Ezt olvasta már?

0

Kővári: Pécs a pécsieké. Mindenkire számítunk!

Évzáró értékelésében az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke közös újratervezésről beszélt. De kikkel és mit tervez az ÖPE a 2018-as évre egy választási háború kellős közepén, egymásnak feszülő közösségekben és eladósodott városban? Kővári Jánossal beszélgettünk.

– Mit tartalmaz az új terv, mit kell máshogyan tenni a város működtetése során, hogy ne álljon elő újra csőd?

– Mindenekelőtt új szemléletre van szükség, pontosabban vissza kell térni a 2012-ben elfogadott Ökováros-Ökorégió irányelvekhez, ahol a város fejlődésének zálogaként az fogalmazódott meg, hogy olyan irányba kell fejleszteni a várost, ahol minden fejlesztési vagy üzemeltetési cselekmény alapjául kell tenni a fenntarthatóságot. Ez azt jelenti, hogy egyszerre kell gazdasági, társadalmi és ökológiai szempontokat mérlegelni a döntéseknél.

– Ez konkrét teendők tekintetében mit jelent?

– Például ha a buszbeszerzés során ezek a szempontok érvényesültek volna, akkor nem használt Volvo buszokat veszünk hitelből, majd ehhez igazítjuk a menetrendet, hanem fordítva. A valós, tömeges közlekedési igényekhez, pályázatból vagy kormányzati forrásokból (pl. a Modern Város Programból, giga jóléti projektek helyett) új elektromos buszokat veszünk. Ez egyszerre jelentett volna évi 2 milliárd működési megtakarítást, korszerű közlekedést és tiszta levegőt, mi több, buszgyártást több száz pécsi munkahellyel.

– OK, de mit jelentett az, hogy közös tervezésre van szükség? Kivel, a pártokkal, a civilekkel? Kivel és hogyan lehet egyáltalán együttműködni ilyen háborús légkörben, ami az eddigi kampány során érzékelhető volt, és várhatóan ez az év is erről fog szólni?

– Igen, azt nehéz vitatni, hogy manapság nem az együttműködés jut eszébe az embereknek a pártokról vagy épp a többi szereplőről. Év végén a képviselőtestület – sportnyelven szólva –„beleszállt” egy civil szervezetbe, amit ők most perrel viszonoznak. De az egyetem is a különböző karok és személyek vitájától volt hangos a rektorválasztás kapcsán, amiben még a Kormánynak is lesz szava. Reméljük, kellő bölcsességgel jóváhagyják a Szenátus döntését, tiszteletben tartva a helyiek akaratát.

És igen, a politikában is választás közeleg, mint tudjuk április 8-ra írta ki a választást a Köztársasági Elnök. Nos, egy ilyen időszakban van ideje szerintünk igazán az okos párbeszédnek és olyan együttműködéseknek, amelyek valóban a városról szólnak. Pláne, ha ilyen nehéz a helyzet, mint Pécsett.

– Mi jöhet ezután?

– A város költségvetésének elfogadása februárban lesz, ugyanakkor megkezdődik a város rendezési tervének elkészítése is, valamint számos nagy fejlesztés is. Ezért a polgármester úrnak jeleztük, szerintünk most jött el az ideje annak, hogy a város önkormányzata, egyeteme, az egyházak, a gazdaság szereplői és a civilek párbeszédet folytassanak a városról.

Javasoljuk, hogy ez egy testületben is öltsön formát, ahol konkrét megoldásokat kell találni a gazdaság fejlesztésre, az ingatlanok hasznosítására épp úgy, mint a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatására, vagy épp az egészséges élet feltételeinek kialakítására, ennek neve beszédesen TETT (Társadalmi Egyeztető és Tervező Tanács) lenne. Ennek keretében lehetne közösen tervezni és megvalósítani az elképzeléseket.

Óriási lenne! Gondoljuk meg, több száz milliárd forint közös tervek mentén, amiből ökovárost, fenntartható várost építünk, ahol munka, egészség és közösség van. Micsoda üzenet lenne a városnak, az országnak!

– Az egyetemnek van vezetése, az egyházaknak is, talán a gazdaság is megragadható a kamarákban, de a civilek sokfélék. Hogyan vonná be ebbe a folyamatba őket?

– Egyrészről már van egy civil stratégia, ami mentén 2010-14 között működtek a dolgok, másrészt a civileket a városrészek feladataiba lehet természetüknél fogva bevonni, mert alapvetően helyi közösségek érdekeiben végzik a tevékenységüket. Jó alkalom lehet a hamarosan meghirdetésre kerülő úgynevezett CLLD pályázat is, amelynek a kiírását már éppen véleményezni lehet. De számítunk a rendezési és szabályozási terv elkészítésében is a civilekre, akik a városrészi fórumokon mondhatják majd el, milyennek szeretnék látni a közvetlen környezetüket.
Szóval mindenkire számítunk és mindenkinek lehetőséget adunk, hogy formálja a várost, ahol mindannyian élünk, ami a miénk!

PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Húsba vágó találkozás David Szalayval a 97. Ünnepi Könyvhéten

Egy félretett regény megmentett töredékéből nőtt ki a tavaly Booker-díjjal kitüntetett Flesh. David Szalay a Könyvhéten arról beszélt,...

Kiszel Tünde Szoboszlai Dominikká változott: durva kommentek záporoznak a naptárdíva képei alatt

Kiszel Tünde is felült a mémvonatra, és lemásolta Szoboszlai Dominik nagy visszhangot kiváltó szettjét. A naptárdíva azonban több...

Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség

Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten...

Nem akármivel várja az olvasókat a 97. Ünnepi Könyvhéten Szilágyi János: már a folytatáson dolgozik

Hatalmas szenzációra számíthatnak a Vörösmarty térre kilátogatók, ugyanis most vasárnap személyesen dedikálja legújabb, jubileumi...

Magyar Péter úgy betámadta Gulyás Gergely migráns magyarázatát, hogy a fal adta a másikat

Magyar Péter: „Úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj”.

Kilenc év után újra aranyérmes a férfi kajak négyes

Szoros volt a verseny a portugáliai Európa-bajnokságon, de magyarok jól bírták a tempót, sőt a hajrára még rá is erősítettek. Két...

Gulyás Gergely megszólalt a vitnyédi ügyről: tervben volt a menekülttábor

A tábor egyben tartásához szükség van Orbán Viktorra, ezért vállalja a volt miniszterelnök egy évre a pártelnökséget - mondta a Fidesz...

Képtelenség leállni velük: 7 zseniális Netflix sorozat, ami a legnagyobb bűnös élvezeted lesz

Vannak azok a „guilty pleasure” sorozatok, amelyeket a szakértők nem tartanak kiemelkedő minőségűnek, mégis rengetegen imádják őket....

Elkezdték visszaforgatni az időt az emberi testben: megkapta az első páciens a sejtfiatalító injekciót

Először kapott egy páciens olyan kísérleti kezelést, amely az öregedő sejtek „megfiatalítását” célozza. A tudósok szerint a...

Vörös Zászló Oroszországnak szeretettel

A csörte globális és a kínaiak mindenütt beneveznek a versenyre, ráadásul van egy piac, ahol nem is kell nagyon megfeszülniük a döntőbe...

December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovéniában

Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...

0

Sport

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0






0