Koronavírus - Többmilliárdos bevételkieséssel számolnak a vidéki nagyvárosok
Több milliárd forintos bevételkieséssel számolnak a koronavírus-járvány miatt a vidéki városok az idén, a tartalékok ellenére módosítaniuk kell ez évi költségvetésüket. Az önkormányzatok arra számítanak, hogy az áthúzódó hatás miatt a következmények a jövő évre is kihatnak.
Debrecennek várhatóan 3,65 milliárd forint veszteséget jelent a járványhelyzet, eddig 1,047 milliárd forintot költöttek védekezésre és a járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.
A város költségvetésén 3 milliárd forintos kiigazítást látnak szükségesnek, elhúzódó válság esetén ez a szám növekedhet - közölte az önkormányzat sajtószolgálata az MTI-vel.
A nehéz helyzetbe került családok, magánszemélyek támogatására 20 millió forinttal létrehozott segélyalapba befizetett összeg elérte a 120 millió forintot. Az önkormányzati ingatlanok bérlői eddig mintegy 215 millió forint bérletidíj-kedvezményt kaptak, a szociális szolgálat naponta 415 idős embernek segít az ellátásban, a karitatív testület 400 önkéntese 1108 családnak vitt 1200 tartós élelmiszerekből álló csomagot, és segítségükkel 130 rászoruló fiatal jutott a tanuláshoz laptophoz. A járványhelyzet kihirdetése óta több mint 40 millió forintot fordított a szociális szolgálat önkormányzati forrásból a védekezésre, az intézmények védőfelszereléssel ellátására 57,7 milliót költöttek, a gépjárműadó átadása miatti bevételkiesés pedig eléri a 710 millió forintot.
Zalaegerszegen az idén 1,5-2 milliárd forintos kieséssel számolnak, ami az áthúzódó hatás miatt valószínűleg 2021-re is érvényes lesz - közölte Balaicz Zoltán polgármester a közösségi oldalán. Részletezése szerint akár milliárdos kiesést is jelenthet a helyi iparűzési adóból és az építményadóból elmaradó bevétel, mintegy félmilliárd forint pedig a gépjárműadó, az idegenforgalmi adó és az ingyenes parkolás miatti bevételkiesés. Töröltek minden rendezvényt, fesztivált, leállították az önkormányzati forrásból tervezett felújításokat, fejlesztéseket, és jelentősen beszűkültek vagy megszűntek a civil, sport- és kulturális szervezetek támogatásai.
Szekszárdon idén egymilliárd forintot meghaladó bevételkiesés várható az önkormányzat költségvetésében - mondta Ács Rezső polgármester. A közterület-használati díjak, a parkolási díj elmaradása mellett a gépjárműadó és az iparűzési adó is jelentősen csökken. A tolnai megyeszékhelyen, amelynek idei 22 milliárd forintos költségvetésében 7 milliárd forint a működési keret, a halasztható intézményi és városüzemeltetési beruházásokat a veszélyhelyzet végéig felfüggesztették.
A szombathelyi városvezetés a becslések szerint csaknem 500 millió forint bevételkieséssel számol a koronavírus-járvány kapcsán - közölte az MTI-vel az önkormányzat kommunikációs vezetője. Kéner Balázs felsorolása szerint a gépjárműadó elvonása 285 millió forint, az idegenforgalmi adó beszedésének felfüggesztése 27 millió forint, a parkolóbevétel kiesése 132 millió forint, az intézményi működési bevételkiesés 40 millió forint, a bérlemények díjbevétele 10 millió forint, a közterület-használat ingyenessé tétele pedig 4 millió forint bevételkiesést jelent.
Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András online fogadóóráján a napokban azt mondta, hogy rendkívül magas, akár a kilencmilliárd forintot is elérő bevételkieséssel számol az idei évre az önkormányzat. Ennek a legnagyobb tétele az iparűzési adóból származó bevétel drasztikus visszaesése, de jelentős az intézményi bevételkiesés, a gépjárműadó elvétele, az idegenforgalmi adó, a bérleti díjak, a helyi közösségi közlekedésben lecsökkent utasszám, illetve az ingyenes parkolás miatti bevételek elmaradása. A városvezető jelezte, hogy jelentős tartalékokkal fogadták el az idei költségvetést, de még ennél is jóval nagyobb mértékben csökkennek a város bevételei, ezért május végén szükség lesz a költségvetés jelentős módosítására.
Miskolc több mint 7 milliárd forint bevételkieséssel számol erre az évre, a város költségvetését újra kell tervezni. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a járvány elleni védekezésre várhatóan több mint 580 millió forintot kell költeniük, a város a gépjárműadó elvonása miatt 450 millió forinttól esett el, az idegenforgalmi adót tekintve 150 milliós, az iparűzési adó terén 2,5 milliárdos mínusszal kell kalkulálni. A parkolás ingyenessé tétele miatt várhatóan 300 millió forinttal kevesebb folyik be. Csak a diósgyőri vár esetében az elmaradt bevétel 100 millió forint, a fürdők jegybevétel-kiesése 895 millió, a Vadasparké 84 millió forint. A tömegközlekedés esetében 900 millió, a kulturális szervezeteknél 860 millió, a bérleményszolgáltatás terén pedig 400 millió forint a várható bevételkiesés.
A balatoni, főként a Balaton-parti önkormányzatoknál 10-40 százalékos a költségvetési "lyuk", folyamatos a költségvetések újratervezése, fejlesztések állnak le, programok maradnak el - mondta Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke, Balatonfenyves polgármestere. Arról is beszámolt, hogy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége útmutatásával kérdőívet küldtek szét a BSZ tagságának, amelyben felmérik, milyen helyzetbe kerültek az üdülőrégió önkormányzatai.
hírek innen, onnan
Drasztikus hőlépcső csap le vasárnap az országra: a szakorvos elárulta, kiknél okozhat súlyos rosszullétet a hirtelen fordulat
Megdőlnek a hosszútávú prognózisok A rövid távú meteorológiai adatok jelentősen felülírják a korábbi hosszútávú kilátásokat,...
Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát
A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...
Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia
Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...
Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót
Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...
Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson
Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...
EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények
A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.
Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan
Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.
Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett
Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...
Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"
Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.
Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek
Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.
Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét
Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...
Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell
A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...
Sport
Nem lehetnek nézők a Grúzia-Magyarország meccsen - de a szurkolók már tudják, hogy járjanak túl az UEFA eszén
Lesújtott az UEFA a magyar válogatott szurkolóira.
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók
Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.
A lehető legrosszabb hírt kapta Mourinho: kiderült, hogy Vinícius Júniort hány meccsre tiltották el a hajhúzós piros lap miatt
A brazil szélső nem játszhat a Barcelona elleni klasszikuson sem.
Rolex órákat és Hermès táskákat is elloptak a fegyveres rablók Gulácsi Péterék lakásából
Fegyvert szegeztek a focista felé, hogy nyissa ki a széfet.
A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak
Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.
Kifosztották Gulácsi Pétert, de ami a gyomorforgató kommentcsatában történt, arra nincs bocsánat
Nem kímélték a magyar kapust.
Mourinhóba és Viníciusba is beleszállt az olasz foci nagyszájú megmondóembere
Antonio Cassano ezúttal sem fogta vissza magát.
A futball 10 csodagyereke, aki még azelőtt kiégett, hogy kihozta volna magából a maximumot és feljutott volna a csúcsra
Nem könnyű a következő Messinek, Pelének vagy Maradonának lenni.
Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában
Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.
Jude Bellingham klubváltása a címlapon, kiszivárgott a Real Madrid álláspontja is
Egészen elképesztő átigazolási pletyka kering.
Szabálymódosítás jöhet a FIFA-nál, hogy ne fordulhasson elő olyan, mint a 2026-os vb-n
Az UEFA szerint átlépték ezzel a vörös vonalat.
A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára
Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.
Bulvár
Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját
Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.
Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár
Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.
Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó
A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz
Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal
Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.
Lángokban áll az oktatási minisztérium, egy másikba betörtek, elszabadultak az indulatok Albániában
Kaotikus állapotok uralkodnak Tiranában.
Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül
A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.
Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót
Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.
„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon
Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján
Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.
Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés
Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről
Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






