Ezt olvasta már?

0

Komoly átalakulások előtt az önkormányzati lakásgazdálkodás

A tavalyi utolsó közgyűlésen a pécsi képviselőtestület az ÖPE előterjesztésére úgy döntött, 2018. március 30-ig fel kell mérni a városi bérlakásokat, egyáltalán a pécsi tulajdonú ingatlanok helyzetét, állapotát, és intézkedési tervet kell elfogadni. Az előterjesztővel, Varga Péterrel beszélgettünk.

– Az ÖPE korábban már többször jelezte, hogy az önkormányzati bérlakások használói jelentős tartozásokat halmoztak fel részben a lakbér, részben a javarészt városi tulajdonú közszolgáltatók felé. Mennyi ez az összeg pontosan?

– Jelenleg meghaladja az 1 milliárd forintot, ami brutálisan magas, figyelembe véve a város és cégeinek aktuális pénzügyi helyzetét. Ez az adósság persze nem az elmúlt egy-két évben halmozódott fel, hanem kijelenthető, hogy akár évtizedekről beszélhetünk. Ezek a számok évről évre egyfajta dinamikát mutatnak, hol alacsonyabb, hol magasabb, jelenleg ennyi.

– Mekkora lakásállományról beszélhetünk egyáltalán?

– A város tulajdonában álló, tehát a városi vagyon részét képező lakásállomány jelenleg mintegy négyezer, ebből kb. 350 lakás üresen áll. Ezek közül nem mindegyik hasznosítható gazdaságosan, sőt vannak olyan ingatlanok, melyeket annyira elhanyagoltak, hogy mostanra lebontásra várnak. Ez vagyon- és bérleti díjveszteséget, és nem utolsó sorban sok pécsi családnak a lakáshoz jutás esélyének csökkenését jelenti, amit az elmúlt sok évben semmilyen bérlakás-építési folyamat nem ellensúlyozott.

– Az Önök szervezete többször jelezte már a közgyűlésen – legutóbb az okosváros program részeként –, hogy az ezekkel a lakásokkal összefüggésbe hozható kinnlevőségeket a lehető leghamarabb meg kell szüntetni…

– …vagy legalábbis először az újratermelődését megakadályozni. Erre javasoltuk többek között a kártyás mérőórák bevezetését, de természetesen a lakók ellenőrzési kapacitásának feltételeit is meg kell teremteni. A Holdingtól alig másfél éve az Elszámoló Házhoz került az önkormányzati lakások és helyiségek kezelése. Az ÖPE közgyűlési javaslatára öt fővel több munkavállaló dolgozhat ezen a területen, mert a felhalmozódó feladatok nem, vagy lassú teljesítése további problémákat vethetett volna fel. Az elmúlt másfél évben a szervezet eredményesen teljesített, emellett viszont számos – a korábbi gyakorlat hiányosságai okán – probléma is felszínre került, melyek haladéktalan megoldást igényelnének. Emiatt számos további tulajdonosi feladat, változtatás szükséges a lakásgazdálkodási területen.

– Az önkormányzati cégek egyébként partnerek a kinnlevőségek csökkentésében?

– Meglehetősen vegyesek a tapasztalatok. A 100 százalékos városi tulajdonú Tettye Forrásháznál például több tízmilliós a kinnlevőség, az ilyen mértékű felhalmozódást meg kell akadályozni. Hatékonyabbá kell tenni az információáramlást a tulajdonos önkormányzat és a szolgáltató között. Ezen túlmenően a szolgáltatót is be kell vonni a költségek viselésébe a kártyás órák beszerelése és az időről időre bekövetkező csőtörések mielőbbi észlelése miatt.
Mi úgy látjuk, sokkal több egyeztetésre és információcserére volna szükség a városi közszolgáltatók és az ingatlanokat kezelő Elszámoló Ház között. Fontos lenne felismernie ezeknek a cégeknek, hogy a kinnlevőségek újratermelődésének megakadályozása minden szereplő érdeke.
Egyébként többször jeleztük már, hogy szükséges egy fejlesztési alap létrehozása is, amelyből ezeket az ingatlanokat tervezhetően fel lehet újítani, de leginkább a korszerűsíteni, de ebből a keretből lehetne finanszírozni az új, kártyás mérőórák cseréjét is, amely lehetetlenné teszi a túlfogyasztást és a nemfizetést.

– A várhatóan március végi határidővel elfogadott lakásgazdálkodási intézkedési tervnek milyen szempontjait emelné ki?

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a feladatot elvégző városfejlesztési főosztály olyan anyagot tegyen le az asztalra, amely egyrészt a jelenlegi állapotot reálisan képes bemutatni, valamint tartalmazza a fenntarthatósági intézkedésekre vonatkozó javaslatokat is. Ehhez természetesen továbbra is segítséget nyújtunk a terület további szereplőinek bevonásával. Alapjaiban kell újra gondolni e terület szükséges intézkedéseit, kezdve a személyi, technikai, szabályozási feltételek megteremtésével, összehangolásával. A jelenlegi helyzetben prioritást kell élveznie egy teljesen új adatbázis-kezelő program bevezetésének, mellyel a jelenleg még sokszereplős folyamat minden felelős résztvevője összeköthető, ezzel pedig idő és pénz spórolható meg.
Az Összefogás Pécsért Egyesület több, a területet jól ismerő szakemberrel konzultálva úgy véli, hogy a meglévő, jó ingatlanpiaci tulajdonságokkal rendelkező önkormányzati lakásokat piaci alapon kell bérbe adni, ezek helyett pedig új, „strapabíró” szociális bérlakásokat kell építeni, amelyeket már eleve előre fizetős mérőórákkal lehet felszerelni.
Az önkormányzatnak a jövőben sokkal inkább kell tulajdonosi szemlélettel végeznie a feladatát!

– A januári közgyűlésen felvetette a civil szervezetek bevonását is a bérlakások működtetésébe. Mit jelentene ez konkrétan, hogyan képzeljék el a pécsiek és a szervezetek ezt?

– Egy-egy városrészben több olyan szervezet működik, különösen a civilek közül, amelyek jól ismerik az ott élők helyzetét, szociális problémáit. Ezekkel a szervezetekkel folyamatosan konzultálva az ÖPE úgy látja, éppen ezért érdemes lenne őket bevonni a lakásgazdálkodási folyamatba. Különösen azokat a szervezeteket, amelyek már eddig is vállaltak át önkormányzati feladatokat, például a közművelődés területén. Ilyen például a Máltai Szeretetszolgálat keleti városrészben végzett tevékenysége, vagy éppen a korábban már elindult és azóta is eredményeket felmutató György-telepi program szervezetei. A helyben élőkkel való kapcsolattartást, szociális ügyek intézését, vagy az életvitellel kapcsolatos egyéni fejlesztések feladatait ezekre a szervezetekre lehetne bízni. Ezzel mindenki jól járna, a város, a helyi szervezet és a bérlakásban élők is.

PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0