Ezt olvasta már?

Figyeljen, már kampány van!

Amennyiben abban az illúzióban ringatnák magukat, hogy csak Pécsen kezdődött el az önkormányzati választási kampány, tévednek. A megye több városában is mozgolód...

0

Kövér László: a jövő évi választás tétje, hogy élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre

Az Országgyűlés elnöke szerint a 2018-as országgyűlési választás tétje, hogy "élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre". - Pécsi Napilap -


hirdetés

Kövér László csütörtökön a nemzeti konzultáció kapcsán szervezett országjárás pécsi állomásán, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában több száz ember előtt arról beszélt, hogy ma Magyarországra nézve a legfenyegetőbb probléma a migráció és annak brüsszeli kezelése, amelynek a kormány megálljt kíván parancsolni. A kormány intézkedései - hangsúlyozta - azt a célt szolgálják, hogy "egy olyan társadalmat építsünk, erősítsünk és hagyjunk az utódainkra", amelyik egy valód közösség, egy valódi nemzet, s amelynek vannak értékei. Megjegyezte, hogy ezeket az értékeket az alaptörvény nevesíti. A házelnök utóbbiról szólva rögzítette: most is és a jövőben is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy amikor európai értékekről beszélnek, az alatt keresztény értékeket értenek. "Azt a sajátos európai civilizációt, ami Európát minden mástól megkülönbözteti a görög bölcsességre, a római jogra és a keresztény etikára építették fel" - mondta, hozzátéve: a kontinens "csak addig fog létezni közös civilizációként, amíg ezt az alapot osztja". Kövér László a migrációs válságról azt is mondta: egy újkori, szerintük mesterségesen gerjesztett népvándorlásról van szó, amelyben szándékosan összekeverik a menekülteket és a jobb létért Európába jönni akaró gazdasági migránsokat és azokat, akik azért érkeznek, hogy "aláássák a biztonságunkat". Brüsszel felső korlát nélküli betelepítési elképzelése a házelnök szerint az EU-tagállamok szuverenitását gyengíti.

Megjegyezte, hogy minél több döntési jogkört vesznek el a nemzeti kormányoktól és telepítenek Brüsszelbe, az emberek választása saját kormányukról annál jelentéktelenebb, "mert a végén nem döntenek semmiről". Kövér László azt mondta: a "Soros György által pénzelt és politikailag támogatott" migráció célja, hogy gyökértelen, manipulálható tömeggé tegyék azt az európai népességet, amely ma még közösségbe - gyülekezetekbe, családokba, nemzetekbe - szerveződik. Úgy vélte, e folyamat hátterében olyan gazdasági érdekek húzódnak meg, amelyek korlátlan érvényesítése előtt az európai nemzetállamok és a magyar kormány 2010 és 2017 közötti politikája akadályt jelentenek. Az ellenzékről szólva Kövér László azt mondta: a Jobbik "szépen átsunnyogott a baloldalra", és látható az időközi választásokon, hogy az együttműködés minden lehetséges formáját kipróbálták a baloldallal. A 2018-as választásra utalva közölte: nem az a kérdés, hogy a kormánypártok ismét kétharmados többséget szereznek, hanem az, hogy megnyerik-e voksolást. Mint megjegyezte, hogy az ellenzéki pártok Soros György mögött állnak.

A fórum közönségét arra biztatta, hogy a következő tíz hónapban rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket csendes beszélgetések keretében próbálják megnyerni annak, hogy "észérvek alapján döntsenek gyermekeik, unokáik jövőjéről".








Lassan sorompóba lépnek a pécsi polgármesterjelöltek. Ön kit választana?








0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Bereczki Zoltán: "Nem zárom ki, hogy újra apa legyek"

Új házában van helye egy új családnak.

Snoop Dogg részvényes lesz a 2,5 milliárd dolláros svéd unikornisban

A rappernek nem ez az első befektetése, korábban a Reddit közösségi weboldalba és az Eaze nevű marihuána-házhozszállító cégbe szállt...

A 911-es Porsche alatt is van élet, és mázlista, aki ezt élheti

Olcsóbbak, mint a 911-es. De kisebbek, könnyebbek, és olykor élvezetesebbek is. Jó recept.

Szakképző központtá alakítanak egy kollégiumot Tatabányán

Tatabányán megkezdődött az ország egyik legkorszerűbb eszközökkel felszerelt szakképzési központjának létrehozása, melyet 2,4...

Kisebb tömeg sztrájkolt a győri Audi gyárudvarán

Nem sikerült megállapodni a 2019-es bérekről. 

Pintér volt cége őrzi az állami légiirányító épületét

A Civil Biztonsági Szolgálat 1,4 milliárd forintos szerződést kötött a HungaroControllal.

Visszatér Berki Krisztián

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász kétéves kihagyás után tavasszal ismét versenyezhet.

Ír diákok jöttek tanulni a Csokonai Színházba

Debrecen - Kéthetes szakmai gyakorlaton vett részt az írországi IT Sligo kilenc színművészetet és díszlettervezést tanuló harmadéves...

Ez kell ahhoz, hogy tökéletes alakod legyen

Bárdos Ildikó és Lotfi-Schadi Réka kettlebellel és medicinlabdával tud kiváló formában maradni. A videóban elmondják, hogy hogyan.

0

Sport

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Levante elleni mérkőzésen pályára lépett egy olyan játékos, aki eltiltott volt.

A szíve viszi a kéziválogatottat, de valakinek most elő kell lépnie, mert baj lesz

Elfogytunk, pedig most jönnek a fontos meccsek, és ha nem lesz egy statisztából gyorsan főszereplő, elúszik az olimpia.

Vereség Svédországtól, egy pontot viszünk a középdöntőbe

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33-30-ra kikapott a svéd csapattól.

Vállalkozóként is sikeres a magyar válogatott focista

Egymilliárdos bevétele van évente Szalai Ádámnak.

Így folytatja a világbajnokságot a kézilabda-válogatott

A csoportkör után következik a középdöntő, ahol három meccse lesz a magyar válogatottnak.

Újabb győzelmével Egyiptom a középdöntőbe jutott a kézi-vb-n

Az afrikai csapat a harmadik helyen végzett a magyarok csoportjában.

Kizárhatják a Barcelonát a Király-kupából

A Real Madrid sorsára juthat a címvédő katalán csapat.

Emberségből jelesre vizsgázott az MU klasszisa

A spanyol futballista nemes gesztusától hangos a nemzetközi sportsajtó.

Válogatott focistát igazolt a Ferencváros

A Pogontól érkezett védő már együtt készül a fővárosi csapattal a beleki edzőtáborban.

0

Bulvár

Nézd, kivel futott össze Palik László Dominikán

Az Exatlon Hungary forgatásai festői helyszínen, Las Terrenas-ban zajlanak. Palik László nemcsak a fantasztikus kilátást élvezi, hanem új cimborára is lelt ott! ˝Ő a legújabb barátom itt Dominikán˝ - írta a közös fotójukhoz.

Élve falta fel egy 700 kilós krokodil az őt etető tudóst - videó

A tragédia egy indonéz gyöngykagylófarmon történt, miközben hússal etette az állatot a gondozója.

Zacher: Sem dolgozni, sem életet menteni nem engednek vissza

Az országos hírű toxikológus azt mondja, dolgozna, de már nem kellek. Mióta otthagyta a Honvédkórházat, mentőzik, és fiataloknak tart előadást a drogfogyasztás veszélyeiről.

Így lehet repedésmentes a sült hurka és kolbász - megfejtettük a rejtélyt

Víz vagy zsír aláöntésével, villával vagy fogpiszkálóval kiszúrva, esetleg minden nélkül hurkát és kolbászt sütöttünk, minden módszert tesztelve. Jöjjön az ítélet.

A kislányom lassan megöli magát, nekem pedig nincs erőm, hogy megállítsam őt ebben

A Whisper oldala olyan szülők vallomásait gyűjtötte össze, akiknek a gyereke valamilyen étkezési rendellenességgel anorexiával, bulimiával küzd, vagy küzdött. Szívszaggató vallomások következnek.

Nagy riadalmat okozott Ambrus Attila gyereke

A Viszkis rabló kisbabája még meg sem született, de eléggé feladta a leckét az orvosoknak és szüleinek egyaránt.

Megszólalt a szexuális zaklatással vádolt színésznő

Félmeztelenül provokálta a kolléganőjét.

A vírusos tüdőgyulladás tünetei

Hogyan lehet eldönteni, hogy valaki vírusos tüdőgyulladásban szenved? Milyen tünetek utalnak a betegségre? Máshogyan kezelhető a vírusos eredetű tüdőgyulladás, mint a bakteriális? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Miért tabusítjuk túl sokáig a világ legtermészetesebb dolgát? - A szüzesség elvesztése

Ennek így kell lennie? Vagy beszélhetünk erről máshogy is?

Két román buszt szedtek ki a forgalomból Ausztriában

Az osztrák rendőrség műszaki szakértők bevonásával teherautókat és autóbuszokat ellenőrzött Dél-Burgenlandban, kilenc jármű továbbhaladását súlyos műszaki hiányosságok miatt megakadályozták - írja az orf.at

Ezeken a tengerpartokon pofozgatni kell magunkat, hogy ébren vagyunk-e

Mennyivel jobb lenne most zúzmara helyett izzadtságcseppeket törölgetni egy türkizkék vizű pálmafás strandon a világ melegebbik felében... Mutatunk hozzá öt lehetőséget.

blogmorzsák

Európa végre szem­be­száll Orbánnal

Brüsszel azt üzeni a Fidesznek, hogy vagy viselkedtek polgári, civilizált demokrata módjára, vagy mondjatok búcsút a pénzünknek.

Enervált arabok az Alpokban

„Megnéztem Zell am Seet, mivel úgy hallottam, hogy mostanság ez az arab világ nagy kedvence, sikk ide jönni.“

Bemutathatunk a téli szürkeségnek

Zakatoló dobmunkák, inszomniás lányok és független filmes fesztiválaz eheti programajánlóban.

Jeff Goldblum bebizonyítja, hogy a stílus nem kor kérdése

Megnyerő, elegáns és merész - hogy csinálja?

Rutinos vagy peches?

Az ember, akinek már a második aldis kapszulás kávégépe purcant ki, de nem ezért írt!

Lejtmenetben a használtimport

Egyre kevesebben vásárolnak külföldről hasz­nált autót. Mutatjuk az okokat.

Beszéljek-e a gyereknek az ADHD/Asperger/SPD diagnózisáról?

Sok szülőben merül fel a kérdés, hogy elmondja-e a gyerekének, hogy ő más?

John harmadjára is visszatért és dolgozik

John Wick egyetlen menekvése, hogy a 3. felvonásban még több rosszfiút tesz hidegre.

Nehéz ez a macskaélet

Egy cica sose pihenhet eleget, nem csoda, hogy sokszor úgy alszanak el, ahogy éppen a fáradtság éri őket.

Nagy bajban lehet a NER, ha elkezdett félni egy vidéki gimnazista lánytól

Nagy Blanka "bűne" nem csupán az, hogy fiatal, hogy nő, és nem kedveli Orbán Viktor országlását, hanem az is, hogy vidéki.

Négy jól ismert retro sláger, amely valójában feldolgozás

Ezeket a dalokat bizonyára te is ismered, de azt is tudod, hogy kiktől származnak?

0






0