Koronavírus - A vöröskereszt 13 megyében dolgozik együtt a mentőszolgálattal
A Magyar Vöröskereszt tizenhárom megyében dolgozik együtt az Országos Mentőszolgálattal a koronavírus-járvány idején.
Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese az M1 aktuális csatornán pénteken elmondta: segítenek a határon például a beérkezők ellenőrzésében, de a logisztikába és a diszpécserszolgálat munkájába is bekapcsolódnak.
Kitért arra is, hogy ebben az időszakban többen keresik a vöröskeresztet adományok miatt, igyekeznek minden igényt kielégíteni: folyamatosan készítik az élelmiszer- és tisztasági csomagokat az embereknek országszerte.
Hozzátette, emellett bővítették programjaikat is, hogy mindenkihez eljussanak.
A véradásokról azt mondta, biztonsági intézkedéseket vezettek be, de ennek ellenére visszaesett a véradók száma, mivel bezártak többi között a felsőoktatási intézmények.
A műsorban elhangzott, hogy pénteken van a vöröskereszt világnapja, és május 16-án lesz 139 éves a szervezet.
hírek innen, onnan
A Szolnokon balesetező busz néhány hete esett át műszaki vizsgán a MÁV-csoport szerint
Kiderült az is, hogy a jármű 16 éves volt.
Brutálisan gyilkosság: az áldozat vérével üzenet a rendőröknek a tettes
A nyomozók szerint két másik férfival is végzett.
Jön a hó, hú, de mennyi. Itt a javított időjárás-előrejelzés 2025. év végig
Nagy meglepetés, mi minden fordul itt még elő.
Megjött a nagy decemberi időjárás-előrejelzés: drámai fordulat jön az ünnepekre
Erre egyáltalán nem számítottunk.
„Egy jelenség” – a PSG legendája Vitinhát Iniestához hasonlította
Pauleta dicsérte a Vitinhát és beszélt a többi PSG játékosról Nuno Mendesről, Joao Nevesről és Goncalo Ramosról is.
A Villarreal kifakadt a La Ligára: Ez abszolút tiszteletlenség...
A Villarreal közleményben reagált a Barcelona elleni miami mérkőzés törlésére, amiben nemtetszését fejezte ki a La Liga ellen.
Két év éves eltiltás után tér vissza a világbajnok középpályás
Papu Gómezt bemutatták a Padova játékosaként, és felidézte azt a hosszú időszakot, amíg távol volt a pályától, miután egy...
Brutális, ami történik: 40 fokkal érkezett meg a tavasz
Erdőtüzek pusztítanak Ausztráliában és Új-Zélandon, olyan melegrekordot is beállított az időjárás, amely még nyáron is kiemelkedő...
Több száz online vásárlót vert át két év alatt egy 21 éves somogyi nő
A fiatal különböző akcióihoz 17 álprofilt hozott létre, és 15 bankszámlát nyitott.
Bebörtönzött újságíróknak ítélték a 2025-ös Szaharov-díjat
Mzia Amaglobeli georgiai újságíró és Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel nemzetiségi aktivista-újságíró kapja idén az Európai...
Szijjártó Péter: még nem tudni mikor, de lesz békecsúcs Budapesten
Szijjártó Péter Washingtonból jelentkezett, ahol szerda este bejelentette, lesz békecsúcs, de még nem tudni a pontos dátumot. Ezt azután...
Ilyen nincs, és mégis van: alkoholmérgezést kapott a kígyó, miután megmarta a részeg férfit
Fordult a kocka, mikor a mérgeskígyó pusztult el a egy férfi megharapását követően.
Sport
Óriási pofonba szaladt a Ferencváros az Európa-ligában
A portugál Benfica a 36. percben eldöntötte a mérkőzést.
Mi a jó ég történik a Liverpoollal?
Hétvégén zsinórban a negyedik meccsét veszítette el a Liverpool, ezzel 11 éve nem látott gödörbe került a csapat. Mi változott a szezonkezdethez képest? Változott bármi? Ez már komoly hullámvölgy? Ezekre a kérd
Az MLSZ megbüntette Gróf Dávidot
A Ferencváros kapusa, Gróf Dávid súlyos sportszerűtlenség miatt 4 soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltásban és pénzbüntetésben részesült.
Disznóól a Duna Arénában, méltatlan, ami történt – kiakadt a legendás magyar úszóedző
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Drámai győzelmet aratott a magyar válogatott
A magyar U18-as labdarúgó-válogatott egy 91. percben szerzett góllal aratott 1-0-s győzelmet a bosnyák korosztályos csapat felett a Telkiben rendezett szerdai felkészülési mérkőzésen. A győztes találatot a cserekén
Egyszerre botrányos és kabaréba hajló küldöttgyűlésen buktatták meg a síszövetség elnökét
A téli olimpia előtt 107 nappal elnöke és elnöksége sincs a sportágat irányító honi szervezetnek.
Slot otthon hagyta az egyik sztárját, újabb csapás a Liverpool csapatára
Szoboszlai Dominikék nehéz helyzetben várják az Eintracht Frankfurt elleni ma esti BL-meccset.
Bajban a Liverpool, kulcsjátékosa nem tudja vállalni a Bajnokok Ligája-mérkőzést
A Manchester United elleni derbin sérült meg.
Fájdalmas büntetés vár Gróf Dávidra, amiért fellökte az újpesti labdaszedőt
Az FTC vezérigazgatója kijelentette, hogy a rutinos kapus szerződésében is vannak olyan tételek, amik fájnak.
Roy Keane kemény kritikával illette a Liverpool csapatkapitányát
A Manchester United legendájának, Roy Keannek nem tetszett a Pool csapatkapitányának, Virgil van Dijknak hozzáállása az Anfielden elszenvedett 2–1-es vereség után Rúben Amorim csapata ellen.
Gólparádé a Bajnokok Ligájában: itt nézheti meg a keddi játéknap összefoglalóit
Ha lemaradt volna a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapjának góljairól, itt bepótolhatja egy helyen.
Bulvár
Kitört az üzemanyagválság: maximálták, mennyi benzint lehet venni
Mennyiségi korlátozást vezettek be az üzemanyagokra Oroszországban az egyre súlyosabb ellátási zavarok miatt.
Havonta találkozott Semjén Zsolttal a szexuális zaklatással vádolt Hilarion metropolita a volt asszisztense szerint
Semjén Zsolt felesége állítólag receptet is kért az egykori asszisztenstől.
Kitört a botrány Vlagyimir Putyin gépe miatt – Moszkva terrorral vádolja Varsót
Mélyponton a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok.
Megmutatták Rubik Ernő 2 milliárdos házát belülről, ilyet még nem láttál soha
Most bárki beköltözhet a legendás magyar feltaláló egykori villájába, a luxustól és a méretektől garantáltan eldobod az agyad.
Halott felesége titkos holmijai között kutakodott a gyászoló férfi: majdnem elájult attól, amit felfedezett
A feleség rákbetegségben hunyt el, az összetört szívű özvegy pedig épp a nő személyes holmijait szemrevételezte, amikor valami igazán hátborzongatóra bukkant.
A magyar színész 17 évig sztár volt a tévében: 61 évesen villanyszerelőkkel dolgozik
Gazdag Tibor ma a színészet mellett villanyszerelőkkel és még egy másik pályán is dolgozik.
Csak férfiakkal bújt ágyba a jóképű színész, de a Dallas Pamelája elcsábította: később egy nővel alapított családot
Anthony Perkinsnek Victoria Principal volt az első nő az életében.
Ez a reggeli a 100 évig tartó élet kulcsa - Nem a tojás vagy a zabkása a kutatók szerint
A hosszú élet szakértője, Dan Buettner elárulta, mi a tökéletes reggeli kombináció, ha hosszú, egészséges életet szeretnél élni.
5 hely, ahol sose fizess bankkártyával: ellopják a pénzed
A csalók minden lehetőséget megragadnak arra, hogy mások pénzéhez jussanak.
Donald Trump végre elmondta, miért nem találkozik Vlagyimir Putyinnal Budapesten
Kedden futótűzként söpört végig a magyar és a nemzetközi sajtón a váratlan hír: a közeljövőben mégsem találkozhat egymással Donald Trump és Vlagyimir Putyin, hogy az ukrajnai háború lezárásáról tárgyaljana
Óriási változás jöhet a rendelőkben: ezekkel a betegségekkel nem kell majd szakorvoshoz menni
A háziorvosok jogkörének bővítése meggyorsíthatja az ellátást.
Ezt a nőt szereti Bochkor Gábor: 20 évvel fiatalabb szépséget el is jegyezte a pletykák szerint
Bochkor Gábor és párja a pletykák szerint egy ideje már jegyben járnak.
blogmorzsák
Nagy csigatészta teszt
Legújabb vaktesztünkön a vasárnapi húsleves elmaradhatatlan részét, a csigatésztákat értékeltük.
Ilyen zenét Magyarországon senki más nem tud
Szombaton Dalmata Daniel est a Magyar Zene Házában!
A dark mezőny újabb tagja
A Dead Bees In Bourbon ezekkel a szerzeményekkel megállná a helyét a Fekete Zaj Fesztivál délutáni műsorsávjában is


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.