Ezt olvasta már?

0

Különleges hangversennyel emlékezik egykori koncertmesterére a pécsi zenekar

A Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ) egykori koncertmesterére, Gyermán István (1938-1990) hegedűművészre emlékezik az együttes január 27-én beszélgetésekkel és hegedűirodalom legszebb műveit felvonultató, a pécsi Kodály Központban megrendezendő hangversennyel.

A zenekar MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye felidézte: Gyermán István januárban lenne 80 éves, a jeles alkalomból pedig "egy teljes napra Pécs válik a hegedűművészet centrumává".

Az esti hagverseny közreműködőinek javát az egykori koncertmester karizmatikus személye köti össze: együtt lép szólistaként színpadra Gyermánné Vass Ágnes, a PFZ örökös tagja, aki több mint négy évtizeden keresztül volt a zenekar koncertmestere és leánya, Gyermán Júlia, aki a hegedűművészi minősége mellett korábban költőként is bemutatkozott a pécsi közönségnek - írták.

Mint hozzátették, a szólistapáros mellett két további kiváló hegedűművész is fellép: Kokas Katalin, Gyermán István egykori tanítványa és Deák Márta, a PFZ koncertmestere, a jubileumi program művészeti vezetője.

A PFZ kiemelte azt is, hogy a hangversenyen Kristóf Réka, a Virtuózok abszolút győztesének gyönyörű hangját is élvezheti közönség.

Az együttest a Kossuth-, Liszt- és Bartók-Pásztory-díjjal kitüntetett pécsi származású karmester, Ligeti András dirigálja, az esten Vajda János külön erre az alkalomra írt Violini No.2 című műve is felcsendül, amelynek előadásában kizárólag Gyermán István egykori növendékei működnek közre.

Az emkléknapon a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán termet neveznek el Gyermán Istvánról, majd szakmai kerekasztal-beszélgetést is rendeznek. A Kodály Központban az esti koncerttel egy időben időszaki kiállítás nyílik az egykori koncertmester munkásságáról.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Zseniális trükk: így duplázhatod meg a fűszernövények hozamát.

Nyár közepén egy egyszerű ollóval csodát művelhetsz: a bazsalikom, rozmaring és kakukkfű rendszeres, szakszerű visszavágásával...

Megérkezett a nagyon régóta várt sorozat első előzetese – óriási durranásnak ígérkezik

November végén érkezik a Prime Videóra a kultikus sci-fi univerzum legújabb, Michelle Yeoh főszereplésével készült élőszereplős sorozata.

A Tisza-kormány leállította a Tisza-kormány a NER kiemelt beruházását – A Kaukázusi krétakör bírája már húzza a vonalat

A Tisza-kormány leállította a sukorói Fiatalokért Központ kiemelt beruházását – Bögi Viktória szerint négyszáz lakás is...

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a...

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0






0