Ezt olvasta már?

0

Kósa: márciusban kerül a Ház elé a civilek átláthatóságáról szóló javaslat

A Fidesz-frakció várhatóan márciusban nyújtja be a parlamentnek azt a törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy biztosítsa a külföldi szervezetek magyarországi fiókszervezeteinek átláthatóságát - közölte Kósa Lajos, a kormánypárti képviselőcsoport vezetője pénteken Visegrádon. (Pécsi Napilap)

A magyar választóknak tudniuk kell arról, ha az ilyen szervezetek külföldi finanszírozást felhasználva akarnak befolyást gyakorolni Magyarországon a legkülönbözőbb kérdésekben - indokolta a tervezett módosítást. Szavai szerint "jó néhány olyan szervezet van, amely kiterjedt ügynökhálózattal rendelkezik Magyarországon".

A szabályozás lényege az lenne - ismertette -, hogy egy meghatározott összeg, várhatóan néhány millió forint fölötti külföldi támogatás esetén arra köteleznék ezeket a szervezeteket: hozzák nyilvánosságra, kik a végső támogatóik, milyen összeget és milyen céllal kapnak tőlük.

Ha ezt "a viszonylag csekély és közérdekű adatszolgáltatást" nem teszik meg, felfüggesztik az adószámukat, vagyis addig nem működhetnek, amíg nem közlik ezeket az információkat - mondta a frakcióvezető.

Kósa Lajos hangsúlyozta: az érintett szervezetek vezetőinek vagyonbevallásáról nincs szó.

Kitért arra is, hogy a frakcióülésen téma volt a határőrizeti rendszer kérdése, és a már az Országgyűlés előtt fekvő, a jogi határzár megerősítését célzó kormányzati előterjesztést újra áttekintve azt állapították meg: az elhangzott bírálatok minden alapot nélkülöznek. Magyarország messzemenőkig betartja nemzetközi kötelezettségeit, a tervezett intézkedés pedig ideiglenes lesz, csak menekültügyi válsághelyzetben alkalmazható - mondta. Szerinte egyébként ma csak azért nincs jelentősebb migránsáradat Magyarországon, mert "megvédjük az országot".

A frakcióvezető kérdésre ismét közölte, hogy a budapesti olimpiáról nem beszéltek sem a frakció, sem a Fidesz elnökségi ülésén. "Nem mi vagyunk az urai az ügynek", hiszen a játékok megrendezésére a főváros jelentkezett - fogalmazott.

Egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy a képviselőcsoport és az elnökség ülésén szó volt a felkészülésről a jövő évi parlamenti választási kampányra. Jelezte: kevesebb, mint 15 olyan választókerület van, ahol még nem dőlt el végleg, ki lesz a kormánypártok képviselőjelöltje. A magyar pártmezőny alapján "messze-messze mi vagyunk a felkészülésben a legelöl járók" - mondta Kósa Lajos.







0
0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Mágikus praktikák, hogy valóra váljanak az álmok az ünnepekre

Mágikus praktikák az álmok valóra váltásáért.

Felfegyverkezve rabolt egy fiatal férfi Dorogon – hajtóvadászatot indított a rendőrség a felkutatására

A Dorogi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folytat eljárást, és elfogatóparancsot adott ki a 24 éves...

Migránst fogott a Mikulás – jelentette Dúró Dóra

„Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere és a Mi Hazánk elnöke is beszámolt róla: migránst fogott a Mikulás a határmenti tanyavilágban....

Zelenszkij hétfőn Londonba utazik, Washington szerint közel a megállapodás

Még két kardinális téma van, amiben egyelőre nem sikerült egyezségre jutni: a zaporizzsjai atomerőmű státusza, illetve az új határok...

Megszólalt Trump egyik legerősebb embere: karnyújtásnyira az ukrajnai háború lezárása, ezek még a kérdéses pontok

Keith Kellogg szerint már karnyújtásnyira van a megállapodás az ukrajnai háború lezárásáról, ugyanakkor a Donbász hovatartozása és a...

Az ékszer mindig jó választás karácsonyra – ilyet válassz zodiákusa alapján

Az ékszerek kiváló ajándékok lehetnek, de csak akkor az igaziak, ha sikerül őket valóban személyessé tenni. A döntésben még a...

Egydolláros harckocsikat kap Lengyelország

Az Egyesült Államok 250 darab használt Stryker páncélozott harcjármű jelképes, 1 dolláros áron történő eladását ajánlotta fel...

Lando Norrisnak a vb-címébe kerülhetett volna, végül ezért nem kapott büntetést

A pilóta nem is tudott róla, hogy vizsgálták az esetét.

Lando Norris a vb-győzelme után: Hátrányban sikerült a legjobb teljesítményt nyújtanom

„Nagyon régóta álmodtam erről” – nyilatkozta a 26 éves pilóta, miután felült a világ trónjára.

Kína és Oroszország közös rakétavédelmi hadgyakorlatot tartott Trump tervei árnyékában

A két ország az amerikai elnök rakétavédelmi pajzsa miatt aggódik.

Hova tűnt az autókról ez a sokak által kedvelt dolog? A legtöbben észre sem veszik a változást

Pedig fontos funkciója van, az új autókon viszont ma már teljesen más technológiákkal próbálkoznak.

Kiborultak és egymásnak estek a bajnokcsapat szurkolói

Rövid időn belül két nagyon súlyos vereséget szenvedett az együttes, ezt már a drukkerek sem hagyták szó nélkül.

0

Sport

Kifakadt a Szpari edzője: Húszan ülnek a VAR-szobában... ha az kiállítás, akkor ez tizenegyes

Az NB I 16. fordulójában a Diósgyőr 2–0-ra nyert a Nyíregyháza ellen, a találkozót követően a két vezetőedző értékelte a látottakat az M4 Sportnak.

Mohamed Szalah állítja, valaki nagyon nem szeretné, hogy a Liverpool játékosa maradjon

„A klub egyszerűen a busz alá dobott engem” – mondta a rendkívül csalódott egyiptomi támadó.

Történelmet írtak a női kézilabda-vb-n, de ezt a magyar válogatott és Budapest is lepipálja

Németországban nézőszám-rekordot ünnepelnek a világbajnokságon, ami sehol sincs a magyar csúcshoz képest.

A padra száműzütt Mohamed Szalah kifakadt: Meg akarnak szabadulni tőlem

Mohamed Szalah, a Liverpool egyiptomi gólvágója a Leeds United elleni bajonki találkozó után, amelyen egy percet sem kapott, nyilvánosan élesen bírálta a klubot és Arne Slot vezetőedzőt.

Már azt hittük, győztes gólt lőtt Szoboszlai Dominik, a mezőny talán legjobbja

Válogatottunk csapatkapitánya gyilkos kritikát fogalmazott meg.

Szoboszlai Dominik: Az előző idényben bajnokok voltunk, most azt sem tudom, hányadik helyen állunk...

Mint ismert, Szoboszlai Dominik a 80. percben gólt szerzett az angol Premier League 15. fordulójának szombati játéknapján, de a Liverpool csak 3–3-as döntetlen ért el a Leeds United vendégeként. A magyar labdarúgó-v

Szalah megkapja a magáét a liverpooli buszozásért, a drukkerek a távozását követelik

Nem maradt reakció nélkül a Vörösök klasszisának szombati kifakadása.

Drámai hajrá után kapott ki az angol listavezető

Birminghamben maradt pont nélkül az Arsenal.

Hiába Szoboszlai Dominik gólja, a Liverpool megint a hajrában veszített pontokat

A Liverpool 3–3-as döntetlent játszott a Leeds Uniteddel a Premier League 15. fordulójában. A találkozó a második félidőre tartogatta az izgalmakat, minden gól ebben a játékrészben született. Ekitiké duplázott, S

Nézze meg Szoboszlai Dominik gólját, amely a Liverpool harmadik találata volt a Leeds elleni mérkőzésen.

Szoboszlai Dominik szerezte csapata harmadik gólját a Liverpool Leeds United elleni szombat esti mérkőzésén. A Premier League tavalyi bajnoka egy hosszabbításban kapott találatnak köszönhetően azonban csak 3–3-as dö

Bulvár

„Az orvos az ujjait bennem tartva kérdezte az asszisztenst: ennek most mi baja van?”

Egy nő, aki segítséget kérni érkezik, de megaláztatással, értetlenséggel és falakkal találkozik. Dóra története nem egyedi – mégis megrázó abban a részletességben, ahogyan megmutatja, hogyan tud szétesni egy

Politikai földrengés Észak-Korában, új vezetője lesz az országnak, nem is akárki

A Kim-dinasztia hatalma megingathatatlan, de érdekes az utódlás kérdése.

Sokkot kapott a vőlegény, mikor a menyasszonya elárulta neki a családja nászéjszakai tradícióját

A vőlegény teljesen ledöbbent, amikor a menyasszonya elárulta, milyen furcsa családi hagyományt várnak el tőlük a nászéjszakán.

Drámai felvételek a Balatonról – nincs egyértelmű magyarázat a történtekre

Szerencsétlen küszök és keszegek tömegbe verődve próbáltak a levegőből oxigénhez jutni. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei azonnal a halak segítségére siettek.

Halálos dróntámadás ért egy óvodát – 33 gyermek életét vesztette

Szudán déli részén, a Kordofán államban fekvő Kalogi városában tragikus dróntámadás érte az egyik óvodát, amiben 50 ember vesztette életét, köztük 33 gyermek – közölte a Sudan Doctors’ Network orvosi szerv

Tóth Andi meztelenruhája az X-Faktor történelmének legbátrabb megjelenése

Az X-Faktor 2025-ös szériáját Belano nyerte, vele együtt pedig a fiatal tehetség mentora, Tóth Andi, aki minden fronton bebizonyította: merész, megállíthatatlan, aki maga hozza a szabályokat, és sosem kér érte elné

Megdöbbentő, mi történik, amikor rákattintasz a neten, hogy „Nem vagyok robot”

A legtöbb ember nem is tud arról, milyen összetett kockázatelemzés zajlik, amikor bejelöli, hogy „Nem vagyok robot”. Igazából nem a kattintás számít.

„Nincsenek Tisza-szimpatizánsok, csak annyira utálják Orbánt, hogy Magyar Péterrel szövetkeznek”

Az Index mindkét helyszínen a legújabb közvélemény-kutatási adatokról kérdezte a részvevőket.

Rendkívüli, mit kapott Orbán Viktortól Szabó Zsófi, erre elfogynak a szavak már

Újabb DPK gyűlést tartottak, ismét volt meglepetés.

Ide inkább ne menj, ebben a 3 európai városban ki nem állhatják a magyar turistákat

A magyarok számára is vonzóak azok a nagy európai városok, amelyek ikonikus látnivalóikkal minden évben óriási turistatömegeket vonzanak.

Íme a fűszer, ami székrekedés ellen, gyomorbajokra csodás, és olcsó is

A fűszerek nem csak csodát tesznek az ételekkel, de egészségesek is, pláne, ha frissen használod fel őket. A koriander főleg az egzotikus ételek egyik fontos eleme, de neked se ártana beépíteni a mindennapjaidba!

Brutális dolog hangzott el a Kossuth rádióban vasárnap reggel

A Kossuth rádió műsorában tett kemény kijelentést az EP-képviselő.

blogmorzsák

Szomszédoljunk télen is - Pozsonyi adventi vásárok

Több helyszínen vannak Pozsonyban is adventi vásárok, amik bár nem olyan fényűzőek, mint a bécsiek, de azért itt is találhatunk varázslatos részleteket.

ChatGPT 3 éves: közeleg az első valódi kódpiros válság?

A ChatGPT fejlődése felgyorsult, de ezzel együtt nőtt a kockázat és a bizonytalanság. Vajon valódi válság közeleg?

A zongoristák Mount Everest-je: a Wohltemperiertes Klavier

Kevesen és ritkán vállalkoznak rá, hogy bemutassák Bach mesterművét, de Borbély László ezt is bevállalta.

0






0