Koronavírus - Számítanak támogatóikra a vidéki állatkertek
A járványhelyzet miatt bezárt vidéki állatkertek számítanak támogatóikra, hogy az elmaradó bevételek ellenére is biztosítani tudják az állatok ellátását, az intézmények működését.
Támogató jegy értékesítését kezdte el áprilistól a Nyíregyházi Állatpark. Tájékoztatásuk az egységesen 2300 forintba kerülő kedvezményes belépőjegyet online lehet megváltani április 30-ig, a tiketteket pedig a vásárlástól számított egy éven belül bármikor - a park újranyitása után - lehet felhasználni.
A jegyet megvásárlók az állatpark mintegy ötezer állatának etetéséhez és napi takarmányozásához járulnak hozzá - olvasható az intézmény honlapján.
A Szegedi Vadaspark hosszú évek óta lehetőséget biztosít egy-egy állat jelképes örökbefogadására, így a látogatók hozzájárulhatnak kedvencük ellátásához. A bevételek nélkül maradt intézménynek ezekre a felajánlásokra most még nagyobb szüksége van.
Az intézmény Természetvédelmi Mentőközpontját - ahol nemcsak a sérült vagy elárvult állatoknak viselik gondját, hanem a határon elkobzott példányokat is befogadják - saját bevételeiből működtette. Az állatbarátok ezt a munkát is támogathatják adófelajánlásukkal.
A március közepe óta zárva tartó Pécsi Állatkert is számít látogatóinak támogatására. Mint azt az intézmény az MTI-vel közölte, gazdálkodási szempontból nagyon nehéz időszakot élnek meg, hiszen tartalékaik - ahogy minden év tavaszára - minimálisra csökkentek, a bevételek növekedése azonban ezúttal elmarad. Azért, hogy az "állatok ellátását akadálytalanul tudják folytatni, illetve dolgozók közül senkinek ne kerüljön veszélybe a megélhetése", a pecszoo.hu oldalon részletezett lehetőségek között egyebek mellett állatok örökbefogadására, adományok utalására biztatják a látogatókat.
A debreceni állatkertben két és fél hónapra elég takarmány van az állatok etetésére, a járványhelyzet miatti legnagyobb kihívás jelenleg a munkatársak, a munkahelyek védelme - közölte a kert igazgatója az MTI-vel. Nagy Gergely Sándor kulcsfontosságúnak nevezte, hogy a turisztikai szektor más szereplőihez hasonlóan az állatkertek is megkapják a járulékkedvezményt. "Húsbavágó a helyzet, mert az állatkertek többségében önfenntartóak, a bevételük nagy részét maguk realizálják és nem támogatásból kapják" - jegyezte meg.
Bár március 17-től nem fogadnak látogatókat, a napi feladatok nem csökkentek, az állatokat el kell látni, az üzemszerű működést, a karbantartási feladatokat biztosítani kell, ezért megkeresték az állatkert barátait, támogatóit. Örömmel fogadnak felajánlásokat legyen az takarmány, a karámokhoz használt festék vagy bármi más.
A debreceni állatkertben a 3 ezer forintos támogatói jegy egész évben kapható, a járványhelyzet idején is megvásárolható online. Emellett továbbra is értékesítik a bérleteket, amelyek felhasználhatóságát kiterjesztik a járvány okozta időszak miatti bezárás időtartamával.
A Kecskeméti Vadaskert nem látogatható, de az állatok ellátása és a park gondozása zavartalanul működik - tájékoztatta az állatkert igazgatóhelyettese pénteken az MTI-t. Zomboryné Polyák Irén elmondta: a Kecskeméti Vadaskert március 17. óta zárva tart. Az állatkertben folyó fejlesztéseket leállították és anyagi tartalékaikat az állatok ellátására, a park gondozására fordítják. Támogatói jegyek bevezetését nem tervezik.
A Kecskeméti Vadaskert Facebook-oldalán videós és fotós híradásokban számolnak be az állatokkal kapcsolatos érdekességekről és nyereményjátékot is hirdettek. Érdeklődőiktől azt kérték, küldjenek be az állatkertben tett látogatásukkor készült fotókat. A legtöbb szavazatot begyűjtő kép beküldője egy évig érvényes belépőjegyet nyer.
hírek innen, onnan
58 autó tűnt el két hónap alatt, népszerű terepjárókra vadásznak
A modern autókban ma már természetes, hogy a vezetőnek elő sem kell vennie a kulcsot a zsebéből. Elég megközelíteni a járművet, az...
Magyar Péter szerint Zelenszkij a gabonaszállításban kérte a szomszéd országok segítségét
Magyar Péter nem zárkózott el a segítségnyújtás lehetősége elől.
Itt a bizonyíték? Óriási gyémánt csillog Elizabeth Hurley ujján, Billy Ray Cyrus pedig még rá is tett egy lapáttal
A 61 éves színésznő a forgatás kulisszái mögül posztolt egy sokatmondó tükörszelfit. Párja, Billy Ray Cyrus egy gyűrűs emojival...
Tényleg boldogabbak lehetnek, akik macskák közelében élnek? Meglepő eredmény született
Különös mintázatot találtak a tudósok 93 országban.
Räikkönen már 22 évesen is imádnivalóan flegma volt – Így nyilatkozott élete első F1-es éveiben
Már a fiatal Kimi Räikkönen is legendásan nyilatkozott.
Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés
Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági...
Még idén pont kerülhet a napi egymillió eurós büntetés végére? Magyar Péter elárulta, mit intézett Brüsszelben
Még az idei év végéig megszülethet a megállapodás a Magyarországra kiszabott napi egymillió eurós migrációs büntetésről – erről...
Ítéletet mondtak Leó pápa orvosai, közel a fordulópont
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése...
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?
Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU...
Pestisfélelem miatt marad el egy orosz társulat indiai fellépése
Az orosz művészek nem jutnak el az indiai fesztiválra, miután egészségügyi aggályok merültek fel az oroszországi pestisgyanú miatt. A...
50 felett a bermuda nem maradhat ki az őszi ruhatárból: ilyen nőies, csinos szettek alapja lehet
A bermuda ősszel is sokoldalú viselet, 50 felett különösen feldobja a réteges öltözködést, így nem csak nőies, hanem praktikus darabja...
Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai.
Sport
Történelmi pillanat: Szoboszlai Dominikot hivatalosan is a Liverpool 100 legnagyobb legendája közé választották
Szoboszlai Dominikot máris a Liverpool történetének legnagyobb legendái között tartják számon.
Gulácsi Péter után újabb élvonalbeli labdarúgó házába törtek be Spanyolországban
A tolvajok akkor hatoltak be az ingatlanba, amikor a futballista BL-meccset játszott.
Játszott Manchesterben és a PSG-ben, keresett 24 milliárd forintot, most ingyen focizik
Ander Herrera pályafutása során a Manchester Unitednél és a Paris Saint-Germainnél is komoly összegeket lapátolt össze, most nem kér fizetést.
Hansi Flick agyondicsérte: visszaveheti az FC Barcelona a három éve eladott játékosát
Megvan ehhez a szerződéses joguk is.
A Külügyminisztérium segítsége kellett hozzá? Kerkez Milos lekerült az Ukrajna ellenségei listáról, de édesapja továbbra is szerepel rajta
Fordulat történt a labdarúgó ügyében.
Hatalmas balhét csapott a világbajnok – az FC Barcelonánál köthet ki
Tettek és következmények.
Váratlanul kitették a keretből új csapatánál a magyar légióst
A szakmai stáb döntése volt.
Hívja a PSG, gyakorlatilag már csomagol a Premier League csillaga
Jaydee Canvot örömmel csatlakozna a Paris Saint-Germainhez, amely felfigyelt a Crystal Palace húszéves középhátvédjére. A francia játékost vonzza a hazatérés lehetősége, londoni klubja azonban megtartaná. Ezt látt
Akár Puskás-díjas is lehet a fantasztikus gól, amihez hasonlót ritkán látni
Nem igazán láttuk jönni, hogy egyszer az iraki bajnokságban történtekről írunk, de most eljött ez a pillanat.
Hiába küzd a dobogóért, belső feszültségek miatt lemondott az NB I-es újonc edzője
Az azonban most még kérdéses, valóban lesz-e edzőváltás.
Erős inkább kihagyta a sajtótájékoztatót: "A kedves nézők nem látják azt, hogy..." - edzői értékelések
A mérkőzés után Pinezits Máté és Ferenczi István értékelte a látottakat. A vendégek asszisztens edzője elmondta, hogy Erős Gábor vezetőedző személyes okokra hivatkozva ezúttal inkább kihagyta a sajtótájékozt
„Alkalmatlan a topfutballra” – itt a dokumentum, ami kis híján elpusztította Lionel Messi karrierjét
Akadt edző, aki eltanácsolta a La Masiáról a 13 éves kis zsenit.
Bulvár
Ekkor érkezhet az első hó Magyarországra: már a dátum is megvan
Hamarosan előkerülhetnek a téli kabátok és a hólapátok. Az első hó Magyarországon a mostani előrejelzések szerint november második felében érkezhet.
Fordulat az atomerőmű-építkezéseken: hetek helyett napok alatt készülhetnek el a kritikus elemek
Új korszakot nyit az atomenergia-iparban a 3D-nyomtatás, amely az acélzsaluzatok gyártási idejét csökkenti a töredékére, miközben rendkívüli precizitást tesz lehetővé.
Kifakadt az áruházi dolgozó az automata kasszák miatt: „Én csináljam meg helyette az egész bevásárlást?”
Vannak vásárlók, akik gond nélkül használják az önkiszolgáló kasszákat, mások viszont hallani sem akarnak róluk. Egy áruházi dolgozó szerint azonban akadnak olyanok is, akik nem azért kérnek segítséget, mert va
Lebuktatták Németh Balázst, feljelentést tett a minisztérium
Közel húszmilliós vagyoni hátrány miatt indult hatósági eljárás A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium...
Tarlós István szerint komoly szerepe van Orbán Viktornak a korrupcióban
Budapest korábbi főpolgármestere szerint a Fidesznek túlzott önbizalma volt a választási kampányban, Magyar Péter ugyanakkor továbbra is kampányüzemmódban van. Az NVVH-val kapcsolatban pedig több aggá ...
Az állásinterjún törvénytelen dolgot kérdeztek tőlem – ezt válaszoltam rá
Két éve ültem egy állásinterjún, amire hónapokig készültem, mire egy váratlan, törvénytelen kérdés mindent felborított. Most elmesélem, mi történt, és mit tettem volna másképp, ha tudtam volna, amit ma tudok.
Havi 220 ezer forintért járatta magániskolába a fiát, egy év után mégis kiíratta: megdöbbentő, amit tapasztalt
Minden szülő a legjobbat szeretné a gyerekének, ezért egy cseh házaspár úgy döntött, a taníttatásán biztosan nem spórolnak. Fiukat egy neves magániskolába íratták, ahol kis létszámú osztályt, különleges okt
Babakocsistul zuhant a tóba a kétéves kisgyermek, a nagymama is utána ugrott – Két kamasz fiú mentette meg őket
Két horgászó tinédzser mentett meg egy nagymamát és két kisunokáját, miután a babakocsi a mély vízbe gurult egy indianai tónál. Iskolai tudásuk segített.
Több kutatás is arra jutott, hogy már jelen van Magyarországon számos idegenhonos faj, így a biológiai invázió nem jövőbeli probléma
Terjedésükben az emberi közlekedésnek, a kereskedelemnek és a mindennapi döntéseknek is szerepük lehet.
Kellemetlen, mégis igaz lehet: az idegen civilizációk szándékosan maradnak láthatatlanok, mert nem tartanak elég fejlettnek a kapcsolatfelvételre
Az állatkert-hipotézis szerint a fejlett idegen civilizációk tudatosan rejtőznek el előlünk, egyszerűen azért, mert emberiségként még nem értük el a kívánt fejlettségi szintet.
Saját ágyukban kapta rajta párját a szeretőjével a nő – ami ezután történt, arra nincsenek szavak.
Megdöbbentő jelenetek játszódtak le Lisszabon egyik csendes negyedében. Egy 28 éves, kábítószer-kereskedelemmel is gyanúsított férfit tartóztattak le, miután brutálisan helybenhagyta a saját barátnőjét. A dráma
Ne feledd, vasárnap óraátállítás! 2026 őszén erre kell tekerni az órát
Október 25-én, vasárnap hajnalban egy órával vissza kell állítani az órákat.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






