Ezt olvasta már?

0

Kopjafát avattak a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián

Két kiváló férfira, kosárlabda edzőre, szakemberre emlékeztek szombaton kora délután a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia előtt: kopjafát avattak Fűzy Ákos és Tapodi Péter emlékének adózva.

Nehezen hihető, de sajnos így van, immár hat éve, 2013. szeptember 7-e óta nincsenek köztünk, miután egy közúti balesetben mindketten életüket veszítették (mint ismert, felborult a győri női kosarasokat szállító autóbusz) – pótolhatatlan űrt hagytak maguk mögött.

A pécsiek természetesen Fűzy Ákost ismerték jobban, ő nőtt jobban a szívükhöz, hiszen tüke pécsi volt: a városban nőtt fel, helyi csapatokban kosarazott, hogy aztán remek játékosból kiváló edzővé váljon. A kopjafa avatásán – amelynek párját Vitnyéden, a tragédia helyszínén helyezték el – a Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai és stratégiai igazgatója, Rátgéber László mondott beszédet, akinél jobban tényleg csak a családtagok ismerték Fűzy Ákost. Az edzőpáros hosszú évekig elkápráztatta nem csak a pécsi, baranyai kosárszerető közönséget, az egész országban csodájára jártak annak, amit elértek, véghezvittek. A felemelő ünnepségen ott volt a kiváló edző édesanyja, Schwartzer Erika Zsuzsanna, az özvegye, Fűzyné Hengl Anikó, valamint az egyik lánya, Fruzsina is – mindhárman jóleső érzéssel vették tudomásul, hogy azt a kosárlabda szakembert, aki rengeteget adott a városnak, nem felejtették, s méltóképp megemlékeztek róla. A kopjafa előtt sokan fejet hajtottak, köztük a PSN Zrt. vezérigazgatója, Vári Attila is.

Mindeközben a csarnokon belül, a Nemzeti Kosárlabda Akadémia falai között is zajlott az élet: pénteken és szombaton rendezték meg ugyanis az I. Fűzy Ákos Emléktornát, amelyen négy junior leány csapat vett részt, a házigazdák mellett a Vasas Akadémia, a szlovák Kassa, és a román Szatmárnémeti. A Fűzy Ákos nevével fémjelzett pálya lelátója felett pedig egy emlékhelyet lepleztek le, ahol helyet kaptak a szakember relikviái, kupái, érmei – amelyeket édesanyja bocsájtott a Nemzeti Kosárlabda Akadémia rendelkezésére, mondván, ennél jobb helyen nem lehetnek.

 

Életrajzok

Fűzy Ákos játékosként a Pécsi Postás, a PVSK és a Kaposvári Táncsis SE csapatában is megfordult. Edzői pályafutását a férfiaknál kezdte, majd női vonalon a PEAC-nál és a PVSK-ban az utánpótlás területén tette le a névjegyét, irányításával a fekete-fehérek kétszeres OIK-győztes, U20-as és B-csoportos bajnokok lettek. Aztán jöttek a felejthetetlen évek a MiZo-Pécs 2010-nél, ahol Rátgéber László másodedzőjeként két Euroliga-bronzéremmel, nyolc magyar bajnoki és kilenc kupaaranyal örvendeztették meg a szurkolókat – és kápráztatták el az országot. Dolgozott az ifjúsági és a junior válogatott szövetségi edzőjeként, a felnőtt női válogatottnál pedig Sterbenz Tamás, majd Rátgéber László szövetségi kapitány segítője is volt. 2008 júniusában lett a pécsi női gárda vezetőedzője, két év alatt egy bajnoki bronzig, majd aranyig, továbbá két kupagyőzelemig vezette az együttest. 2010 nyarán szerződött vezetőedzőként Győrbe, ahol ugyancsak csúcsra ért a bajnokságban.

Itt, Győrben kapcsolódott össze szorosan Fűzy Ákos és Tapodi Péter sorsa: a vezetőedző és a klubigazgató barátsága közismert volt. Utóbbi korábban szintén edzőként szerzett magának hírnevet, irányításával a Diósgyőr bajnoki bronz- és Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett – hogy aztán Győrben már közösen vezessék sikerre csapatukat.

 

A pécsi lányok nyerték a tornát

Hibátlan mérleggel, mindhárom mérkőzését megnyerve végzett az első helyen a Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs junior leány csapata az I. Fűzy Ákos Emléktornán, amelynek a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia adott otthont. Hartung Anita tanítványai az első körben a Vasas Akadémia ellen győztek 76-52-re, majd a romániai Szatmárnémetit verték 76-46-ra, végül a Kassával játszottak egy nagyon izgalmas, kőkemény meccset, amelyen 68-61-re bizonyultak jobbnak.

Az I. Fűzy Ákos Emléktorna végeredménye: 1. Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs, 2. Vasas Akadémia, 3. Kassa, 4. Szatmárnémeti.

A torna legjobb játékosa (MVP) Ilina Selcova (Nemzeti Kosárlabda Akadémia Pécs) lett, a legjobb pécsi kosarasnak pedig Drávecz Borókát választották meg.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zelenszkijnek főhet a feje, Trump elképesztő ajándékot küldött Putyinnak

Oroszország ezzel ismét nyithat a világgazdaság felé, amelynek Kína és India is nagyon örülhet. A büntetőintézkedések miatt tovább...

Fájó derékkal kezdődött Mellrák Koalíció alapítójának csontáttétje, aki szerint a tudatosság életet menthet

A mellrák az egyik leggyakoribb, nőket érintő daganatos betegség, ami egyúttal egészségügyi és társadalmi kérdés is, nem lehet róla...

XIV. Leó pápa a kórházi ágyáról hívta fel Vlagyimir Putyint

A tüdőműtétből lábadozó XIV. Leó pápa telefonon kért tűzszünetet Vlagyimir Putyintól az ukrajnai Oleski városa számára.

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már...

Magyar Péter három évtizedes rekordot döntöget: a friss népszerűségi rangsorban rekordmagas távolságba került Orbán Viktortól

Példátlan szakadék a politikai népszerűségi rangsorban A CEU Demokrácia Intézetének legfrissebb felmérésében Magyar Péter 63...

Bosszúból állították, hogy pedofil? Felmentették a színészt

Új-Mexikóban pénteken egy bíró döntése nyomán lezárult egy hónapok óta húzódó botrány, amely az Emmy-díjas Timothy Busfield...

Így lett szupergazdag üzletemberként az Arsenal korábbi sztárja

Mathieu Flamini nemcsak a pályán épített figyelemre méltó karriert, hanem már aktív játékosként üzleti alapokra helyezte a futball...

Csirkebőrt és húsdarabokat dobáltak egy nő autójára, nem tetszett az elkövetőknek, hogy hova parkolt

A Keresztapa című film emlékezetes jelenetében az egyik szereplő levágott lófejet talált az ágyában, miután ujjat húzott a maffiával....

Almaborecet a háztartásban: így használd a konyhától a hajápolásig

Az almaborecet a konyhában és a háztartásban is hasznos lehet, de nem minden népszerű felhasználása biztonságos. Mutatjuk, mire figyelj!

A Kutyapárt támogatásával bejutott képviselő kezdeményezte a hegyvidéki önkormányzat feloszlatását

A XII. kerületi képviselő-testület feloszlatásáról nyújtott be javaslatot Visi Piroska a testület október 22-i ülésére. A...

0

Sport

Szenzációs bejelentés jön: Harry Kane órákon belül aláír

Az angol klasszis meghozta a döntést a jövőjével kapcsolatban.

Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották

Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.

Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik

Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.

Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban

A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.

Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga

Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt

Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések

A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt

Bulvár

Stratégiai fordulat: Fico kipöckölte Orbán Viktort

Orbán Viktor választási veresége után Robert Fico válhat Moszkva legfontosabb uniós partnerévé. Szlovákia és Oroszország egy évek óta szünetelő együttműködési fórumot indítana újra, amelynek napirendjén az

Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben

Magyar Péter is a fűtést és autózást drágító ETS2 rendszer halasztását követelte az EU-csúcson. A tagállamok többsége elutasította a kezdeményezést. A Aki fűt, adózzon – Magyar Péter beintett Brüsszelben b

Ruff Bálint: Vérrel és verejtékkel fogjuk elérni, hogy a Tiszában ne legyen klientúraépítés

A nyomtatott újságok piacán hetilapként újrainduló Népszabadság első számában a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készült interjú.

Matolcsy György: Megvan a jegybanki alapítványok vagyona, és azt is elmondom, hol

Az MNB volt elnöke szerint a jegybanki alapítványok vagyona a többlépcsős befektetési lánc ellenére sem került ki az alapítványi körből, mivel a befektetéseken keresztül végig ugyanaz maradt a tulajdo ...

Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan

Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.

Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek

Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.

Videón a hajmeresztő ugrás: Métereket zuhant a tömegbe egy srác a budapesti Morrison's 2-ben

Megdöbbentő jelenetek játszódtak le egy népszerű budapesti szórakozóhelyen. Egy fiatal fiú felmászott a korlátra, majd a mélybe vetette magát. Videón a hajmeresztő eset!

Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”

Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va

Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium

Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...

Tarlós István: Egy viszonylag szűk kör aránytalanul gazdagodott a Fidesz-kormányok alatt, és közülük némelyek közel álltak a miniszterelnökhöz

Lapunknak adta első hosszabb interjúját az áprilisi választás óta Tarlós István, akit a Tisza-kormányról, a Fidesz vereségéről, valamint Karácsony Gergely és a kormány közötti friss megállapodásról is kérdez

Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban

Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...

Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá

Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.

blogmorzsák

Roppan a virsli, omlik a tészta? Teszteltük!

Tizenkét virslis péksüteményt kóstoltunk vakon. Meglepetés: a legdrágább csak 9. lett!

1984-ben végigröhögtük a szilveszter estét

Ebben a kor talán összes népszerű művésze segítségünkre volt, Hofitól a Markos-Nádas-Boncz trióig.

0






0