Kővári „szoftverfrissítést” javasolt – közgyűlési beszámoló
Kissé álmosak voltak a mai közgyűlésen a képviselők, ennek ellenére több, fontos kérdésben döntött a képviselőtestület. A város együtt fog működni az egyetemmel a térinformatikai rendszer adatfeltöltésében és működtetésében.
Fontos partnerség: közös térinformatikai rendszer az egyetemmel
A város együttműködési szándéknyilatkozat szintű megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetemmel egy egységes térinformatikai rendszer elkészítésére és működtetésére, de március 31-ig még pontosítják a feltételeket.
Kővári János (ÖPE) a bizottsági ülésen elhangzottakat megerősítve elmondta, a 2014-es városfejlesztési koncepció meghatározza a város következő 20-30 éves irányait. A legutóbbi közgyűlésen született döntés az új városrendezési célokról, ezért a meglévő adatbázist is bővíteni szükséges. Kővári szerint – aki egyébként felvette az egyetemmel a kapcsolatot – a megállapodás egyik fontos eleme, hogy a későbbi beruházási, fejlesztési döntéseket ez az adatbázis megfelelő módon tudja megtervezni. Az egyetem elemzői, szervezői (sőt, hallgatói) kapacitására építve pontos adatokat kaphat végre a város, amely megalapozhat olyan stratégiai döntéseket, mint a közösségi közlekedés, közmű-infrastruktúra vagy éppen egyes szociális kérdések.
Kővári hangsúlyozta, az együttműködés kölcsönösen előnyös, és reményeit fejezte ki, hogy az egyetem szenátusa is hozzájárul majd a tényleges munkaszervezet és munka megkezdéséhez, mellyel már az idei döntéseket is meg lehet majd támogatni.
Külsős cég vállalja ingyen(?) a befektetők keresését
A város együttműködési megállapodást kötött az Investmentor Agency Tanácsadó Nonprofit Kft. befektető ösztönzés céljából. Mint jelezte Páva Zsolt, korábban is érte már kritika a városvezetést, hogy nem tud elég hatékonyan befektetőket szerezni gazdaságfejlesztés céljából. A polgármester cáfolta, hogy ez kiszervezés lenne.
Kővári János (ÖPE) nem vitatta a befektetés ösztönző cégek bevonásának szükségességét. Kővári felvetette, hogy ez vélhetően nem ingyenes munka a cégtől, azaz mit vár el cserébe anyagilag a társaság, valamint milyen információkkal rendelkezik a város gazdaságfejlesztési céljairól.
Keresztes Lóránt (LMP) felszólalásában jelezte, azt látja, nincs érzékelhető gazdaságfejlesztési stratégiája a városnak, hiányolta az elképzeléseket, és egy céggel megkötött szerződés nem előrelépés.
Gyimesi Gábor (JOBBIK) a Fideszhez köthető személyeket vélt felfedezni a cég mögött, olyanokat, akik már korábban is tehettek volna a városért. Gyimesi hangsúlyozta, a céggel kapcsolatos megállapodás több olyan pontot is tartalmaz (infrastruktúrafejlesztés, humánerőforrás, képzések, városi cégek közötti közvetítés stb.), amelyeket nem ennek a cégnek kellene végezni, mert ez elsődlegesen városi feladat.
Páva Zsolt válaszában elmondta, az egyértelmű, hogy pécsi gazdaságot javítani kell, egyúttal cáfolta, hogy eddig nem történt volna semmi ezen a területen. Páva jelezte, szerinte az is a fejlődést mutatja, hogy az iparűzési adó bevétele 1,8 milliárd forinttal nőtt az elmúlt években, két nagy cég folyamatosan fejleszt, és megjelentek új vállalkozások is. Kővári János kérdésére a polgármester azt válaszolta, a cég nem kér anyagi ellenszolgáltatást a közvetítési munkájáért.
Gyimesi Gábor szerint azonban nem az iparűzési adó mutatja meg a város gazdasági fejlettségét, hanem inkább az elvándorlás.
Kővári János úgy vélte, bizonyos értelemben ez egy politikai vita, de a város gazdasági kérdéseiről érdemes beszélni. Felidézte, több iparág szinte kivonult Pécsről, amit azóta sem sikerült pótolni. Mi a város gazdasági stratégiája, mi a tudásalapú gazdaságfejlesztés – tette fel a kérdést, majd újra megerősítette, kíváncsi arra, mi a szerződni kívánó cég stratégiája, amelyben közre fog működni, egyben felszólította a polgármestert, tárgyaljon ezzel a céggel, de az egyetemmel, kamarával is a lehetséges fejlesztésekről, célokról, irányokról, amellyel kapcsolatban pedig a következő időszakban (határidős feladatokkal) rendszeresen vizsgálják meg a cég teljesítményét.
Hétmilliárdos fejlesztés lesz a szennyvíztelepen, de egyelőre még nem tudni, pontosan mi
A Tettye Forrásház pellérdi szennyvíztelepének hétmilliárdos felújítása kapcsán, amely egyébként pályázati forrásból valósul meg, Kővári János (ÖPE) felvetette, hogy nem ismerik a pótlólagosan beemelt előterjesztésben, hogy pontosan mi is fog történni, és felvetette, jó lenne, ha minél több költségcsökkentő és bevételnövelő technológiai fejlesztés is megvalósulna, mert mégiscsak városi tulajdonú cégről van szó, és a beruházás mértéke számottevő. Páva Zsolt jelezte, meg fogják kérni a közműcég ügyvezetőjét, hogy tartson beszámolót a fejlesztésekről.
Kulturális és turisztikai célú fejlesztések lesznek, melyekről később részletesen is írunk.
Fejlesztik a Cella Spetichorat
Fontos világörökségi beruházás lesz: bővül a Cella Septichora, új bolt és múzeumpedagógai foglalkoztató tér is épül, valamint sor kerül új sírkamrák feltárására is, de lesz 3D-s mozi és virtuális időkapszula játék is, mint ahogy felújítják a gépészeti és villanyrendszert is, valamint megszüntetik a beázásokat is.
A közgyűlés elfogadta a fejlesztés kivitelezését.
Új városrészeken lesz szociális rehabilitáció, a Lánc utcai problémákkal egyelőre nem foglalkoznak
A városi szintű szociális rehabilitációs támogatási szerződésével kapcsolatban Kővári János (ÖPE) jelezte, ez tényleg mintaprogram, és ha a szándékok szerint új területeket vonnak be, akkor a megkezdett programok hogyan folytatódnak, mert régi beidegződéseket, kulturális szokásokat nem lehet ilyen rövid idő alatt megváltoztatni, miközben a Hősök terei és pécsbányai program még csak öt éves.
Páva Zsolt azt válaszolta, a megkezdett programok folytatódni fognak. Kővári jelezte, a válaszok bár megnyugtatóak, de akkor lesz igazán, ha a költségvetésben is megjelennek majd ennek a munkának a forrási feltételei. Az ÖPE képviselője felvette, hogy az új területek tekintetében felmerült-e a Lánc utcai ingatlanok, ahonnan egyre több panaszt érkezik az együttéléssel kapcsolatban. Őri László azt válaszolta, hogy a Lánc utca a tervben nem szerepel, de keresik az együttműködő partnereket, hogy a negatív folyamatok megállíthatóak legyenek.
A képviselők döntöttek arról, hogy a kertvárosi rendelő TOP-os pályázati beruházása során napelemes kiserőművet is építenek.
Szociális bérlakások: egyet lebontanak, de mi lesz a többivel?
A pécsbányai Kórház utcai szociális bérlakás bontásával kapcsolatban, bár a képviselők támogatták, többen jelezték, hogy ez az eset újra felveti a városi lakásgazdálkodás újragondolását.
Varga Péter (ÖPE) jelezte, hogy civil szerveteket is be lehetne vonni ebbe a munkába. Fogarasi Gábor (JOBBIK) pedig felvetette, el kellene indítani végre az országos szociális bérlakás programot is.
Őri László alpolgármester viszontválaszában jelezte, új, alacsony rezsijű lakások felkutatása folyamatban van. Az alpolgármester támogatta Varga Péter felvetését, amely szerint különböző városrészekben érdemes külsős partnereket bevonni, mert ebben eddig is jó tapasztalatok voltak.
A vagyongazdálkodás feladata a kabinethez került
Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát úgy módosították, hogy a vagyongazdálkodási csoportot a polgármesteri kabinetbe integrálják. Gulyás Emil (MSZP) szerint ez egyértelműen a politikai közvetlen központosítás miatt történik, ezért nem ért egyet a módosítással. Egy későbbi napirendi pontra utalva jelezte, hogy egy külsős céggel kötött szerződés valójában ez egyfajta kiszervezése a gazdaságfejlesztési tevékenységnek.
Kővári János (ÖPE) határozottan jelezte, nem értenek egyet a vagyongazdálkodási csoport áthelyezésével. Mint mondta, különösen olyan időkben, mint amiket most él a város, hogy a városi vagyon kezelése, fejlesztése stratégiai fontosságú. A kulturális, civil feladatok polgármesteri kabinetbe történő bevonásával azonban egyetértenek.
Személyi döntések
Az EUnet Kft. ügyvezetőjének Balogh István helyett Tarr Pétert választották meg, a felügyelő bizottságban pedig Pétersz András lemondása után Varga Zsanettet nevezték ki.
A Horvát Színház jelenlegi ügyvezetőjének, Vidákovics Szlávennek idén lejár a szerződése. Őri László alpolgármester jelezte, hogy az EMMI-vel egyeztetve a jelenlegi vezetőt egy évi határozott idejű szerződéshosszabbítással megbízta a közgyűlés.
Szoftverfrissítést ajánlott napirend előtt Kővári János
Kővári János (ÖPE) úgy vélte, a politikai kampány mellett még sok feladat van. Jelezte, a város üzemeltetése, ahogyan az elmúlt 25 évben működött, nem fog tovább menni. Felhívta a figyelmet, hogy három hét múlva fogja tárgyalni a város az éves költségvetést, és a szereplők ne szlogenekkel, hanem operatív javaslatokkal támogassák azt.
Kővári szerint az aktív Pécs szóösszetételt érdemes használni a munka során, amely során be kell vonni a városi partnereket, az egyetemet, az egyházakat, a civileket és a gazdasági szereplőket is. Újra felvetette, a városi térinformatikai rendszer működtetésébe vonják be az egyetemet, de a civil szervezetekre is érdemes partnerként tekinteni.
A költségvetésben tabukat is le kell dönteni, így a sport területen az önkormányzatnak lehetőleg ki kell vonulni, de tesznek majd javaslatokat a lakásgazdálkodás üzemeltetésének megváltoztatására.
Kővári hangsúlyozta a helyi gazdaság helyzetbe hozása kiemelten fontos. – Ha a várost alkotó terünknek és a megélhetés kiteljesedésének tekintjük, akkor Pécs újra élhető lesz – mondta az ÖPE képviselője. Kővári egyfajta szoftverfrissítést javasolt, mert meglátása szerint a városnak az elmúlt 28 évben alkalmazott összes módszert, technikát meg kell változtatni, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből kilábalhasson, majd fejlődhessen a város. – Mindezt pedig együttműködések révén, a városban élő és működő személyek és szervezetek partneri bevonásával – tette hozzá.
Keresztes Lóránt (LMP) napirend előtti felszólalásában újra felvetette a tervezett uránbánya nyitás ügyét. Mint mondta, a projekt éles szakaszba fordult, a környezeti hatásvizsgálati eljárás elindult. Megkérdezte, hogy Pécs véleményt nyilvánított-e? Keresztes jelezte, kizárólag csak a pécsieknek lehet dönteni ebben a kérdésben, ezért szándéka az LMP-nek, hogy elindítsa népszavazási kezdeményezést, ha a közgyűlés nem hajlandó erre.
Páva Zsolt erre úgy reagált, hogy a pécsiek nélkül ebben a kérdésben nem lehet döntés hozni, azonban a polgármester jelezte, hogy az ügy nem halad még annyira, hogy ezzel foglalkozni kellene, és úgy véli, inkább a választási kampány után kellene „nekifutni” a kérdésnek.
A teljes közgyűlés visszanézhető a Pannon TV közvetítésében.
PNL
hírek innen, onnan
Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát.
Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával...
Megérkezett a nagyon régóta várt sorozat első előzetese – óriási durranásnak ígérkezik
November végén érkezik a Prime Videóra a kultikus sci-fi univerzum legújabb, Michelle Yeoh főszereplésével készült élőszereplős sorozata.
A Tisza-kormány leállította a Tisza-kormány a NER kiemelt beruházását – A Kaukázusi krétakör bírája már húzza a vonalat
A Tisza-kormány leállította a sukorói Fiatalokért Központ kiemelt beruházását – Bögi Viktória szerint négyszáz lakás is...
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért
Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.
Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon
Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése
Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...
A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.
A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...
Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek
Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni.
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






