Ezt olvasta már?

Ismét lehetnek nagy viharok!

Vasárnap a nyári meleghez párás, fülledt idő társul, ismét többfelé lehetnek zivatarok jégesővel, felhőszakadással. Hétfőtől dél felől szárazabb, és egyre m...


Külföldi források szerint 3 magyar áldozata is lehet a berlini merényletnek!

A berlini magyar nagykövetség szerda délelőtt hivatalos jegyzékben kér tájékoztatást a német fővárosban hétfőn elkövetett merénylet áldozatainak és sérültjeinek állampolgárságáról - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke. - Pécsi Napilap -


hirdetés

A Daily Mail legfrissebb cikke szerint a berlini karácsonyi vásár ellen intézett terrortámadásban meghalt külföldiek között három magyar van. Ezt hivatalosan még senki nem erősítette meg.

Menczer Tamás közleményében azt írta: a berlini magyar nagykövetség folyamatosan kapcsolatban van a német rendőrséggel, amely mostanáig csak annyit közölt, hogy az áldozatok közül hatan német állampolgárok. "Váratlan és nehezen érthető módon" a további áldozatok és sérültek állampolgárságával kapcsolatban a rendőrség eddig nem adott információt - fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a nagykövetség ügyeleti számára érkező bejelentések közül egy esetben kiderült, hogy a keresett ember könnyebben megsérült, de elhagyhatta a kórházat. A többiekről, akiket kerestek, megtudták, hogy nem voltak a karácsonyi vásárban.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy teherautó belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan.

Menczer Tamás keddi közlése szerint a berlini magyar nagykövetség ügyeleti telefonszámán hárman jelezték, hogy nem találják rokonukat.

 

Forrás: blikk







0
0
0
0
0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Kiszivárgott a Windows 10 forráskódja

Nagy baj lehet belőle, ha rosszakarók is hozzájutottak.

Erdogan rosszul lett

Recep Tayyip Erdogan török államfő szerint ellentétes a nemzetközi joggal a Szaúd-Arábia és szövetségesi által Katarhoz intézett...

Élő adásban fújta el a szél a meteorológust

A stúdióban pedig mindenki szakadt a nevetéstől.

Kettős életet él a Kincskeresők sztárja

A britek megőrülnek Timothy Wonnacottért, aki humorral tanítja nekik történelmüket és hívja fel a figyelmüket arra, hogy a padlásukon...

Martin Schulz megint nekirontott Merkelnek

Merkel pártszövetsége merényletet követ el a demokrácia ellen - mondta Martin Schulz német szociáldemokraták kancellárjelöltje. A...

Még a brexit-ügyi miniszter sem tudja, mit hoznak a tárgyalások

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint nagyon valószínű, de nem teljesen bizonyos, hogy a brit EU-tagság megszűnésének...

Fucsovics Márton ATP Challenger tornát nyert!

A magyar teniszező a top 100 kapujában van.

Piacon robbantott az Iszlám Állam, sokan életüket vesztették

Robbanószerrel megrakott autót repített a levegőbe szombaton - nagy valószínűséggel - az Iszlám Állam a szíriai Idlib egyik...

Détári Lajos bevallotta, szívesen lenne szövetségi kapitány

A világválogatott focista elmondta a véleményét Kleinheislerről és Dzsudzsákról is.

Magyarország a vízellátás szempontjából szerencsés helyzetben van

Juhász Árpád geológus szerint Magyarország a vízellátás szempontjából szerencsés helyzetben van. A szakértő ezt annak kapcsán mondta...

A legjobb androidos alkalmazásokat akarja letölteni? A Google összegyűjtötte őket

Az Android alkalmazásboltjában lehetett eddig is szerkesztői ajánlatokat látni, de most egy új kategóriát kaptak a lejobb minőséget...

2017-ben még senki nem ugrott ekkorát

Rúdugrásban és 400 gyorson is nagyszerű eredmények voltak az amerikai válogatón.

Sport

Nikolics 14: Újabb gól, lehetetlen már szavakat találni

A Chicago Fire és a magyar válogatott támadó is megállíthatatlan.

Gól után fojtogatás az U21-es Eb-n

Hihetetlen jelenetek Federico Bernardeschi találatát követően az olasz-német meccsen.

Ferenc pápával találkozott Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsanna

A Rómában versenyző két lány hatalmas megtiszteltetésben részesült.

Hamilton nyerte az Azeri Nagydíj időmérőjét

A Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombati időmérő edzését.

Kiesett a házigazda, Ronaldóék és Mexikó a négy között

A Konföderációs Kupán vezettek az oroszok, de végül a csoportból sem jutottak tovább.

Forma-1, női kosár Eb-döntő és Konföderációs Kupa is képernyőn

A programot többek között amerikafutball, MotoGP és tenisz színesíti.

Spanyolveréssel kupagyőztes a férfi vízilabda-válogatott

Märcz Tamás csapata elégedett a veretlen csapatával.

Manchester segíti az újabb katalán futballcsoda születését

A Girona FC 87 éves története során előszőr jutott fel az élvonalba.

Közel 20 ország képviseltette magát az első teqball-világkupán

A hétvégén Budapesten, az Elek Gyula Arénában rendezték meg a teqball, vagyis az asztalon játszott futball első világkupáját.

Nikolics újra betalált, kiütötték az Orlandót

A magyar válogatott támadó 14. gólját szerezte a szezonban.

0

Bulvár

Agyvérzést okozhat, és nagyon kevesen tudják róla: kezeltesd mielőbb, ha érint a probléma

Nagyon sokan nem a megfelelő irányba kezdik meg a kivizsgálást.

Heves zivatar és felhőszakadás várható

Ma estétől a Dunántúl nyugati részén, éjszaka pedig már másutt is kialakulhatnak helyenként zivatarok, melyeket viharos (60-70 km/h-át meghaladó) szél, intenzív csapadék, illetve jégeső kísérhet.

Botrányba fulladt az előadás, nem játszhatják többet a darabot

Nem játsszák többet a Nero császárról szóló rockoperát Rómában, a Palatinus-dombon felállított gigantikus színpadon - számolt be az önkormányzati döntésről a Corriere della Sera.

Többé nem kell nézelődni, hogy meglássuk a szirénázó autót

Mind ismerjük azt a stresszes érzést, amikor a forgalomban meghalljuk a sziréna hangját, és próbáljuk megállapítani, honnan közelít a megkülönböztető jelzést viselő jármű hiszen ha nem adunk neki időben utat, azzal feltartjuk, és bajt okozhatunk másoknak.

A nap karikatúrája: Nyári szexkaland - csak 18 éven felülieknek

Cebula Henryk Lengyelországból  küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.

Nagyon furcsa képekkel támad a legújabb pornóstílus

A hipsterek tönkreteszik a pornót, szó szerint.

Halálos balesettel kezdődött a vasárnap

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt a 6219-es út 17-es kilométerszelvényében, a Mezőfalva és Sárbogárd közötti útszakaszon  június 25-én hajnalban.

Viszlát készpénz, a pesti éjszakát beveszi az új fizetési megoldás.

Gombamód szaporodnak az új fizetési megoldások, a legutóbb amivel összefutottunk, az a Hello Pay névre hallgat. Aki a fesztiválokra vagy egyéb nagyobb hétvégi rendezvényekre jár, annak ismerős lehet a használata. Amire nagyon figyeljünk, hogy a borravaló értéke alapesetben 10%, amiről nem is mindig tájékoztatnak minket. A jó hír az, hogy mi még a fizetés előtt [...]

Természetes, és elűzi a bogarakat: a legerősebb házi permetszer receptje

Ha muszáj permetezni, de nem tennéd vegyszerrel, ezt próbáld!

Gyászol a nemzet: Váratlanul elhunyt az ismert érdemes művész - Fotó

Barátok, művészkollégák gyászolják a neves magyar művészt.

Újra nagy tűz tombol Londonban

Egy lakóház harmadik emeletén csaptak fel a lángok, nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.

Megtámadták a brit parlamentet

Hackertámadás érte szombaton a brit parlamentet, kiberbűnözők a törvényhozás email rendszeréhez akartak hozzáférni - jelentették politikusok és tisztségviselők.

blogmorzsák

Martin Luther King és a gyilkos, aki "ott sem volt"

James Earl Ray-t elítélték, de aligha ő volt a gyilkos. Élete végén vallotta be, hogy a gyilkosság napján nem is járt Memphisben.

Amikor gáz, hogy a pilóta nem szól egy büdös szót se

Ha 45 perce áll gép a földön, akkor nem jófejség kérdése az információszolgáltatás.

Botrány, botrány hátán, csikorog a gépezet

A 3-as metró műszaki hibái miatt néha azt érez­hetjük, úgy működik, mint a magyar kormány.

Online szállásfoglaló oldalak – mire jók és mire figyelj?

Ha nyár, akkor hurrá, utazzunk! Kérdés, hogy hová menjünk – belföld? külföld? -, és hogyan válasszunk szállást?!

Népszerű tévedések Ausztráliáról

A legelterjedtebb vélekedés, hogy itt minden sarkon halálos állatok leselkednek ránk.

Orgazmusszakadék férfiak és nők között

Avagy ki milyen könnyen élvez el?

Aki a törvényt hozza, arra talán nem vonatkozik?

Orbán semmibe veheti a jogszabályokat - de ha ezt más teszi, azt nem tűri el.

Botka lehet az MSZP utolsó esélye

Ha az intézkedései nem vezetnek eredményre, nem marad más, mint a párt újrarendezése.

Fogyni akarsz?

Ezek a legalapvetőbb dolgok, amelyeket meg kell tenni az áhított alakért.

Mosodai meztelenség

Ez a lány mindenét bekoszolta, hogy csak a kalapja maradt rajta?

Czipó Vivien mindent vitt, hatalmas bravúr Bécsben!

A 16 éves dartsos lány leiskolázta a felnőtt mezőnyt is a bécsi WDF-tornán.

Mit eszik egy londoni magyar?

Lehet-e hazai ízeket készíteni külföldön? Hogyan változnak meg az étkezési szokások Magyarországtól távol?

0






0