Könyvfesztivál: idén is megrendezik a fesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit
Idén is megrendezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját.
Pénteken nyolcadik alkalommal lesz országszerte Kis Könyves éj, több mint 20 fővárosi és vidéki független könyvesbolt várja programokkal a közönséget kora estétől éjfélig, többek között Biatorbágyon, Kecskeméten, Nagykovácsiban, Sopronban, Székesfehérváron és Monoron.
A programkínálatban szerepel egyebek mellett Tandori Dezső-kiállítás, mesemondás, zenés Villon-est, interaktív krimi műhely, Muzsikáló madárház Gryllus Vilmossal, valamint számos magyar és külföldi szerzővel, illusztrátorral is találkozhatnak az érdeklődők. Budapesten például Jean-Christophe Rufin francia író Vad tengereken - Benyovszky gróf kalandos élete című könyvét mutatja be a Latitudes Könyvesboltban, Martyna Bunda lengyel írónővel pedig a Gdansk Büfé és Könyvesboltban találkozhat a közönség.
Budaörsön a Fantazmagória Gyerekkönyvesboltban az Előretolt Helyőrség Íróakadémia mesekaravánja kínál gyerekprogramot, a szentendrei Parti Medvében Hanga Réka illusztrátor kiállítását nyitják meg, a Pécsi Pagonyban Cseh Tamás-emlékkoncert is lesz. A Kis Könyves Éj teljes programkínálata a kiskonyves.blog.hu internetes oldalon tekinthető meg.
Az Európai Írótalálkozót az Európa Pontban rendezik meg pénteken a Millenáris parkban. A norvég díszvendégség alkalmából Thomas Hylland Eriksen, Marta Breen, Tomas Espedal, Lsmund H. Eikenes és Klara Hveberg norvég szerzők a skandináv ország irodalmi diskurzusairól fognak beszélgetni, majd az Európai Unió Irodalmi Díja lesz a téma, amely idén 10 éves. Délután német, osztrák, svájci, lengyel és szlovák szerzők részvételével járják körül az irodalmi fordítás témakörét, majd Női szerzők, női témák a mai európai irodalomban címmel lesz kerekasztal-beszélgetés az Európa Pontban.
Idén 22 pályakezdő szerző érkezik Budapestre a kontinens különböző országaiból a 19. Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljára, amelyen Magyarországot a Margó-díjas Mécs Anna képviseli. A vendégek közül Anne Cathrine Bomann dán írónő Agathe, valamint Andrei Dósa román író Füves könyv címmel a fesztiválon mutatja be első regényének magyar fordítását.
A Könyvtáros Klub pénteken és szombaton elsősorban szakmai programokkal várja az érdeklődőket a könyvfesztiválon, több beszélgetés foglalkozik például az olvasásfejlesztéssel, a gyermekek olvasóvá nevelésével. Emellett a norvég gyerekirodalmat bemutató játékot is szerveznek, valamint kedvezményes vásáron lehet hozzájutni tudományos és szakkönyvtárak által kiadott könyvekhez.
hírek innen, onnan
Gyanús SMS terjed „sorkatonai toborzásról” – dezinformációs kísérlet lehet
Újabb, orosz mintázatokat idéző riogatási kísérletre utalhat az az SMS, amely a Kontroll birtokába jutott, és amelyben a címzettet arra...
Milliós betöréssorozat Kiskunlacházán: három férfi fosztogatott házakat és udvarokat
Most bíróság elé állnak a betörők.
Döbbenetes beismerés Zelenszkijtől: az iráni háború miatt veszélybe kerülhet Ukrajna védelme
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a BBC-nek adott exkluzív interjúban arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna rakétahiánnyal fog szembesülni a...
Olyan régóta vártak erre a magyar autósok – most végre megkapják
Március közepével hivatalosan is véget ért a téli időszak a hazai közutakon, és ezzel párhuzamosan új szakasz kezdődik az...
Hat év fogházat kérnek a fiatal sofőrre, aki három ember halálát okozta a Faraktár utcában
Súlyos, több halálos áldozattal járó közlekedési baleset ügyében emeltek vádat Debrecenben. A tragédia két évvel ezelőtt történt,...
Fogyóban az üzemanyag, egyre több benzinkút vezet be korlátozást – 26 oldalas jegyzőkönyvet kapnak dízel helyett
A nagy hálózatoktól független, kisebb benzinkutak jelentős része ellátási gondokkal küzd itthon. Az üzemeltetők arra várnak, hogy...
Izrael likvidálta Irán hírszerzési miniszterét
Közben az IDF új jogosítványt kapott: automatikusan, további jóváhagyás nélkül iktathatnak ki bármilyen iráni felsővezetőt.
„Nagyon elmentek mellettünk” – Jaksity György és Szikra Dorottya legjobb mondatai
„Választás egy széteső világban" a magyar gazdaságról, a megélhetésről és a Fidesz szociálpolitikájáról.
Csizmazia Gábor: a Hormuzi-szoros ügyében Amerika nem engedhet, mert akkor a Nyugat gyengének tűnik
Harmadik hetébe lépett az amerikai–izraeli támadássorozat Irán ellen, amelyre válaszul Teherán egyebek mellett lezárta a Hormuzi-szorost,...
Megkongatta a vészharangot az EU két vezető hatalma: amit most látunk Iránban, az csak a kezdet
Johann Wadephul német és Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy súlyos globális problémákhoz vezethet az...
Megjött az időjárás-előrejelzés: van, ahol visszatérnek a fagyok
A HungaroMet Nonprofit Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint a hét második felében változékony időre lehet majd számítani.
Így néz ki Gene Hackman sírja egy évvel a halála után: egyetlen tárgy jelöli a színészlegenda nyughelyét
Friss fotókon a hollywoodi legenda végső nyughelye.
Sport
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Az egyik magyar focista sorsa már eldőlt a Liverpool sorsdöntő BL-meccse előtt?
A Liverpool edzőjét kirúghatják, ha csapata elbukja a Galatasaray elleni BL-párharcot.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
Elképesztő bravúr: 28 év után ismét vb-résztvevő a női kosárválogatott
Juhász Dorka remek teljesítménye is kellett a törökök ellen a közel három évtizedes átok megtöréséhez.
Bulvár
Kovács István körül áll a bál, az eltiltásáról és a lefokozásáról írnak Romániában
A nagykárolyi születésű játékvezető a héten csak az Európa-ligában fújja a sípot, csütörtökön az AS Roma–Bologna meccsen.
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Gigantikus botrány, Mészáros Lőrinc képei sorakoznak az ukrán-magyar határon
A választások előtt nem jött ez jól Mészáros Lőrincnek.
Schadl György mutatott egy képet a telefonján, és minden megváltozott
Az Igazságügyi Minisztérium dolgozóit hallgatta meg a bíróság.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Pánikvásárlás indult a boltokban: ezt veszik a magyarok
Tömegek keresik az alternatív megoldásokat arra az esetre, ha kifogyna a gáz vagy az üzemanyag.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Több államtitkár és Budai Gyula is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
A kinevezési buli másnapján a közeli tóban találták meg a NAV egyik tábonokának holttestét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
blogmorzsák
Jegyet vettél, de változott a program?
Mire számíthatunk, ha a kifizetett program nem a meghirdetettek szerint valósul meg?
Így őrizd meg az intimzónád fittségét
Menopauza után is.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






