Közgyűlés: kormánykölcsön, "sorosozás" vs. okos város fejlesztések
Több városfejlesztési döntést is elfogadott a városi közgyűlés
Nem oszlatta fel magát a közgyűlés, volt "sorosozás" és nyilatkozat is. Jövőre már érkezhetnek az első elektromos buszok, az önkormányzati lakásokat felmérik, és elkezdik kártyás mérőórákkal felszerelni. A közvilágítást várhatóan pályázati forrásból fejlesztik.
A kormánymegállapodásról itt írtunk, a napirendi pontok pedig itt érhetők el.
Keresztes László Lóránt (LMP) a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi. Úgy véli, Pécs elveszítette az önállóságát, ezért a pécsiek döntsenek a hogyan továbbról. Ehhez csatlakozott az MSZP-frakció is, de külön szavazást kért a két párt.
A közgyűlés ezeket az előterjesztéseket nem szavazta meg, 5 igennel és 18 nemmel.
Keresztes László Lóránt (LMP) naiprend előtti felszólalásában rögzítette, a város vezetése megbukott, a kormánnyal való megállapodásra senki nem hatalmazta fel őket. Gulyás Emil (MSZP) szerint a tegnapi megállapodás az önkormányzatiság sárba tiprása, szerinte ezek után értelmetlen eljátszani az önkormányzatiságot, és újra a feloszlatást említette megoldásként.
Páva Zsolt szerint a napirendek tárgyalásánál ki lesz bontva. A polgármester szerint pont az erkölcsiség, a felelősségvállalás vezérelte a tárgyalások során. Szerinte a magyar kormány tisztában van azzal, hogy Pécs segítségre szorul. Pécs gazdaságát újra fejlődési pályára kell állítani.
Soros-téma
Gyimesi Gábor (JOBBIK) szerint ha a kormánynak nincsen megoldási javaslata az egészségügy és a oktatás problémáira, akkor „sorosozik”, az állami televíziót pedig sokan már csak Migráns1-nek nevezik. A politikus szerint a nyilatkozatban elfogadott felszólítás valójában fenyegetés a pécsiek felé, ez pedig elfogadhatatlan, és nem szavaznak a nyilatkozatról.
Cserfainé Kovács Ágnes (MSZP) szerint a nyilatkozat a gyűlöletkampány része, és érthetetlennek tartja, miért kell állandóan ellenségképet „kreálni”. Úgy véli, a folyamatos félelemkeltés és a gyűlöletkeltés nagyon veszélyes. Kijelentette, az MSZP-frakció sem fog szavazni.
Kővári János úgy látja, „sokan kezdik elveszíteni a józan ítélőképességüket”. Felhívta a figyelmet, hogy az ÖPE egy éve a szabad kereskedelmi egyezmény ellen tiltakozzon. Véleménye szerint ebből is látszik, a külföldi pénzügyi körök beavatkozás reális veszély volt, de akkor nem szavazták meg az ÖPE-előterjesztést.
A pécsiek önrendelkezési jogát nem lehet korlátozni, akár pénzügyi, akár önkormányzatiságról van szó, mert ez született joga mindenkinek. – Sajnos nem jövőbeli kérdés, hogy egymás ellen fordulnak emberek, hanem ez már a jelenben van, megosztó témává vált, és ez már mérgezi az emberek normális együttélését – mondta.
Kővári kiállt a civil szervezetek mellett, közölte, hogy ezekre a szervezetekre a „gonosz képét” nem lehet rávetíteni, az említett pécsi alapítvány (Emberség Erejével Alapítvány) olyan emberekkel foglalkozik évek óta, akik nagyon nehéz helyzetben vannak. Ne bélyegezzék meg a civil szervezeteket! Ez elfogadhatatlan! Az ÖPE-frakció nem fog szavazni a kérdésben – tette hozzá Kővári János.
Keresztes László Lóránt (LMP) javaslatokat fogalmazott meg a nyilatkozathoz, amelyek javarésze arról szól, hogy a menekültkérdés nagyon fontos, de a diskurzusnak erről kellene szólnia. Úgy véli, az önrendelkezés az országnak joga ebben a kérdésben, de az elfogadandó nyilatkozat inkább csak a hecckampány része. Keresztes határozott álláspontja, hogy a közgyűlés a pécsiek nevében nem fogadhat el ilyen nyilatkozatot.
| Egyébként pont tegnap tette nyilvánossá az érintett alapítványnak otthont adó Nappali vezetősége, hogy felmondja a helyhasználati jogot az alapítvánnyal, azaz visszavonulót fújnak. Facebook-oldalukon ezt írták: „A helyi és országos politikában, médiában folyó, természetesen mindenféle realitást nélkülöző lejárató kampány hatására létrejött, hisztérikus és ijesztő helyzetet látva főbérlőnk, az ingatlan tulajdonosa megkért minket, hogy ne szerződjünk az Emberség Ereje Alapítvánnyal. Aggodalmukat megértjük és elfogadjuk, az együttműködéstől kénytelenek vagyunk visszalépni. Ezzel nem csak, hogy egy pezsgő kreatív civil központ közelségét veszítjük el, de jelentős anyagi kár is ér minket, hiszen az alapítvány bérleti díjat és értéknövelő beruházást is finanszírozott volna az épületben. A gyűlöletkeltő politikusok és médiamunkások helyett mi szégyelljük magunkat, ezzel szemben minden tiszteletünk a helyi emberek boldogulásáért dolgozó civil szervezeteké!”. |
Páva Zsolt polgármester szerint vannak külföldről támogatott álcivilek és vannak hasznos civilek, és szerinte nincs szó megfélemlítésről.
A közgyűlés Keresztes László Lóránt módosító javaslatait nem támogatta, valamint nem fogadta el Kővári János módosító kiegészítését sem, amely arról szólt, hogy „a pécsiek nem kérnek sem Soros Györgyből, sem a poltika által gerjesztett békétlenségből”, ugyanakkor az előterjesztésben megfogalmazott „sorosozós” nyilatkozatot a Fideszes többség elfogadta. (Az előterjesztés teljes szövege itt érhető el.)
|
Mély szomorúsággal és értetlenséggel értesültünk Pécs MJV közgyűlésének a régió civil társadalmát érintő, fenyegető hangvételű nyilatkozatáról. A közgyűlés által támogatott nyilatkozat teljes mértékben elfogadhatatlan. Valótlanságra és álhírekre épül, megkísérli a pécsi polgárok manipulálását, és nem csupán egy konkrét civil szervezet ellehetetlenítésére irányul, de rosszindulatú támadás a pécsi civil közösségek ellen. Páva Zsolt polgármester urat múlt héten hívtuk meg alapítványunkhoz, hogy személyesen, első kézből ismerje meg a városban több mint tíz éve működő Emberség Erejével Alapítvány munkáját, valamint az alapítvány által koordinált Erősödő Civil Közösségek program szakmai tartalmát. Sajnálatunkra Páva Zsolt egyelőre visszautasította a közvetlen betekintés lehetőségét. Ennek ellenére a meghívást továbbra is fenntartjuk, hiszen alapítványunknak nem volt, nincs és soha nem is lesz a nyilvánosság elől elzárt, eltitkolt célja és törekvése. Fentiek ismeretében aggodalomra ad okot, hogy Pécs MJV közgyűlése nyíltan, alapjaiban támadja meg egy pécsi alapítvány létét és működését, politikai haszonszerzésre felhasználva a civileket. A határozat puszta léte kifejezetten aggasztó gyakorlatot teremt, mely az összes magyar civil szervezetet érintheti. Ezúton határozottan kijelentjük, hogy az Emberség Erejével Alapítvány változatlan formában és elkötelezettséggel a jövőben is folytatja tevékenységét Pécsett és a régióban. Nemcsak az elmúlt évtizedben megvalósított programok tekintetében, hanem a dél-dunántúli régió civil közösségeit támogató Erősödő Civil Közösségek program lebonyolítását is beleértve. A képviselői nyilatkozatok következtében új pécsi ingatlan bérlésére kényszerültünk. Azonban számos nagylelkű felajánlást kaptunk a pécsi polgároktól, így új belvárosi helyszínen alakíthatjuk ki munkahelyünket. A költözés ideje alatt Erősödő Civil Közössége program zavartalanul folytatódik. Sikeres és eredményes pályázatokat kívánunk! Emberség Erejével Alapítvány, sajtóközlemény |
Drágább lesz a behajtás a belvárosba
A forgalomcsillapított övezetekbe való behajtási engedélyek a belvárosban telephellyel nem rendelkező jogi személyek számára nettó 120 ezer forintra módosul, a telephellyel rendelkező szervezetek számára a jelenlegi 5 helyet 10 ezer forint lesz a regisztrációs díj.
Kővári János környezetvédelmi okok miatt támogatandónak tartja az előterjesztést, mert ezzel is rá lehetne venni a pécsieket, hogy inkább a tömegközlekedési eszközöket használják, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a parkolási zónák (különösen a POTE környékén) és a taxidrosztok felülvizsgálatát el kellene indítani. Utóbbi a legalacsonyabb díj a régióban, miközben nagy forgalmat jelentenek a taxisok számára a külföldi diákok. Girán János (Fidesz) bizottsági elnök ígéretet tett arra, hogy a javaslatokat a bizottság a jövőben meg fogja vizsgálni.
A díjemelést a közgyűlés elfogdta.
Felmérik az önkormányzati lakásokat
A közgyűlés elfogadta Varga Péter (ÖPE) módosító javaslatát, amely szerint a város 2018. március 30-ig fogadja el a lakásgazdálkodási koncepciót, mely teljes körű felmérést is fog tartalmazni.
Önkormányzati vállalkozások hitelkeretei
Hitelkeretek bővítését és meghosszabbítását szavazta meg a közgyűlés. Az előterjesztés kapcsán Kővári János (ÖPE) felhívta a figyelmet, hogy a nagyobb hitelkeretek általában lehetővé teszik, hogy adott cégevezetés könnyebben nyúljon a keretben megfogalmazott összegekhez, minthogy elpőtérbe helyezze a takarékosabb, fegyelmezett gazdálkodást. Decsi István alpolgármester azt válaszolta, a hitel a cégek teljes költségvetésének 10 százaléka, ami elegendő és szükséges az önkormányzati tulajdonú társaságoknak (Tüke Busz, Zsolnay Örökségkezelő, Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.), a takarékosabb gazdálkodást pedig a város elvárja.
A közgyűlés úgy döntött, ingatlanokat ad át a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-nek. Páva Zsolt polgármester szerint a társaságnak a korábbi években 7 milliárdos volt hitelállománya volt, ami ma már „csak” 3 milliárd. Kővári felvetette, például a volt Arany Hajó hotel értékesítése is megtörtént, ezért ehhez hasonló ingatlanok eladásával tudná a cég tovább csökkenteni a hiteltartozásait, és ne várja el elsősorban a város pénzügyi támogatását.
Nem lesz hadipark
Erről már írtunk korábban itt.
Gyulyás Emil (MSZP) felszólalásában szerette volna megtudni, ki volt ennek a sikertelen projektnek az ötletgazdája, különösen annak fényében, hogy az előkészületek során már megvalósultak kifizetések. Páva Zsolt válaszában azt mondta, nem tudja, ki volt az ötletgazda, bár minden turisztikai fejlesztést szívesen támogatna.
Kővári János (ÖPE) az eset kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy minden más pályázatnál is meg kell vizsgálni a későbbi fenntarthatóságot, mert a város nincs, és nem is lesz olyan helyzetben, hogy akárcsak hitelből kiegészítsen egy megemelt árú beruházást, ettől félti konkrétan a Régészeti Múzeum felújítását is, bár elismeri, ez fontos turisztikai célú fejlesztés is.
A Kormány-város megállapodásról
Páva Zsolt ismertette a megállapodás részleteit, amelyről mi is írtunk. Páva kijelentette, elsősorban a vagyoni elemek értékesítésével lehet visszafizetni a kölcsönt. Ami sejthető volt, az OTP-vel felmondják a számlavezetői szerződést, amit ezt követően az államkincstár fog kezelni.
Páva hozzá tette, véleménye szerint ez egy reális, vállalható megállapodás.
Gulyás Emil (MSZP) szerint a kérdés az, hogy a kormány alulfinanszírozza-e a várost, vagy a város vezetése a felelős a kialakult helyzetért. „Harmadik válasz nincs” – tette hozzá.
Kővári János (ÖPE) felszólalásában, ahogyan fogalmazott, „tükröt tartott mindenki elé”. Úgy véli, ha a következő három évben nem tud a város megbirkózni a feladatokkal, akkor a kormány azt gondolhatja, neki kell megtenni. „A megállapodás azért jó, mert sok vállalkozás, civil szervezet végre pénzükhöz juthat, amelyek önkormányzati feladatokat végeztek, vagy éppen beszállítottak a városnak, városi intézményeknek” – mondta.
„De hol lehet megtakarításokat realizálni?” – tette fel a kérdést Kővári, aki a már ismerteken kívül a profi sportról is beszélt. Úgy látja, például a városnak meg lehetne állapodni a PVSK-val, amellyel nem kellene párhuzamosan finanszírozni ugyanazt a területet. Másrészt a kulturális fesztiválok területén lehetne további megtakarításokat véghez vinni. Kővári hangsúlyozta, persze elsősorban a fejlesztésekkel, korszerűsítésekkel lehet megtakarításokat elérni.
Fogarasi Gábor (JOBBIK) arra hívta fel a figyelmet, hogy a kölcsön visszafizetése lehetetlen, valamint annak határideje is a következő önkormányzati választások utánra esik, amivel a jelenlegi városvezetés csak a felelősséget tolja el.
A politikai adok-kapok után a közgyűlés a megállapodást elfogadta.
Okos város fejlesztések
„Mindannyian tudjuk, hogy a város érdekeltségében lévő közműszolgáltatók nagyságrendileg egy milliárd forint kinnlevőség állományt görgetnek maguk előtt. Ahhoz, hogy az adósságállomány további növekedése megállítható legyen, elengedhetetlenek bizonyos lépések, beavatkozások megtétele” – írta előterjesztésében Kővári János (ÖPE).
A legfontosabb teendők, hogy a meglévő buszállományt le kell cserélni, amely évente 1,7 milliárdos évi megtakarítást jelent. A meglévő buszokat pedig értékesíteni lehet, mintegy 500 millió forintért, amellyel vissza lehet fizetni a korábbi buszvásárlásra felvett hitelt. Kővári kiemelte, a minap jelentette be éppen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, hogy 35 milliárdos támogatás áll a helyi közösségi közlekedés fenntartható átalakítására, akár a hazai buszgyártás támogatására. Ezért felszólította a városvezetést, keresse meg a szaktárcát, hogy támogassa Pécset ebbéli szándékában.
– De ha ez nem lenne elég, akkor ott a Modern Városok Programja költségkerete, amelyből lehetne erre áldozni, látva a megtakarítási mutatókat – tette hozzá Kővári, aki szerint például a számottevő rendszeres üzemeltetési kiadással járó élményfürdő helyett kellene ezekre a fejlesztésekre költeni.
– A közvilágítást is nem elsősorban hitelből kell megvalósítani, ahogyan már egyszer hibásan megtörtént, hanem vannak rá uniós források (mint a KEHOP). Ennek megvalósítása esetén évi 200 millió forint megtakarítás érhető el – mondta az ÖPE-s képviselő.
Kővári János szerint az épületenergetikai korszerűsítéseket folytatni kell. „Bár meg kell említeni, hogy a felújítások, a közoktatás államosítása miatt, már az államnak jelentenek megtakarításokat, de ezeket a folyamatokat folytatni kell – tette hozzá Kővári, aki szerint ezekkel 80-100 milliós évi megtakarítás érhető el.
Végül az ÖPE javaslatai szerint az önkormányzati lakások rezsitartozások csökkentése érdekében kártyás mérőórákkal kellene ellátni ezeket az ingatlanokat. – Mindösszesen tehát 2,5 milliárd forintos megtakarítást lehet elérni évente – hangsúlyozta az ÖPE képviselője, aki felkérte a közgyűlést, hogy minél hamarabb induljanak el a fejlesztések, a beruházások forrásteremtése.
Gyimesi Gábor (JOBBIK) szerint az irány jó, de a meglévő használt buszok eladása utáni bevételét nehezen lehet majd teljesíteni. Kővári válaszában kifejtette, a nagyobb városok már kaptak olyan mértékű állami támogatásokat, amelyekkel a helyi közösségi közlekedést lehet modernizálni. – Itt az idő, hogy Pécs is megkapja ezt a lehetőséget! – tette hozzá. Páva Zsolt erre úgy reagált, hogy Pécs az Európa Kulturális Fővárosa-év miatt nem kapott közlekedési támogatást. A polgármester elmondta, az előterjesztésben foglaltakkal egyért.
|
Megújítanák a közösségi közlekedés járműparkját Forrás: MTI |
Az elfogadott okos város javaslatok
A Közgyűlés úgy dönt, hogy valamennyi önkormányzati tulajdonban levő bérlakásban kártyás vízmérő órát szereltet fel annak érdekében, hogy a bérlők által felhalmozott közműtartozások mértéke a jövőben ne növekedjen.
A Közgyűlés felkéri a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezetőjét, hogy az alábbi ingatlanok energetikai korszerűsítéséről szóló pályázatot készítse elő benyújtásra:
|
Felhasználó neve (Cégnév / Szervezeti egység) |
Felhasználási hely címe |
|
P.M.J.V. Integrált Szociális Intézmény |
7623 Pécs, Tüzér utca 7. |
|
Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet |
7629 Pécs, Komlói út 58. |
|
BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. |
7622 Pécs, Siklósi út 52. |
|
Pécsi Sport Nonprofit Zrt. |
Hullámfürdő, 7623 Pécs, Szendrey J. u. 7. |
|
Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft. |
7621, Pécs, Perczel M. u. 17. |
|
Apáczai Óvoda és ÁMK |
Apáczai Csere János körút 1 |
|
PMJV Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága |
Dr. Veress Endre utca 2. /7633/ |
|
Pécs MJV Polgármesteri Hivatala |
7621 Pécs Széchenyi tér 1 |
|
Pécs MJV Polgármesteri Hivatala |
7621 Pécs Kossuth tér 1 |
|
Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet |
Kodály Zoltán utca 20/a |
A Közgyűlés felkéri a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatóját, hogy a közvilágítás-korszerűsítéshez, valamint az elektromos autóbuszok beszerzéséhez szükséges pályázati és támogatási források felkutatására.
A város televízió délutáni közvetítése:
A városi televízió délelőtti közvetítése:
hírek innen, onnan
Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát.
Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával...
Megérkezett a nagyon régóta várt sorozat első előzetese – óriási durranásnak ígérkezik
November végén érkezik a Prime Videóra a kultikus sci-fi univerzum legújabb, Michelle Yeoh főszereplésével készült élőszereplős sorozata.
A Tisza-kormány leállította a Tisza-kormány a NER kiemelt beruházását – A Kaukázusi krétakör bírája már húzza a vonalat
A Tisza-kormány leállította a sukorói Fiatalokért Központ kiemelt beruházását – Bögi Viktória szerint négyszáz lakás is...
Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét
A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért
Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.
Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon
Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése
Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...
A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.
A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...
Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.
Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...
Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek
Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni.
Sport
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






