Ezt olvasta már?

0

Koronavírus - Varratják a maszkokat vidéki önkormányzatok, fertőtlenítőszereket osztanak

Védőmaszkok varratására, fertőtlenítésre, a kórházba érkező betegek előszűrésére koncentrál a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben több vidéki, illetve fővárosi kerületi önkormányzat.

A debreceni polgármesteri hivatal munkatársai szállítják ki a fertőtlenítőszert minden helyi háziorvosnak és házi gyermekorvosnak - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel.

Közleményük szerint a napokban ezer, 500 milliliteres műanyag flakonos kézfertőtlenítőt juttatnak el a háziorvosoknak, a házi gyermekorvosoknak, az ügyeletes bölcsődének és óvodáknak.

Hajdúnánás önkormányzata két ózongenerátort vásárolt, a gépekkel fertőtleníteni lehet a gépjárműveket és a helyiségeket. Az egyik ózongenerátort a helyi mentőállomásnak adták, a másikat a közintézményeikben használják - közölte az önkormányzat. Jelezték azt is, hogy a külföldről hazatérők elkülönülésének segítésére a hajdúnánási gyógyfürdő területén lévő Korona szállót ideiglenesen karanténszállássá alakították át.

Keszthelyen az Asbóth Sándor Szakközépiskola nőiruha-készítő tanulói hétfőn mosható egészségügyi maszkok varrását kezdték meg - az első 120 darabot át is vette Nagy Bálint polgármester -, az ezer darab gyártásához a fenntartó Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerezte be a szükséges textilanyagot. Ezeket már a lakosság kapja, miután a múlt héten az önkormányzati intézményeket, a mentőállomást és a városi kórházat már ellátták hasonló maszkokkal, amelyeket keszthelyi varrónők készítettek.

Az Orosházi Kórház várhatóan a héten használatba veszi azt a hat konténert, amelyben előszűrik az intézménybe érkező betegeket. A konténerek - amelyekre az önkormányzat hatmillió forintot adott - pénteken érkeztek meg, jelenleg tart az átalakításuk, fertőtlenítésük. Ezzel egy időben a sürgősségi betegellátó osztályt (sbo)átépítésekkel légúti és nem légúti részlegre választották szét, hogy a fertőző betegeket elkülöníthessék. Ha a konténervizsgálóban történt előszűrésen koronavírus-fertőzés gyanúja merül fel, a beteg kizárólag a légúti sbo-ra kerülhet. Őket az eljárásrend szerint további gyógykezelésre a Békés Megyei Központi Kórház gyulai járványkórháza fogadja.

A Békés Megyei Könyvtár épületében létrehozott természettudományos laborban 3D-s nyomtatókkal és a rendelkezésre álló alapanyagok felhasználásával arcvédő maszkokat gyártanak - közölte Koszecz Sándor laborvezető.

Szolnok polgármestere, Szalay Ferenc a Facebook-oldalán hétfői videoüzenetében elmondta: ingyen juttatnak maszkokat a közintézményekben dolgozóknak, a bolti eladóknak, a piaci árusoknak, a taxisofőröknek és a bölcsődék, óvodák, iskolák alkalmazottainak. A lakosság is kap maszkokat, háztartásonként legfeljebb kettőt, ezt keddtől igényelhetik telefonon a városházán. A szájmaszkokat szerdától kezdik majd osztani térítésmentesen a lakosoknak.

Szalay Ferenc múlt heti felhívására a szolnoki kórházak közül a Hetényi alapítványának számlájára 14,5 millió, a MÁV kórház alapítványáéra mintegy 8 millió forint érkezett egy hét alatt. A szolnoki önkormányzat 10 millió forint értékben támogatja a két kórház munkáját.

Szentesen az önkormányzat - helyi magánszemélyek és vállalkozások kezdeményezésére - gyűjtést indított, hogy a Dr. Bugyi István Kórháznak egy az újtípusú koronavírus kimutatásához használható PCR-készüléket vásároljanak.

A XVIII. kerületi önkormányzat saját készítésű maszkokkal segíti a védekezést, egy önkormányzati varrodában, hét embert foglalkoztatva készítik a mosható, fertőtleníthető, jó minőségű, többször felhasználható textil arcmaszkokat. A védőfelszerelést az önkormányzat egyrészt az utcákon dolgozó alkalmazottaknak, utcaseprőknek, parkfenntartóknak, városgazdának adja, másrészt pedig a hetven év felettieket ellátó idősgondozóknak és önkénteseknek, akik önkormányzat felhívására jelentkeztek, hogy segítsenek az ellátásban - közölte Szaniszló Sándor polgármester az MTI-vel.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel.

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer...

A rejtélyes ok, amiért a levendulaágyásod vonzza a méheket, elűzi a szúnyogokat.

A levendula nemcsak kertünk dísze, hanem igazi titkos fegyver is: míg a méhek bolondulnak érte, a szúnyogok menekülnek a közeléből....

Cap Ferret-i erdőtűz: 40 ezren menekülnek, áttört a védősáv – A pestis, amikor a védelem közügy lesz

A Cap Ferret-i erdőtűz miatt mintegy 40 ezer embert evakuálnak, miután a lángok átlépték a tűzoltók védősávját. A kishajós mentés...

Hatalmas pofon a magyar vidéknek: Brüsszel elzárja a pénzcsapot?

Inkább más irányú fejlesztéseket képzel el a vezetőség.

Menesztették Karim Khant, a Nemzetközi Büntetőbíróság szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét

A tagállamok 125 tagú közgyűlésén mintegy 80 tag szavazta meg a június 9-én már felfüggesztett brit jogász végleges menesztését

Ezeket a sneakereket szeretik legjobban a magyarok

A sneakerkultúra Magyarországon is évről évre erősebb, és vannak olyan modellek, amelyek szinte minden generáció kedvencei közé...

Bódog: "Kevesen fognak nyerni az Újpest ellen", Szélesi nem ezt kérte - edzői értékelések

Bódog Tamás és Szélesi Zoltán értékelte a szezon első bajnokiját.

0

Sport

Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru

Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.

A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool

Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók

Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.

Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon

Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.

Bulvár

Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson

Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.

Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is

Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.

Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből

Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.

Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató

A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.

Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el

Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.

Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István

Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld

Kapu Tibor: Orbán Viktor teljes mérték-ben megsértette a NASA-val kötött megállapodást

Kijelentette, az utolsó magyar űrhajós akar lenni, akinek akaratán kívül köze volt a pártpolitikához

Aggasztó hír, hogy az Európai Unióban először Magyarországon ütötte fel a fejét meg egy invazív faj

A gyors bejelentés kiemelten fontos az őshonos kőrisállományok védelme és a károsító további terjedésének megakadályozása érdekében.

Három gyerekkel maradtak szállás nélkül Párizsban – Hetekig harcoltak a pénzükért a Booking.commal

Mi történik, ha külföldön, a megérkezés pillanatában derül ki, hogy nincs hol aludnia a családnak? Andiék története megmutatja, mennyit ér baj esetén egy közvetítő oldal segítségnyújtási ígérete.

Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát

Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.







0