Ezt olvasta már?

0

Kökény fordított, Szíj Melindát kiejtette a Megasztár zsűrije

A Megasztár december 10-i adásában a legtöbb nézői voksot Kökény Attila kapta, Presser Gáboréknak Tolvai Renáta és Szíj Melinda közül kellett döntenie.

A zsűri előbbit engedte tovább, így a szőke lány lesz Kökény ellenfele a jövő pénteki fináléban.

A Megasztár december 10-i fordulójában a versenyben maradt előadók két-két dalt énekeltek szólóban, kettőt-kettőt pedig duettben, és trióban is színpadra léptek. Az egyik legnagyobb vita Kökény Attila produkciója után alakult ki, Charlie Könnyű álmot hozzon az éj című dalát adta elő, önmagát zongorán kísérve: Mester Tamásnak nagyon tetszett, Presser is pozitívan nyilatkozott róla, de az egyik mutogató néző által korábban felidegesített Friderikusz nem volt elájulva az előadástól.

Tolvai Renáta az Aerosmith Crazy című számával búcsúzott szólóban, utóbbi zsűritag el volt ragadtatva, az LGT billentyűse szép, tiszta hangot emlegetett, Eszenyi szintén, Mester Tamás pedig magyar világsztár születésében bízott, és újfent jelezte, hogy a két fiatalabb énekest támogatja - az adás napján egyszer már szóvá tette, hogy reméli, többen választják az életigenlést, mint az önsajnálatot, és ennek megfelelően szavaznak majd.

A Tv2 este 11 után még elment egy hosszabb reklámszünetre, majd fél tizenkettőkor a Morcheeba Rome Wasn't Built In A Day című dalával, közös előadással zártak a megasztárosok. Friderikusz összegzésként idegi kimerültséget emlegetett Szíj Melindával kapcsolatban ("a jó hang elégséges, de nem elegendő" - magyarázta), Renátát viszont nagyon dícsérte, Presser is a romániai magyar lány fejlődését emelte ki. Eszenyi Enikő remek estéről és három győztesről beszélt, Mester Tamás szerint az este legjobbja Kökény Attila volt.

A nézőktől az estén a legkevesebb szavazatot Tolvai Renáta kapta, utána az utolsó percekig vezető Szíj Melinda jött a sorban, Kökény Attila pedig fordított, így nem kellett a zsűri elé járulnia (Mester Tamás a hír hallatán úgy ünnepelt, mint egy utolsó percben rúgott góllal BL-t nyert edző). A zsűri - ahogy az várható volt - Tolvai Renátát mentette meg, így Szíj Melinda kiesett a versenyből.

A Tv2 szeretne fiatalabb célcsoporthoz szólni, növelni nézettségét a tizen- és huszonéves korosztályban, de Szíj Melinda végső győzelme nem tette volna a Megasztár márkát fiatalabbá, frissebbé (különösen nem, ha az RTL Klubon, az X-Faktor-ban a 21 éves Janicsák Veca nyer majd, két nappal később). Attól is tartott a csatorna, hogy az asszony nem tudott volna megfelelni a sok feladatnak, ami egy Megasztár-győzelemmel jár (rengeteg fellépés, Kapcsolat-koncert, számos médiamegjelenés, interjúk, tévériportok), az adás napján ezért is nyilakozhatta Mester Tamás az [origo]-nak, hogy "Renit vagy Attilát oda merem tenni a korábbi négy Megasztár-győztes mellé, sőt büszke is lennék rájuk".







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ilyen idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen

Estére elromlik az idő, több megyére viharos széllökés miatt figyelmeztetést is kiadtak.

Sok autós soha nem látta még ezt a közlekedési táblát itthon, érdekes dologra figyelmeztet

Számos olyan kereszteződés van Magyarországon, ahol számít, hogy elgurulj a vonalig a piros lámpánál. Ott lehet kihelyezve az alábbi tábla.

26 fok is lehet ma, de aztán valami nagyon elrontja a jóidőt

Változóan felhős idő várható késő délutánig, amely mellett napközben az ország nagy részén több órára kisüt a nap, tartósan...

A Liverpool edzője nem hagyta szó nélkül Szoboszlai Dominik parádés teljesítményét

A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot a szerdai, Eintracht Frankfurt elleni 5-1-es Bajnokok Ligája győzelem után értékelte csapata...

Kiderült a súlyos igazság a divatos keto-, paleo-, atkins-, és böjti kúrákról: ezért baromi veszélyesek

Megzavarják a hormonrendszert, a mikrobiomra, bélflórára negatívan hatnak, befolyásolják az étvágyat, túlevést.

Sztárban Sztár All Stars: Megpróbáltak nagyobb melleket varázsolni Dér Heninek

A kétgyermekes énekesnőt nem zavarja, hogy kicsik a mellei.

Újabb fordulat. Évek óta nem volt olyan időjárásunk, ami novemberben jön

Novemberben korán érkezik a tél Magyarországra.

Tüdőgyulladásra antibiotikum? Nem mindig: ettől függ, kinek írják fel

A tüdőgyulladásnak ezer arca van: olykor néhány nap alatt javulni kezd, máskor kórházba kerül miatta az ember – és nem mindig...

Ezt hozza 2025. október 23. a numerológia szerint – gyógyító szeretet, otthoni béke

Ezt hozza 2025. október 23. a numerológia szerint – a szeretet, a harmónia és a gyengéd öngondoskodás napja

Szinte nyár lesz október 23-án, majd felborul minden

Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, de már estére megérkezik a hidegfront,...

Duplájára nőtt a szegénységben élő gyerekek száma – Nagyon nem stimmelnek KSH korábbi szegénységi adatai

A KSH szegénységi adatai ismételten korrigálásra kerültek, miután szakemberek felvetették a pontosabb adatok szükségességét. Az új...

Feszítő fejfájás náthásan: ez már homloküreg-gyulladás? – Így kezelheted házilag a panaszokat

Az arc- és homloküreg-gyulladás gyakori probléma megfázás idején. A kellemetlen nyomásérzet, a fájdalmas orrdugulás és a nehéz...

0

Sport

Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában

A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.

Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot

A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.

Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző

Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.

Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott

A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén

Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét

A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.

Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára

Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.

Szoboszlai-show a BL-ben: gól, gólpassz és szenzációs teljesítmény

Megszakadt a Liverpool negatív szériája, köszönhetően többek között Szoboszlai Dominiknak is.

Lefújták a Barcelona történelmi meccsét

A La Liga sajnálkozik, Barcelonában eközben örülnek.

Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt

Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.

Döntött a labdaszedőt fellökő Fradi-kapus eltiltásáról az MLSZ

A fegyelmi bizottság szerdán tárgyalta a vasárnapi derbit beárnyékoló esetet.

Bulvár

Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint

Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.

Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni

Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.

Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett

A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.

Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót

Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.

Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha

Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.

5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed

A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.

Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten

Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana

Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint

Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.

Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni

A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.

Rendkívüli műsorváltozás lesz a TV2-n október 23-án, elképesztő az indok

A harc továbbfolytatódik a két konkurens csatorna között.

Orbán Viktor a lemondott a Trump-Putyin találkozóról: A békecsúcs előkészületei folytatódnak

A miniszterelnök a találkozóról úgy fogalmazott: „Ha eljön az ideje, megrendezzük”. Beszélt a Békemenetről is.

blogmorzsák

Nagy csigatészta teszt

Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.

Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud

Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!

A dark mezőny újabb tagja

A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is

0






0