Ezt olvasta már?

0

Kormányszóvivő: ha az EU keményen bánik polgáraival, akkor a bevándorlókkal sem tehet mást

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint, ha az unió keményen bánik a saját állampolgáraival, akkor a bevándorlókkal sem tehet mást. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A szóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában ezt a jogi határzárral kapcsolatos újabb lépésekkel kapcsolatban mondta. Kifejtette: március elejére készül egy olyan uniós javaslatcsomag, amelyet, ha elfogadnak, akkor minden uniós állampolgárt ki- és belépéskor regisztrálni fognak. Ha így bánik az unió a saját állampolgáraival, akkor az illegálisan érkezőkkel szemben sem lehet megengedőbb a szabályozás - mondta.

Hozzátette: véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy a bevándorlók Magyarországon beadják a kérelmet, majd "felszívódnak" és eltűnnek Nyugat-Európában.

Kovács Zoltán az állami vállalatoknál bejelentett több lépcsős, 30 százalékos béremeléssel kapcsolatban elmondta, első körben a MÁV és a Volán társaságok, valamint a posta dolgozói kapnak több bért, arról pedig a kormány kész tárgyalni, hogy később az önkormányzati társaságok dolgozói hogyan részesülhetnek fizetésemelésben.

Az OLAF-jelentéssel kapcsolatban a kormányszóvivő megjegyezte: most a magyar nyomozó hatóságok feladata, hogy derítsék ki a részleteket, a politikai felelősség azonban nyilvánvaló - mondta.







0
0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Orvosokkal és villanyszerelőkkel segítene Kuba a Puerto Ricón

A segítőknek azonban amerikai vízum kéne.

Ezért lépett akcióba a TEK Miskolcon

Egy 36 éves miskolci férfit fogott el Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége múlt héten Miskolc belvárosában látványos...

Jóval ár alatt adták el Magyarország legnagyobb gabonaraktárát

Sokadik nekifutás után, jóval a becsült értéke alatt sikerült csak eladni a hányatott sorsú Magtárház Kft.-t. - írta a Világgazdaság...

Akcióban az audis önkéntesek

Az Audi Hungaria Zrt. immár hagyományt teremtett azzal, hogy az önkéntesség jegyében minden évben munkatársai által kezdeményezett...

Az euró helyett az angol fontot veszik most az alapok

A pénteken (szeptember 22.) kiadott COT-riport alapján a megfigyelt alapok nagy mennyiségben építették le az euró long pozícióikat, és...

Holtan találták a brit turistát, szörnyű nyomok voltak testén

A rendőrség még vizsgálja az eset körülményeit.

50 felett sem kell lemondani a szexről

Testedzés Fizikai szempontból számos előnye van a rendszeres mozgásnak, hiszen erősíti az izmokat és a csontokat, jobb lesz tőle az...

Hiába a tiltakozás, Porosenko aláírta az új ukrán oktatási...

Az elnöki hivatal sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az államfő a jogszabály aláírásakor hangsúlyozta, a törvény...

Először lesz női katonatisztje az amerikai tengerészgyalogságnak

A fiatal nő egy 40 fős szakasz parancsnoka lesz.

Megszavazták a függetlenséget az iraki kurdok

Az iraki kurd szavazók több mint 90 százaléka igennel voksolt hétfőn arra, hogy Kurdisztán régió és körülötte a kurdok lakta...

Az iraki kurdok többsége a függetlenségre szavazott

Hivatalos végeredmény csak három nap múlva lesz.

Sport

Milyen a valóságban Európa legmodernebb stadionja, a Groupama Aréna?

Az ígéret az volt, ez lesz a legmodernebb stadion. A valóság azonban mást mutat.

A 90-es évek NB I-es focija beton részegen és visszaosztott fizetésekkel

Váczi Zoltán már nem először mesélt a magyar foci hőskoráról, reméljük, nem is utoljára. Elképesztő sztorik a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Neymar miatt menekülhet Olaszországba a PSG gólfelelőse

A milánói klub már télen szerződtetné az uruguayi Edinson Cavanit.

Bronzérmes lett élete első fitneszversenyén a TV2 színésznője

Bálizs Anett bronzéremmel kezdte a fitneszmodell-karriert.

Felesége mentette meg a Barca-játékost a terrortámadástól

Rakitic és családja épp a Ramblasra tartott augusztus 17-én.

Miért teljesít gyengén a Real Madrid?

A címvédőnek máris hét pontos hátránya van a spanyol bajnokságban.

Ennél betegebb gólörömöt még nem láttunk

És nem is szeretnénk több ilyet.

Tévésztár lehet a tökéletes testű magyar focistából

A Budaörs csapatkapitánya lesz a TV2 egyik nindzsája.

Bárdosi Sándor győzött Ausztriában

Kemény előmérkőzést láthatott a közönség a 79 kilogrammos kategóriában.

Kirúgták a tengerpartról összekapart spanyol edzőt

Volt csapatától kapott egy négyest a hétvégén.

Cavani busás jutalmat kap, ha enged Neymar követelésének

A Paris Saint-Germain elnöke pénzzel oldaná meg a két sztár közötti feszültséget.

Soha nem látott tüntetéshullámot indított el Donald Trump

Az NFL csapatai látványos akciókba kezdtek a hétvégén.

0

Bulvár

A térd porca újjáépíthető.

40 év felett sokan ismerik a porckopás miatt jelentkező térdfájdalom érzését.

A magyar énekes 12 év után elvált - Házasságát a féltékenység tette tönkre

Takáts Tamás hiába volt hűséges, a felesége nem hitt neki.

Őszintén vallottak a nőgyógyászok arról, mire gondolnak munka közben

Utálok nőgyógyászhoz járni írta egyikük a Whisper-oldalán feltett kérdéshez. De ennél meglepőbb vallomások is érkeztek. Méghozzá szép számmal.

Vajna Timi megkapta a magáét - Fotója miatt röhögnek rajta a Facebookon

A pomázi Vajna Tímea kifigurázta a sztárfeleség egy újabb fotóját.

Most érkezett: lángokban állt egy utasokkal teli busz

Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell készülni.

Ennyi volt! Észak-Korea lelövi az amerikai gépeket

Phenjan azzal vádolja Washingtont, hogy Donald Trump amerikai elnök háborút hirdetett Észak-Korea ellen.

A nap képe: A bolt, ahol heti egy üzlet is nagy dolog

A Bugatti nemrég nyitott egy kereskedést Hamburgban, miután a vártnál több érdeklődés érkezett a német nagyvárosból és környékéről. Ez már a negyedik üzlete a cégnek az országban.

Dráma a 4-es villamoson, futók rohantak a tettes után

Gyorsított eljárásban született meg az ítélet.

Meghalt Székely György

Életének 91. évében hunyt el az akadémikus.

Észak-koreai fenyegetés: Meghozta a döntést a japán miniszterelnök

Abe Sindzó japán miniszterelnök a Liberális Demokrata Párt (LDP) hétfői gyűlésén bejelentette, hogy a csütörtöki rendkívüli parlamenti ülésen feloszlatja a törvényhozás parlament alsóházát - mondta el az LDP egyik magas rangú tagja.

blogmorzsák

Átmegy-e a műszakin egy életveszélyes autó? Persze!

10 milliós technika kell egy vizsga állomásra, de egy métert se megy a vizsgáztató az autóval.

Egy év külföldi pénzkeresés 7 tanulsága

Nem, a pénz nem boldogít. Angliában sem.

Budapest legjobbja még jobb lett!

Életre kelt Mona Lisa és Casanova is - naná, hogy burger formában!

Szövetkezzen már valaki Botkával! Légyszi-légyszi!

Botka ma bejelentett ajánlata az összefogásra Fodor Gáboron kívül senkinek sem érné meg.

Szexi vagy nem?

Nézz meg egy retusálás nélküli fehérneműkampányt!

Rákay Philip, a kormány­közelinek mondott vállalkozó

Orbán fő pompomsráca megmutatja, hogyan kell a piacból élni.

Visszatértem, OMÉK!

„Az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra szórakozni megy az ember.“

Újabb 10 dolog a természetből, ami miatt megfagy az ereinkben a vér

Hogy rosszakat álmodjunk, elég sétálni egyet a szabadban.

FT-vezércikk: az európai konzerva­tívoknak ki kell zárniuk a Fideszt

Orbán furcsán gratulált - talán a szélsőjobb előretörésének örült.

Így néz ki Palvin Barbi dögös dominaként latexben

Csipkében és latexben feszít a Nero Journal hasábjain.

Német választási földrajz

A szélsőjobb nem mindig ott tört előre, ahol sok a bevándorló.

0






0