Ezt olvasta már?

0

Körvonalazódnak a pécsi politikai erőviszonyok

Augusztus 24. és szeptember 10. között lehet gyűjteni és leadni az ajánlásokat a polgármester- és helyi képviselőjelölteknek. Pécsett gyakorlatilag kialakult a "mezőny".

Legkorábban Péterffy Attila lépett sorompóba a Mindenki Pécsért Egyesület színeiben, ami ma már Ellenzéki Összefogás néven is fut, bő fél éve jelentette be indulási szándékát, és mára már a Mi Hazánk, az LMP és a Kétfarkú Kutyapárt kivételével minden ellenzéki erő mögötte sorakozott fel. Színre lépése óta folyamatosan teszi közzé közösségi oldalán terveit, elképzeléseit, programját, mostanában pedig sorra mutatja be képviselőjelöltjeit, akik között akad a politikában eddig ismeretlen, de saját szakterületén sikeres ember, de olyan is - mint például Sík László Lajos -, aki régi motoros. A nagy kérdés, hogy a Fidesz leváltásának vélt lendülete elegendő-e a megfelelő számú voks összegyűjtésére.

Kővári János is sorompóba lépett, majd vissza, és átengedte a terepet Vári Attilának, így politikai szlogennel élve, egy jobbközép összefogás jött létre. Vári Attila az elmúlt hetekben kezdett erőteljesebb kampányba, ismertek a képviselőjelöltjei, sokan közülük már bizonyított a pécsi porondon, de ebben a névsorban is akad a civil szférából frissen érkezett arc. Vári Attila programja nagyban támaszkodik az ÖPE Zöld Főváros gondolatvilágára, ezzel erősíti Kővári János is a kampányt.

Bár komoly pécsi bázissal nem rendelkezik, a Mi Hazánk Mozgalom is felbukkant a színen Sándor Zoltán vezetésével. Ők is minden körzetben indítanak jelöltet, de, hogy szavazókat honnan szereznek, az már más kérdés. Bízhatnak a kiábrándult jobbikosokban, azokban, a jobboldaliakban, akik nem támogatják a Fideszt, de nem akarnak a baloldalra voksolni. Mindez talán arra lehet elegendő, hogy megugorják a küszöböt, és esetleg listán szerezzenek egy helyet.

Érdekes az LMP helyzete. Az EP-választásokon Pécsett is leszerepeltek, sokáig úgy tűnt, részei lesznek az ellenzéki összefogásnak, de végül nem sikerült a megegyezés, így Kóbor József vezetésével önállóan indulnak. Ők is - ahogy Péterffy és Vári - a zöld gondolatot állítják programjuk középpontjába, a tervezett atomtemető és az uránbánya újranyitása elleni tiltakozásuk elegendő lehet egy-két hely megszerzésére a közgyűlésben.

A Kétfarkú Kutyapárt jópofa színfolt a pécsi politikai palettán, az országgyűlési és az EP-választáson is erősödő tendenciát mutattak, ráadásul Pécsett és Baranyában meglehetősen aktívak. Mára már nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni őket, könnyen lehet, hogy képviselői helyhez jutnak, akkor pedig ha más nem is, jó hangulatú lesz a pécsi közgyűlés. Valójában azonban ők is, ahogy az LMP, ellenzéki oldalról visznek majd el voksokat, ami összességében azt jelentheti, ha nem is a mostani kétharmados többséggel, de megmarad Fidesz és szövetségesei fölénye. Az biztosnak látszik, hogy az Ellenzéki Összefogás által remélt egy az egy elleni küzdelem Pécsen nem valósul meg, minden körzetben legalább öt jelölt közül lehet majd választani.

M. Z.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Egerészölyv repült egy járókelőnek Budapesten

Nem mindennapi találkozás a fővárosban.

Új ügyvezető kerül a Sárvári Gyógyfürdő élére, váratlan fordulat után döntött a testület

Rövid időn belül újra napirendre került a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének kinevezése. A képviselő-testület végül...

Herceg Erika kitálalt a gyerekkoráról: „Két láda paradicsomot adtam el naponta”

Herceg Erika, a Megasztár zsűritagja és a VIA Gra egykori tagja őszintén mesélt kárpátaljai gyerekkoráról.

10 bikini és alakformáló fürdőruha, ami évekig jó befektetés lesz

Nem kell minden nyáron teljesen lecserélned a strandgardróbodat! A tökéletes bikini vagy fürdőruha nemcsak egy szezonra szól, hanem lehet...

Az olasz védelmi miniszter munkát ajánlott a frissen kirúgott Fedorovnak, az oroszok szerint jó, hogy nem Bin Ladent kérték meg, hogy adjon tanácsot

Igazi lélekmelengető történet van kibontakozóban! Ki hitte volna, hogy egy júliusi hétvégén egy hírben szerepel Mihajlo Fedorov volt...

Percenként 300 ezer pelenka a szemétben: a tudósok erre kérik a szülőket

Egy új kutatás szerint a szülőknek a környezeti terhelés miatt előbb kellene bilire szoktatniuk a gyerekeiket. A tudósok szerint a szokás...

Koszosabb, mint a vécéülőke – a konyhád legveszélyesebb tárgya valószínűleg nem az, amire gondolsz

A vágódeszka puszta leöblítése súlyos higiéniai kockázatot jelent a konyhában. A barázdákban megbúvó ételmaradékok ideális...

Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István

Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása.

Toroczkai: A volt miniszterelnök még mindig nem értett meg semmit a választási vereségből

A Mi Hazánk elnöke a Fidesz által létrehozott választási rendszert okolta azért, hogy „önkényuralmi rendszert” építhet ki a Tisza...

Visszavonták a Mészáros-csoport hulladékfeldolgozójának engedélyét

A másodfokú környezetvédelmi hatóság visszavonta a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. oroszlányi telephelyének környezetvédelmi...

Októberben érkezik a vadonatúj Smart

Visszatér a gyökereihez a márka, újra lesz parányi kétüléses modelljük!

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió

Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.

„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?

Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

Budapesten minden negyedik, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak minden nyolcadik lakosra jut egy regisztrált vállalkozás

Magyarországon 2026. március végén az egy évvel korábbival megegyező számú, 1,8 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

0






0