Középpontban a nők a pécsi Sétatér Fesztiválon
Korábbi értékeinek megőrzése mellett újul meg az idén június 16. és 24. között zajló pécsi Sétatér Fesztivál, amelynek főszereplői a lányok, a nők és az asszonyok lesznek – jelentették be a szervezők pénteken, sajtótájékoztatón.
hirdetés
A régi, jól bevált elemeit megőrzi, ám közben megannyi újdonságot is tartogat az idei pécsi Sétatér Fesztivál, amelyet idén első ízben nem a Pécsi Kulturális Központ, hanem az önkormányzat száz százalékos tulajdonú cége, a Pécsi Fesztiválszervező NKft. rendez meg - mondta a társaság ügyvezetője. Merena Rudolf a június 16. és 24. között zajló esemény programjairól a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón beszélt. Mint kiemelte: a jól bevált elemek, így a borutca és a gasztronómiai pavilonok mellett újdonság lesz, hogy idén a nőkről, de nemcsak nőknek szólnak majd elsősorban a pécsi székesegyház déli oldalán húzódó Sétatéren zajló kulturális rendezvények. Mindezt azzal magyarázta, hogy a pécsiekben és a településre érkezőkben is tartja magát az a nézet, hogy a megyeszékhely "Kelet-Közép-Európa legszebb nőinek szülő- és befogadó városa". A rendezvényen ezért azokra a kérdésekre próbálnak választ adni, hogy mit alkotnak különféle műfajokban, a zene, az irodalom, a gasztronómia, a képzőművészet terén a magyar lányok, nők és asszonyok. A tematika jól nyomon követhető a programsorban is, hiszen a zenei fellépők kilencven százaléka a gyengébbik nem képviselői közül kerül ki. A Nők Lapja Café teraszán pedig több közismert magyar és pécsi nő - többek között divattervező, kozmetikus, hajszobrász, gasztroenterológus, pszichoterapeuta, kineziológus, asztrológus - tart előadásokat. A zenei színpadon előadók közül Merena Rudolf kiemelte Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a Csőke Renáta Quartet, Kovács Kati és a Qualitons fellépését. Mellettük többek között női zenés kabarét is láthat a közönség, Edith Piaf-sanzonok csendülnek fel, Kelemen Angelika dzsessz estjébe hallgathatnak be, valamint fellép az Anima Sound System is. A tájékoztatón szintén jelen lévő Nagy Csaba (Fidesz) alpolgármester reményét fejezte ki, hogy a program új szervezője legalább olyan sikerrel rendezi meg a Sétatér Fesztivált, mint története első eseményét a szintén tízezreket megmozgató májusi Pécsi Fűszerünnepet. Újdonság még, hogy idén a rendezvényt önkormányzati támogatás nélkül, piaci üzleti alapon történő finanszírozással valósítják meg.
mti
hírek innen, onnan
Trafiktörvény, röghöz kötés - erről szavaztak ma este a Parlamentben
Háromnapos parlamenti ülés kezdődött ma délután. Nagy a harc, ki képes tematizálni: a kormány a meglepően jó gazdasági mutatókra próbálja felhívni a figyelmet, az ellenzék a trafikügyeket helyezi előtérbe.
Az életükért is tekernek
Spórolnak a skótok: az egészségügyi kiadásokat csökkentik a kerékpározással.
Juventus-Arsenal: Jovetics a tét
Harmincmillió eurós ajánlatot tett le az asztalra hétfőn a Fiorentinának az Arsenal Sztevan Joveticsért, a csapat montenegrói válogatott csatáráért - állítja a CNN olasz tudósítója, Tancredi Palmeri. A La Stampa is cikkezett erről...
Roland Garros: Babos francia riválissal kezd
Babos Tímea a hazai közönség előtt szereplő Myrtille Georges ellen kezd a vasárnap rajtoló francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
Jobb, mint az iPhone 5 vagy a Galaxy S4
Jobb, mint az iPhone 5 vagy a Galaxy S4 állítja egy hirdetés a Nokia Lumia 928-ról, legalábbis, ha a gyenge fényviszonyok között készült képek kerülnek szóba.
Roland Garros: Babos francia riválissal kezd
Babos Tímea a hazai közönség előtt szereplő Myrtille Georges ellen kezd a vasárnap rajtoló francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.
Férfi vízilabda - Bajnok az Eger
Az Eger nyerte a férfi vízilabda-bajnokságot, miután a finálé keddi, harmadik mérkőzésén 10-9-re legyőzte a Szolnok csapatát, s ezzel 3-0-ra megnyerte a párharcot.
Kósa: új eljárás a menekültügyi kérelmek elbírálásában
Új eljárást tesz lehetővé a menekültügyi kérelmek elbírálásában az a törvényjavaslat, amelyet a héten tárgyal az Országgyűlés - közölte Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen fideszes polgármestere sajtótájékoztatón kedden.
Világháborús bombát találtak a Várbazár területén
Világháborús bombát találtak a Várbazár területén kedd délután. A környéket 500 méter sugarú körben lezárják és kiürítik - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel.
Tízszázalékos árrést kaptak a trafikosok
A trafiktörvény módosításával a parlament kedden tízszázalékos garantált árrést biztosított a dohánytermék-kiskereskedőknek, és tovább bővítette a trafikokban árusítható termékek körét.
Turbó - Előzetes és Poszter
Megérkezett a 2. trailer a DreamWorks Turbó című animációs filmjéhez, és ha nem lenne elég a jóból még egy posztert is kapunk mellé.
Peter Jackson folytatja A hobbit forgatását
A rendező ma bejelentette, hogy a stábbal visszatér Új-Zélandra, hogy még néhány jelenetet rögzítsenek, annak érdekében, hogy teljes legyen a trilógia.
Sport
Sokat érhet a bajnoki ezüst a Vidinek
Két forduló van már csak hátra a labdarúgó NB I idei kiírásából. A Videoton az elmúlt játéknapon a Kaposvár ellen aratott győzelmének és persze az MTK botlásának köszönhetően hárompontos előnnyel áll a tabella második helyén. Ezt ...
Az életben maradásért küzd ma este a Pick Szeged a Veszprém ellen
Ma este Szegeden rendezik a kézilabda NB I bajnoki döntőjének 2. felvonását. Az első mérkőzésen Veszprémben a Pick egy félidőn át tudott versenyben lenni ellenfelével, ám a győzelemre ezúttal nem volt esélye. A szegedi játékosok f...
Mit is akar a szexmániás Szepesi Nikolett?
Immár hosszú hetek óta újra és ismét feltűnik a reklám, amelynek mottója egy új könyv, amelynek címe ez lesz: Én, a szexmániás. Szerzője nyilvánvalóan nem egyedül Szepesi Nikolett, a Budapesti Spartacus egykor tehetséges és sokra ...
Adios, Zsozé - Az elmúlt másfél évtized leggyengébb Real-edzője csomagol
A Special One és a Real Madrid útjai elválnak. Megnéztük, mit ért el a portugál edzőzseni, és miért lesz jobb a blancóknak nélküle.
Tragédia történt a magyar hegymászók K ancsendzönga-expedícióján
A nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát hétfőn sikeresen meghódító Erőss Zsolt és Kiss Péter még nem ért le a legmagasabb, 4-es táborba, jelenleg 8000 méterről ereszkednek le.
Komoly ellenfelekkel készül a jövő évi vb-re a jégkorong-válogatott
Pár hete ért véget a budapesti Divízió I/A-csoportos jégkorong világbajnokság, ám az élet ahogy mondani szokás azóta is zajlik a sportágon belül. A közelgő MOL Liga szereplői gőzerővel készülnek az idényre, de már a válogatott év ...
Megszűnhet a kosárlabda Eurochallenge-sorozat
Hosszú éveken át nem nagyon osztottak lapot a magyar kosárlabdának a nemzetközi porondon. Az áttörést a Szolnoki Olaj két évvel ezelőtti Eurochallenge-parádéja jelentette, majd idén már a Körmend is - korábban a Paks is - elindult...
Balotellit elkapták a Fiorentina szurkolói
A Fiorentina szurkolói nehezen viselték, hogy az AC Milan és Mario Balotelli büntetőből szerzett gólja miatt lemaradtak a Bajnokok Ligájáról és ezt értésére is adták az olasz csatárnak. Fizikai konfliktus szerencsére nem történt. ...
Mourinho elhagyja Madridot
Florentino Pérez klubelnök hétfő este sajtótájékoztatón jelentette be, hogy José Mourinho a szezon végén távozik a Real Madridtól. A portugál vezetőedző szerződését közös megegyezéssel bontják fel. Szinte biztosan a Chelsea menedz...
Alex Song retteneteset égett a Barcelona bajnoki ünneplésén
Az Arsenal egykori, a Barcelona jelenlegi üdvöskéje, Alex Song nem tartozik a leggyorsabban kapcsoló focisták közé - legalábbis erre a következtetésre juthattak azok, akik látták, mit is művelt a Barcelona bajnoki trófeájának átvé...
Fotó: Mourinho már Chelsea-mezben pózol Londonban
Miután hivatalosan is bejelentették, hogy José Mourinho távozik a Real Madridtól, Londonban már Chelsea-mezben pózolt a portugál sztáredző, igaz, csak egy reklámtáblán jól kivitelezett munkának köszönhetően.
A Csíkszereda is készül a közelgő MOL Liga idényre
A holtidényben is zajlik az élet a MOL Liga csapatai körül, egyelőre azonban a lényegi feladatokat a vezetőség végzi, hiszen gőzerővel dolgoznak a keretek megerősítésén. Korábban már beszámoltunk a miskolci és az érsekújvári válto...
Bulvár
6 millió forint támogatást kaphatsz az államtól - Nem kell majd visszafizetned
A kormány fiatal vállalkozókat támogató programot írt ki.
Kertben terem a prosztatarák ellensége
Az Illinois Egyetem kutatása szerint a paradicsom és a szójás ételek együtt fogyasztva hatékonyabban megelőzik a prosztatarákot, mint ha külön fogyasztjuk ezeket az élelmiszereket.
Lesifotósok kapták rajta őket! Az RTL Klub sztárja egy barna szépséggel enyelget...
A Gyilkos elmék sztárja, Shemar Moore egy szépséggel enyelgett.
Mit keres közös fényképen Orbánnal? A börtönből üzent az elítélt
A Portik-Laborc bizottság tagjainak kell eldöntenie, hogy vizsgálják-e azt a fényképet, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök együtt pózol Magyar Róberttel. Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő férfi azt nyilatkozta, hogy a fén...
Időjárás - Búcsú a jó időtől
Ma változékony időnk lesz. Kezdetben sok lesz a napsütés mindenfelé.
13 nap alatt 8 kiló mínusz -Fogyókúra
Az alábbiakban egy olyan fogyókúraprogramot mutatunk be, melynek segítségével kb. 8 kilogrammot lehet fogyni 13 nap alatt. A kúra garantáltan sikeres, de igen kemény. A diéta lényege abban áll, hogy megváltoztatja az anyagcsere-fo...
Örökre elment a legendás magyar filmes! Az ő alkotásain nőttünk fel - 74 éves vo...
Elhunyt Gémes József legendás rajzfilmtervező- és rendező.
Katalin ebbe bizony belepirult
A hét hónapos várandós hercegné nehéz pillanatokat élt át barátai esküvőjén.
Baleset Budapesten: leállt a villamosforgalom
Egy személyautó és egy villamos karambolozott kedden délelőtt a József körúton a Nap utcai kereszteződésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-t.
Újabb Digi-eladás
Már megint megvált egy részlegétől a Digi-csoport mögött álló romániai RCS&RDS. Most tőlünk északra adtak el, nem tudni, mennyiért.
Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
A magasvérnyomás kezelésével megelőzheti a súlyos, akár az életet veszélyeztető szövődményeket. Orvosa javasolhatja, hogy a magas vérnyomáshoz hozzájáruló egyéb betegségeket is kezeltesse, így például a cukorbetegséget és a magas ...
blogmorzsák
Az ecet legyőzte a szódabikarbónát
Vízkő eltávolítása jóárasítva.
This is Sparta? Felvidék!
Hadat üzent öt millió szlováknak Berényi.
Házi készítésű kajak
Beborulni ezzel is lehet.
Pörögnek a zenék a BlackBerry Worldben
A tartalmi letöltések 20 százaléka valamilyen zeneszám a BlackBerry piacterén.
Egyszerűen kínaiul
Egy taiwani művész, Shao Lan kifejlesztett egy különleges módszert, a chineasy-t, amely a kínaiul tanulni vágyóknak segít.
Foci vagy feleség?
Rá tudnál beszélni egy nőt, hogy neked
a nappaliba a legnagyobb szükséged egy
eredeti szurkolói székre van, százezrekért?
Minimum 140 százalékkal csökkenjen a rezsi!
Cháveznek talán jól állt volna a Fidesz-KDNP kormányzat tagjaitól azonban vérciki a 30%-os rezsicsökkentés propagandája.
Obama tünderémeséje véget ért
Kevesen gondolták volna, hogy Obama csapata Nixon óta nem látott módszerekhez folyamodik politikai ellenfeleinek kordában tartása érdekében.
Lehetne kék a Petőfi híd!
Ha a Petőfi híd újra kék lenne, akkor Budapest valamennyi belterületi közúti Duna-hídjának egyedi színe lehetne.
Ma van magyar honvédelem napja
1849-ben ezen a napon foglalták vissza a honvédseregek a budai várat.
Félmeztelen vitézek és duzzadó életfa a Nemzeti programjában
Kiss Pál Ölemben duzzad az életfa című színműve is színpadra kerül.
A pilótáknak újra használniuk kell az eszüket
Beszélgetés Ecclestone-nal és Laudával.

- Alföldi Róbert visszautasítja, hogy a főváros összemossa a Nemzeti Színház működési számait az Újszínházéval
- Kezdődik a Zsolnay Fesztivál Pécsett
- Sikeres kongresszusi pályázatok
- Új színházzal gazdagodott Magyarország!
- Nyitott pincék várják a látogatókat a Balaton-felvidéki Nivegy-völgyben pünkösdkor
- Japán fametszetek a Caflischban
- Ma indul a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje a Thália Színházban
- Pécsi alkotókat díjaztak
- Nyereségesek voltak a pécsi önkormányzati cégek
- Engem vigyél haza!
- Megverte a Pécset, még életben a Siófok
- Orbán: béremelés a háziorvosoknak és a tanároknak
- "Pécs ledarálja a Siófokot"
- Beolvad a Tettye Forrásház Zrt.-be a Pécsi Vízmű Zrt.
- Fidesz: folytatódik a rezsicsökkentés politikája
- A baloldalon totális a káosz
- Orbán: Európa problémája a gyengülő versenyképesség
- Újabb részletek a pécsi pénzváltós gyilkosságról
- Pollenhelyzet - Tovább csökkent a terhelés az esőzésnek köszönhetően
- Pécsett is hódít a Rukkola
- Vándorgyűlést rendez a történelmi társulat
- Legyen újra természetes az uránvárosi KRESZ-park és környéke!
- A környezettudatosságot népszerűsítő kampánysorozat indul csütörtökön
- Török segítség Pécs oszmán építészeti értékeinek ápolására
- Sikerrel zárult a pécsi akció
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Aszpik - Alkotói piac
- Forgalmi rend változások Pécsett
- Elhunyt Székely György színháztörténész
- Kocsis Zoltán egyelőre nem vezényel és zongoraestet sem ad Pécsen
- Expedíciózz a háztartásban! - Ismét Pécsen





