Ezt olvasta már?

A magyar dráma napját ünnepeljük

Ma van a magyar dráma napja, ebből az alkalomból a színházak magyar szerzők műveivel, nyílt próbával, díjátadóval és rendhagyó programokkal várják a közönséget.


Kilencéves mélyponton stagnált az euróövezeti és uniós munkanélküliségi ráta

Stagnált, több mint kilenc éve legalacsonyabb szinten márciusban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közölt adatai szerint. Magyarországi adatot nem tartalmazott a kimutatás.


hirdetés

Az euróövezetben szezonális kiigazítással 8,5 százalék volt a munkanélküliség, ugyanúgy mint februárban, ami 2008 decembere óta a legalacsonyabb. Egy éve márciusban a ráta magasabb, 9,4 százalék volt.

Az Európai Unió egészében a szezonálisan kiigazított márciusi munkanélküliségi ráta a februárival megegyező, 7,1 százalék volt, az egy évvel korábbi 7,9 százalék után. Az EU idei márciusi munkanélküliségi rátája 2008 szeptembere óta a legalacsonyabb.

Márciusban 18,481 millióan voltak munka nélkül az EU 28 tagállamában, ebből 13,824 millióan az euróövezet 19 tagállamában. A februárihoz képest az EU-ban 94 ezerrel, az euróövezetben 83 ezerrel csökkent a munkanélküliek száma. Az egy évvel korábbihoz képest 1,930 millióval kevesebben voltak munkanélküliek az EU-ban és 1,414 millióval az euróövezetben.

A legalacsonyabb munkanélküliségi rátát, 2,2 százalékot, Csehországban regisztrálták márciusban. A második és harmadik helyen Málta és Németország osztozott 3,3 és 3,4 százalékkal.

A legmagasabb munkanélküliségi rátát Görögországban jegyezték fel, 20,6 százalékosat (januári adat), valamint Spanyolországban 16,1 százalékosat.

Februárban minden egyes tagországban csökkent a munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbihoz képest, Litvániát kivéve, ahol stagnált, és Észtországot, ahol viszont 5,3 százalékról 6,5 százalékra emelkedett.

A legnagyobb mértékben Cipruson csökkent a munkanélküliségi ráta, 12,3 százalékról 9,1 százalékra, valamint Görögországban 23,2 százalékról 20,6 százalékra (január-januári összevetésben), Horvátországban pedig 11,8 százalékról 9,4 százalékra.

forrás: mti.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megdöbbentő jelenet: forgalommal szemben haladt az autópályán egy kamionos - videó

Anglia - Az M6-os autópályán Lanchester felé vezető úton egy kamionosnak nem tűnt fel, hogy rossz irányba halad az autópályán.

A nyugdíjrendszer mehet a kukába, emelni kell a korhatárt

A kormány még csak az öngondoskodást erőlteti, de előbb-utóbb lépnie kell.  

Felháborodott Schobert Norbi: kirúgták a szívsebészt, aki megmentette az életét

Dr. Székely Lászlót a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szívsebészeti osztályának éléről távolították el.

Pozitívabb jövőképpel rendelkezik a Z generáció

A Z generáció 44 százaléka küzdelmesnek vagy elviselhetetlennek tartja a jelenlegi nyugdíjasok életét, az Y generációsok 56 százaléka...

Véget ért a szegedi közgyűlés: a hajléktalanságról vitáztak, zöld kommandót hoznak létre

A köztisztaságról, a kamerarendszerről és a hajléktalan-kérdésről is vitáztak a beruházások támogatása mellett az első őszi szegedi...

Illegális bevándorlás: hazatértek a magyar rendőrök Macedóniából és Szerbiából, Szegeden fogadták őket

Szerbiában és Macedóniában a magyar rendőrök járőrszolgálatot láttak el a jogellenes határátlépések megelőzéséért és...

ÚtON: Megnyitották a szegedi rakpartot, előzés közben ütközött egy kisteherautó és két személyautó Bordánynál - fotók

Frissülő cikkünkben minden olyan infót megtalál a szegedi utakról, ami segíti a közlekedést.

Sokkot kaptak a gyászolók: Durva, mi történt a halottnak hitt férfivel

Hiába ásták ki a sírt, a zokogó édesanya nem volt hajlandó elfogadni, hogy elvesztette imádott fiát. Imádkozni kezdtek, majd váratlan...

Curtis üzent Majkának, soha nem fog megbocsátani neki

Nagyot csalódott, most először szólalt meg a szakítás óta.

Novak Djokovic: Világelsőség egy könyökműtéttel tarkított szezon végén?

Ott tartunk, hogy erre az esély finoman szólva is reális.

Primitív behajtásos trükkel verik át a lakásvásárlókat

Több tízmillió forintot lopnak el károsultanként egy jól szervezett magyardominikai bűnszervezet tagjai. Gyanakodjon, ha hétvége előtt...

Ez a sportmárka nem retusálta ki a modell narancsbőrét - Az egész világ hálás érte

Nemrégiben az Outdoor Voices Instagram oldalán megjelent egy fotó, egy futósortot viselő nőről, aki narancsbőrös és nem retusálták ki!...

0

Sport

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Dzsudzsák elmondta, miért megy vissza az Emirátusokba

És azt is, hova mehetett volna még.

Akkora gólt rúgott, hogy nehéz jelzőket találni

A Rennes futballistája, Ismaila Sarr élete gólját lőtte az Európa-ligában.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Rezzenéstelen arccal fogadta, hogy rákos: barátja közölte a rossz hírt az elhunyt Kulcsár Győzővel

Budapest Legendás pályatársak, ünnepelt tanítványok, barátok, családtagok, szurkolók számára egyaránt fájdalmas a hír: elhunyt Kulcsár Győző (77), a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros vb-győztes párbajtőröző.

Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis

Hamar megtalálhatja új állomáshelyét.

Az elmaradt gólok miatt volt feszültség a MOL Vidi játékosaiban

A BATE Boriszov 2-0-ra nyert a labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában. Meccs utáni interjúk.

Kemény küzdelem a pályán: megszületett az első gól a Vidi El-meccsén

Budapest A fehérorosz BATE Boriszov ellen kezdte meg az Európa-liga csoportküzdelmeit a Mol Vidi labdarúgócsapata. A székesfehérvári együttes nem feltett kézzel szeretne végigmenni a sorozaton, erről árulkodik a szerb vezetőedző, Marko Nikolics (39) meccs előtti nyilatkozata is.

0

Bulvár

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Akár 15 százalékkal többet kereshet, ha állást vállt.

Ülj le, eláruljuk, mennyit keres Dzsudzsák Balázs

Megszellőztették Dzsudzsi fizetését. Nem árulunk zsákbamacskát: legtöbben egész életünkben nem kaparunk össze ennyi pénzt.

Várkonyi Andi csak úgy ragyog Terence Hill oldalán - A színészlegendával szelfizett

Mutatjuk Várkonyi Andrea és Terence Hill közös fotóját - a FEM3 stúdiójában készült.

Érintésre halált okozó kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, az érintésével is halált okozó méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában

Meredeken zuhan Magyarország külső adóssága

772 millió euró a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor Salzburgban

Nem várt kérdéssel lepték meg a magyar miniszterelnököt az osztrák városban, ahol az európai uniós állam- és kormányfők informális csúcstalálkozóját tartják.

Ekkora repülőgép-festési blamát még nem látott a világ

Egyszerre vicces és megmagyarázhatatlan, hogyan mehetett így félre a Boeing dekorációja.

Figyelem, szigorú közúti razziát indít a rendőrség

Elmondjuk, kikre vadásznak majd két teljes napig.

Németh Lajos rossz hírekkel szolgál: így alakul a szeptember vége-október

A 25-30 fok közötti hőmérséklet idén már nem tér vissza.

Egy korszak vége: nem gyártanak több Negro cukorkát Magyarországon

A gyártó átteszi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő év június végéig. Ezzel megszűnik a győri cukorkagyár működése.

blogmorzsák

Mit keresett egy 11 hetes baba a brit parlamentben?

Meddig mehet el a politikai PR?

Ismét egymásnak esett a magyar bal- és jobboldal

„Lényeges előrelépést hozhatna, ha egymás szapulása helyett önkritikát tudnánk gyakorolni, meglátni saját felfogásunk árnyoldalait.“

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Nevelőszülő a bíróságon

„Természetesen a szülők szerint mindenki hazudik. Én legfőképpen. Én voltam a főellenség. Hiszen nálam van a gyermekük.“

Hogyan lesz egy ember evangélikus lelkész?

Aki ma a Magyarországi Evangélikus Egyházban lelkész akar lenni, annak hosszú és rögös utat kell végigjárnia.

Különleges ház csokiimádóknak

Párizsban áll a teljes egészében csokoládéból épült ház, amit ráadásul ki is lehet bérelni. Csak meg ne egye az ember.

4 szupertápláló reggeli turmix

Mangó, cékla, kivi, narancs, sár­ga­répa - a recepteket a szezon­nak megfelelő gyümölcsökkel tehetjük változatossá.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

2,5 évig harcolt az apa gyermekéért

„Én még ilyen kitartást ilyen fiatal férfitől soha nem láttam.“

Mi tartotta lázban az embe­reket a '30‑as években?

Kis színesek fekete-fehér fotókon.

Súlyos nemzet­po­litikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

0






0