Ezt olvasta már?

0

Koronavírus/Érettségi - Méltányosnak találták a magyartételeket a diákok

"Diákbarát", méltányos, illetve a vártnál könnyebb feladatoknak nevezték a hétfői írásbeli magyarérettségi tételeit az MTI által megkérdezettek, igazgatók, szaktanárok és vizsgázók. A vizsgákat a koronavírus-járvány miatt szigorú biztonsági előírások mellett tartották.

A középszintű magyarérettségi első részében a könyvek történetéről, az olvasásról és a kódexekről kaptak szövegértési feladatot a középszinten vizsgázók, a szövegalkotási részben a sportról és testnevelésről szóló érvelést vagy egy egészségügyi problémákról szóló hivatalos levelet kellett írniuk a diákoknak az Eduline oktatási portál információi szerint. A vizsga második részében a műelemző feladat egy Fekete István-novellához, az összehasonlító elemzés egy Arany János-vershez és egy Tóth Árpád-költeményhez kapcsolódott, a két feladat közül a diákoknak egyet kellett választaniuk.

Szenyéri Zoltán, a dombóvári Illyés Gyula Gimnázium igazgatója az MTI-nek azt mondta, "diákbarát" volt az idei feladatsor, értelmezhetőek voltak az abban szereplő szövegek. Hozzátette: Fekete István, Arany János és Tóth Árpád művei jól olvashatóak, a Tüskevár írójáról Dombóvár környéki kötődése miatt az átlagosnál többet beszéltek az órákon. A gimnáziumban 82-en közép-, tízen emelt szinten tettek vizsgát, egy-egy tanteremben 5-6 diák foglalt helyet. Többen a vizsga közben is szájmaszkot viseltek - mondta.

Molnár Barnabás, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium végzőse azt mondta, "fair", méltányos feladatok voltak a vizsgán, éppen belefért az időbe, mindazonáltal Fekete István novellája elgondolkodtatta. Többen választották Arany János és Tóth Árpád verseinek összehasonlítását is - tette hozzá. Megjegyezte, a vizsga alatt mindenki igyekezett csökkenteni a személyes érintkezések számát.

A Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziumában és Általános Iskolájában is zökkenőmentesen indultak az érettségi vizsgák. A diákok messzemenőkig betartották a távolságtartási szabályokat, a feladatlapok kiosztása és cseréje az előzetes terveknek megfelelően zajlott le - közölte Dobi János igazgató.

Vidu Pál, a szegedi gimnázium egyik végzős osztályának osztályfőnöke elmondta, tanítványai szerint a vártnál könnyebb volt a feladatsor. A diákok általában Fekete István novellájának elemzését választották, és szinte kivétel nélkül a testneveléssel kapcsolatos érvelést készítették el, ez a téma közel állt hozzájuk, mivel sokan sportolnak közülük.

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos gyakorlógimnáziumában 159-en érettségiztek hétfőn: 147-en középszintű, 12-en emelt szintű vizsgát tettek - mondta Czimer Györgyi igazgatóhelyettes, magyarszakos tanár az MTI-nek. Véleménye szerint a szövegértési feladatrész és az összehasonlító szövegelemzés is jó választás volt, a feladatok egyetlen diáknak sem okozhattak problémát. Hozzátette: mindkét feladatrész olyan volt, amivel sokat foglalkoztak az iskolában.

Czimer Györgyi elmondta azt is: komoly biztonsági előkészületek előzték meg a hétfői vizsgáztatást. A diákok különböző bejáratokon, külön lépcsőházakban közelítették meg a tantermeket, egy-egy teremben legfeljebb kilencen, de több teremben csak hatan vagy annál is kevesebben írták meg a dolgozatot. Minden diák maszkot kapott, fertőtlenítőszereket helyeztek el a tantermeknél, a mellékhelyiségekben és a folyosókon is. Az érettségi után, hétfő délután az egész iskola épületét fertőtlenítik és úgy várják a keddi érettségizőket.

Székesfehérváron tizenkilenc iskolában mintegy 1400 diák érettségizik - tájékoztatott az önkormányzat. A Székesfehérvári Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Szakgimnáziumának igazgatója, Gyenei Magdolna közölte, hogy náluk senki sem halasztott, így öt osztály 114 diákja érettségizik. A járványügyi óvintézkedések miatt az intézménybe négy helyről engedték be fokozatosan a tanulókat, az osztálytermekben 4-10 diák foglalhatott helyet, megtartva a másfél méteres távolságot.

Az igazgató a diákok visszajelzései alapján azt mondta, nem volt különösebben nehéz a magyar nyelv és irodalom érettségi sem közép-, sem emelt szinten, amit jelez, hogy sok tanuló jóval a beadási határidő előtt leadta a szövegalkotási részt. Megjegyezte: a gyerekek örültek a novellaelemzésnek, ő pedig magyarszakos tanárként különösen örömtelinek tartotta, hogy Fekete István is bekerült a feladatok közé.

A székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola intézményvezetője, Ráczné Kálmán Anikó elmondta: nem volt lehetősége diákokkal beszélni a feladatokról, de mind az első, mind a második rész esetében akadt jó néhány tanuló, akinek nem volt szüksége a rendelkezésre álló időkeretre. Jelezte, hogy tizenkilenc tanterembe osztották el a vizsgázókat, akik közül 97-en középszinten, 82 diák pedig emelt szinten érettségizett. Hozzátette: a beléptetés az iskola udvarán keresztül történt, a tanulók ABC sorrendben, ötperces intervallumokban léphettek be az épületbe.

A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnáziumban a szokatlan körülmények ellenére is zökkenőmentesen lezajlott az érettségi első napja, a 136 maturáló diák közül sem előzetesen, sem az érettségi napján nem lépett vissza senki - mondta el az MTI kérdésére az intézmény igazgatója. Dénes Sándor arról számolt be, hogy a gimnáziumba három bejáraton keresztül léphetett be és fél kilencre már meg is érkezett minden tanuló, ők belépéskor fertőtlenítették a kezüket, továbbá megkapták a szájmaszkot és a gumikesztyűt. A diákokat úgy helyezték el, hogy egy tanteremben legfeljebb nyolcan írták a dolgozatot, az intézmény ásványvízről és papírzsebkendőről is gondoskodott a vizsga idejére.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Leszólították Majkát az utcán, és habozás nélkül elárulta, minek köszönheti valójában a hatalmas vagyonát

A vakszerencse mítoszának lerombolása az utcán A hazai könnyűzenei és televíziós piac egyik legismertebb alakját,...

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de...

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában...

Magyarország is csatlakozott a hat blokkoló tagállam közé, éles vita bontakozott ki az EU-csúcson

Az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján az energiaárak letörését célzó egyeztetés háromórás csatározássá alakult az...

EL/KL: Három légiósunk is 3-0-s sikernek örülhetett, az utolsó percekben állt a tabella élére a Juventus - eredmények

A Ferencváros leendő Európa Liga ellenfelei közül már csak a Juventus maradt 100%-os.

Borbély Balázs a Fradi győzelme után: Drámát csináltunk egy teljesen sima meccsből, ez elfogadhatatlan

Az edző nem aggódott amiatt, hogy az ifjú Radnóti Dániel ne állná meg a helyét a kapuban.

Kamilla titkos kapcsolata a kegyvesztett Andrással nagy bajt hozhat Károlyra: a királyné veszélyes játszmába kezdett

Újabb meglepő hírek láttak napvilágot a brit királyi családról: egy bennfentes szerint Kamilla királyné különös megfontolásból...

Borbély a Plzen elleni EL-sikerről: "Egy sima meccsből csináltunk drámát a végére"

Borbély Balázs boldog a siker miatt, de nagyon bosszantotta a mérkőzés végén tapasztalt játéka a Fradinak.

Vége a szörnyű időszaknak: október közepe nagy változást hoz ennek a 4 kínai horoszkóp jegynek

Október 15-én véget érhetnek a nehéz napok a kínai horoszkóp négy jegye számára.

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára...

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják...

Zöld csillagot azonosítottak a kutatók, mely elpusztult világok törmelékének köszönheti a színét

Egy friss kutatás szerint a fehér törpéknek nevezett csillagmaradványok világa sokkal színesebb, mint eddig sejtettük.

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

Óriásit megy a Fradi Európában: A második meccsét is megnyerte az Európa-liga alapszakaszában

Két meccs és hat pont a Fradi mérlege eddig az Európa-liga-alapszakaszban.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0