Ezt olvasta már?

0

Kósa: fokozott a készültség a déli határon

Fokozott készültséget kellett elrendelni a déli határon a bosnyák-horvát határon történtek után - hangsúlyozta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke szombaton újságíróknak Mohácson.

Kósa Lajos Németh Szilárddal, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkárával közösen ellátogatott a magyar-horvát-szerb hármas határszakaszra.

Kósa Lajos közölte: "itt nem fordulhat elő az, ami október végén történt a bosnyák-horvát határon, Bihacnál".

Szerinte a délszláv országban ugyanaz az ütközet ismétlődött meg, ugyanolyan forgatókönyv alapján, mint ami 2015 szeptemberében Röszkénél történt. Az illegális migrációt szervező, jelentős mértékben a Soros György által finanszírozott NGO-k most a migránsok illegális határátlépését a bosnyák-horvát szakaszon készítették elő - jelentette ki Kósa Lajos, kiemelve, hogy 70 ezer migráns tartózkodik a balkáni útvonalon.

Hozzátette: a bihaci határáttörési kísérlet miatt a belügyminiszter fokozott készültséget rendelt el a déli határon, és pénteken 23 migránst fogtak el a magyar rendőrök a szerb-magyar határszakaszon. A rendőrség helikopterrel naponta kétszer járőrözik a határ teljes hosszában, és a többi között elektronikus eszközökkel figyeli, hogy van-e "szervezett mozgás" a határon.

Kósa Lajos kijelentette: személyesen is meggyőződtek arról, hogy a határ őrizete kiváló, a határ biztonságos, a rendőrök mindent megtesznek a nemzetközi jog és a schengeni jogszabályok megtartásáért, és szavatolják a magyar emberek biztonságát.

Németh Szilárd a mohácsi határkikötőnél kiemelte, a hármas határszakasz 16 kilométeres dunai részét járták be szombaton. "A jogi és műszaki határzár elrendelésének, illetve az élő erő ide rendelésének együttes hatásaként itt az emberek teljesen biztonságban érezhetik magukat; (...) védett az ország szuverenitása, a magyar emberek biztonsága" - értékelt az államtitkár.

Meggyőzőnek nevezte, hogy a területen nemcsak a határvadászok, a rendőrök és a honvédek teszik a dolgukat, hanem a védekezésből mások mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) munkatársai, a vadásztársaságok és a polgárőrök is kiveszik a részüket.

"A lakosság rendkívül jól fogadja, hogy védjük az országot. Ide illegális bevándorló nem teheti be a lábát" - fogalmazott az államtitkár. A honvédség szerepéről szólva beszámolt arról, hogy jelenleg 150 katona teljesít napi szolgálatot a déli határszakaszon, speciális, technikai felderítő és vízvédelmi feladatokat, valamint kutyás járőrszolgálatot látnak el.

Németh Szilárd ismertette: 1200 katona áll készenlétben, akiket szükség esetén 24 órán belül a határra tudnak vezényelni, viszontbiztosításként pedig további 1100, akiket 72 órán belül. "A magyar honvédek védik az ország területi integritását, függetlenségét, és a magyar emberek biztonságát szolgálják" - összegzett a politikus.

Szekó József (Fidesz-KDNP), Mohács polgármestere arról beszélt, hogy a város lakossága 2015-ben aggódott a migránsválság eseményei miatt, de a kormány intézkedéseinek köszönhetően már teljes nyugalom van a városban. Szavai szerint ehhez a rendőrség, az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködésére is szükség volt.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Újabb gyanúsított van a Szőlő utcai ügyben

Az ügyintézőként dolgozó nő a gyanú szerint a korábbi igazgató által használt irodából bútorokat szállított el, és további...

Lebukott a több mint 100 fős pedofil banda – a legidősebb tag 70 éves

Rendőrségi akció keretében több mint száz embert vettek őrizetbe Lengyelországban pedofil anyagok internetes terjesztésének gyanúja...

A Fidesz törvénymódosítással biztosítaná, hogy a következő parlament ne állíthassa csak úgy félre Sulyok Tamást

Az Alkotmánybíróság nélkül a következő parlament nem mondhatja ki a köztársasági elnök átmeneti akadályoztatását.

Két súlyos vereség után sem félti az MTK-t a csapat bajnoka

Három bajnokiból négy pontot tart megszerezhetőnek.

Óriási üzemanyagkedvezményt robbantott az Auchan: napokon keresztül ennyiért tankolhatsz

2025. december 5–14. között 20 Ft/liter egyedi kedvezményt kapnak a 95-ös és Pro100-as benzin árából, minimum 10 liter tankolása esetén.

Mérföldkőhöz érkezett az OTP részvényvásárlási programja

Az OTP Bank tájékoztatása szerint 2025. december 4-én a társaság birtokában lévő saját részvények száma elérte a 14 001 060 darabot,...

Újabb gyanúsított a Szőlő utcai botrányban: őrizetbe vették Juhász Péter Pál bizalmi emberét, aki nyomokat akart eltüntetni

A botrány újabb, harmadik gyanúsítottja a volt igazgató védelmében próbált bizonyítékokat eltüntetni az ügyészség szerint.

Ezzel köszönte meg a kutatók munkáját a kormány

30 százalékos béremelést kaptak a HUN-REN dolgozói, a kutatók átlagos alapbére 850 ezer forintra nőtt, a teljes havi átlagjövedelem...

Kozmikus karambol: a Föld elpusztította a testvérbolygóját, de ezzel mi csak jól jártunk

A Naprendszerünk egyik elveszett, titokzatos bolygója, a Theia 4,5 milliárd évvel ezelőtt a Földbe csapódott – ennek a galaktikus...

Csiszár Jenő válthatja a köztévé műsorából távozó Pindroch Csabát

Januártól új műsorvezetővel és új csapatkapitányokkal folytatódik a Magyarország, szeretlek!, a Duna vetélkedő műsora. A napokban...

2,8 milliárdos közpénzkeret a családbarát kampányra

A szerződést Balásy Gyula cégeivel kötötték. Ebből a pénzből osztják a bölcsikben a játékmotorokat is a fideszes politikusok.

0

Sport

Belerúgott a románokba Klujber miatt a Nemzetközi Kézilabda-szövetség az éjjel

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A női kézi-vb legdögösebb lányai

Javában zajlik a női kézi-vb, a magyar csapat pedig hibátlan mérleggel, maximális pontszámmal jutott tovább a középdöntőbe, ahol a románokat egy izgalmas és kemény meccsen sikerült megvernünk szerda este 34–29-r

Nagy volt az arcuk, mégis kulloghatnak haza a vb egyik esélyesei

Mivel Brazília után Norvégiától is vereséget szenvedett Svédország, már biztos, hogy nem juthatnak be a negyeddöntőbe.

A kiesett románok össze-vissza beszélnek a magyar válogatottról

Bianca Curment szerint nem félelmetes a magyar csapat.

Románia legyőzésével nagy lépést tett a vb-negyeddöntőbe jutás felé a magyar válogatott

Fantasztikusan kezdtek női kéziseink, majd a félidő derekán megtorpantak. A fordulás után szinte minden gólért küzdeni kellett.

Arne Slot ezúttal nem dicséret miatt emlegette Szoboszlai Dominiket

A holland szakvezető keserű, de igazságos végeredményről beszélt a szerdai kudarc után.

Szalah döntheti el Szoboszlai sorsát Liverpoolban

Mire megy a címvédő a Premier League idei meglepetéscsapatával?

Virgil van Dijk visszavágott interjújában

A Liverpool szerda este 1-1-es döntetlent játszott a Sunderland ellen. A vendégek gólja Virgil van Dijk hibájából született, bár ő maga nem így látja. Egy érdekes interjúban visszavágott.

Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka

Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.

Szoboszlai megszólalt a Liverpool újabb kínja után, nincs benne sok köszönet

A magyar középpályás őszintén beszélt az érzéseiről a Sunderland elleni szenvedés után.

Arne Slot "szigorú felügyelet alatt áll" a Liverpool újabb kudarca után

A Liverpool Arne Slot edző irányítása alatt nehéz időszakon megy keresztül. Az eredmények csalódást keltenek, és ennek súlyos következményei lehetnek. Megbízható források szerint a holland pozíciója veszélyben

A Győr legyőzte az újoncot, és már második az NB I-ben

Bepótolták a labdarúgó NB I (Fizz Liga) 5. fordulójának elhalasztott mérkőzését: az újonc Kazincbarcika Mezőkövesden fogadta a Győrt, a két csapat történelmének első élvonalbeli mérkőzését a vendég ETO 3

Bulvár

Rendszerhiba miatt elveszett a Németh Szilárd alapítványa ellen indított 534 milliós per tárgyalási anyaga

Az állami NISZ Zrt. videós rendszere csak 10 percet rögzített a több órás tárgyalásból.

Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter

December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí

„Bazmeg”: Amikor az államtitkár így beszél az apával, mi, többiek is kapunk egy pofont

„Az emberi minimum azzal kezdődik, hogy meghalljuk egymást. Azzal folytatódik, hogy tiszteljük egymást. És azzal, hogy amikor valaki a gyermekét félti, akkor nem ordítunk rá.” Egészségügyi szakdolgozó mondja el v

Vége, ennyi volt. Négy év után kirúgták Pindroch Csabát a Magyarország, szeretlekből

Most érkezett a hír, már nem ő lesz a műsorvezető. Vajon mi áll a háttérben?

Élve égették az autójában a politikus fiát - Ukrajnában fogták el a tetteseket - Fotók

Élve elégették egy ukrán alpolgármester vagyonos fiát az osztrák fővárosban. 

Akkorára nőtt a feszültség a Moszkvában fordító magyar tolmács egyesületében, hogy lemondott az elnök

Vaspál Veronika nem szeretett volna közzétenni közleményt a történtekről, a board többsége viszont nem akar hallgatni.

Ez a világ 10 legkoszosabb városa, magyar is van köztük

Sok európai város nem a tisztaságáról híres.

Brutális árakkal nyitott meg az új élelmiszerlánc Magyarországon

Bár sokan Mere néven várták, végül Basket Plusz néven nyitott meg a rendkívüli olcsóságáról elhíresült üzletlánc.

Bevallottam a pasimnak, hány férfivel voltam: ő ledöbbent, de én még jobban a reakcióján

Spoiler: nyilván nem repesett a boldogságtól. De mikor számolunk már végre le a mindent nyitó kulcs és mindenre nyíló zár mítoszával?

blogmorzsák

Nem lehet segíteni annak, aki nem akarja

"Okos ember, kreatív, életrevaló, tényleg sokra vihetné, mégse sikerül neki soha semmi. És nem hiszi el, hogy a pia miatt. Én se hittem el soha senkinek..."

0






0