Kimagaslóan teljesít idén az építőipar
Idén kimagaslóan teljesít az építőipar mind a keresleti, mind a kínálati oldalt tekintve - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által szervezett VI. Ingatlanfejlesztési napon.
A helyettes államtitkár szerint ezt mutatja az is, hogy a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó 2018. egészére 1,7 milliárd euróra becsüli a magyarországi ingatlanbefektetések értékét, amivel Magyarország a régiós piacon felzárkózott a második helyre Csehország mellé, a továbbra is első helyen álló Lengyelország után - tette hozzá. Pomázi Gyula szerint az építőipar versenyképességének növeléséhez jelentős átalakulásra van szükség, például az új technológiai megoldások elterjedésére, amit a kormány is támogat. Az idén az építőipari cégek eszközeinek korszerűsítésére irányuló pályázat keretösszegét 16 milliárd forintra emelték - tette hozzá.
A helyettes államtitkár szerint ez a pályázat az építőipari cégeknél olyan jellegű korszerű hatékony termelési környezet kialakítását szolgálja, amely az erőforrás hiánytá pótolni tudja, így az építőiparban tevékenykedő vállalkozások hatékonyabbá, versenyképesebbé válhatnak.
Takács Ernő az IFK elnöke az MTI-nek elmondta: az ingatlanbefektetők sikeresnek ítélik a 2018-as évet és a magyar makrogazdasági számok tükrében az építőiparban további bővülésre számítanak. Megjegyezte, a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó becslését véve alapul az elmúlt három évben (2016-2018) az ingatlanbefektetési tranzakciós volumen megközelítette a 5 milliárd eurót Magyarországon. Az MTI kérdésére válaszolva, hogyan értékeli a magyar befektetők arányának növekedését a piacon Takács Ernő elmondta, egészséges stabilitást ad a magyar piacnak, hogy a korábbi időszaktól eltérően idén a magyar befektetők aránya 50 százalékról, 58 százalékra emelkedett. A helyszínen kiadott közlemény szerint az IFK júniusban hirdette meg a VI. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, "Ingatlanfejlesztés az Y és Z generáció szemével" címmel. Az IFK a pályázat értékelését követően a VI. Ingatlanfejlesztési Napon adta át az első három helyezettnek járó díjakat. A Bálna funkcióváltását megtervező csapat a "Bálna - ahol Budapest kezdődik" című pályamunkája nyerte a pályázatot, ők kapták meg az IFK Talentum 2018 díjat is, az elismerés mellé 800 ezer forint pénzjutalomban is részesültek. A második helyezett a "Duna 365", a Népszigeti városrész megtervezésével foglalkozó, a harmadik a "Bálna - Élmény az egész családnak" című pályamű lett.
hírek innen, onnan
Katalin hercegné csillogó, kék estélyi ruhájára nem találunk szavakat: tiarában ragyogott Vilmos oldalán
Katalin hercegné egy kék színű Jenny Packham estélyiben lopta el a show-t a windsori kastélyban.
Jó hírt kaptak a boltosok: tényleg egyre többet vásárolnak a magyarok
2025. októberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,1%-kal...
Kisebb elmozdulások a nyugat-európai tőzsdéken
A keddi kereskedést követően a szerdai is vegyesen alakult a nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 kevesebb, mint 1 pontot erősödött, a...
Agrometeorológia: folytatódik a talaj töltődése nedvességgel
Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok,...
Ezt az 5 dolgot tedd meg télen, hogy elkerüld a sérüléseket
Akár sportolni készülsz, akár a mindennapokat szeretnéd a tél szempontjából biztonságossá tenni, érdemes tájékozódnod a leggyakoribb...
Török Gábor meglepő előrejelzést tett közzé a választásokról
Az elemző a júliusban készült prognózisát vetette össze a mostanival.
Nehéz ezt feldolgozni: aggasztó részletek derültek ki Bruce Willis betegségéről
A hollywoodi legenda, Bruce Willis állapota egyre romlik, már nem képes kommunikálni. Felesége, Emma Heming Willis őszintén beszélt a...
Ugyanannyian tartják alkalmasnak Magyart, mint Orbánt
Fej-fej mellett a két pártvezető a Mediánnál.
A magyarok lecserélik a ruhatárat – életjelet adott a kiskereskedelem
Főként a nem élelmiszer-kiskereskedelem bővülésének köszönhetően növekedett a kiskereskedelmi forgalom októberben – a ruhaüzletekben...
Még ma aláírhatják a minimálbérről szóló megállapodást, az Orbán-kormány ejtett egy ígéretet, a munkavállalók csalódottak
Megszületett a jövő évi megállapodás a minimálbérről, ami messze elmarad a tavaly ígért szintektől, de sokkal nagyobb, mint, amit a...
11 döbbenetes karácsonyi szokás a világból, amikről nehéz elhinni, hogy léteznek
Összegyűjtöttük a tizenegy legkülönlegesebb hagyományt, melyek megmutatják, milyen sokszínű az ünnep a különböző kultúrákban.
Sport
„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.
Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel
Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.
Ezért tiltották el Kós Hubertet az Európa-bajnokságtól, klasszisunk nagyon hiányzik
Bob Bowman nem engedte haza olimpiai bajnokunkat az Eb-re, helyette mást talált ki neki.
Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei
Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.
A női kézi-vb legdögösebb lányai
Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r
Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban
Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?
Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott
Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.
Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre
300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.
Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után
A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben
A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben
Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3
Virgil van Dijk visszavágott interjújában
A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.
Ez volt a Slot-korszak vége? Az újonc is megtréfálta Szoboszlai Dominikékat
A válogatott csapatkapitánya négy lövéssel és két kulcspasszal jelentkzett, sikert ez sem ért.
Bulvár
Ő lehet Orbán Viktor utóda? Döbbenetes dolgot szúrtak ki a miniszterelnök videóin
Szakértő elemezte a kialakult helyzetet.
Elmetszette lánya zaklatójának a nyakát egy édesapa a HÉV-megállóban, vádat emeltek ellene
A zaklatót szeméremsértéssel és garázdasággal vádolták meg.
Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?
A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.
Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga
Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.
Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre
A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában
Magyar Péter: Akkor itt a vége az Orbán-kormánynak, kiderült, hazudtak a Szőlő utcai rémről szóló jelentésükben
A Tisza Párt vezetője szerint a kormány cinikusan hazudott a magyarok szemébe. A politikus szerint menniük kell, miután kiderült, hogy kiskorú fiúkat is molesztálhattak az intézményben.
A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben
„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”
Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek
Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,
„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont
„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v
Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja
Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze
Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök
Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.
Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók
Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban.
blogmorzsák
10 tudatos ajándéktipp karácsonyra
A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






