Ezt olvasta már?

0

Kimozdult a magyar: rekordot döntött tavaly a belföldi turizmus

Növekedési rekorddal zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, 15 százalékkal nőtt 2017-ben, a vendégéjszakák 70 százaléka 1-2 napra szólt a Szállás.hu átfogó éves elemzése szerint.

A portál MTI-nek küldött szerdai közleménye kiemeli: Budapest, Siófok és Eger vonzotta a legtöbb vendéget. Az idén folytatódhat a belföldi turizmus bővülése, mivel már most több az előfoglalás, mint tavaly ilyenkor. A Szállás.hu 2018-ra a magyar szálláspiacon átlagosan 7-10 százalékos bruttó szállásdíjbevétel-növekedést prognosztizál.
A Szállás.hu adatai szerint július-augusztusban a turisztikai bevételek az éves összeg 41 százalékát adták. A főszezon mellett még a június a foglalások 9,3 százalékával, a szeptember (7,35 százalékkal) és az október (7,48 százalékkal) értek el magasabb forgalmat.

Mészáros Judit, a portál marketingigazgatója szerint a tavalyi extra hosszú húsvéti hétvége hatása is jól látszik az eredményeken, áprilisban 38 százalékkal többen utaztak, mint egy évvel azelőtt.

A rekord növekedésben tavaly is szerepet játszott a SZÉP-kártya: harmadával többször és 42 százalékkal nagyobb értékben fizettek vele, mint az előző évben. A számlák ötödét SZÉP-kártyával egyenlítették ki, átlagosan 73 468 forintot költöttek el így a kártyatulajdonosok.
Az elemzés kitér arra, hogy a magyarok évről évre egyre korábban foglalnak szállást. Idén hosszú hétvége dömping lesz, és sietnie kell annak, aki valamilyen szálláshelyen kívánja azokat tölteni. Tavaly a népszerűbb helyszíneket már 3,5 hónappal előre lefoglalták - idézték Mészáros Juditot a közleményben. Az átlagos foglalás értéke eddig 63 440 forint, hossza 2,8 nap az új évben. Helyszínek között Budapestet, Hajdúszoboszlót és Egert választották a legtöbben 2018 első felére, de a top 10 között helyet kapott Hévíz, Gyula, Siófok, Szeged, Zalakaros, Miskolctapolca és Debrecen is.

Forrás: MTI







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Orbán Viktor sorsára juthat Robert Fico, uniós forrásokat függesztene fel az EP

Az Európai Parlament szerint aggasztó a jogállamiság leépítése Szlovákiában.

Magyar Péter találkozott von der Leyennel, aztán bejelentette, hogy május 25-én már miniszterelnökként tér vissza Brüsszelbe megkötni az EU-s pénzekről szóló megállapodást

A leendő kormányfő szerint az Európai Unió nem támaszt olyan feltételeket, amelyek ellentétesek lennének hazánk érdekeivel.

Hűtőszekrénnyel a hátán lefutotta a londoni maratont az Alzheimer-gyanús ír srác

Így akarja felhívni a figyelmet a halálos kórra, amelyre a testvérével együtt genetikusan hajlamosak.

Mintha a filmből léptek volna ki: Az ördög Pradát visel vörös szőnyegén a magyar sztárvilág krémje is tiszteletét tette.

Hosszú évek után ismét a figyelem középpontjába került a divatvilág egyik legmeghatározóbb alkotása. Sokan úgy vélik, hogy Az ördög...

Döntött a választási bizottság: itt van a hivatalos végeredmény a listás szavazatokról

  Megállapította az április 12-ei országgyűlési képviselő-választás országos listás eredményét szerdai ülésén a Nemzeti...

Megjöttek az új Gripenek Kecskemétre

Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101....

Korrupciós bűncselekménnyel gyanúsították meg Sára Botond főispánt

Nagy értékű borokat fogadott el a gyanú szerint jogtalan előnyként.

Sokk az időjárásban: viharos szél és hajnali fagy csap le az országra.

Változóan felhős, de többnyire napos időjárásra számíthatunk, csapadék csak a délnyugati határ mentén fordulhat elő átmenetileg. Az...

Magyar Péter: Hamarosan érkezni fognak az uniós források Magyarországra

A leendő miniszterelnök Ursula von der Leyennel egyeztetett Brüsszelben.

Magyarország helyett másik EU-s országban építhet gyárat a kínai autóóriás

A beruházás rengeteg előnnyel jár, a magyarok kiszorulhatnak a versenyből.

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

Bulvár

Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.

Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Sajtótájékoztatót tartott a kamatdöntésről Varga Mihály, mire erős menetelésbe kezdett a forint. Mutatjuk, miket mondott

A jegybank elnöke Orbán Viktorról és az euró bevezetéséről is beszélt. Mi történt? A 444 azt írja, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa változatlanul, 6,25 százalékon hagyta az alapkamatot, amely február

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

0






0