Ezt olvasta már?

0

Közel száz diák versenyzett Pécsen

A K&H országos pénzügyi vetélkedőjén több mint 8000 magyar iskolást kalauzolt a pénz világába az idei tanévben.

Az első fordulós versenyfeladatokat a diákok 39 százaléka teljesítette hibátlanul, vagy egy-két hibaponttal jutott tovább a regionális középdöntőkbe. A márciustól áprilisig 8 különböző városban zajló fordulókon a diákoknak már komplexebb pénzügyi fogalmakkal is meg kell birkózniuk. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő pécsi középdöntőjének zsűri elnöke szerint a gyerekek kreativitása nemcsak a rajzolásban vagy a történetmesélésben mérhető, a pénzügyekben legalább olyan érdekes megoldásokkal rukkoltak elő.

Idén nyolcadik alkalommal hirdette meg a K&H Csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt. A pénzintézet azzal a céllal hívta életre a programot, hogy az általános iskolások pénzügyi ismereteit bővítse, és készségszintű tudást adjon a kezükbe. A versenyre idén összesen 8113 diák, 2035 csapat nevezett mintegy 467 iskolából országszerte. Az online fordulók után a régiós középdöntőkön márciustól áprilisig országszerte 8 városban bizonyítják a gyerekek pénzügyi felkészültségüket.

A 2018. április 10-én zajló pécsi középdöntőbe Baranya, Somogy és Tolna megye 95 diákja jutott tovább a régióban nevezett 490 diák közül. Összesen 20, korosztályonként 5 csapat mérte össze tudását, végül egy-egy csapat jutott tovább a budapesti fináléba, ahol majd a másik 7 régió győzteseivel vetélkednek a legokosabb pénzügyes címért.

A középdöntősök teljesítményéről Szabóné Simon Marianna, a K&H fiókvezetője, a zsűri elnöke nyilatkozott: „A vetélkedő feladataival a mindennapok valós élethelyzeteiből vett példákra alapozva szeretnénk fejleszteni a diákok pénzügyi tudását, persze játékos módon, hogy ezáltal közelebb hozzuk őket a pénz világához, megmutassuk nekik azokat a mérlegelési technikákat, amelyekkel később felnőttként okos pénzügyi döntéseket hozhatnak. Ez nem csupán matek és rideg pénzügyi kalkulációkat jelent. Pont ellenkezőleg! A középdöntőn a diákok nem egyszer hoztak olyan kreatív megoldást vagy írtak ötletes történetet egyes pénzügyi szituációkra, amelyekre mi felnőttként nem is gondolnánk. Örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek ilyen nyitottak a pénzügyek iránt, a versenyszellemük és a nyerni akarásuk pedig átütő erővel hatott az egész teremben. Pedig még ’csak’ a középdöntőnél tartunk.”

 

A pécsi középdöntő eredményei a következőképpen alakultak:

az 1-2. osztályosok kategóriájában a Dunaszentgyörgyi Csapó Vilmos Általános Iskola Négy ezüst tallér nevet viselő csapata nyert

3-4. osztályosok közül a Tamásiból érkezett Würtz Ádám Általános Iskola és AMI Spórolni jó! nevű csapata bizonyult a kategória legjobbjának

5-6. osztályosok kategóriájából a fonyódi Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Fonyódi Bankárok nevű csapata került ki győztesen

a legnagyobbaknál, a 7-8. osztályosok versenyében szintén a pécsi Sztárai Mihály Általános Iskola, Óvoda és AMI Make Happy Bank csapatának tanulói arattak győzelmet

 

„Idén harmadszor neveztünk a vetélkedőre, és újból sikerült bekerülnünk a döntőbe. A középdöntős mezőnyben most is a komlói csapat volt a legnagyobb ellenfelünk, elég szoros volt a mezőny. A feladatok terén talán a matematikai számítások szoktak nehezebben menni a gyerekeknek, de ez változó. A szituációs játékokat, a dramatizálást viszont kifejezetten szeretik. Ahogy én látom, ez a kedvencük. A fogalmak terén is képben voltak, mint például a webáruház vagy az online vásárlás, ami most a fő téma volt a középdöntőn. Alapvetően ennek a tudásnak a legnagyobb haszna számukra a későbbiekben lesz, amikor már saját maguknak kell gazdálkodniuk, takarékoskodniuk. – mesélt a középdöntő után Váradi Gyula, a fonyódi Palonai Magyar Bálint Általános Iskola ’Fonyódi Bankárok’ nevű csapatának felkészítő tanára. „A gyerekek között van, aki spórolósabb, és van, aki jobban szórja a pénzt. Én kifejezetten jónak tartom, ha hamar megtanulják, hogyan spóroljanak a pénzükkel, hogyan tudják beosztani, vásárolni. Mert ha nagyobb pénzük van, akkor nagyon hamar szeretnének túladni rajta. Ezzel szemben ha valamire gyűjtenek, akkor megtanulják, hogyan tudják összegyűjteni a megvásárlásához szükséges pénzösszeget.”

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőjén évről évre egyre több diák vesz részt. Az országos döntőt májusban Budapesten rendezik meg, ahol a győztes iskolások nyereményei között drón, okosóra, tablet, videójáték és VR szemüveg is lesz. Emellett a legjobban teljesítő csapatok félmillió forintnyi könyv- illetve sportszer utalvánnyal is gazdagíthatják iskolájukat.

 

Forrás: bama.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Budapesti fejlesztések, bombariadó több iskolában, gyűrűsfarkú víziantilop Hatvanpusztán – Newscast

Lezárultak a tárgyalások a Norvég Alappal, 92 milliárd forint támogatást kap Magyarország. Magyar Péter az uniós csúcs előtt azt...

Megerősítést nyert: a kínaiak már nem vendégek Európában, és új helyet követelnek magunknak

Egy autószalonon nemcsak az árulkodó, melyik modell körül gyűlik össze a legtöbb látogató, hanem az is, kik kérnek egyre nagyobb helyet...

Relaxációs technikák a hátfájás megelőzésére, enyhítésére

Az, aki képes tudatosan ellazulni, jobban tudja irányítani saját testét, nagyobb eséllyel előzheti meg a hátfájást. Megtudhatja, hogyan...

Egyre tovább tart munkát találni: ezt tanácsolja a HR-szakértő az álláskeresőknek

Egy év alatt 4,2 százalékponttal nőtt a legalább egy éve állást keresők aránya Magyarországon: 2026 nyarán már a munkanélküliek 33,7...

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A...

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti...

Magyar Péter rekordmagas előnnyel vezet Orbán előtt a népszerűségi versenyben

A fideszes tábor azonban nem fordult el Orbántól. A CEU kutatói elemzik a miniszterelnökök és miniszterelnök-jelöltek népszerűségét 32...

Lassan luxus lesz az olcsó használt autó is

A KSH és a Használtautó.hu felmérése alapján szeptemberben kevesebb használt gépjárművet kínáltak eladásra szeptemberben a két és...

„Menopauza idején nem elég a gyaloglás vagy a jóga, edzőterembe kell járni, és súlyzókkal edzeni az izmokat – Tíz éve dolgozom a hosszú életemen” – mondja az írónő

Kitartás, fegyelem, tudatosság. Ez a három összetevője a „Change Is You” (A változás te vagy) című könyvben bemutatott...

Pánik a SOTE szülészetén! Lezárt kórterem, fertőzéstől félve hagyták el kismamák a kórházat

Egy súlyos fertőzés híre kezdett el terjedni az egyik budapesti szülészeti klinikán, ami miatt az ott fekvő kismamák közül többen úgy...

Volt miniszterek felelősségét firtatja az NNI: Tordai Bence iratokkal ment a nyomozókhoz a gigantikus paksi kifizetés miatt

Hosszú kihallgatás az NNI épületében A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájában fél napon keresztül hallgatták...

0

Sport

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonában törtek rájuk a rablók

Gulácsi Péterék fegyveres kifosztásának részletei: saját otthonukban törtek rájuk a maszkos rablók! Egyórányi rettegés után a BL-meccset is kihagyta.

A Fradi korábbi kedvence szerint a kormányváltás után nem olyan vonzó az NB I a külföldi játékosoknak

Közlekedési táblák telepítésével foglalkozik az egykori válogatott csatár.

A Liverpool edzője arról beszélt, hogy hétvégén Szoboszlai Dominik visszatérhet a pályára

Andoni Iraola nem mondott biztosat, de nyitva hagyja annak a lehetőségét, hogy Szoboszlai Dominik hétvégén pályára léphet.

Tegnap este végleg eldőlt a Real Madrid sztárjának sorsa

José Mourinho mondott róla ítéletet.

Bulvár

Figyelem, holnap este tíz órától Magyarországon nem fogjuk tudni igénybe venni az Erste számos funkcióját

Az Erste Bank tervezett karbantartást végez, amely miatt október 16–17-én több banki szolgáltatás átmenetileg nem lesz elérhető.

Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is

Nemcsak a Demján Sándor Tőkeprogram jövője, de a jelene is bizonytalanná válhat.

Elszabadultak az indulatok a kormányban: Súlyos támadás után lemondott az energetikai államtitkár

Elszabadultak az indulatok a kormányban! Tárkányi Zsolt debreceni képviselő kíméletlenül betámadta Tótth Andrást, aki percekkel később lemondott az energetikai államtitkári tisztségéről.

Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó

A fiatal kerékpáros fékezés nélkül rohant egy autó hátuljába. Olyan súlyos nyaki sérülést szenvedett, hogy azonnal újra kellett éleszteni. A Elvágta a torkát a 18 éves biciklisnek a tolató személyautó bejegyz

Ítéletet mondtak a Tisza-szavazók, szerintük ez a legnagyobb baj a kormánnyal

Egy friss közvélemény-kutatás szerint Vitézy Dávid a kormány legnépszerűbb minisztere.

Hódít a "LAT" párkapcsolati forma, egyre több fiatal választja ezt az életmódot, nem véletlenül

A hagyományos párkapcsolati minták mellett egyre többféle életforma kap figyelmet, és van egy különösen érdekes megoldás is, amely sokak számára a boldog élet kulcsát jelentheti.

Azonnali bejelentés az USA-ból – kiadták a tűzparancsot, elemeire lőttek egy iráni kémhajót

Az amerikai erők rakétákkal semmisítettek meg egy iráni kémkedéssel gyanúsított vitorlást az Ománi-öbölben.

„Lapos feneke van…” – Hatalmas a felháborodás, mert döbbenetes titkok kerültek elő arról, hogy mit is tart nyilván az ügyfeleiről az Amazon

Hatalmas felháborodást váltott ki, hogy az Amazon meglepően részletes, olykor kifejezetten sértő megállapításokat tartalmazó adatlapokat készít vásárlóiról. A kereskedelmi óriás a vásárlási szokások alapján

Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe

Varga Juditot is beidézte a végrehajtási bizottság, öt másik volt igazságügyi miniszterrel együtt.

Döntött a kormány, eltörlik az érzékeny nyugdíjszabályt: rengeteg időst érhet meglepetés

Andy Burnham brit miniszterelnök nemrégiben döntött az állami nyugdíjak úgynevezett háromszoros garanciájának eltörléséről

Tovább süllyed a széthullott Orbán-rendszer – fontos bejelentés érkezett

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy az Orbán-kormány jogsértően korlátozta a magyar pedagógusok sztrájkjogát – erről számolt be Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a k

0






0