Ezt olvasta már?

0

Koronavírus: nincs tudomás magyarországi betegről

Az országos tisztifőorvos közlése szerint nincs tudomásuk magyarországi koronavírusos betegről. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak.

A szakember az M1 aktuális csatornán vasárnap arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírusos megbetegedés tünetei hasonlóak az influenzához, és azért is nehéz az elkülönítése, mert Magyarországon éppen most influenzajárvány van. A koronavírus azonosítása laboratóriumi módszerekkel lehetséges, és ennek feltételei már megvannak Magyarországon - mondta Müller Cecília.

Hozzátette: influenzaszezonban előfordulnak koronavírusos megbetegedések, de ez most valami egészen új. A szakemberek vizsgálják a nemrég létrejött változatot, keresik az ellenszerét, kutatják terjedését. Továbbá működik a megerősített járványügyi figyelőrendszer.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: figyelni kell az alapvető higiéniai szabályokra, javasolt a minél többszöri kézmosás és a "tüsszentési etikett" betartása.

Kérdésre válaszolva a szakember azt mondta: a vírus csak élő sejtekben szaporodik, így például a Kínából érkező csomagok teljesen veszélytelenek.

 







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Serena Williamst újra kereshetik a doppingellenőrök, a reakciója további kérdéseket vet fel

A huszonháromszoros Grand Slam-bajnok teniszező 2022-ben vonult vissza.

Lehúzza a rolót a legendás magyar taxitársaság: kiderült, mi lesz a sofőrökkel

Ideiglenesen felfüggesztetták működésüket a taxispiacon kialakult tisztességtelen versenyhelyzetre hivatkozva.

Fél százalékkal nőtt októberben az előző havihoz képest a bolti forgalom

Az idén októberben a KSH statisztikája szerint az előző évit 3,1 százalékkal haladta meg a kiskereskedelem forgalmának volumene. A...

Trump: Azt gondolom, Putyin vissza akar térni egy normális élethez

Az amerikai elnök ugyanakkor megjegyezte: nem tudja, mit csinál a Kreml.

Misztikus hegycsúcs és lélektani válság – Érkezik az Ismeretlen táj a Vígszínházba – fotók

December 5-én mutatja be a Vígszínház Arthur Schnitzler Ismeretlen táj című művének új színpadi adaptációját Valló Péter...

Az EU a terrorizmusfinanszírozó államok közé sorolta Oroszországot

A pénzügyi bűnözés elleni nemzetközi küzdelem megerősítése érdekében az Európai Unió felvette Oroszországot a kiemelt kockázatot...

Megtaláltuk a brit királyi család legszexibb pasiját, akiről még soha nem hallottál

Ha eddig nem tudtad, ki az az Alexander Charles Ogilvy, ne érezd rosszul magad!

Jöhet a kamatcsökkentés, emelkednek a tőzsdék

Gyengén kezdtek ugyan az amerikai tőzsdék tegnap, de a kereskedési idő végére mindhárom vezető index pluszba fordult. A legfrissebb...

Nevethet Orbán Viktor Ursula von der Leyen kudarcán – de még hosszú két hét vár rá

Nem sikerült keresztülverni a brüsszeli tervet, de még nincs vége a játszmának.

Továbbra sem csak Orbán Viktor dugja a botot az uniós küllők közé az ukrán mentőcsomag ügyében

Továbbra sincs megegyezés Ukrajna uniós támogatásáról, a belga kormány aggodalmait sem sikerült eloszlatni. Sűrű két hete lesz az...

Forradalom jöhet az autóiparban: Trump lenullázná a szigorú fogyasztási előírásokat

Radikálisan lefaragná a gépkocsik fogyasztási követelményeit az amerikai elnök. Ha terve megvalósul, akkor ezer dollárral is olcsóbban...

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

„Jelentős anyagi kárt okozott" – az Újpest jogi eljárást indít André Duarte ellen

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos oldalán közölte, hogy André Duarte jogellenesen bontotta fel munkaszerződését, így a klub megindította a szükséges jogi eljárásokat.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Rákbeteg a legendás futballista, gyűjtés indult a méregdrága gyógykezelésre

300 000 euró, csaknem 120 millió forint a terápia ára.

Bulvár

Varga Barnabás távozik a Fraditól, megírták mennyit fog keresni az új klubjánál - Igaza van a szakértőnek?

A magyar válogatott és a Ferencváros sztárja a legjobban kereső focistánk lehet.

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Több mint 250 dolgozóját mérgezte meg a HR-igazgató, aki a mai napig HR-esként dolgozik és nem vonták felelősségre

A férfi mérgezett kávéval és teával kínálta áldozatait, majd visszaélt vele, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerültek a nők. A HR-igazgatót a lebukása után sem ítélték el jogerősen, és a mai napig a szakmában

A hálapénz helyett újabb „ügyeskedés" terjed az egészségügyben

„Az oligarchák még mindig ott vannak, tevékenykednek, és csatornázzák a betegutakat.”

Nem a liszt, a cukor vagy a só az: ez az összetevő igazi méreg a testnek

Miközben figyelünk arra, hogy kerüljük a fehér lisztet, a túlzásba vitt sózást vagy a cukros süteményeket, gyakran elfelejtjük: van egy jóval alattomosabb összetevő, amit szinte minden nap fogyasztunk — és ez az,

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja

Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban össze

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Csapást mértek a Barátság vezetékre, megszólalt Orbán Viktor

Robbanást okozó szerkezetet hoztak működésbe.

blogmorzsák

10 tudatos ajándéktipp karácsonyra

A tudatos vásárláshoz hoztunk most pár értékes ajándékötletet, mert a kis keresztény könyvkiadóknál igazi kincsek várnak.

0






0