Ezt olvasta már?

0

Közösségi oldal, mint oktatási szintér?

Választási lehetőségünk nincs, a közoktatásban résztvevő diákok majd’ mindegyike regisztrált felhasználója valamely közösségi oldalnak. Ez nem csak pécsi, hanem világjelenség. Hogyan lehetne ebből előnyt kovácsolni? A digitális bennszülöttek oktatása.

A pécsi egyetemisták körében régóta ismert a digitális tanulási (e-tanulási) módszer. A Pécsi Tudományegyetemen a CooSpace terjedt el, a pécsi gimnáziumok esetében azonban hivatalos színtere a virtuális kapcsolattartásnak ilyen formában nincs. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy egy átlagos gimnazista több órát tölt a számítógép előtt. A közösségi oldalakon a diákok a tanítási idő végeztével is folyamatosan tartják a kapcsolatot, így kézenfekvő lenne ebbe a rendszerbe beolvasztani az oktatást.

Felmerülhetnek ezzel kapcsolatban természetesen kérdések is. Minden háztartásban van-e internet? Kötelezhető-e egy diák arra, hogy a közösségi oldalakon létrehozott csoportoknak tagja legyen? Egyáltalán, hogy egy közösségi oldal felhasználója legyen, ha még nem az? Mennyiben segítené ez a tanárok és diákjaik közötti kapcsolattartást?

- Kötelezni nem lehet senkit arra, hogy bármely közösségi oldal regisztrált felhasználója legyen. A megoldást, illetve a fejlődést én abban látom, hogy a gimnáziumoknak is ki kellene dolgozniuk valamilyen digitális tanulási stratégiát. Egy felhasználóbarát adatbank nem csak gyorsabbá, de érdekesebbé is teheti a tanulást – mondja egy Pécsi Tudományegyetemen végzett magyar szakos tanár.

A közösségi oldalak kiaknázásáról kérdeztem egy mozgóképkultúra- és médiaismeret szakos végzős hallgatót. Arra voltam kíváncsi, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a digitális megoldásokkal kapcsolatban.

- A különböző elektronikus felületek segítségül szolgálhatnak napjaink oktatásában (coospace, facebook, twitter, mahara, gmail különböző alkalmazásai, stb.). Olyan oldalakon, amelyeken lehetséges a fájlmegosztás és a fórumozás, a diákok és a tanárok is egyaránt könnyen kommunikálhatnak és anyagokat tölthetnek fel (házi feladatok, beadandók, stb.). Ez fontos szempont.  Mivel a diákok egyébként is sok időt töltenek a számítógép előtt, kényelmes számukra ez a megoldás. Az elektronikus dokumentumok könnyen kezelhetők, ráadásul nem kell annyi papírral sem bajlódni. Persze, nem szabad minden munkát ilyen formában végezni, hiszen a kézírás fejlesztése a továbbiakban is fontos.

- Mely tantárgyak esetében lehetne leginkább felhasználni?

- Különösen hasznosak lehetnek ilyen oldalak pl. a mozgóképkultúra- és médiaismeret órákon, ahol olyan produktumok, mint a fényképek, esetleg videók, mind egy helyen kezelhetők, a diákoknak lehetőségük van egymás munkáját értékelni, kommenteket írni. Időtakarékos is, mert ha mondjuk egy nagy létszámú osztály több csoportra bontva készít egy kisfilmet vagy több fotót, akkor ezek megtekintése és megbeszélése órán rendkívül időigényes, az online felületek segítségével viszont ez a munka elvégezhető otthon, és csak a legvégső, leglényegesebb észrevételeket kell megbeszélni órán – tette hozzá Keresztes Eszter.

Jó megoldásnak tűnhet tehát a közösségi oldal is, azonban egy hivatalos rendszer még inkább folyamatos munkára, folyamatos kapcsolattartásra ösztökélné a diákokat és nem utolsó sorban a tanárokat is. Ez bármennyire is egyszerűnek hangzik, legkevésbé sem az. Nem a diákoknak okozná a nagyobb problémát a kezdeti időszakban, hanem inkább a pedagógusoknak. A gimnáziumokból most kikerülő, főiskolára, egyetemre készülő generáció gyorsan elsajátítja ezen oldalak használatához szükséges szabályokat. A tanároknak azonban nehezebb lehet a feladatuk.

- Hogyan képzelhetünk el egy ilyen webes felületet? Ezzel kapcsolatban Taletovics Márkot, a DEXTER Informatikai Kft., informatikai rendszerek tervezésével és fejlesztésével foglalkozó cég egyik munkatársát kérdeztem.

 

- A CooSpace esetében mi egy olyan teret biztosítunk az oktatók számára, amelyet igényeiknek megfelelően rendezhetnek be. Az online felületen adatok, jegyzetek, képek feltöltésére van mód. Tesztek készítésére is van lehetőség, amelyeket a rendszer, azonnal javít, valamint a hiányzások feljegyzésére és félévközi pluszpontok nyomon követésére is.


- Működik ez a rendszer már közoktatásban?

- CooSpace rendszer még nem működik, különböző adatbankok azonban igen. A közoktatásban nem olyan egyszerű honosítani egy ilyen megoldást, hiszen az iskola vezetőségén kívül az önkormányzatnak is rá kell bólintani az ilyen újításokra.

- Milyen segítséget tud nyújtani az e-tanulás az érettségire való felkészülésben?

- Az érettségi az a vizsga, amire a diákok leginkább egyedül szoktak készülni. Általában tesztekkel próbálják magukat felkészíteni a megmérettetésre. A szóbeli tételek közös feldolgozása, megbeszélése mind lehetséges egy ilyen felületen.

 

A virtuális színtér használatán kívül fontos az is, hogy olyan médiainformált generációt neveljünk, akik képesek különbséget tenni a konstruált és a valós világ között. Okos felhasználókat, akik tudják, miben tér el a köznyelvi, iskolában elvárt forma a közösségi portálokon használt változattól. A „társas magányban” felnövő fiatalok igazi felhasználók legyenek, ne azok, akiket pénzszerzésre használnak fel. A világhálón cikázó információk sokasága közül kell kiválasztanunk az igazat, azt hasznosítani, megosztani. Nehéz feladat, tudnunk kell szelektálni, kritikusan hozzáállni az információkhoz.

Varga Réka







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Súlyos egészségügyi válság a szomszédban: évtizedekig lappang az azbeszt okozta gyógyíthatatlan betegség

Több évtizedes, Magyarország nyugati határvidékére is átgyűrűző azbesztszennyezés okoz súlyos közegészségügyi problémát...

Őrület a SpaceX körül - Több mint 70 milliárd dollárnyi lakossági kereslet érkezett

Minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetése felé tart a SpaceX. A Bloomberg értesülései szerint Elon Musk űripari vállalatának IPO-ja már...

Hegedűs Zsolt is beszállt Takács Péter és Magyar Péter vitájába: „Nagy lendülettel próbálja átírni a valóságot”

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter reagált Takács Péter volt államtitkár szavaira, aki felsorolta, milyen fejlesztéseket hajtottak...

Sokkoló adatok: kiugróan magas a rákos megbetegedések száma az azbeszttel érintett térségekben

Az osztrák bányákból származó, azbeszttel szennyezett kőzet magyarországi felhasználása komoly botrányt kavart, egy friss elemzés pedig...

Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul; Magyar Péter: Ez már szánalom kategória

Az államfő az Alkotmánybírósághoz fordult az alaptörvény-módosítások határaival kapcsolatban, miközben Magyar Péter személyes...

Zelenszkij: Oroszország régóta havi 30 ezernél több embert veszít a drónok miatt

40 millió dollárnyi orosz célpontot semmisítettek meg a drónerők felállítása óta.

A hídnál találták meg a táskáját: Keresik a Dunaföldváron eltűnt 19 éves fiút

Újabb megrázó eltűnési ügy tartja bizonytalanságban az országot.

Elfogott egy tankert az Egyesült Államok az Ománi-öbölben, Trump újabb légicsapásokkal fenyegeti Iránt

A Jalveer nevű olajszállítót két rakétával állítottak meg. Donald Trump légicsapással és szárazföldi támadást helyezett kilátásba...

4 eldugott, fehér homokos tengerpart a szomszédban, ha tömeg nélkül nyaralnál

Hagyd meg a legismertebb turisztikai célpontokat a tömegnek, te pedig élvezd a kevésbé ismert, közeli homokos tengerpartok szépségeit!

Kibírsz egy estét a telefonod nélkül? Június 16-án kipróbálhatod

A Kapcsolj ki! mozgalom június 16-án hagyományteremtő kampányt indít általános iskolák számára „Altasd a mobilod a suliban!” címmel.

Donald Trump új szintre emelte a háborút, bejelentette egy sziget elfoglalását

Az amerikai elnök az elmúlt hónapok legsúlyosabb csapásáról beszél.

Kitört a klímaháború: Takács Péter szerint az Orbán-kormány ötször annyit költött, mint amennyit a Tisza-kabinet most bejelentett

Nem maradt reakció nélkül a Tisza-kormány által bejelentett, 3,6 milliárd forintos kórházi klímafejlesztési program. Takács Péter...

0

Sport

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti

A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.

Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC

Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.

Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit

Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.

A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez

Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"

Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.

Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe

A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.

Az ezüstös Fradi német, román, dán és norvég csapatokkal csatázik a BL-ért

Igencsak jó esélye van a magyar másodiknak, hogy a legjobbak között induljon.

Bulvár

Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet

A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.

„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?

Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.

Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”

A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.

Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program

Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo

Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon

Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.

Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt

A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.

Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér

Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.

Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését

Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.

Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót

Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.

Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen

Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.

Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik

Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet

blogmorzsák

A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd

A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.

Fesztiválszezon okosan

Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

0






0