Kortárs Zsolnay-alkotásokból nyílik kiállítás Pécsen
Különleges kortárs Zsolnay eozin alkotásokból nyílik kiállítás augusztus 27-én Pécsett a híres porcelángyár nevét viselő látványmanufaktúrában.
hirdetés
Az év elején elhunyt magyar származású világhírű formatervező, Eva Zeisel, az amerikai Julia Kunin, a gyár tervezője, Erdei Viktor, valamint Dobány Sándor, Füzesi Zsuzsa és Andrási Edina összesen tizenhat munkája azon a tavalyi szimpóziumon született, amelynek célja új iránymutató tervek és tárgyak létrehozása volt a világon egyedülálló eozin felhasználásával - szerepel a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. MTI-hez eljuttatott közleményében.
A Baranyai Alkotótelepek Kht., a Siklósi Kerámia Alkotóház és az alkotók ötlete alapján a porcelángyár támogatásával rendezett foglalkozásokon a művészek nemcsak tervekkel rukkoltak elő, hanem a manufaktúrát ismerve a tárgyak készítésében is részt vettek. Kivétel az akkor 105 éves Eva Zeisel volt, aki személyesen nem lehetett jelen, de elküldte a szimpóziumra szánt tervét, amelyből később karrierjének utolsó tárgyai készültek el.
A tárlat szeptember 14-ig látható a kulturális negyedben álló látványmanufaktúrában, az alkotásokat október közepétől a New York-i Iliad Galéria közönsége csodálhatja meg a helyi Magyar Kulturális Központ támogatásával.
A porcelánmanufaktúra emlékeztetett arra, hogy a gyár hírnevét Zsolnay Vilmos (1828-1900) alapozta meg, aki egyszerre volt kiváló iparos, kézműves, feltaláló, művész, kereskedő és gyártulajdonos. Innovatív kezdeményezéseinek, kitartó kísérletezéseinek köszönhetően a Zsolnay kerámiák nemzetközi kiállítások sikerdarabjai, a világ jelentősebb múzeumainak, magángyűjteményeinek féltett kincsei, a műkereskedelem állandóan keresett tárgyai lettek.
Sokan az eozint tartják a legjellegzetesebb Zsolnay-dísztárgynak. Ezen alkotások alapteste igen finom kerámiából készül, egyediségüket a máz hordozza, amely az égetés folyamán bonyolult redukciós folyamaton megy keresztül. A több színben készülő egyedi és megismételhetetlen eozinok a különféle fémoxidoknak köszönhetik irizáló árnyalataikat, és kézzel festett darabjaik felveszik a versenyt bármely más kerámiatermékekkel.
MTI
hírek innen, onnan
Új elnök az MKB Veszprémnél
Fonyó Károlyt választották az MKB Veszprém férfi kézilabdaklub elnökévé.
Nem hosszabbít háromszoros olimpiai bajnokával az Eger
Szabadlistára teszi háromszoros olimpiai bajnok kapusát, Szécsi Zoltánt a magyar bajnok ZF-Eger vízilabdacsapata.
Kényszerleszállás Heathrow-n, lezárták a repülőteret
Lezárták péntek délelőtt a londoni Heathrow repülőtér mindkét kifutópályáját, miután a British Airways légitársaság egyik repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre.
5let, apró kert kialakítására
Nem mindenkinek akad nagy hely az otthona körül a zöld terület létrehozására, de szerencsére ez már nem lehet mentség arra, hogy akár egy talpalatnyi területen is létre ne hozzuk a saját kis oázisunkat. Íme az ötletek!
MKB Veszprém: új elnök; hamarosan aláír Császár spanyol utódja
A férfi kézilabda-bajnokság döntőjét a héten megnyerő MKB Veszprém elnöke, Hunyadfalvi Ákos lemondott a posztjáról, és a klub rendkívüli közgyűlésén elfogadta a lemondását. A leköszönő elnök helyét Fonyó Károly veszi át.
Giro: a kedvezőtlen időjárás miatt törölték a mai szakaszt
A Giro d'Italia szervezőinek bejelentése szerint a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt törölték az Olasz kerékpáros körverseny mai, 19. szakaszát.
Elnökváltás az MKB Veszprémnél
Fonyó Károlyt választották az MKB Veszprém férfi kézilabdaklub elnökévé.
KHL-es ajánlatra mondott nemet a Dab edzője
Stephan Lundh, a Dab.Docler jégkorongcsapatának vezetőedzője marad Dunaújvárosban.
Biztonságosabb lett a Twitter használata
A Twitter hosszú vajúdás után bevezette a kétfaktoros azonosítást, amelynek segítségével biztonságosabbá tehetők a felhasználói fiókokhoz történő hozzáférések.
450 ezer forintot is kaphatsz évente - Így működik a népszerű utazási kártya
Szállásra, étkezésre, belépőkre is költheted a pénzt.
VivArt: kreatív fesztivál a belvárosi szellem újrateremtésére
Első alkalommal rendezik meg a VivArt! nemzetközi kulturális és művészeti fesztivált azzal a céllal, hogy megtöltse élettel a belváros átalakulóban lévő 'szellemét', no és üres kirakatait. A civil kezdeményezés központi témája a V...
Orbán Viktor is részt vesz a Debreceni Református Kollégium jubileumi ünnepségén
A kormányfő is részt vesz a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves Dóczy Gimnázium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szervezett hálaadó istentiszteleten szombaton, a debreceni Nagytemplomban közölte Hav...
Sport
A kecskeméti győzelem ezüstérmet érhet a Vidinek
Két mérkőzése van már csak hátra a Videotonnak az idei bajnokságból. A fehérváriak a hétvégén Kecskemétre látogatnak, mégpedig azzal a tudatta, hogy a nyernek és riválisaik közül az MTK és a Honvéd is botlik, akkor ezüstéremmel zá...
Spanyol hegymászó: nem volt elég idő és kötél
Időben kockázatosnak és kötelek hiányában veszélyesnek is találta az utolsó, kevesebb mint 300 méternyi magasság megmászását Carlos Soria spanyol hegymászó, ezért nagyjából 8300 méter magasan úgy döntött, visszafordul a Kancsendzö...
Skaliczki 3 bajnoki és 3 kupaezüsttel búcsúzik Szegedtől
A Pick Szeged kézilabdacsapata ezüstérmes lett a bajnokságban, miután kedden a bajnoki döntő második meccsén 26-24-es vereséget szenvedett a Veszprémtől. A dunántúliak így 2-0-ra nyerték a párharcot és ezzel 21. bajnoki címüket sz...
Roland Garros: nem sikerült a főtáblára jutnia Babos Tímeának
Kikapott, így egyesben nem lesz főtáblás az idény második Grand Slam viadalán a Roland Garroson Babos Tímea. A 20 éves magyar játékos a világranglista 221. helyén álló lengyel Paula Kaniától kapott ki egy sima és egy végtelenül sz...
Dunaújvárosban marad a szakmai stáb, Miskolcra szlovák csatár érkezett
A MOL Liga két meghatározó csapatánál, a bajnok Dunaújvárosnál és a tavalyi ezüstérmes Miskolcnál is zajlik az élet. Az Acélbikák tegnap kaptak egy jó, illetve egy kevésbé jó hírt, nevezetesen Stehpan Lundh marad a csapat szakveze...
Több előjele is volt Erőss Zsolték tragédiájának
Több előjele volt a magyar hegymászók tragédiájának, elsőként az, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter a csúcstámadás előtt nem érte el a négyes tábort - mondta Farkas Péter, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség elnöke.
Mi történhetett Erőss Zsoltékkal?
Május 24-én vége a Magyarok a világ nyolcezresein Kancsendzönga-expedíciójának, mely egy sikeres csúcsmászás után tragédiával végződött: Erőss Zsolt és Kiss Péter is eltűnt a hegyen ereszkedés közben. A keresés eddig folyt, remény...
Erőss Zsolték meghaltak
Az erdélyi magyar sportember tizenhárom évesen kezdett hegyet mászni. Eddig hatan haltak meg mellette. A hetedik áldozat saját maga lett.
"Nincs most semmiféle mentőexpedíció" spanyol hegymászó Erőssékről
"Hát ki menne fel?" - mondta a Kancsendzöngán eltűnt Erőss Zsolt és Kiss Péter segítségére induló esetleges mentőexpedícióról a Desnivel hegymászással foglalkozó portálnak a 444.hu szerint Carlos Soria. A spanyol hegymászó - aki ...
Megdöbbentő új részletek Erőssék csúcstámadásáról
Carlos Soria, a 74 éves spanyol hegymászó a Kancsendzönga alaptáborában nyilatkozott a az elmúlt napok történéseiről. Véleményét nem rejtette véka alá.
A Vidinél edz a klub nélküli magyar válogatott védő
Az idény közben az ADO Den Haag csapatával szerződést bontó Horváth Gábor a Videoton csapatának edzéseit látogatja.
Szavazás: a Dortmund vagy a Bayern nyeri a BL-t?
Szombat este a Borussia Dortmund és a Bayern München játssza a Bajnokok Ligája német házidöntőjét Londonban, a Wembley-ben. Vajon melyik gárda emelhet magasba késő este a legrangosabb európai kupasorozat serlegét? Szavazzon!
Bulvár
Szörnyű baleset! Kizuhant autójából a népszerű énekes - A szemtanú vallomása
Menet közben akarta becsukni a kocsija ajtaját George Michael.
Csak 39 éves volt! A magyar filmes váratlanul elhunyt a kórházban
Nagy Viktor, a Nyócker és a Zuhanórepülés című filmek írója váratlanul elhunyt.
Nagy bérnövekedésre számítanak
Az alacsony infláció és az adóváltozások miatt nőttek a reálbérek, de a bérkiáramlás üteme nem veszélyezteti az inflációs célt - vélik az elemzők.
Kullancs ne dőljünk be minden tévhitnek
Rengeteg tévhit kering az interneten a kullancsok viselkedéséről vagy eltávolításáról. Nem árt tisztázni, hogy melyeknek van valóságalapja. Élőhelyük és előfordulásuk esetén is találunk téves információkat, mint például azt, hogy ...
Dombházat építeni Magyarországon?
A dombházak népszerűsége egyre nő - nemcsak különleges kialakításuk, szakrális jellegük, hanem tagadhatatlan előnyeik miatt is.
Halál a Himalájában - mi történt Erőssékkel?
A legújabb hírek szerint nem keresik tovább a Himalájában eltűnt két magyar hegymászót. Így Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.
Képek! Ezeknek a magyar képviselőknek nincsen érettségije - Szakmunkás képvisel...
Képeken a képviselők, akik nem szereztek érettségit.
50 évesen gyermeket vár a színésznő! Ráadásul ikrekkel terhes
Tina Malone angol színésznő 50 évesen gyermeket vár. Ikrekkel terhes 19 évvel fiatalabb férjétől.
Tájékoztató arról, hogy ki minősül saját jogú nyugdíjasnak
2012. január 1-jén bekövetkezett jogszabályváltozások következtében azon személy minősül a magyar jogszabályok szerinti saját jogú nyugdíjasnak, aki
TBC meghalt - A gyilkos a C-vitamin
Amerikai tudósoknak sikerült laboratóriumi körülmények között elpusztítani a gyógyszerrezisztens tuberkulózist okozó baktériumot. Felfedezésük elvezethet a súlyos betegség kezelésének új formájához.
Erős ránctalanító, mégis kevesen használják - Amit minden nőnek ismernie kellene
Hatékony küzdelem az öregedés jeleivel.
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Börtönre ítélték mindkét apát Spanyolországban, miután kiderült, hogy "kicserélték" a lányaikat, így mindketten szexuális visszaélést követtek el az alig iskoláskorba lépett gyerekek ellen.
blogmorzsák
Hegyvidéktől Csepelig
Elképesztő árkülönbségek a budapesti lakáspiacon.
Lépcsőházi dílerek
Mit tehet a lakó, ha drogos bandák uralják
a lépcsőházat?
A munkahely, ahol csak kétszer lehet pisilni
A hirdetés szakképzettséget és nyelvtudást várt el, a helyszínen kiderült: ingyen kellene dolgozni.
Nem létezik lehetetlen?
Erőss Zsolt sosem tekintette magát "sztárrokkantnak".
60 éves a római Olimpico
Puskás avatta Tottiék otthonát
A hét műtárgya: kesztyű
Gyakran észre sem vesszük, milyen sokszínű társunk a mindennapokban.
Tönkretette a beteg a farmolást
Ráadásul a terhes nőt alultápláltnak és nem beszámíthatónak ítélték a felvételi lapon.
Minőséggel a mennyiség ellen
Buda visszafoglalása nem kis részben a haditechnika rohamos fejlődésének, illetve az újítások azonnali bevetésének is köszönhető.
Egyél belsőséget, finom!
Ez az a része a Hannibálnak, ami után kétszer
is meggondoljuk, hogy eszünk-e még vesevelőt, lecsós májat, és szívet.
A fa és tüzelése
A legtöbb ember nincs tisztában pár dologgal
ami a fa tüzelés olcsóságát befolyásolja.
A végzet az egyetlen párkapcsolati forma
Az érzésnél, hogy az a férfi nem velem él, egyetlen erősebb létezik. Az, hogy él.

- Fabényi Júlia a fővárosban lesz múzeumigazgató
- Kirakati POSZT Pécsett
- Több mint 3 millióan néztek bele a műsorfolyamba
- Ilyen volt a pécsiek pünkösdi hétvégéje Palkonyán
- Eurovíziós Dalfesztivál - Nincs egyértelmű esélyese a döntőnek
- Az időjárás nem akadály – május 17-én esőhelyszíneken folytatódik a Zsolnay Fesztivál
- A pécsi gyermekeké a főszerep
- A XX. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivált rendezik Szabadkán
- Keresik a Diósgyőriek a Pécs gyenge pontjait
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





