Koronavírus - A kórházparancsnokok feladata a védekezés segítése
A kórházparancsnokok feladata az, hogy segítséget nyújtsanak az egészségügyi intézményeknek abban, hogy rendelkezésre álljanak a szükséges kapacitások, illetve az, hogy gondoskodjanak az eszközök vagyonbiztonságáról - mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese.
Halmosi Zsolt hozzátette: a kórházparancsnokok kinevezésének az volt a célja, hogy az egészségügyi intézmények fel tudjanak készülni a következő időszakra. Mint mondta, a szűk kapacitások rendelkezésre állása esetén életek múlnak majd azon, hogy pontosak legyenek a kórházaktól az eszközökről, humánerőforrásról kapott információk, az esetleges átcsoportosítások miatt. Ezeknek az adatoknak a validálása, ellenőrzése kiemelt feladata a kórházparancsnokoknak.
Kiemelte: a kórházparancsnokok orvosszakmai kérdésekben nem foglalhatnak állást, nem tehetnek javaslatot, nem hozhatnak döntéseket.
Feladatuk a gyógyítási folyamat zavartalanságához szükséges készletek, védőeszközök rendelkezésre állásának biztosítása és az eszközök vagyonbiztonsága - jegyezte meg. Szólt arról is, hogy a kórházak vezetői két területen kötelesek eleget tenni a kórházparancsnok utasításának: a vagyonbiztonságban és a járványügyi szabályok betartásában.
Ismertette: Orbán Viktor miniszterelnök 108 egészségügyi intézmény élére nevezett ki kórházparacsnokokat, akiknek gondoskodniuk kell arról, hogy ha az adott egészségügyi intézményben bármilyen hiány felmerül, akkor jelezzék számára ezt a hiányt, az országos törzsön keresztül pedig segítséget fognak kapni.
Halmosi Zsolt rendkívül fontosnak nevezte az egészségügyi intézményekben a járványügyi szabályok betartását, a kórházparancsnokok személyes részvételükkel, ellenőrzésekkel tudnak erről gondoskodni.
Az sem titok, hogy néhány olyan eszköz, amelyet a gyógyítás céljára biztosított Magyarország, nem oda került, ahova kellett volna - mondta, hozzátéve: a kórházparancsnokok kiemelt feladata az eszközök megóvása.
Az online sajtótájékoztatón Kiss Róbert, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa arról beszélt: az állampolgárok többsége megértette a kijárási korlátozásról szóló kormányrendeletet, de már 739 esetben kellett a kijárási korlátozást megszegőkkel szemben intézkednie a rendőrségnek. Elmondta: 660 intézkedés figyelmeztetéssel zárult, 15 emberrel szemben azonban helyszíni bírságot kellett kiszabniuk.
Kérdésre válaszolva elmondta: az operatív törzs álláspontja szerint nincs szükség az időkorlát módosítására - például a piacok esetében -, és kérik az embereket, hogy a megváltozott szabályokhoz igazítsák beszerzéseiket.
Szólt arról is, hogy a rendőrség folytatja a több mint 9 ezer elrendelt hatósági házi karantén ellenőrzését, ezt már több mint 57 ezerszer megtették. A lakosság jelentős része megértette az operatív törzs kérését a hatósági házi karantén betartásáról, azonban már 163 esetben kellett szabálysértési feljelentést tenni a hatósági házi karantént megszegőkkel, 97 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 14 esetben pedig figyelmeztettek.
Ismertette: az operatív törzs folyamatosan elemzi és értékeli a kialakult helyzetet és vasárnap arról döntött, hogy Magyarország csatlakozni kíván az Európai Bizottság polgári védelmi programjához. Ez azt a célt szolgálja, hogy az Európai Unió a védekezéshez szükséges eszközöket felhalmozza, és azok a tagállamok, amelyek vállalják készletek tárolását, támogatást kérhetnek a bizottságtól.
A határőrizetről szólva elmondta: belépő oldalon kizárólag a teherforgalomban van fennakadás Röszkénél és Csanádpalotánál, kilépő oldalon pedig a személyforgalomban Csanádpalotánál.
Arra az újságírói kérdésre, hogy mi indokolja a katonák utcai jelenlétét, azt mondta: a Magyar Honvédség jelentős szolgálatot tesz a magyar embereknek, segítenek a rendőrségnek a határellenőrzésben, a megyeszékhelyeken a közbiztonság erősítésében. Nemcsak a katonákkal, hanem a közterület-felügyelőkkel, polgárőrökkel is találkozhatnak az utcákon, mivel rendkívüli helyzetben mindenkinek a segítségére szükség van - mondta Kiss Róbert, köszönetét tolmácsolva a rendőrség munkáját segítőknek.
Az itthoni tömeges maszkgyártási lehetőséget firtató kérdésre azt mondta: Magyarországon is megindult a maszkok gyártása, a büntetés-végrehajtás varrodáiban 24 órában készülnek maszkok. Hozzátette: Törökországból érkezett 6,6 millió maszk előállítására alkalmas alapanyag, ebből napi 33 ezret állítanak elő. Hozzátette: a Magyarországon gyártott maszkokat is elsősorban az egészségügyi dolgozók ellátására tervezték.
hírek innen, onnan
Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.
Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...
A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.
A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....
Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz
A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...
Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?
Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.
Két nap alatt több mint 140 ezer embert kellett menekíteni Franciaországban az erdőtüzek elől
Emmanuel Macron elnök péntek este mozgósította a hadsereget.
Ne félj tőle. Fogyaszd bátran ezt a nyári gyümölcsöt, ami extra gyorsan leolvasztja rólad a plusz kilókat
Tényleg igaz!
Dús és ragyogó hajzuhatagra vágysz? Egyetlen szál ebből a fűszernövényből a titka ennek a házi csodaszernek
Természetes gyógyír a hajhullás ellen.
Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a Gysev-nél
Jövőre a Gysev-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a...
Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét
A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését
Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok
A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...
Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések
Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.
Félelmetes erdőtűz pusztít Spanyolország középső részén, egy nap alatt 40 ezer embert utasítottak evakuálásra vagy bezárkózásra
Több lakóház is megsemmisült, a lángokat egyelőre megfékezni sem tudják.
Sport
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást
Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj
A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.
Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal
Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






