Kővári: felelős költségvetésre van szükség
ÖPE-sajtótájékoztató
Bár a kiosztott előterjesztésben nem szerepelnek konkrét számok, hogy mire, mennyit költene a városvezetés, ami példátlan, az ÖPE a 2017. évi tényleges adatok alapján megfogalmazta javaslatait, amelyek szerintük már nem megkerülhetők.
Az Összefogás Pécsért Egyesületnél ugyanis úgy látják, ezek nélkül képtelen lesz a város visszafizetni az állami kölcsönt, és így a 12,5 milliárd forint egyszerre fog „rázúdulni” a városra 2020-ban, ami teljes összeomlást eredményezhet.
Kőváriék számoltak és javaslatokat is tesznek a csütörtöki közgyűlésen a bajok elkerülésére.
– A város költségvetését legnagyobb mértékben meghatározó négy területet vizsgáltunk meg, amelyek ha maradnak a tavalyi költségeken, bedől a város – kezdte Kővári János, önkormányzati képviselő a szervezet szerdai sajtótájékoztatóján.
A közösségi közlekedés így fenntarthatatlan
Míg 2015-ben, az „új” buszok megvásárlása előtt, a Tüke Busz 1,5 milliárd forintnyi támogatást kért a várostól, addig 2017-ben már közel 3 milliárdot. (Kővári János már évek óta több alkalommal jelezte, a városi közlekedési cégen csak az segíthet, ha a meglévő buszokat minél hamarabb eladják, és sokkal olcsóbb üzemeltetésű elektromos buszokat vásárol a város. Erről pl. itt írtunk.)
– Az elmúlt időszakban több kormányzati szereplővel egyeztettem, és teljes támogatásukról biztosítottak. Többféle lehetőség is van, rajtunk múlik élünk-e vele. Ilyen lenne például, ha a Modern Városok Programból finanszíroznák meg a buszok beszerzését – mondta Kővári, aki szerint a kormány buszgyártással kapcsolatos szándékaira is lehetne építeni.
Az ÖPE önkormányzati képviselője szerint ezzel a váltással akár évi 2 milliárdot is meg lehetne takarítani, ráadásul korszerű, környezet- és pénztárca kímélő tömegközlekedés lenne Pécsett.
Majdnem háromszor annyi ment sportlétesítmények fenntartására, mint 2015-ben
A városi tulajdonú PSN Zrt. költségeire 2015-ben 288 millió forintot adott a város, azonban tavaly, a PMFC 200 millióját nem is beleszámítva, már 800 milliót kért. – Mire kellett ekkora pluszforrás, amikor a város így is több sebből vérzik? – tette fel a kérdést Kővári János, aki szerint ez tarthatatlan tovább, ezért vizsgálatot fognak kezdeményezni a PSN Zrt.-nél, melyek azok az okok, amelyek miatt majdnem háromszor annyi pénzt kért a városi cég. – Ezt jelentősen csökkenteni kell – mondta.
„Sokba” van a duma
Az ÖPE képviselői közölték továbbá, hogy nem értik azt sem, a városi tulajdonú médiacég a 2015-ös 125 millió forintos támogatás helyett miért kért és kapott 2017-re kétszer akkora összeget.
– A médiaközpontot annak idején állítólag azért hozták létre, hogy az önkormányzat hírei mellett a városi tulajdonú cégek kommunikációját is végezni fogja, azonban mi úgy látjuk, ezzel nem sokat spóroltak, sőt sokkal többe kerül így – tette hozzá Kővári János.
A vagyonhasznosítónak profitot kell termelni
Az nem lehet – folytatta Kővári –, hogy a városi vagyonhasznosító társaság még mindig támogatást kér a várostól, ugyanis az többmilliárdos üzleti ingatlannal rendelkezik, amelyet hasznosítani kell, és akkor akár a hiteltörlesztésre is jut. – Végre kezdeni kellene valamit a Széchenyi téren a Nick-tömbbel, a Puskin kollégiummal, a Vásártérrel, az Expo Centerrel stb. Ezekre is konkrét javaslatot teszünk a Közgyűlésen – sorolta az ÖPE képviselője.
Hadakozás helyett partnerséget kell kialakítani a civilekkel
– Az elmúlt évben több civil szervezet súlyos anyagi helyzetbe került, mivel a város nem fizette ki nekik a feladatátvállalás díját, ez így nem mehet tovább – tette hozzá az elmondottakhoz a sajtótájékoztatón Vozár Pál, az ÖPE alelnöke.
A korábbi képviselő szerint 2017-ben több civil szervezet fél, háromnegyed évig nem kapta meg a szolgáltatás díját, így például közösségi házak is bezártak. Vozár elismételte korábbi véleményét, miszerint a civil szervezeteket már csak azért is érdemes bevonni az önkormányzati feladatokba, mert az a tapasztalat, hogy egy forintnyi támogatás után ezek a szervezetek, pl. pályázatokkal, további 3-4-5 forintot tudnak hozzátenni a működéshez, és ez mindenkinek előnyös lehetne, a tragikus pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatnak, a civil szervezetnek és a pécsieknek is.
hírek innen, onnan
Kudlik Júlia nyolcvan évesen is remekül néz ki, több évtizedet letagadhatna: a Könyvhéten dedikálta regényét
Kudlik Júliát hosszú idő után láthatták újra nyilvános eseményen rajongói. A magyar újságíró, televíziós személyiség, egykori...
Hamarosan másképp fizetünk a boltokban: mesterséges intelligencia érkezik a pénztárakhoz
Változik a bolti fizetés: a kasszáknál is megjelenik a mesterséges intelligencia, hogy egyszerűbb legyen a vásárlás.
Nyaralás: manapság inkább délre megyünk, de a fiataloknak valamiért nem ízlik a biztosítás
A Groupama Biztosító és az OTP Bank közös felmérése szerint idén a magyarok közel 40 százaléka tervez külföldi nyaralást. Az előző...
Trump közölte, Izraelnek nem kellett volna támadást mérnie Bejrútra, főleg „egy ilyen egyedi napon”
Donald Trump amerikai elnök helytelenítette Izrael bejrúti Hezbollah-célpontok ellen elkövetett vasárnapi légicsapásait, mert azok...
Meghalt egy hatéves kislány Átányban, miután rádőlt egy betonoszlop
A gyerekek egy ház kerítése mellett állva szedtek gyümölcsöt, amikor egy mintegy 200 kilogrammos betonoszlop a kislányra dőlt.
Sokkoló adatot jelentettek be a Netflix kapcsán
Az Omdia előrejelzése szerint a Netflix 2031-re megközelítheti a 400 millió előfizetőt világszerte, ezzel tovább erősítve vezető...
Ötvenöt mondat a tisztességes végrehajtóról
A végrehajtókat senki sem kedveli. Más kárából gazdagodó, a hitelezőkkel összejátszó, lélektelen hivatalnoknak látják őket az...
Fordulópont jött a háborúban, Vlagyimir Putyin még kitart, az orosz gazdaság már nem annyira
A 10-20-30 millió dolláros orosz tankokat Ukrajna számára ma már rutinfeladat megsemmisíteni egy-két 500-2000 dolláros drónnal.
Ez történt volna, ha nem Orbán Viktor marad a Fidesz elnöke
Szakértő beszélt arról, hogy mi történhetett volna, ha máshogy dönt a kongresszus szombaton a Fidesz elnöke kapcsán.
Meghalt Martos Balázs
Életének 74. évében szombaton elhunyt Martos Balázs, a magyarországi internet egyik alapítója, az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT)...
Svájcban elbukott a népszavazás, ami tízmillióban maximalizálta volna az ország népességét
Tíz százalékkal kapott ki a javaslat.
Putyin azt mondta Trumpnak, Európa és Zelenszkij húzza el a háborút
A telefonbeszélgetés apropója az amerikai elnök születésnapja volt, de aktuális kérdések is szóba kerültek.
Sport
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Összejön az álomigazolás a Manchester Unitednek, már zajlik az orvosi vizsgálat
A játékos jelenleg is a vb-n szerepel.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért
Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára
Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.
Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban
Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.
Bulvár
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal
Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok
Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.
Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is
Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.
Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak
A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.
Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét
A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „
Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt
Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.
Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok
Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






