Ezt olvasta már?

Ismét Csehországban futnak a pécsiek

Idén sem marad pécsi szereplők nélkül az egyik legrangosabb közép-európai nyári futóverseny, az olmützi félmaraton. A június 23-i rendezvényen négy pécsi futó i...

0

Költségvetés 2018: az ÖPE szerint radikális változásokra van szükség

Radikális változtatásokra lesz szükség a költségvetésben, hogy teljesüljenek az abban foglaltak és elkerülhető legyen a csőd – mondta többek között Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke a szerdai, 2018-as költségvetést tárgyaló közgyűlés előtt.


hirdetés

– Nagy meglepetés, sajnos, nem ért bennünket, hosszú évek óta nem látjuk a koncepciót, hogyan szeretné a városvezetés fenntartható pályára állítani Pécset – mondta Vozár Pál, az ÖPE alelnöke. – A mostani költségvetés csak a kompromisszumokról szól, ugyanakkor a radikális változtatás nélkül nem fog új, megfelelő irányt venni.
Az ÖPE korábbi képviselője hangsúlyozta, „hiába mutat nullás egyenleget a bevétel-kiadás, ez tarthatatlan lesz, és várhatóan negyedéven belül komoly változtatásokra lesz szükség.
– Bevételi oldalon például az előterjesztés 600 milliós növekedést prognosztizál az iparűzési adóbevételekben, de ez kizárt, hogy teljesüljön! – hívta fel a figyelmet Vozár.
Mint mondta, a kiadási oldalon a Tüke Busz csak tavaly 2,5 milliárd forintba került a városnak, és idén is 600 milliós adósságterhet görget maga előtt, a buszvásárlások miatt, most pedig másfél milliárd forinttal állították be a költségvetésbe. A PSN Zrt.-t 300 millió forinttal tervezi az előterjesztés, miközben nem volt létszámleépítés vagy feladatcsökkentés, ezért már most látható, az összeg a negyedére nem lesz elég.
A kommunikációs és médiaköltségekre most 100 millió forintot terveznek a tavalyi negyedmilliárd helyett, de ez nem lesz tartható, mert nincsenek mellette megtakarítási intézkedések. A Holding esetében is feltűnő, hogy most nulla forinttal állították be, de csak a szocialisták korábbi látványberuházására, az EXPO Center hitelére évi 500 millió forintot kellene a tőkére és kamatra fizetni.
– Semmitmondó, egyszerű elképzelések vannak csak a határozatokban, amelyek leginkább látszatintézkedések, ezért határozottan javasoljuk a korábbi ÖPE-előterjesztések beépítését a költségvetésbe – mondta Vozár Pál, aki hozzátette, már csak azért is komolytalan ez a költségvetés, mert például az uniós pályázatoknál bent maradt a haditechnikai park, ami eleve nem fog megvalósulni, de nincs benne a CLLD-pályázat, ami meg fog valósulni.

A szerdai közgyűlésre az ÖPE 12 pontos határozati javaslatcsomagot fog előterjeszteni,
hogy a város elkerülje a csődöt – jelentette be Kővári János az ÖPE elnöke.

Pécs város megújulásának 12 pontja

1) Támogatni kell a helyi vállalkozásokat értékesítési lehetőségekkel, és a helyi szaktudás megtartását ösztöndíjakkal, esetleg szolgálati lakással.
2) Újra kell tervezni a várost a hatékony területhasználat és a fenntarthatóság mentén, új Rendezési és Szabályozási tervre van szükség.
3) Újra kell gondolni a fejlesztéseket, csak olyan fejlesztést szabad megvalósítani, aminek a működtetése nem termel többletkiadásokat
4) Korszerűsíteni kell a városüzemeltetést olyan eszközökkel, amelyek olcsóbb és környezetkímélő megoldásokat eredményeznek (pl. e-buszok)
5) Átláthatóbbá és költséghatékonyabbá kell tenni a közbeszerzéseket
6) Be kell vonni a felhasználókat a közműfejlesztések finanszírozásába
7) A sport és a kultúra finanszírozásába be kell vonni a piaci szereplőket is
8) Az üres önkormányzati ingatlanokat piaci alapon kell fejleszteni, önfenntartóvá kell tenni a bérlakások rendszerét is
9) Be kell vonni a civileket és egyházakat és más közösségeket a helyi közösségi, szociális, illetve környezetvédelmi, vagy oktatási feladatokba
10) Közterületeket minél nagyobb számban át kell adni a pécsieknek, kertesítéssel a panelek körül, illetve köztereket közösségi célokra
11) Meg kell szüntetni a felesleges külsős megbízásokat, helyette a hivatal és az önkormányzati cégek nagyobb szakmai kompetenciáját kell növelni
12) A helyi tájékoztatást kiegyensúlyozottá és költséghatékonnyá kell tenni

PNL







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Klasszis kapust igazolt a Ferencváros

Rade Mijatovic több mint száz alkalommal állt már a montenegrói válogatott kapujában.

Most kaptuk: Mentőhelikopter szállt le az M7-esen, félpályás útzár

Balatonboglárnál a forgalmat a rendőrök 7-es számú főútvonalra terelik.

Aknavetőkkel és rakétákkal támadták Izraelt

Aknavetőkkel és rakétákkal támadta Izraelt szerdára virradó éjjel a Hamasz.

Milliókkal többet vihetnek havonta haza a miniszterek

Ötmillióra is emelkedhet egyes miniszterek fizetése a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján - szúrta ki...

Philip Zimbardo cáfolja, hogy manipulálta a börtönkísérletét

Philip Zimbardo közel húsz oldalas közleményben reagált az őt ért vádakra, miszerint a világhíressé vált stanfordi...

Juncker rendkívüli migrációs értekezletet hív össze

Magyarország nem lesz ott a vasárnapi egyeztetésen.

Ilyen felbontású VR szemüveg még sosem volt

És ilyen drága sem. De garantáltan olyat kapunk cserébe, amilyet még sosem láttunk.

Eldőlt: nem lakoltatják ki a végtaghiányos Viktort és családját

Így döntött rendkívüli ülésén a képviselő testület.

Tengeri gázmezőket szerzett a Mol

Leányvállalata, a horvát INA az Észak-Adria és a Marica-tenger alatti gázmezők egyedüli tulajdonosává és kizárólagos...

Ronaldo góljával győzött Portugália

Cristiano Ronaldo negyedik percben szerzett találatával Portugália 1-0-ra legyőzte Marokkót a világbajnokságon, így utóbbi az első...

Spanyol kollégistákat rúgtak ki, mert kellett a hely a migránsoknak

A migránsok a sorosista álcivil szervezetek által fenntartott Aquarius nevű hajón érkeztek Spanyolországba.

Az észak-koreai gyerekek egyötöde visszamarad a fejlődésben

Minden tizedik gyerek hasmenéstől szenved a fertőzött víz miatt.

0

Sport

Mészöly Kálmán drámai vallomása: Nem úgy képzeltem el, hogy nyolcvanhoz közel ilyen állapotban leszek

Budapest Az egész életem végigfutott előttem egy pillanat alatt. Óriási megtiszteltetés, ez az egyik legnagyobb elismerés, amit valaha kaptam. Csak nagyon keveseknek adatik meg mondta meghatódva Mészöly Kálmán (76) a Blikknek, miután Tarlós István (70) főpolgármester Budapest díszpolgára címet adományozott neki.

Marco Rossi veszi át a magyar válogatott irányítását

Az új kapitány feladata egy versenyképes csapat kialakítása lesz.

Nehéz ellenfelet kapott a Fradi az Európa Ligában

A Honvéd macedón, az Újpest azeri ellenfelet kapott az EL második selejtezőkörében.

Tényleg elég volt, Georges Leekens!

Nyolc hónap után megy Leekens. A korábban sikeres belga edző egyetlen meccset se nyert.

Nem fogja elhinni, kivel edzett Kapás Boglárka - fotók

Kapás Boglárka a kajak-kenu pályán edzett Olasz Annával!

Marco Rossi a magyar válogatott új szövetségi kapitánya

A szövetség szerint a 2020-as Eb-döntőbe jutás a magyar férfi válogatott legfontosabb célkitűzése.

Buffon a PSG-ben folytatja

Gigi Buffon 40 évesen sem lép vissza, a francia bajnok, BL-győzelemre ácsingózó PSG-hez írt alá.

Belőled szívesen, magából vonakodva csinál hülyét az MLSZ

Nyolc év után az MLSZ végre elkezdett jó döntéseket is hozni, de lesz-e valaki, aki a rosszakért felelősséget mer vállalni?

Marco Rossi: Ez életem legjobb napja

A magyar válogatott új kapitánya büszke a kinevezésre, ígéri, hogy magyarul is megtanul.

Ennyi végkielégítést kap a nyeretlen szövetségi kapitány

Tegnap jött a hír, hogy az eddig igazán rosszul teljesítő George Leekenst menesztik az állásából. A MLSZ elárulta, mennyi végkielégítést kér a győzelem nélkül távozó belga szakember.

0

Bulvár

Mellbevágó képek: így lesz újra formás a megereszkedett cici

Alexandra 24 évesen, szülés és szoptatás után vállalkozott arra, hogy megereszkedett melleit Dr. Krasznai Zsolt plasztikai sebésszel korrigált...

Ilyen a prostituáltak élete a valóságban: egy férfi 5 éven keresztül fotózta őket

A fotós Nevadába utazott, hogy belessen néhány legális bordélyház életébe. Volt egy elképzelése arról, hogy mit lát majd ott, de ez egyáltalán nem igazolódott be.

A testsúly, a vérnyomás és a koleszterinszint is csökkenthető így

A mozgás, különösen a szakszerű, szakember által vezetett, speciális céllal felépített edzés bizonyítottan csökkenti a testsúlyt, a vérnyomást és a koleszterinszintet.

Brutális lehűlés jön - itt a menetrend

Az Időkép friss adatai szerint csúnyán elromlik az idő a hét végére.

Magyar orvos miatt tört ki a botrány egy angliai kórházban: durva dolgot rejtegetett

Az orvos százak életét kockáztatta azzal, hogy hallgatott titkáról.

Megszűnik a cafeteria, ez marad helyette

Jövőre a SZÉP-kártya marad az egyetlen kedvező adózású cafeteria-elem a kedden beadott adócsomag szerint.

Óriási pénisszel áldotta meg az élet a férfit - De sosem vette hasznát

Szerintem ki lehet jelenteni, hogy nem a méret a lényeg, ha egy férfi szerszámáról van szó, hiszen ennél sokkal fontosabb a technika, az ápoltság és a szépség, arról nem beszélve, hogy a legtöbb nő nem az átlagon felüli méretekkel rendelkező férfiakra vannak felkészülve "odalent".

Ez a különbséga szép és a jó csaj között

Ha a férfi párt választ, akkor a nő arcát nézi meg először, ez lesz a mérvadó. Megfigyeli rajta a harmóniát, azt, hogy mennyire van ,,egyben" lelkileg a nő. Azt is mondják, hogy a csípő méretét figyeli, tudat alatt azt latolgatva, hogy mennyire fogamzó képes, képes-e a gyereke kihordására. A nők nagy hibája, hogy bármi áron meg akarnak felelni, hogy elkeljenek. De hogyan és miként?

Régi kedvenc szandálunk visszatér, és meghódítja a divatvilágot

Farmernadrágot mindenki hord, és a farmerkabátot is jól ismerjük. De idén nyáron olyan trend hódít, amire talán te sem számítottál!

0






0