Ezt olvasta már?

0

Kővári szerint a város bajait okos megoldásokkal kell orvosolni

Lapunk többször foglalkozott már azzal, hogy a költséghatékony városüzemeltetés, működtetés legfontosabb eszközei az úgynevezett okos megoldások lesznek. Sőt, nem is jövő időről kell beszélni, mert ezek a technológiák már a „spájzban” vannak. Az ÖPE javaslataival 2 milliárddal csökkenthető a hiány.

– Az elmúlt hónapok a költségvetés 7,5 milliárdos hiányáról és annak okairól szóltak. Az ÖPE már többször hangoztatta a megoldási javaslatait. Mik ezek pontosan?

– Az ÖPE által szinte a kezdetektől fogva hangsúlyozott zöld megoldások ma már mindenki belátja, nem csak a környezetbarát oldaláról fontosak, hanem konkrétan jelentős költségcsökkentő tényezővé is válhatnak – mondta Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület önkormányzati képviselője. – A város jelenlegi anyagi helyzetében pedig szinte már az egyetlen megoldás lehet a pénzügyi kilábaláshoz, ezért többszörözött erővel kell ezen a területen dolgozni.
Ezért a soron következő közgyűlésen benyújtjuk javaslatainkat, amelyek konkrét megoldásokat fognak kínálni a közösségi közlekedés, az okos parkolás, a közvilágítás, az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése és az önkormányzati bérlakások energia- és vízfogyasztásának szabályozására vonatkozóan.

– Ezzel kapcsolatban már megállapodások is születtek az elmúlt héten több nagy céggel is. Hogy látják ezeket?

– Tudomásunk van a nemrégiben megkötött megállapodásokról, amelyeket a város az MVM-mel és a ZTE Hungary-vel hozott tető alá, nagyon fontos ugyanakkor, amit mi magunk javasoltunk korábban, hogy az egyetem műszaki kara is részese lehessen az okostechnológiák fejlesztésének, valamint hogy a helyi, pécsi szakmai vállalkozások is bekapcsolódhassanak.

– Miből lehet ezeket a projekteket finanszírozni, amikor ilyen szegény a város?

– A pénzügyi forrásokat tekintve az uniós TOP-os pályázatokból folytatni kell a megkezdett energetikai felújításokat a kulturális és közintézmények esetében is. Az okosváros programokhoz pedig a Modern Városok Program lehetőségeit is fel kell használni a jelentős költségtakarékosságot is eredményező projektek megvalósításához. Amire pedig nincs már forráslehetőség, akkor egyenesen Brüsszelbe kell pályázatot beadni.

– A Modern Városok Programból finanszírozódik az Élményfürdő is. Lehet erre is fordítani?

– Minden bizonnyal, mert a kormányzat érdeke is, hiszen ha már tényleg a város hóna alá nyúl megint, biztosan szívesen látna hosszútávon költségtakarékos intézkedéseket is.

Már rövid távon hatása lehet a döntéseknek
Az ÖPE szakértőinek számításai szerint a beruházások következtében realizált megtakarításokkal a közvilágítás korszerűsítése után mintegy 2-300 millió forinttal, az elektromos buszok beszerzésével pedig akár évi 1,5 milliárd forinttal is csökkenthetők a kiadások. A bérlakások okos-mérőórákkal való ellátása pedig gyakorlatilag a további kinnlevőségeket szünteti meg, amely a városi tulajdonú közműcégek számára fontos, de ezzel a tisztességesen fizető pécsi polgárokat sem terhelik tovább, hiszen mintegy fél milliárd forint jelenleg is a kinnlevőség. Az okos parkolási technológia alkalmazásával nem kell folyamatosan keresni az üres parkolóhelyet, mert a rendszer jelzi a lehetőségeket, ráadásul percalapú számlázás alapján működik, így a kényelmi szintje lényegesen magasabb lesz, mint a jelenlegi rendszeré. Az energetikai korszerűsítéssel pedig évente 50-100 milliós megtakarítás érhető el.
A közbeszerzések pedig egy-másfél éven belül lebonyolíthatók.

PNL







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát.

Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával...

Megérkezett a nagyon régóta várt sorozat első előzetese – óriási durranásnak ígérkezik

November végén érkezik a Prime Videóra a kultikus sci-fi univerzum legújabb, Michelle Yeoh főszereplésével készült élőszereplős sorozata.

A Tisza-kormány leállította a Tisza-kormány a NER kiemelt beruházását – A Kaukázusi krétakör bírája már húzza a vonalat

A Tisza-kormány leállította a sukorói Fiatalokért Központ kiemelt beruházását – Bögi Viktória szerint négyszáz lakás is...

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0