Ezt olvasta már?

Ez tesz jót nekem

A finom illat tehát emlékeket idéz fel a gyerekkorból. Amikor vaníliát érzünk, gyakran biztonságban és melegségben érezzük magunkat. Ennek oka: az anyatej sok vani...

0

Kilépett egy képviselő a pécsi Fidesz-frakcióból

Alig egy nappal azután, hogy Csizmadia Péter frakcióvezető kizárta a lemorzsolódást, Háber István Ervin egyetemi adjunktus kilépett a pécsi Fidesz-frakcióból, politikai támadásokra hivatkozva.

 

Nem indult zökkenőmentesen a politikai munka a választás utáni első pécsi közgyűlésen. A testület csütörtöki ülésének szünetében Csizmadia Péter, a pécsi Fidesz nemrég megválasztott elnöke és frakcióvezetője egy rövid videóban jelentette be, hogy az egyik képviselőtársuk azonnali hatállyal távozik a képviselőcsoportból.

Háber István Ervin, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai Karának adjunktusa azzal indokolta döntését, hogy nyíltan vállalt politikai hovatartozása miatt az elmúlt időszakban a szakmai-tudományos életében számos kritika érte, és a nyilvános térben megkérdőjelezték a szakmaiságát.

Alig egy napja még egységes frakciót ígértek

A bejelentés időzítése azért is meglepő, mert Csizmadia Péter alig egy nappal korábban, szerdán még magabiztosan nyilatkozott a sajtónak a frakció egybentartásáról az országos trendek – kilépések, függetlenedések – tükrében.

„Úgy gondolom, hogy nem lesz lemorzsolódás, elég sok minden tart minket össze. Sokszínű a társaság, és ez is például egy jó üzenet lehet az országos politika felé: személyi szinten és tartalmilag is meg kell újulni” – fogalmazott szerdán a frakcióvezető.

A csütörtöki távozás után Csizmadia elmondta: sajnálja, hogy Háber így éli meg a helyzetet, de nincs benne neheztelés. Hozzátette, hogy a képviselő a mandátumát nem adja vissza, függetlenként folytatja a munkát, és a jövőben is számítanak rá.

A ChatGPT-s ügy állhat a háttérben

Háber István Ervin később a közgyűlési teremben, az egyik napirendi pontnál szót kérve hivatalosan is bejelentette a kilépését. Felszólalásában úgy fogalmazott, hogy a közgyűlésbe pártokon kívüliként, fideszes támogatással jutott be, ám a politikai szerepvállalása miatt lejárató támadások érték a szakmai munkáját.

A képviselő név szerint is megemlítette a Telexet, amely szerinte pár hónapja lejáratási céllal ragadott ki részleteket a mondandójából. A lap februárban arról számolt be, hogy a mérnök-oktató képviselő a pécsi költségvetési vitában a mesterséges intelligenciától (ChatGPT-től) kért és olvasott fel spórolási javaslatokat, miközben szakmaiatlannak nevezte a politikai vitákat. Háber a jövőben szeretné elkerülni az ehhez hasonló ügyeket, és teljesen függetleníteni akarja magát a politikától. Pár perces felszólalásában egyébként a hamarosan boltokba kerülő új könyvét is bemutatta.

További átrendeződés várható a patthelyzetes városban

A pécsi döntéshozatal a 2019-es önkormányzati választás óta rendkívül bonyolult. Bár a független, ellenzéki támogatású polgármester, Péterffy Attila nagyarányú győzelemmel tudott újrázni, a testületben a legtöbb mandátuma a Fidesz–KDNP–ÖPE pártszövetségnek van, ám abszolút többséggel ők sem rendelkeznek. Ez a felállás folyamatos patthelyzeteket és hosszas vitákat eredményez.

A lap információi szerint Háber távozása csak a kezdet: a közgyűlésben és a frakciók összetételében a következő időszakban további változások és kilépések is várhatóak, miután az országgyűlési választáson a Tisza Párt tarolt a városban, és a pécsi központú választókerületben a tiszás Ruzsa Diána 63 százalékos eredménnyel győzte le a Fidesz közgyűlési képviselőjét, Cziráki Attilát.

10 perc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az...

Nem is gondolnád, milyen hangulatos termáltavat rejt ez a 683 fős kis község

A termálfürdők rajongóinak kiváló választás lehet az Eger–Egerszalók–Demjén térség, ahol egymást érik a különféle gyógy- és...

Nem a koleszterin a fő ellenség: ez károsítja leginkább az ereket

A legtöbben úgy gondolják, hogy a szív- és érrendszeri betegségek hátterében kizárólag a magas koleszterinszint áll, pedig a helyzet...

Meztelenül lopódzott be udvarokra a részeg férfi

A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ittas állapotban két ház udvarára is bement éjjel, ruhátlanul.

Szinte senki nem tudja, de ez a furcsa, nyálkás zöldség csökkenti a koleszterinszintet: Európában alig fogyasztják

Az egészséges táplálkozás kapcsán legtöbbször a jól ismert zöldségek kerülnek szóba, pedig léteznek kevésbé népszerű növények...

Felfoghatatlan, amit a bébiszitter művelt az elhunyt 2 éves kislány testével

Gyógyszerekkel ölte meg a kislányt a kegyetlen dadus.

Mészáros Lőrinc klubja cáfolta az eladással kapcsolatos híreket - közlemény

Az NK Osijek cáfolta a klubeladásról szóló pletykákat.

Páratlan ezüstérme bukkant fel, megfejtették, hogyan hívták Esztergomot István király idejében

Eddig nem tudtuk, hogy nevezték Szent István szülőhelyét és fővárosát.

Még ötösből is meglepően kevés akadt a hatos lottón

Nem volt telitalálatos a hatos lottón.

Megszűnik a NEAK, újra Országos Egészségbiztosítási Pénztár lesz a neve, a vezetőjét is megnevezték

Jelentős átalakítás előtt áll a hazai egészségbiztosítási rendszer: megszűnik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK), és...

Újra OEP lesz az egészségbiztosító neve, és megvan a vezetője

Kaló Zoltán egészségügyi közgazdászt kérte fel Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az egészségbiztosító vezetésére, amely ismét...

0

Sport

Eldőlt: osztályozóra kényszerülhet a Liverpool, vagy akár Tóth Alexékkel együtt is BL-be mehet

Az Aston Villa Európa-liga-győzelme nagy hatással van a Premier League utolsó fordulójára.

Mellélőttek: A Fradi Európa Liga-útja gyötrelem lesz, nem sétagalopp

Bár sokáig úgy tűnt, hogy az Aston Villa Európa Liga-győzelme és esetleges ötödik helye a Premier League-ben kedvező helyzetbe hozhatja a Ferencvárost az EL-főtáblára jutásért folytatott harcban, időközben kider

Drámai szavakkal jellemezte helyzetét a Csíkszereda elnöke

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke az új edző érkezését is bejelentette.

Budapest világbajnokaival rajtol a rég várt esemény, amely tönkreteheti a sportot

Las Vegasban majdnem ötven klasszis versenyző küzd meg az egymillió dollárt fizető világrekordokért.

EL-döntő: Emery ötödször is a csúcsra ért, az Aston Villa szépségdíjas gólokkal simázta le a Freiburgot - videó

Az Aston Villa 3-0-ra legyőzte az SC Freiburgot az Európa-liga szerda esti döntőjében, Isztambulban.

Megerősítette a klubelnök a magyar edző érkezését: "Legszívesebben én is távoznék; csak gúnyt, megvetést és támadást kaptunk"

A csakfoci.hu korábbi hírét megerősítve jelentette be Szondy Zoltán, a román élvonalbeli FK Csíkszereda elnöke, hogy Szabó István lesz az új vezetőedző. 

Borbély Balázs az ETO bajnoki ünnepléséről: Szombat délutántól hétfő hajnalig tartott az ünneplés

A friss magyar bajnok edzője elárulta, hogyan ünnepelte a stáb a bajnoki győzelmet.

Fellázadtak a FIFA ellen: intézkedett a polgármester, olcsóbbak a vb-jegyek

Zohran Mamdani az elmúlt hónapokban többször is nyíltan bírálta a nemzetközi szövetség üzletpolitikáját.

Nagyon közel az új DVSC-edző kinevezése, Dzsudzsák Balázs jövője is szóba került

Bogdán Ádám, a debreceniek sportigazgatója az edzőkérdésről és a keret helyzetéről beszélt.

10 szuper hely, ahol nézheted a budapesti Bajnokok Ligája-döntőt

Nem csak a pályán lehet nagy az este: a Bajnokok Ligája döntőjére idén is számos budapesti és vidéki helyszín készül óriáskivetítővel, street fooddal, hideg italokkal és közös szurkolással. Van, ahol Duna-part

Eldőlt Feczkó sorsa a Honvédnál, hamarosan jöhet a bejelentés

A Csakfoci úgy értesült, hogy hamarosan hivatalossá válhat Feczkó Tamás távozása a Budapest Honvédtól.

Európa-liga-döntő: Sallai korábbi klubja asszisztált Isztambulban az angol sikerhez

Az Aston Villa és a Freiburg csapott össze a második számú kupasorozat végjátékában.

Bulvár

Nemcsak Tóth Andi érintett? Két újabb hazai sztár neve bukott ki a drogügy tárgyalásán

Véget ért számára egy bizonyára megterhelő időszak: Tóth Andit tanúként hallgatta ki a bíróság abban a drogügyben, ami évek óta csak a "drogos magyar énekesnő"ügyeként jelent meg a bulvársajtóban. Pikáns for

Azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem a csütörtök hajnali balesetről

Közlekedési baleset történt csütörtök hajnalban az M3-as autópályán, Gyöngyöshalász térségében, ahol egy mikrobusz ütközött neki egy nyerges vontatónak a Budapest felé vezető oldalon.

Ezt kéri Brüsszel Magyar Pétertől a pénzesőért cserébe – Interjú Szent-Iványi Istvánnal

Két politikailag kényes kérdésben kompromisszumra lesz szükség a Tisza-kormány részéről – erről is beszélt a külpolitikai szakértő.

Bejelentették Károly király halálát, de ami ezután történt, arra senki sem számított

Károly király nem tudott róla, hogy elhunyt, pedig ezt hivatalosan bejelentették.

Nyitott házasságot kértem az asszonytól, de nem számítottam arra, ami ezután történt

Ez a férj élete legnagyobb hibáját követte el, amikor közölte a nejével, hogy nem vonzódik hozzá már eléggé, és nyitott házasságot szeretne.

Teljesen beleesett a balos influenszer az egyik tiszás miniszterbe, szerelmesen nézett rá a férjezett nő

Azt hitted Radnai Márk, vagy Magyar Péter a Tisza legszexibb minisztere? Tévedsz, egészen másért vannak oda az emberek.

Sorra jönnek a magyar bejelentések Lengyelországból – itt a következő

Egészen más kapcsolat várható a jövőben Magyarország és Lengyelország között.

Olyan kihívó ruhát viselt Katalin, többen ledöbbentek rajta

Mivel ritkán látjuk őket combvillantós ruhában vagy átlátszó estélyiben, így rögtön feltűnik, ha (magukhoz képest) merészebb darabban jelennek meg.

Nagy hírt közölt Sulyok Tamás

Május 30-án (szombat) ismét lehetőség nyílik a Sándor-palota megtekintésére.

Havasi Bertalan megmutatta híres autóját, amelyről a fél ország beszél napok óta a tetőteraszos akció után

Havasi Bertalan és Magyar Péter tetőteraszbéli találkozása és a rövid szóváltásuk után bemémesedett megint a magyar közélet, az ügynek voltak folytatásai. Végre láthattuk azt az autót is, amelyről Havasi Berta

Fontos bejelentést tett a kormány – érkeznek a részletek

Fontos témában adott ki közleményt a kormány csütörtökön.

0






0