Kismányoky Károly: nem vagyok tanár, csak segítő
Talán a legjobban úgy ragadható meg egy képzőművész tevékenységének hatása, hogy mit veszítettünk volna, ha az illető más pályát választ. Kismányoky Károly esetében sok tízezer fotót, sok száz dokumentumfilmet, s emellett a legendás Pécsi Műhelyben sem jöhetett volna létre ennyi korszakalkotó mű.
– Tizennégy és harmincéves korom között nagyon szoros kapcsolatban voltam Lantos Ferenccel, mondhatni tanár-diák viszony alakult ki közöttünk. Ő mindig azt mondta: nemcsak mi tanultunk tőle, ő is tőlünk. A mester-tanítvány viszony egy életre szól. Mindannyian nagyon örülhetünk annak, hogy egy ilyen kiváló egyéniség segített kijelölni az utunkat. Persze sokat vitatkoztunk, voltak konfliktusaink, de ezek kizárólag szakmai jellegű nézeteltérések voltak, és sohasem személyesek. Hozzáteszem, Pécs nyitott, toleráns, senkit sem kizáró szellemi közege akkoriban nagyon kedvező körülményeket kínált maradandó értékek létrehozására. A többi már az egyéni tehetségektől függött.
– A művészettörténeti leírások szerint az Ön szemléletmódja is sokat változott az idők során. Mindez hogyan és miért következett be?
– Az embert sok kihívás éri az évek során, ezekre mindenki másképp reagál, a közös eredők azonban segítik a későbbi pályáját. Több irány, megvalósulási lehetőség fut egymás mellett, és hol az egyik, hol a másik erősödik fel. Az említett váltásokat szerves építkezésnek értékelem. Az esetemben izgalmas kihívást jelentett egy szigorú, geometrikus korszak után az addig elért eredményeket átvinni a gyakorlati megvalósítás közegébe. Az általunk kivitelezett land-art produkcióknak pont ez volt a célja. Kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy megismerjük a természetes és a mesterséges formák közötti különbséget, eközben – szemben más tájalakító irányzatokkal – a természetet semmilyen módon nem sebezhettük meg. A tanulmányok egyértelmű eredményt hoztak számomra: a kísérleteket csak a hang, a mozgás, a kép segítségével lehetett folytatni.
– Emellett már ugyanebben az időszakban folyamatosan készített dokumentumfilmeket, többek között a kor meghatározó személyiségeivel beszélgetett. Ezt miért tartotta a fontosnak?
– Ficzek Ferenc kollégám és barátom többször megrótt ezért; ő sokkal jobbnak tartotta volna, ha a saját utamat járom és nem más emberek életművét dokumentálom. Az igazsághoz hozzátartozik: ritkán kaptunk lehetőséget az egyedi filmkészítés területén. A másik ok, amiért nagyon aktívan ténykedtem a dokumentálásban: szerettem volna hozzájárulni ama pillanatok, gondolatok, megnyilvánulások megörökítéséhez, amelyeket egyébként nem rögzít senki sem. Akkoriban azt gondoltam, hogy ezek a felvételek majd valamikor igen fontosakká válnak. A filmek egy része animáció, amely segít megérteni az alkotók életművét, a művészi formateremtés, a belső dialógus útjait, példaként a Martyn Ferencről készített művemet említeném.
– Mire törekedett a Pécsi Városi Televízió főszerkesztőjeként?
– Ez igen bonyolult időszak volt. A rendszerváltozás után rengeteg új technikai megoldásra nyílt lehetőség. A helyi médiastruktúrák létrejöttével sokan még arról is fantáziáltak, hogy nemcsak egy városrésznek, akár egy háztömbnek is lehet televíziója. Az első pécsi közösségi televízió majdnem 30 000 lakást ért el, a Városi Televízió pedig az egész várost és környékét. Technikailag és tartalmilag is új területek nyíltak meg, létrejött és megerősödött egy addig nagyon fedetten, a háttérben működő sáv, a helyi nézőpontú „civil” közösségi televíziózás. Nagy hátrány volt azonban, hogy lassan fejlődött fel hozzá a kívánatos számú és felkészültségű szakembergárda. Épp emiatt főszerkesztőként rengeteg jogos észrevételt kaptam, például azt, hogy mindenki megkaphatta a kamerát. Ez valóban így volt, sokak mellett az egyetemisták is forgathattak: a Perem TV-ben például olyan emberek szólaltak meg és olyan gondolatokat fogalmaztak meg, amelyeket a hivatalos fórumokon addig sohasem. Most, utólag áttekintve az akkori, megmaradt produkciókat, úgy érzem, hogy egy sajátos és különleges atmoszférájú időszak értékei rögzültek – talán hitelesen.
Kapcsolódó cikkek:
Közös gyökerekkel a művészeti oktatásért
Nem kap elég hangsúlyt az improvizáció a művészeti oktatásban
Kapcsolódó videók:
Pécsi Műhely: Rohanó tekercs - futás-domb
Pécsi Műhely: Fehér doboz
hírek innen, onnan
Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban
Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...
Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en
Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...
Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése
Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.
Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó
A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.
A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...
Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon
Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.
Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától
Új klubjával hároméves szerződést kötött.
Nagy nyári horoszkóp a Bikának: nagy pénzzel járó változás toppan be az életébe, de a szerelem sem kerüli el
Berobbant a nyár, máris itt a strandszerzon! Ha viszont te is az asztrológia szerelmese vagy, akkor ide elolvasnod a nagy nyári horoszkópot!...
Gondoltad volna? Ezért kapsz Olaszországban mindig szódát a kávé mellé
Nem arról van szó, amit sokan elsőre gondolnánk
Oszlásnak indult holttestre bukkantak az iráni válogatott foci vb-bázisa mellett
A mexikói Tijuanában egy autó csomagtartójában találtak egy holttestet, közvetlenül az iráni válogatott edzőközpontja mellett. A...
Jurij Gagarin csak a kezdet, avagy igazán kár, hogy Madách Imre nem érte meg az Egyesült Államok és a Szovjetunió között zajló űrversenyt
A Star City sorozat eljátszik a gondolattal, miként alakul a XX. század, ha a Szovjetunió küld először embert a Holdra. A tudományos diadal...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Lenyelte édesanyja műkörmét az egy éves kisfiú – már nem tudták megmenteni az életét
Az argentin kisfiú légzése rövid időn belül leállt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.








