Közérdekű munkára ítéltek szépítik a belvárost
Évente 20-30 ezer munkaórányi feladatot végeznek el Pécsett a belvárosban közérdekű munka keretében azok, akiket erre ítélt a bíróság vagy szabálysértési pénzbüntetésüket e módon kívánják kiváltani.
A részletekről Pécs polgármestere, a feladatokat koordináló Gerillart Egyesület vezetője, a kormányhivatal igazságügyi szakterületének vezetője és a városüzemeltetési cég első embere beszélt sajtótájékoztatón.
Mint arra Páva Zsolt, Pécs polgármestere emlékeztetett, néhány évvel ezelőtt a Nick-udvar felújítása és a Nick Galéria kialakítása kapcsán a Gerillart Egyesület segítségével kapcsolódtak vettek részt Pécs szépítésében közérdekű munkában résztvevők. A tapasztalatok miatt 2017-ben és tavaly már Pécs közterületein is dolgoztak ilyen keretek között.
- A városvezetés minden olyan programot támogat, amely Pécs számára hasznos tevékenységet jelent, egyben erre hatékony módon, a lehető legkevesebb forrás segítségével van mód. A közfoglalkoztatotti programot jól egészíti ki a közérdekű munka, hiszen miközben a városnak gyakorlatilag semmibe sem kerül, az elmúlt két évben összesen mintegy 50 ezer munkaórányi feladatot lehetett így ellátni – mondta a városvezető.
A részletekről szólva Tímár Krisztián, a Gerillart Egyesület vezetője elmondta: az északi várfalsétány folyamatos karbantartása, kezelése mellett a teljes belvárosban végzik a gyomirtást, időről időre a városfalat szabadítják meg az azt romboló növényzettől, de belvárosi önkormányzati tulajdonú ingatlanok udvarait is rendezik. Beszámolt róla, hogy átlagosan 150-200 fő vesz részt programjaikban, s az elvégzett munka értéke évi több tízmillió forintra rúgna, ha azokat piaci alapon kellene elvégeztetni.
Kiss Tibor, a városüzemeltetési feladatokat ellátó Biokom NKft. ügyvezetője azt mondta, hatalmas segítséget jelentenek a közérdekű munkákban résztvevők, hiszen nélkülök jelentős anyagi áldozatot jelentene a városi cég számára a hasonló feladatok önerőből történő ellátása. Hozzátette: évente egy adminisztratív feladatokat ellátó személy bérköltségét támogatásként biztosítják az egyesületnek, amely ezért cserébe gyakorlatilag ingyen kapják meg a pécsiek az elvégzett munka eredményét, a tisztább, rendezettebb köztereket.
A Baranya Megyei Kormányhivatal segítségével közvetítik ki a közérdekű munkát végzőket az egyesületnek. Patai Péter, a kormányhivatal igazságügyi szakterületének vezetője elmondta:
Baranya megyében a közérdekű munka büntetés végrehajtásának szervezését és ellenőrzését a Kormányhivatal pártfogó felügyelői látják el. Fontos kiemelni, hogy a büntetésként kiszabott közérdekű munka pénzbeli megváltása nem lehetséges, az elvégzett munkáért nem jár díjazás. A büntetés eredményes végrehajtásához nem mindig egyszerű olyan feladatot találni a városban, megyében, amelyet el tudnak végeztetni az érintettek, ám a Gerillart Egyesületben hasznos partnerre talált a kormányhivatal.
Páva Zsolt reményét fejezte ki, hogy a város és a régióban legnagyobbnak számító ilyen tevékenységet folytató egyesület kapcsolata a következő években is gyümölcsöző lesz.
hírek innen, onnan
Borzasztóan gyorsan kell felhasználni az uniós pénzeket, de sikerülni fog?
A hazai uniós pályáztatási rendszer 20 hónap alatt képes csak a pályázatok elbírálására, ezért a pénzek hatékony és gyors...
A Fidesz kommunikációs igazgatója: Én optimistán fogadtam a Gergőnek, meg a Szijjártó Péternek a távozását is
Havasi Bertalan a párton belüli irányzatokról beszélt, kiemelve a nyugatbarát és az EU-szkeptikus táborok közötti vitákat. Szerinte ezek...
Navracsics Tibornak elfelejtett szólni a Fidesz, hogy illegitimnek tekintik az új alkotmánybíró-jelöltet
Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a volt miniszter Facebook-oldalán kiváló jelöltnek nevezte Sonnevend Pált. Vagy ez már a...
Lecsapott a rendőrség a taxisokra: Körözött személyt fogtak a razzia során
Nagyszabású akcióba kezdett a rendőrség.
Fideszestől kapott gratulációt a Tisza, miközben a Fidesz illegitimezik
Navracsics Tibor egyenesen a kiváló szót használta.
Megnyíltak a hogyan tudnék élni nélküled sztárjai - feltárultak a sikerfilm kulisszatitkai
A Hogyan tudnék élni nélküled? zenés film megdöntötte az eddigi nézői rekordokat, több, mint egymillióan látták itthon és a határon...
Megvan Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottsága: Pataki Ági fontos pozícióban - fotó
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producer, dr. Tóth Csaba producer és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting director...
Donald Trump LeBron Jamest „talán rasszistának” nevezte – A Salemi boszorkányok John Proctorának kezében szétszakad a vallomás
Donald Trump Michael Jordant választotta LeBron James helyett, majd „talán rasszistának” nevezte az NBA-sztárt. Arthur Miller Salemi...
Hogyan irányítja egy elmeroggyant a világunkat?
Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt...
Giga-fejlesztések a határ túloldalán: lenyomhatja a hazai és régiós árakat az ukrán tojásáradat?
Az új ukrán telepek milliós napi kapacitása fokozhatja a versenyt a járványokkal küzdő lengyel piacon.
Két évszázadnyi történelem: ezért ikonikus az F1-es Magyar Nagydíj trófeája
Aligha kell bemutatni a szurkolóknak, a pilóták mennyire vágynak arra, hogy megkaparintsák a Magyar Nagydíj trófeáit. De tudod, miért...
Üdülőtábort érhetett véres dróntámadás
Tizenegy halálos áldozata és 16 sebesültje van egy üdülőtábor elleni péntek éjszakai dróntámadásnak Zaporizzsja orosz fennhatóság...
Sport
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját
Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.
Bulvár
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú
Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is
„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret
Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”
Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






