Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Költségvetési átcsoportosítások a vidéki önkormányzatoknál

A kormány által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedésekkel egy időben pénzügyi átcsoportosításokra kényszerültek a vidéki önkormányzatok is a koronavírus-járvány miatt, több településen már módosították az ez évi költségvetést és csökkentettek egyes juttatásokat.

Zalaegerszegen Balaicz Zoltán polgármester - minden párttal, frakcióval és képviselővel egyeztetve - módosította a város idei költségvetését. A városvezető kedden a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a városi fesztiválokra és rendezvényekre szánt összegekből 50 millió forintos járványügyi védekezési költségvetési alapot hozott létre, továbbá április 1-jéig visszamenőleg 50 százalékkal csökkentette az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségek bérleti díját a korlátozások miatt érintett bérlőknek, vállalkozóknak. A polgármester jelezte azt is, hogy a koronavírus-járvány következményeként bezáró üzletek és leálló gyárak miatt jelentősen csökken az iparűzésiadó-bevétel, ez pedig egy teljesen új, lecsupaszított városi költségvetés készítését teszi hamarosan indokolttá.

Székesfehérváron a járványhelyzet miatt végrehajtott költségvetési átcsoportosítások elérték azt a nagyságrendet, ami szükségessé tette az önkormányzat idei költségvetési rendeletének módosítását. Ennek értelmében többletforrást kap a Humán Szolgáltató Intézet, a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény, az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ és a Kríziskezelő Központ, az önkormányzati informatikai központ, a Városfejlesztési Kft., a városgondnokság, valamint a polgármesteri hivatal. Ezzel a lépéssel a következő hónapokra biztosítva van a járványhelyzetben legalapvetőbb városi közszolgáltatások anyagi fedezete.

Gyulán is elkezdték a költségvetés áttervezését. Görgényi Ernő polgármester a Facebook-oldalán azt írta, a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett gazdasági válság súlyosan érinti az önkormányzatukat is, jelentősen csökken a bevételük. A pénzügyi források felhasználásakor elsőbbséget élvez az önkormányzat intézményeinél és cégeinél foglalkoztatott emberek munkahelyének védelme, és a munkahelyük elvesztése miatt bajba került lakosok támogatása. "Minden olyan kiadásról le kell mondanunk, amely nem a munkahelyek megőrzését, a bajba került emberek megsegítését szolgálja és elhalasztható vagy a jelen helyzetben nélkülözhető" - tette hozzá.

Csongrádon az önkormányzat jelentősen - 20-50 százalékkal - kénytelen lesz csökkenteni a nem kötelező feladatokra szánt forrásokat - közölte Bedő Tamás polgármester, példaként említve a városi rendezvényeket, valamint a sportcélú fejlesztéseket és támogatásokat. Elmondta, több tervezett beruházást kénytelenek a következő évre halasztani vagy törölni. A likviditási helyzeten azonban javíthat, hogy az önkormányzati cégek élnek a hiteltörlesztési moratórium lehetőségével.

Hangsúlyozta, a legfőbb cél, hogy mindenkinek megmaradjon az állása, de a nyugdíjba vonuló vagy lejáró szerződésű dolgozók helyére nem vesznek föl újakat.

Komáromban ötven százalékkal csökkentik a polgármester, az alpolgármesterek, a képviselők és önkormányzati cégek vezetőinek jövedelmét. A bizottsági és felügyelőbizottsági tagságok utáni tiszteletdíjak fizetését felfüggesztik - írták a város internetes oldalán. A városháza operatív törzsének közleménye szerint a közszférában és a városi cégeknél is szeretnének mindenkit megtartani, de bércsökkentést kell alkalmaznia az önkormányzatnak.

Ácson is csökkentik az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíját, a külsős bizottsági tagokét pedig szüneteltetik. A polgármester és az alpolgármester illetménye felét a vírus elleni küzdelemre fordítja - jelentette be a kisváros vezetője a település közösségi oldalán.

Mezőberényben Siklósi István polgármester március végén rendeletet módosított, így a képviselők tiszteletdíja április 1-jétől 50 százalékkal, május 1-jétől 75 százalékkal csökken a veszélyhelyzet fennállásának végéig. A nem képviselő bizottsági tagok nem jogosultak veszélyhelyzetben tiszteletdíjra. A városvezető a módosítást a képviselők munkavégzésének jelentős beszűkülésével, a nem képviselő bizottsági tagok munkavégzésének ellehetetlenedésével indokolta.

Gyöngyös polgármestere, Hiesz György szerint az év közepétől, legkésőbb ősztől komoly gazdasági nehézségek várnak a Heves megyei településre. Becsléseik szerint például az iparűzésiadó-bevétel mintegy 750 millió forinttal lehet alacsonyabb a tervezettnél. Kitért arra, az önkormányzat gyorsteszteket rendelt az egészségügyben és szociális területen dolgozók szűrésére és további beszerzésekkel feltöltik védőmaszk-, kesztyű- és fertőtlenítőszer-készleteiket is. Szólt arról is, a következő napokra azt tervezi, hogy kötelezővé teszi kesztyű és maszk viselését az üzletekben, piacon és egyéb zárt közösségi terekben megfordulók számára.

Sásdon Jusztinger János polgármester döntése értelmében e hónaptól a veszélyhelyzet fennállásáig elengedik az önkormányzati tulajdonú ingatlanok, üzlethelyiségek bérleti díjait - közölte a városvezető a település honlapján.

Tiszafüreden 50 százalékkal csökkentették az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek bérleti díját, valamint a vásárcsarnokban a bérleti díjakat április 2-től június 30-ig - közölte Ujvári Imre polgármester a Facebook-oldalán. A rendelkezés nem vonatkozik a szerencsejáték és lottójáték értékesítésével foglalkozó üzletekre, a bankokra, biztosítókra, pénzügyi szolgáltatókra. Az intézkedés célja, hogy segítsék a helyi vállalkozókat, termelőket a nehéz helyzetben.

 







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Vannak, akik gyanítják, idegen lények tették tönkre a Nasa űrszondáját

Szétszóródtak köztünk az idegenek, mint a pitypang szirmai?

Lezuhant egy amerikai Apache a Hormuzi-szoros térségében – bejelentést tett Trump

Trump közölte, hogy az Apache helikopter lezuhanása után a kétfős személyzet sértetlen.

Júliustól szigorítás jön az özvegyi nyugdíjaknál

Szűkül az ellátásra jogosultak köre.

Megszólalt sztrókjáról Harsányi Gábor: másodperceken múlott az élete

Karácsonykor lett rosszul a színészlegenda, fia lélekjelenlétének köszönheti az életét.

Orbán Viktor megtakarításai pár hónap alatt csaknem megduplázódtak

Orbán Viktor volt miniszterelnök az április 12-i választásokat követően nem vette fel az országgyűlési képviselői mandátumát, így...

Durva háború tört ki Bruce Willisék családjában: Demi Moore-t súlyos vádakkal illeti a volt veje

A híres hollywoodi sztárcsalád legidősebb lánya, Rumer Willis és egykori párja között zajló gyermekelhelyezési per elképesztő...

Már az első három hónapban közel ötvenöt munkanapot voltak a levegőben a rendőrség „szemei”

Az idei első negyedévben máris rekordot döntött a rendőrségi drónos közlekedési ellenőrzések száma és üzemideje.

Nincs több olcsó készlet? Árakat emelt a kormány az üzemanyagnál

A kormány emelte a biztonsági kőolajtermék-készletekből kiadott benzin és gázolaj készletértékesítési árát, valamint a...

„Megmondtam neki, Bibi, jobb, ha óvatos leszel, különben magadra maradsz”

Donald Trump intézkedik a Közel-Keleten, miközben Izrael és Irán megállapodtak a légicsapások felfüggesztéséről, de szárazon tartják...

Magyar Péter törlesztette az adósságát, nem vett új lakást

A miniszterelnök befektetései is változatlanok. 2026 januárjához képest 3 millió forintról 5 millióra növelte készpénzállományát,...

Brad Pitt a divat fővárosában is magára vonta a figyelmet – púderrózsaszínben

Brad Pitt és párja, Ines de Ramon az elmúlt hétvégén romantikus pillanatokkal és stílusos megjelenésekkel hódította meg Párizst, ám a...

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

0






0