Koronavírus - Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra
Országszerte korlátozó intézkedéseket vezettek be a polgármesterek húsvétra. Parkok, parkolók, túraútvonalak lezárásáról döntöttek, helyenként korlátozták a településre belépők körét vagy elrendelték bizonyos üzletek és a piacok bezárását.
A kormány a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló csütörtöki rendeletében felhatalmazta a polgármestereket, hogy a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszakra a településükre szigorúbb szabályokat határozzanak meg. A települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a járvány utáni időszakra.
Újpesten a kerület közterületei csak áthaladásra, illetve egyéni sportolásra használhatók hétfő éjfélig. Lezárták a Népszigetet a forgalom elől, az átjárás a kerületek között azonban megengedett, át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül. Az önkormányzat által fenntartott piac- és vásárcsarnok területén kötelező az egészségügyi maszk - ennek hiányában a kendő vagy sál - viselése.
Budán, a Normafán péntektől valamennyi parkolót lezárták, a szabálytalan parkolást pedig szigorúan szankcionálják. Nem használhatók a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark és a tűzrakóhelyek. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek, nem üzemel a Libegő sem.
A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét.
Szegeden a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének és piacának be kell zárnia péntektől húsvét hétfőig.
Győrben - az élelmiszert, az illatszert, a vegyi árut, a gyógyászati segédeszközt árusító üzletek, a gyógyszertárak, az üzemanyag-töltőállomások, valamint a termelői piac kivételével - nem nyithatnak ki a boltok. A városban húsvéthétfő éjszakáig több parkban, parkolóban sétányon megtiltották a tartózkodást, számos közterületen csak az áthaladás engedélyezett.
Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.
Miskolc polgármestere, Veres Pál péntektől hétfőig lezáratta a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolókat.
Pécsen hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek.
Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgász engedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak.
Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.
A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be.
Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét.
Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.
Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken - Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő -, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.
Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.
Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy "most senki ne jöjjön Hévízre!". Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket - és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés -, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.
Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.
Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.
Tatán lezárták az Angolparkot és az Öreg-tó partját, ami érinti a tatai vár és az Esterházy-kastély környékét, az Építők parkját és az Öreg-tóhoz bevezető utakat.
Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be.
Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úticéljait.
Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót.
Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat.
hírek innen, onnan
Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, elmondta, szerinte mi az Orbán-kormány legnagyobb hazugsága
A miniszterelnök legalább annyira súlyosnak tartja, mint a kegyelmi botrányt, ötmilliárd forintos közpénzt emlegetett.
A Kosnak kaland, a Bikának luxus: mutatjuk, kinek mi a tökéletes úti cél a nyárra
A 12 csillagjegy alapvető tulajdonságaihoz igazodva egy részletes útmutató készült, amely konkrét példákkal segíti a nyaralás...
Molnár Anikó: A férfiak nem bírják elviselni, ha egy nő határozott és magabiztos
Molnár Anikó és az őt megkereső férfiak között feszültséget okoz, hogy szerinte nem tudják kezelni az erős nőket. Azt mondja, ha nem...
Itt a nagy bejelentés. Döntés születik ma Orbán Viktor sorsáról
Ma tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, ahol Orbán Viktor is felszólalSzombaton tartja tisztújító kongresszusát a Fidesz, amelyen...
Termékvisszahívás a Lidlben: veszélyes baktérium a Dulano szalámiban
A Lidl Magyarország visszahívja a Dulano Artländer szelet egyik tételét, miután felmerült a gyanú, hogy a termék Shiga-toxint termelő E....
Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a...
Orbán Viktor fejében nincs változás, szerinte négy hadtest állt szemben a Fidesszel a parlamenti választás előtt
Magyarországnak fantasztikus 16 éve volt.
Orbán Viktor a választási vereségről: „A döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt”
Soros-világ + Brüsszel + ukránok + multinacionális cégek = vereség.
Nagy béremelés jön a katonaságnál: közel hárommilliót kapnak a legbátrabbak
Felemelik az ukrán katonák zsoldját: a hátországban szolgálatot teljesítőknek legalább 30 ezer hrivnya, azaz 280 ezer forint, míg a front...
Megkezdődött a Fidesz tisztújító kongresszusa
Megkezdődött a Fidesz 32. kongreszusa, amelyen 901 küldöttet delegáltak.
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak
Kikerült két hangfelvétel arról, hogy bocsát el 41 alkalmazottat Ruff Bálint minisztériuma
A felvételeken Ducsay Zsuzsanna helyettes államtitkár hallható.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






