Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Szijjártó: megnyílik a magyar-horvát határ is péntektől

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán közösségi oldalán.

Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.

Elmondta: a számok azt jelzik, hogy a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra.

"Márpedig számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az elsőszámú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk" - hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, már korábban megnyitották a határt Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé, és egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.

Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Gyilkos szánkózásra vitte gyerekeit, a zsaruk állították meg

Őrülten felelőtlen volt az a férfi, akit a rendőröknek kellett megállítaniuk, mert gyilkos szánkózással kockáztatta a gyerekei...

Veszélyben vannak a kedvenceink? Az e-cigaretta árnyoldalai, amiről minden gazdinak tudnia kell

Az e-cigaretta az elmúlt években sokak számára vált a hagyományos dohányzás alternatívájává. Érdemes azonban tudni, hogy ezek az...

Eltűnt egy 18 éves fiú Budapesten, nagy erőkkel keresik

Péntek éjjel az Ötkert nevű szórakozóhelyen bulizott a barátaival, majd hazafelé indult, de zavartan viselkedett, legutóbb vasárnap...

Meddig tart az M1-es autópálya felújítása? – Ellepték a videók a netet

Araszoló autók rengetege, sávlezárások és sok bosszúság. Európa leghosszabb forgalom-korlátozásaként hivatkozik az M1-es...

Jégtáblákkal teli vízbe esett egy kislány, az ázsiai vendégmunkás fél órán át küzdött érte - videó

Több felnőtt próbálta menteni, végül egy indiai vendégmunkásnak sikerült elérnie és felszínen tartania a kislányt, amíg a tűzoltók...

Hová tűnt a gyémánt? Katalin hercegné eljegyzési gyűrű nélkül jelent meg, az indoktól elakad a szavad.

A walesi hercegné legutóbbi londoni nyilvános megjelenésén egy apró, ám annál beszédesebb részlet keltette fel a figyelmet.

Vigyázz a pomelóval: a citrusóriás, ami bizonyos esetekben kész katasztrófa a szervezetnek

A téli időszak egyik legízletesebb és legvitamindúsabb gyümölcse a pomelo, de nem mindenkinek ajánlott.

Képek: megrohamozták a magyarok a befagyott a Balatont – Figyelmeztet a rendőrség

A rendőrség pénteki közleménye szerint a befagyott Balaton déli partján már biztonságosan lehet korcsolyázni a jégen. A hatóságok...

A magyarok teljes mértékben elítélik Ukrajna követeléseit

Több száz milliárd dollárt akar az ukrán elnök.

Legyőzte a rákot a nő, elárulta a titkát: „Megmentette az életem”

Hihetetlen miben találta meg az erejét a rákkal küzdő nő. Legyőzte a rákot a súlyemelésnek köszönhetően.

Ezen a 322 településen változott a kommunális adó 2026-ban: ennyivel kell többet fizetni januártól

A helyi adók közül a legtöbb helyen a magánszemélyes kommunális adója változott 2026-ban.

„A közélet, a tudomány fontos, de nem várhatjuk, hogy felülről majd egyszer valami változik”

 Egyre hangsúlyosabb a szorongás és a bizonytalanság, az emberek gyakran érzik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj. (...)...

0

Sport

Kipukkadt a magyar válogatott, ezt maga a kapitány ismerte el

Két nap alatt kétszer kapott ki az Egyesült Államoktól a női vízilabda-válogatott.

Ezt már a Liverpool-szurkolók sem bírják cérnával, Szoboszlai szóba sem került

Arne Slot újra magyarázkodni kényszerült, miután csapata nem bírt az újonc Burnley-vel.

Kikapott az olimpiai döntős a férfi kézi Eb-n

A szegedi légiós kettő, a veszprémi öt góllal járult a sikerhez.

Balhé a kézilabda Eb-n: a torna sztárja beleszállt az edzőbe, földrengés jöhet

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

A magyar sportoló ijesztő esése után azonnal le kellett állítani az Eb-futamot

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az Újpestet lenyomva, 3 millió euróért találhatta meg Varga utódját az FTC

Szlovén források szerint eldőld a kérdés, klubrekordot dönt a magyar bajnok.

Füttyszóval indult és zárult a Real Madrid hazai bajnokija, Mbappé és Vinícius is gúnyolódott

A második félidőben húsz lövéssel próbálkozott a csapat Álvaro Arbeloa madridi bemutatkozásán.

Egy éve Kecskemétre készült, ha nincsenek az amerikaiak, talán sosem lesz rekorder

A zöld-fehérek nem lehetnek elég hálásak a New York Citynek, sem a futballista bizonyítási vágyának.

Döbbenetes edzői baki után a kézilabda Eb egyik esélyese a kiesés szélén

Két válogatott már bejutott a legjobb tizenkettő közé.

Szoboszlai tizenegyest rontott a Premier League-ben, a Liverpool botlott

A kapusnak nem volt esélye, de így sem tudott betalálni tizenegyesből Szoboszlai Dominik.

Szoboszlai nagy lehetőségtől fosztotta meg a Liverpoolt, helyette Wirtz a hős

A Burnley megint sok nehézséget okoz a címvédőnek.

Bulvár

A holnapi nap brutális lesz, és senki sem lesz kivétel alóla

Január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb napjának tartják, ami könnyedén maga alá temethet minket. Ne hagyd, hogy ez történjen!

Mínusz 20 fok, ónos eső: nem kegyelmez az időjárás az ország ezen részének

Nem örülhettünk sokáig az enyhülésnek ,extrém formában térhet vissza a hideg hazánk egyes részein.

Teljesen kiakadt Szijjártó Péter az RTL-re, miután beszámoltak arról, hogy honvédségi géppel utazott Belgrádba

A szóvivője szerint a gyorsaság és a biztonság volt a fő szempont, de a költségeket nem árulta el. Gáspár Evelin megmutatta, milyen reggelit szolgáltak fel a rövid repülőúton.

Orbán Viktortól ezt kapta születésnapjára Tóth Gabi, kíméletlenül lecserélték

Január 17-én ünnepelte születésnapját a magyar énekesnő, azonban amit a miniszterelnöktől kapott ajándékba arra igazán nem számított.

Lőtávolságra a világháború: felkészül Norvégia, Putyin támadását várhatják

Trump Grönland-mániája dominóhatástól való félelmeket kelt Észak-Európában: az agresszív amerikai külpolitika nyomvonalán Putyin kihasználhatja, hogy megfeszült a NATO-szövetség – európai védelempolitikai sza

Titkos orosz kórház áll Magyarország közepén, a látványtól azonnal padlót fogsz

Valami egészen különlegeset felejtettek itt, hátborzongató a hidegháborús látvány.

Ezzel átrajzolnák a régiónkat, Magyarország most hatalmasat szakíthat

Egy üzlet, ami Orbánéknak is aranyat érhet.

Ez a csillagjegy lesz 2026 legnagyobb nyertese: pénz, siker és szerelem vár rá

Ez az év nem a kapkodásról szól, hanem arról, hogy a befektetett energia végre kézzelfogható eredménnyé válik és egy csillagjegy számára ez lesz a valóság.

0






0