Ezt olvasta már?

0

Kozármislenyi rangadóval zárják a szezont a pécsi piros-feketék

Vasárnap a baranyai rivális Kozármisleny FC otthonában lépnek pályára a Vas László vezette piros-feketék az NB III Közép-csoport 30. fordulójában.

Egyetlen forduló maradt már csak hátra a 2018/2019-es NB III-as szezonból. A döntő fontosságú kérdések eldőltek a Közép-csoportban, megvan a bajnok, nyártól a Szeged-Grosics Akadémia szerepelhet az NB II-ben, illetve a kiesők is biztossá váltak, így a Hódmezővásárhelyi FC, a Paksi FC II., valamint a Makó FC csúszott vissza a megye I-es bajnokságba.

A végső helyezések szempontjából viszont még bőven tartogat izgalmakat az utolsó forduló. A PMFC múlt vasárnapi, hazai szezonzáróján ugyan kikapott, előtte viszont nyolc meccsét is veretlenül zárta. A jelenleg a 38 ponttal a tabella 8. helyén álló pécsiek a csupán három pont hátránnyal a 12. pozícióban tanyázó Kozármisleny FC otthonában zárják az idei bajnokságot.

A baranyai rangadó június 2-án, vasárnap 17:30-kor kezdődik a Kozármisleny Stadionban. A mecsekaljai csapatot a szomszédos gárda otthonába elkísérő drukkereket a sportcsarnok felőli, kapu mögötti vendégszektorba várják a szervezők. A belépő 800 forint, míg a hölgyeknek ingyenes a meccs megtekintése. Jegyvásárlásra kizárólag a helyszíni pénztárban lesz lehetőség.

 

NB III Közép-csoport, 30. forduló

2019. június 2., vasárnap, 17:30

Kozármisleny FC – PMFC

Kozármisleny Stadion

 

Forrás: pmfc.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Ilyen luxusautókkal érkeztek az F1-es pilóták Mogyoródra - van, aki 100 milliós autóval jött - fotók!

A Forma–1-es magyar versenyhétvége kapcsán a pilóták mindig megjegyzik, hogy a csodálatos Budapest szerencsére közel van a...

Másodperceken múlhat az élete: a repülős szabály, amit sokan értelmetlennek hisznek

A repülőgépen utazók számára ismerős lehet az a kérés, hogy felszállás és leszállás előtt állítsák vissza üléseiket...

A nap jót tesz a problémás bőrnek? Tévedés elhinni

Nyáron sokan azt tapasztalhatják, hogy a napfény átmenetileg javítja a pattanásos bőr állapotát. A látszat azonban csalóka: a fokozott...

Sárgabaracklekvár főzése: a leggyakoribb hibák, amik miatt megbarnul vagy folyós marad

Sok háziasszony és gazda tapasztalja, hogy a sárgabaracklekvár főzése során a lekvár könnyen megbarnul, elveszíti élénk narancs...

Hónapokig szorongott a színpadon Veréb Tamás egy baki miatt – Ember Márk segítette ki a bajból

Hónapokig tartó színpadi szorongással küzdött Veréb Tamás egy súlyosabb szövegtévesztést követően. A túlhajszoltság miatt...

Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét

Tudományos testületet hoz létre az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium a Jéger jégkármérséklő rendszer...

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

A szakhatósági vízmintavételek eredményére valószínűleg hétfőig várni kell.

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.

Fürdőzési tilalmat rendeltek el hat Fejér vármegyei strandon bakteriális szennyezettség miatt

Fürdőzési tilalmat rendeltek el öt velencei-tavi strandon és a dunaújvárosi Szalki-szigeti Szabadstrandon bakteriális szennyezettség...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0






0