdaság összeomlóban van, ráadásul az elmúlt öt évben Ukrajna után Kuba

Trumpnak sikerült összevesznie legfontosabb szövetségesével

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövets

0






0