Ezt olvasta már?

0

Környezetvédelmi szervezet: továbbra is alacsony az italos kartondobozok visszagyűjtési aránya

Magyarországon az italos karton dobozok visszagyűjtési és hasznosítási aránya 2017-ben 20-22 százalék között mozgott, ami megegyezik a 2016-os adattal.

Rámutattak, hogy ez a 20-22 százalékos arány nagy eredmény, mert - mint írták - az IKSZ 2004-es megalakulásakor az italos dobozoknak csupán a 2 százalékát gyűjtötték vissza, ugyanakkor 2016-ban az uniós átlag 47 százalék volt, Németországban pedig a tejes- és gyümölcsleves kartondobozoknak már a 65 százalékát gyűjtötték szelektíven.

A közlemény szerint Magyarországon évente 580 millió darab tejes és gyümölcsleves italos kartondoboz kerül forgalomba, fejenként átlagosan nagyjából 60 darabot. Az adatokat az elmúlt évben legyártott italos kartondobozok után fizetett termékdíjból származtatták.

A szervezet idén ismét elkészítette a "Leghatékonyabban szelektáló városok" rangsorát: a Pest megyei Tura végzett az élen, ahol a lakosság fejenként átlagosan 39-et szelektíven gyűjtött. A második helyen Pécs végzett, a dobogó harmadik fokára pedig Paks állhatott fel a 37, illetve 33 darab fejenként visszagyűjtött kartondobozzal.

Az országos szinten a legnagyobb mennyiséget, a 935 000 kilogrammot gyűjtő Budapest ismét a középmezőnyben helyezkedik el a fejenkénti átlag 17 darabbal.

Az IKSZ rendelkezésére álló adatok alapján a lista sereghajtói közé tartozik Kecskemét, Székesfehérvár, Miskolc, Berettyóújfalu, valamint Komló, ahol a fejenként visszagyűjtött mennyiség 3 és 6 darab között mozog.

Az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés már 14 éve népszerűsíti az italos kartondobozok szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságát, ugyanis ezeknek a kartondobozoknak 75 százaléka papír, amely akár 5-10-szer is újrahasznosítható.

forrás: mti.hu







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Takács Péter: „Ön szerint be kéne nyújtanom a lemondásomat?”

Takács Péter államtitkár elismerte, hogy a stílusa nem volt helyes, de a tartalmat vállalja, és nem fontolgatja a lemondását, miután...

Lázár bedurrantotta a Fidesz erdélyi kampányát

A miniszter négymilliárd forintos támogatást jelentett be a Sepsiszentgyörgy központjába tervezett kulturális központra, miközben a helyi...

Paradicsom, ami nem romlik el? Új tárolórendszer hozhat fordulatot

A betakarítás utáni veszteségek csökkentésére koncentráló indiai fejlesztés új távlatokat nyithat az élelmiszerláncban.

Vigyázat, vírusveszély. Ez a gyanús üzenet járványként terjed a magyar Facebookon – mindenkit érinthet

A Facebook Messenger az online csalók egyik legnépszerűbb terepe lett, ahol egyetlen kattintással elveszítheti teljes fiókját, ha nem elég...

2026 legmonumentálisabb filmje lehet, amiben világsztárok vállaltak szerepet

Christopher Nolan legújabb filmje, az Odüsszeia Homérosz klasszikus eposzát dolgozza fel, és már most az egyik legnagyobb szabású...

Nemrég kiderült: ebben a típusú rákban szenvedett Kálloy Molnár Péter

A színész halála az egész országot sokként érte.

Medián: Magyar Pétert és Orbán Viktort ugyanannyian tartják alkalmasnak az ország vezetésére

A közvélemény-kutató szerint eltűnt a Tisza Párt elnökének eddigi előnye a miniszterelnöki alkalmasságának megítélése terén,...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0