Közös pályázaton nyert két másik egyetemmel a PTE
A Pannon Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem konzorciumi pályázatot nyújtott be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Emberi Erőforrás Operatív Program, Tematikus kutatási hálózati együttműködések című pályázati felhívására.
hirdetés
A támogatási kérelem pozitív elbírálásban részesült, így a Konzorcium az Európai Szociális Alap és Magyarország társfinanszírozásában 1.207.498.902 Ft összegű támogatásban részesült. A pályázati projekt 2017. július 1. és 2020. október 31. között kerül megvalósításra.
A tematikus pályázati projekt megvalósításával a konzorciumi tagok célja, hogy a gazdaságtudományok területén növekedjen a projektben résztvevő intézmények Kutatási-Fejlesztési-Innovációs potenciálja. Általános cél, hogy a projekt során definiált alapkutatások nemzetközi beágyazottsága növekedjen a Horizon2020 projektekben, az európai kutatói hálózatokban és kutatási programokban való részvétel, valamint az európai kutatóhelyek közötti kapcsolatok erősítése által.
A szakmai megvalósítás kutatási oldala három fő pillérre épül fel:
I.főriány: Térségi sikert és versenyképességet meghatározó faktorok azonosítása, modellalkotás
II.főirány: Társadalmi és gazdasági fenntarthatósági modell a természeti és a kulturális örökség menedzsmentben
III.főirány: Társadalmi innováció
A pályázati projekt keretében a közös és célzott alapkutatásokban kiemelt figyelmet kapnak a tudományterületükön tehetséges hallgatók és doktoranduszok is, akik hallgatói ösztöndíjrendszerben segítik a tudományos munkát. A hálózatépítés és kapcsolatépítés ösztönzésére különböző szakmai és kutatói teamek kerülnek felállításra és közös szakmai programok, fórumok keretében kerül sor a tapasztalatcserére, az elért eredmények bemutatásra. A szakmai és egyéni fejlődés érdekében különböző tréningek és képzések kerülnek megszervezésre, amelyek elsősorban a nemzetközi pályázati menedzsment, innováció- és kutatásmenedzsment, és az előadói készségek fejlesztésére fókuszálnak. Kialakításra kerül továbbá a Pannon Egyetemen egy Marketing Fókuszlabor, amely jelentősen hozzájárul a kutatási tevékenységek sikereihez.
A konzorciumi pályázat során kialakuló szakmai együttműködésnek köszönhetően több tudományterületet felölelő szakmai közösség munkája jelentős mértékben hozzájárul a tudásalapú gazdaság kiépítéséhez a Dunántúlon.
hírek innen, onnan
4 hónappal a tavalyi vb előtt hererákkal műtötték az olimpiai bajnok vízilabdázót
Varga Dénes először beszélt a betegségéről.
Mi vezetett a Kádár-korszak bukásához?
Éppen 35 éve váltották le a kommunista párt nagyhatalmú vezetőjét.
A szív megszakad: Suhajda Szilárdért tartanak megemlékezést – fotók
Ma este 19 órakor tartanak megemlékezést a Mount Everesten elhunyt magyar hegymászó, Suhajda Szilárd emlékéért a Szemlőhegyi-barlang...
Kicsúsztak a felsőből Eva Longoria mellei - kép
Nem szégyenlős.
Ismét súlyos hőhullámok szedik áldozataikat Indiában – 45 fokot mértek Újdelhiben
A hőhullámok bár minden lakos számára komoly nehézségeket okoznak, főként a legkiszolgáltatottabbak körében gyakoriak a halálos...
Singh Viki fürdőruhában élvezi a nyarat, nagyon vonzó
Az ismert énekesnő is igyekszik kihasználni a Nap erejét, ami egyre erősebb és erősebb, de ez csak a kezdet.
Nagyot zuhant az olaj ára, mínuszban a tőzsdék
Vegyes kezdés után veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe,...
Az Omega menedzsere Kóbor lányáról: „Ezért még kapni fogok az apjától, ha újra találkozunk"
Lénát az egész osztálya megnézte.
Szalai Ádám: Sokszor edzői szemmel nézek egy-egy mérkőzést
Szalai Ádám 2013-ban, a hollandok elleni 8-1-es vereség után egy emlékezetes sajtótájékoztatón élesen kritizálta a magyar labdarúgást,...
Bejelentette a NATO, újabb katonákat küldenek Koszovóba
Egy zászlóaljat pedig készenlétbe helyeztek.
Több, mint 13 millió gyermek élete van veszélyben
Mintegy 13,6 millió gyerek szorul sürgős humanitárius segítségre Szudánban az áprilisban kirobbant fegyveres konfliktus miatt -...
Eltűnt az ukránok korábbi "sztárfegyvere", az öngyilkosok az utódok
A háború első hónapjaiban óriási sikerrel bevetett török drónokról az utóbbi időben már egyáltalán nem hallani.
Sport
Kiderült, mikor dőlt el Suhajda Szilárd sorsa
Már az eltűnése pillanatában tudták a hegymászók, hogy nagy a baj.
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Ez volt az első felnőtt világbajnoksága.
Szoboszlai helyett egy angol válogatott focistát vehet a BL-induló csapat
Alapos erősítésre készülnek.
19 évesen meghalt a magyar focikapus
Küzdött, ameddig csak tudott.
Ez történhetett Suhajda Szilárddal az utolsó órákban
Újabb részletek a tragédiáról.
Vérig sértődött Oliver Kahn, miután a Bayern München kirúgta
De nemcsak az egykori csodakapus, hanem a sportigazgató Haszan Szalihamidzsics is lapátra került. Mi volt a bűnük? Elmondjuk.
Olaszországban lett edző az NB I történetének egyik legnagyobb botrányhőse
Az NB I kétszeres gólkirálya Magyarországon kezdte meg edzői pályafutását.
Benzemát vonzza a szaúdi csábítás, egy kieső csapatból pótolhatja a Real Madrid
Újabb topcsatár, sőt aranylabdás köthet ki Szaúd-Arábiában.
70 millióért igazolhat világbajnokot a Liverpool
A Liverpoolnak meg kell erősítenie a középpályáját, és úgy tűnik, rögtön a transzferszezon elején lépnek a vörösök.
Lando Norris azzal viccelődött, hogy Max Verstappen kék zászlót kap miatta
Max utálta volna a helyzetet, Norris pedig pont ezért imádná.
Legutóbb 0–4-ről fordítottak, most pedig egy 123. perces góllal feljutottak
Óriási menetelés után jutott fel a Sheffield Wednesday.
Hoeness: Hiba volt foglalkoztatni Kahn-t.
A klub tiszteletbeli elnöke kendőzetlenül beszélt arról, hogy mekkora baklövés volt kinevezni a kapuslegendát.
Bulvár
Ennyibe kerül egy Everest-expedíció
70 éve jutott fel először ember a világ legmagasabb hegycsúcsára. A legendás helyet már rengetegen meghódították, nem keveset fizetve az élményért. Akár több tíz milliót is elkérhetnek a serpák egy expedíción
Parkinson-kórt okozhatnak ezek a szerek: sokan használják őket
A kutatók különös kapcsolatot véltek felfedezni a Parkinson-kór és bizonyos szerek használata között.
Brutális vihar csap le ma az országra: Ezekre a megyékre adtak ki riasztást, itt kell készülni az ítéletidőre
Ismét nem ússzuk meg szárazon a napot, az ország túlnyomó területén brutális zivatarra kell készülni, mutatjuk a térképet.
Ha letöltötted, most azonnal töröld. Lehallgatja a telefonokat ez az alkalmazás, 15 percenként készít felvétel...
Ha ez az alkalmazás rajta van a telefonodon, jobban teszed, ha most azonnal letörlöd.
Tágra nyitotta a kaput Magyarország az oroszok legszorosabb szövetségese előtt
Úgy utazgatnak az EU-ba az oroszok, mintha nem is lenne háború Ukrajnában, és ez nem a magyar vízumkiadásnak köszönhető. Azért így is megtaláltuk a különutas magyar külpolitika lenyomatát.
Így rendelkezett a lakásáról Lang Györgyi
Az énekesnő haláláig egy 110 négyzetméteres, három szobás, a Hősök tere közelében található ingatlanban lakott. A számára érzelmileg fontos ingóságok sorsát is előre elrendezte.
Lagzi Lajcsi mellé került a toplistás magyar bűnöző, akit most kapcsoltak le
Szabadnapos rendőr lépett akcióba egy vidéki kocsmában.
Nem fogod elhinni, hogyan rendelkezett Lang Györgyi a vagyonáról: Mindenét rájuk hagyta
A Pa-Dö-Dö énekesnője 2023. május 20-án hunyt el, közeli hozzátartozói nem voltak, azonban mint kiderült, a távoliak sem részesülnek majd örökségéből, az énekesnő ugyanis másképp rendelkezett.
Nem véletlen, hogy magyar katonák kerültek főszerepbe a koszovói összecsapásban
A magyar kontingens mostanra a harmadik legnagyobb Koszovóban, a tömegoszlatásra kiképzett és a hétvégében bevetett egység pedig csak magyarokból áll.
Ezért nem találhatták meg Suhajda Szilárdot a serpák a szakértő szerint
Kollár Lajos szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar hegymászó rossz irányba indult el az agyi ödéma miatt és lezuhanhatott.
Magyar nyár 50 évvel ezelőtt: a kedvenc retro képeink
Visszamentünk jó 50-60 évet az időben, és a Fortepan képei között válogatva megtaláltuk a kedvenc retro pillanatainkat megidéző fotókat.
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
Nem véletlenül életveszélyes a világ legmagasabb hegye.
blogmorzsák
Így nyaralt Kádár és Castro a Balatonon
Aliga II-re a pártvezetésen kívül szinte csak Hofi Géza léphetett be. Miközben óriási cigányzenés, ökörsütéses bulik folytak, Kádár a klímás villájában ette a krumplis tésztát.
Nézd meg, ezt érdemes - a hét legjobb kínai kütyüs akciói
Pizzasütőtől az fejhallgatón át a robotporszívóig minden van!


- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.