Kővel dobtak fejbe, majd ki is raboltak egy idős nőt Pécsen
Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélt a Pécsi Törvényszék október 30-án egy pécsi férfit rablás, kifosztás és testi sértés miatt.
A Pécsi Törvényszék 2018. október 30-án kihirdetett másodfokú határozatával lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság ítéletét, melyben O. R. vádlottat rablás bűntette, kifosztás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, azonban a kiszabott büntetést egy korábbi próbára bocsátás megszüntetésével, további kétrendbeli lopás vétsége miatt is kiszabottnak tekintette.
A vádlott fiatal pécsi férfi 2017. február 22-én délelőtt, Pécsett, céltalan időtöltése közben az utcákon sétálgatva elhatározta, hogy egy temető felé gyalogol, ahol várakozni fog és egy általa alkalmasnak vélt személyt kővel leüt, értékeit pedig eltulajdonítja. Ezen a napon, délután 14 óra körüli időben egy idős asszony a hétvégi házából a közeli buszforduló felé gyalogolt, haladása során a temető mellett haladt el, ahol a vádlott is várakozott. A sértettet a vádlott megszólította, tőle pénzt követelt, azonban a sértett azt mondta nem tud adni, és tovább ment. A vádlott ekkor felvett a földről egy körülbelül 1 kg súlyú terméskövet és a sértettet hátulról fejbe dobta. A sértett a fejét ért ütés következtében arccal a földre esett, homlokát a kavicsos, egyenetlen talajba beütötte. A vádlott ezt kihasználva a sértett táskáját a benne lévő igazolványokkal, értékekkel és készpénzzel együtt – 21.931,- forint összértékben - eltulajdonította, majd azzal a helyszínről elfutott. A vádlott a táskából a készpénzt, cigarettát és egy öngyújtót magához vette, majd a táskát futása közben eldobta a benne lévő iratokkal, bankkártyákkal együtt, azt később megtalálták. A sértettnek ténylegesen 7.130,- forint kára keletkezett.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de életkorára, fizikai állapotára, a megtámadott testtájékra és a támadás eszközére figyelemmel fennállt a veszélye a keletkezettnél súlyosabb sérülés kialakulásának is.
A vádlott a fentiekhez hasonlóan 2016. július 7-én délelőtt ugyanazon a pécsi helyszínen követni kezdett egy idős, járóbottal közlekedő nőt. A vádlott először segítséget ajánlott a sértettnek, majd miután a sértett közölte, hogy nincs szüksége segítségre, lemaradt, de tovább követte őt. Miután a sértett egy közeli szurdokhoz ért, a vádlott hátulról mögé lépett, majd a sértett szatyrát egy hirtelen mozdulattal a föld felé rántva, kitépte a sértett kezéből, és azzal együtt elszaladt a helyszínről. A sértett táskájában kulcsai, bevásárló szatyra, személyigazolványa, valamint állateledelnek szánt ételmaradék volt, összesen 3.500 forint értékben.
A vádlott futás közben egyszer megállt, a szatyrot átvizsgálta, a benne lévő dolgokat kiszórta, majd mindent hátrahagyott. A sértett kára így megtérült.
A korábbi büntetőügyben, az akkor még fiatalkorú vádlott 2015. augusztus 28-án két pécsi ingatlanba hatolt be ajtó- illetve ablakkifeszítés módszerével, ahonnan különböző használati tárgyakat, élelmiszert és készpénzt tulajdonított el, csaknem 20.000 forint értékben, a rongálással több, mint 40.000 forint kárt okozott. A bíróság a fiatalkorú vádlottat e bűncselekmények miatt próbára bocsátotta, azonban a vádlott újabb bűncselekményeket követett el a próbaidő alatt, ezért e bűncselekményei miatt is büntetést kellett kiszabni vele szemben.
A bíróság ítélete- a másodfokú határozattal – jogerős.
Forrás: pecsitorvenyszek.birosag.hu
hírek innen, onnan
NB I: A 88. percben mentett pontot a Kispest - videó
Döntetlennel folytatódott az NB I első fordulója.
Döntetlennel tért vissza az NB I-be a Honvéd
A kispesti futballisták 2023 után szereztek újra gólt az élvonalban.
Nem marad el a világ egyik legerősebb katonai hatalmának támogatása: katonákat küld Oroszországba
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videóüzenetében arról számolt be, hogy Oroszország további 30 ezer észak-koreai katonát...
Amerika bombázni készült Iránt, aztán Trump egyszer csak behúzta a kéziféket
Az amerikai elnök szerint okosabb stratégiával teret engedne a diplomáciának, a háttérben újra zajlanak a tárgyalások.
Bikiniben jelentkezett Sydney van den Bosch, ettől a képtől sokaknak leesett az álla
Sydney van den Bosch néhány hete még a szülés utáni problémákról beszélt, most azonban láthatóan felszabadultan élvezi a nyári...
Toroczkai kifakadt Orbán tusványosi beszéde után
Toroczkai László véleményezte Orbán Viktor beszédét.
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen
Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt...
NB II: Kiütéses Vidi siker, zakóval kezdett a KTE - szombati eredmények
Nyert az Ajka és a Videoton, döntetlent játszott a Szeged és a Kazincbarcika is.
Súlyos betegségben halt meg a Sick of It All frontembere, Lou Koller
59 éves korában elhunyt Lou Koller, a Sick Of It All hardcore zenekar alapító frontembere, aki testvérével, Pete Kollerrel együtt 1986-ban...
Kína keményen visszavágott: célkeresztben a Rheinmetall
Exportkorlátozásokat vezet be Kína, ami 14 európai céget is érint.
Ókovács Szilveszter szerint Forsthoffer Ágnes el van tévedve, mert az Anna-bál fővédnöksége nem jegyvásárlást, hanem alázatos munkát jelent
Ezzel arra utalt, hogy 2021-ben Varga Judit és Magyar Péter is végigdolgozták az estét, abban az évben a korábbi igazságügyi miniszter...
Szexuális visszaélési vádak miatt menesztették az ICC főügyészét
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter
A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






