Kóbor: A pécsi vezetők Paks érdekei alapján felülről mozgatott bábok
Magyar atom újratöltve címmel szervezett rendezvényt szerdán 18.00-ra a Ferencesek utca 27-be a Lehet Más a Politika pécsi csoportja, de előtte egy sajtótájékoztatón elmondták, mik is az aggályaik.
A tervezett atomtemető hosszú távú, akut problémája mellett most az uránbánya tervezett újranyitása ad aktualitást a témának. Ahogy fogalmazott, a kormány atomipari komplexuma több szempontból is veszélyes a térségre nézve. A paksi bővítés nem csak gazdaságilag jelent nehézséget, hanem a nyári helyzetet tekintve környezetileg is veszélyes, hiszen a Duna alacsony vízállása és a kánikula miatti magas vízhőfok komoly környezeti fenyegetést is jelentett, és a tervek szerint mintegy 10-15 évig Paks I. és Paks II. dupla teljesítménnyel működne ugyanolyan alapfeltételek mellett.
Kóbor József, az LMP pécsi önkorményzati képviselője ehhez azt tette hozzá, hogy egyrészt valami furcsa oknál fogva az arra hivatott korményhivatal a kritikus időszakban nem tudta mérni a Duna vízhőfokát, azt az atomerőmű saját mérésére alapozva fogadták el, másrészt a nyári helyzet mindenképpen indokolná vagy hűtőtornyok építését, vagy a Duna vízlépcsősítését, ami viszont az eredeti tervekben és költsévetésben nem szerepel.
Eddig 30 milliárd forintba került
Keresztes László Lóránt rátért az aktuális kérdésre, az uránbánya újranyitására. Ez 2011 óta vett új lendületet, a Kormányhivatal első fokon visszautasította a környezeti engedélyt. Amit érdekesnek talált, hogy a kormánypárti politikusok rendre támogatóan nyilatkoznak meg a sajtóban a kérdés kapcsán, ugyanakkor éppen Orbán Viktor jelentette ki, hogy csak akkor lehet megvalósítani, ha a lakosság nem ellenzi, ehhez képest még egyszer nem kérdezték meg a pécsieket a kérdésben. Az LMP eddig két helyi népszavazást is kezdeményezett a kérdésben, mindkettő elbukott a hivatalok ellenálllásán. Pedig a régi uránbánya rekultivációja csak eddig 30 milliárd forintba került.
Műszakilag és társadalmilag is megalapozatlan
A Pécs melletti tervezett, kutatási fázisban lévő atomtemetőre térve kiemelte, a világon még sehol nem nyílt meg ilyen végleges tározó, és a küzelmúltban egy svéd bíróság hozott ítéletet arról, hogy maga a technológia nem biztonságos. Ami itt különösen nagy probléma szerinte, hogy meg sem kérdezték erről a lakosságot, a technológiai feltételek voltak az elsők, nem pedig a társadalmi elfogadottság. Műszakilag és társadalmilag is megalapozatlan az ide tervezett atomtemető, és a helyiek sem kapnak jogi garanciát, hogy figyelembe veszik a véleményüket. Pedig az LMP néhány éve végzett egy helyi közvéleménykutatást, ami szerint 70-80 százalékos az elutasítása az atomtemetőnek és az uránbányának, igaz, a megkérdezettek fele sem volt tisztában azzal, miről is van szó. Így most a legfontosabbnak a folyamatos tájékoztatást tartja. Ahogy fogalmazott, ebben a kérdésben egységes a pécsi ellenzéki formációk álláspontja, reméli, hogy a közös fellépés eredményre vezet, de ha jövő ősszel váltás lesz a városvezetésben, biztosan elérik céljukat.
Felülről mozgatott bábok
Kóbor József mindehhez azt tette hozzá, hogy a városnak van egy minden párt által elfogadott integrált városfejlesztési koncepciója, ebben szerepel többek között a kultúra, az oktatás, az eészségipar, de az atomipar nem, ami pedig olyan súlyos gazdasági hátrányokat okozna, amit semmilyen más módon nem lehet ellensúlyozni. A pécsi vezetők mostani viselkedése alapján csak azt tudja leszűrni, hogy Paks érdekei alapjén felülről mozgatott bábok.
Uránbánya a Mecsekben? (Az Energiaklub cikke)
Uránbánya nyitását tervezi a Nyugat-Mecseki Tájvédelmi Körzet területén, Pécshez közel, a Magyar Urán Resources Kft. (korábbi nevén Wildhorse). A tervezet szerint a régebben működő uránbánya csúcstermeléséhez képest dupla annyi uránt termelnének majd, viszont lényegesen kevesebb dolgozóval, mint korábban. A beruházás jelentős kockázatokat jelentene a környéken lakók egészségére és a természetre.
A hatalmas környezetkárosítás miatt a Baranya Megyei Kormányhivatal elsőfokon elutasította az uránbánya engedélyét, jelenleg a másodfokú hatósági eljárás zajlik.
Természet rombolása
A tervezett uránbánya helyrehozhatatlan pusztítást okozna a Mecsekben. A több millió tonna kőzet kibányászása visszafordíthatatlanul megváltoztatná a tervezett bányaaknák környékét, ahogy a feldolgozás során keletkező meddő kőzet és zagy is. A munkálatok a Mecsek tájképét és élővilágát is súlyosan károsítanák.
Korai halálozás és egészségkárosítás
Az uránbányászok több száz méter mélyen, 30 fokos hőségben, 8 órán át végeznek kemény fizikai munkát, radioaktív por és toxikus gázok belélegzése mellett. Az egészségkárosítás mértéke miatt az egykori uránbányászok körében jellemzőek a tüdőrák és más daganatos megbetegedések, de a szilikózis és más egészségügyi problémák is.
A munkakörülmények hatással vannak a bányászok családtagjaira is: egészségügyi vizsgálatok alapján a bányászok gyerekei körében nő a kockázata a születési defektusoknak és gyermekkori leukémiának.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) titkosított jelentéséből kiderült, hogy a 3500 vizsgált valamikori bányász jelentős része még a nyugdíjaskort se érte meg.
Veszély az ivóvízbázisra
Az uránbánya súlyosan rombolja Pécs és a környező települések ivóvízbázisát. A víz kiszivattyúzása a bányaaknákból jelentős talajvízszint csökkenéssel jár. Ha pedig a jelenlegi zagytározók és tervezett uránbánya meddője szivárogni kezdene, a pécsi ivóvízbázis is elszennyeződne.
Uránbányászat története a Mecsekben
1957 és 1997 között a korábbi uránbánya 20463 tonna fémuránt termelt ki Kővágószőllős és Kővágótöttös térségében. A kezdetben 120-180 méter mély aknákat a mélyművelésű bányában idővel 1000 méterre mélyítették. A bányászok számára felépült a pécsi Uránváros, Pellérd mellett pedig 1964-ban urándúsító üzemet létesítettek. Mivel azonban a mecseki homokkő ércminősége igen gyenge, mindig komoly állami támogatásra szorult a bánya. Végül 1997-ben állították le, gazdaságtalan működése miatt. A terület rekultivációja kb. 30 milliárd forintot emésztett fel.
Beruházó bányavállalat
2005. környékén jelent meg a színen egy rejtélyes ausztrál cég, a Wildhorse. A vállalat bányatervekről a hatóságnak beadott környezeti hatástanulmányán kívül semmilyen nyilvános információt nem közöl, a cégnek még honlapja sincsen.
A vállalat kezdetben a hagyományos mélyművelésű uránbánya újranyitása mellett uránérc kilúgozást (Bátaszék és Dinnyeberki térségében) és a szén elgázosítását (Pécs-Váralja térségben) tervezte, de a lakossági tiltakozás hatására ez utóbbi kettőtől elállt.
A legtovább a kővágószőllősi mélyművelésű bányanyitás mellett tartott ki a cég. A korábbi uránbányához képest dupla kapacitású bányát terveztek 500 fős dolgozói létszámmal. A vállalat 2012-ben még együttműködési megállapodást is aláírt állami vállalatokkal (a rekultivált bányaterületet igazgató Mecsek-Öko Zrt-vel és a kitermelési jogok egy részét birtokló Mecsekérc Zrt-vel). A Wildhorse 2014-ben végül elállt ettől a tervtől is, de 2016-ban jogutódja a Magyar Urán Resources (MUR) Kft. lényegében ugyanazzal a vezetéssel újra felmelegítette az uránbánya-nyitási terveket.
Az új uránbányát Pécs vonzáskörzetébe (az érintett települések: Abaliget, Bakonya, Bicsérd, Cserkút, Hetvehely, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Orfű, Pellérd) tervezik megindítani 2021-ben, legalább 27 évre. Fontos azonban tudni, hogy a mecseki uránbányászat teljesen gazdaságtalan. A mecseki érc urántartalma mindössze kb. 0,12%, ami csak hatalmas veszteségekkel termelhető ki. Nemzetközileg kb. 0,3% urántartalom fölött minősül bányászatilag alkalmasnak egy uránérc-telep.
Környezeti hatásvizsgálat
A MUR tulajdonában álló Magyar Urán Bányászati Zrt. 2017. október 2-án beadott engedélykérelmét a Pécsi Kormányhivatal 2018. május 4-én elutasította. A vállalat 2018. májusában fellebbezett a Pest Megyei Kormányhivatalnál, ezért a döntés még nem jogerős. A hatóság indoklásában elmondta, hogy a tervezett súlyos természeti károkat jelentene a Nyugat-Mecseki Tájvédelmi Körzetben.
forrás: energiaklub.hu
M. Z.
hírek innen, onnan
NB I: A 88. percben mentett pontot a Kispest - videó
Döntetlennel folytatódott az NB I első fordulója.
Döntetlennel tért vissza az NB I-be a Honvéd
A kispesti futballisták 2023 után szereztek újra gólt az élvonalban.
Nem marad el a világ egyik legerősebb katonai hatalmának támogatása: katonákat küld Oroszországba
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében arról számolt be, hogy Oroszország további 30 ezer észak-koreai katonát...
Amerika bombázni készült Iránt, aztán Trump egyszer csak behúzta a kéziféket
Az amerikai elnök szerint okosabb stratégiával teret engedne a diplomáciának, a háttérben újra zajlanak a tárgyalások.
Bikiniben jelentkezett Sydney van den Bosch, ettől a képtől sokaknak leesett az álla
Sydney van den Bosch néhány hete még a szülés utáni problémákról beszélt, most azonban láthatóan felszabadultan élvezi a nyári...
Toroczkai kifakadt Orbán tusványosi beszéde után
Toroczkai László véleményezte Orbán Viktor beszédét.
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen
Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt...
NB II: Kiütéses Vidi siker, zakóval kezdett a KTE - szombati eredmények
Nyert az Ajka és a Videoton, döntetlent játszott a Szeged és a Kazincbarcika is.
Súlyos betegségben halt meg a Sick of It All frontembere, Lou Koller
59 éves korában elhunyt Lou Koller, a Sick Of It All hardcore zenekar alapító frontembere, aki testvérével, Pete Kollerrel együtt 1986-ban...
Kína keményen visszavágott: célkeresztben a Rheinmetall
Exportkorlátozásokat vezet be Kína, ami 14 európai céget is érint.
Ókovács Szilveszter szerint Forsthoffer Ágnes el van tévedve, mert az Anna-bál fővédnöksége nem jegyvásárlást, hanem alázatos munkát jelent
Ezzel arra utalt, hogy 2021-ben Varga Judit és Magyar Péter is végigdolgozták az estét, abban az évben a korábbi igazságügyi miniszter...
Szexuális visszaélési vádak miatt menesztették az ICC főügyészét
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






