Ezt olvasta már?

0

Különleges módon javítanák Pécs levegőjét

Új, több éven át tartó környezetvédelmi program indul Pécsen, amelynek célja a légszennyezés visszaszorítása, a légszennyezettség csökkentése - írja a bama.hu.

Az 1,6 millió eurós – több mint félmilliárd forintos – és 2026-g tartó projekt segítségével a helyiek környezettudatosabbá tételét kívánják elérni. A szemléletformálás jegyében különleges módszereket is bevezetnek.

Pécsen is gondot okoz a közlekedésből, valamint a lakossági vegyestüzelésből, illetve illegális hulladékégetésből származó jelentős szállópor- és károsanyag-kibocsátás és az azzal járó légszennyezettség. Az önkormányzat egy sikeres pályázat eredményeként levegőminőség-javító programot indít kilenc hazai várossal közösen, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. szakmai vezetésével és az Országos Meteorológiai Szolgálat közreműködésével. Utóbbi szervezet koordinálásával az érintett vevő városok létrehoznak egy olyan emissziós adatbázist, amellyel a légszennyezettség a későbbiekben országos szinten is modellezhetővé válik.

A program kapcsán Páva Zsolt polgármester úgy vélekedik, hogy bár az önkormányzat már eddig is többféleképpen igyekezett javítani a város levegőminőségén – például a tömegközlekedés modernizálásával –, a mostani, a lakossági szemléletformálást előtérbe helyező program teljesen új módszerekkel kíván harcba szállni a légszennyezettséggel.

– Ebben a projektben a pécsiek aktív közreműködésére is számítunk. Három olyan alprogramot indítunk, amelyek a város hosszú távú környezetvédelmi céljainak megfelelően járulhatnak hozzá a levegőtisztaság növeléséhez – fogalmazott a városvezető.

Az egyik pilot projekt keretében szolárkatasztert hoznak létre. Ennek lényege, hogy az interneten olyan, nagy felbontású légifotó-állományból és a város lézerszkenneres felméréséből előállított felületet tesznek elérhetővé, amelyen bárki kiválaszthat egy-egy épületet és megnézheti, hogy milyen és mekkora teljesítményű napelemes rendszer telepíthető rá – természetesen a tetőfelület méretét, tájolását, dőlésszögét és sok már szempontot figyelembe véve.

Az oldal többek között információkat szolgáltat az elméletileg telepíthető napelemes rendszer által megspórolt szén-dioxid- és szállópor-kibocsátás mértékéről, az ilyen rendszerekre vonatkozó aktuális pályázatokról, a régióban működő forgalmazó, telepítő cégekről és az engedélyezési folyamatról is.

Egy másik projektelem során a város zöldfelületeiről készül átfogó adatbázis, így a közterületeken lévő növényállomány kataszterbe való gyűjtésével tervezhetőbbé válik a zöldfelületek gondozása, bővítése, ráadásul mindez csökkenti az üzemeltetési költségeket is.

A pécsiek aktív közreműködésére a harmadik programelem is számít. Az elkészítendő mobilapplikáció révén a felhasználó megtudja, hogy mely útvonalon, milyen közlekedési mód igénybevételével jut el a legkönnyebben egyik helyről a másikra a városon belül. Az alkalmazás azt is megmutatja, hogy egyes módok (gyalogos, kerékpáros, motoros, személygépjárműves, buszos) mekkora környezetterheléssel járna. A fejlesztők a későbbiekben további szemléletformáló és városüzemeltetési menüpontokat is létrehoznak majd az alkalmazáson belül.

 

Forrás: bama.hu







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Borzasztóan gyorsan kell felhasználni az uniós pénzeket, de sikerülni fog?

A hazai uniós pályáztatási rendszer 20 hónap alatt képes csak a pályázatok elbírálására, ezért a pénzek hatékony és gyors...

A Fidesz kommunikációs igazgatója: Én optimistán fogadtam a Gergőnek, meg a Szijjártó Péternek a távozását is

Havasi Bertalan a párton belüli irányzatokról beszélt, kiemelve a nyugatbarát és az EU-szkeptikus táborok közötti vitákat. Szerinte ezek...

Navracsics Tibornak elfelejtett szólni a Fidesz, hogy illegitimnek tekintik az új alkotmánybíró-jelöltet

Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a volt miniszter Facebook-oldalán kiváló jelöltnek nevezte Sonnevend Pált. Vagy ez már a...

Fideszestől kapott gratulációt a Tisza, miközben a Fidesz illegitimezik

Navracsics Tibor egyenesen a kiváló szót használta.

Megnyíltak a hogyan tudnék élni nélküled sztárjai - feltárultak a sikerfilm kulisszatitkai

A Hogyan tudnék élni nélküled? zenés film megdöntötte az eddigi nézői rekordokat, több, mint egymillióan látták itthon és a határon...

Megvan Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottsága: Pataki Ági fontos pozícióban - fotó

Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producer, dr. Tóth Csaba producer és Zabezsinszkij Éva dramaturg, forgatókönyvíró, casting director...

Donald Trump LeBron Jamest „talán rasszistának” nevezte – A Salemi boszorkányok John Proctorának kezében szétszakad a vallomás

Donald Trump Michael Jordant választotta LeBron James helyett, majd „talán rasszistának” nevezte az NBA-sztárt. Arthur Miller Salemi...

Hogyan irányítja egy elmeroggyant a világunkat?

Egy új sikerkönyv betekintést enged a kórosan titkolózó Trump-adminisztráció belső tereibe. Az a szabály, hogy nincs szabály, de ezt...

Giga-fejlesztések a határ túloldalán: lenyomhatja a hazai és régiós árakat az ukrán tojásáradat?

Az új ukrán telepek milliós napi kapacitása fokozhatja a versenyt a járványokkal küzdő lengyel piacon.

Két évszázadnyi történelem: ezért ikonikus az F1-es Magyar Nagydíj trófeája

Aligha kell bemutatni a szurkolóknak, a pilóták mennyire vágynak arra, hogy megkaparintsák a Magyar Nagydíj trófeáit. De tudod, miért...

Üdülőtábort érhetett véres dróntámadás

Tizenegy halálos áldozata és 16 sebesültje van egy üdülőtábor elleni péntek éjszakai dróntámadásnak Zaporizzsja orosz fennhatóság...

0

Sport

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta

Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán

Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen

A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández

Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.

A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye

A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztják a Ferencváros hazai rangadóját

Biztosan csúszik az ETO elleni rangadó, egyelőre nem tudni, hogy mennyit.

Bulvár

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát

Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem

Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz

Thaiföldön ragadva: egyetlen másodperces hiba miatt rohadhat börtönben a 18 éves fiú

Minden fiatal álma a délkelet-ázsiai hátizsákos túra, de a 18 éves Loukas számára horrorfilmmé vált az utazás. Egy biztonsági ellenőrzésnél elkövetett banális figyelmetlenség miatt most akár 5 év börtönt is

„Azt hittem, csak barátok” – A nap, amikor rájöttem, hogy a férjem mást szeret

Évekig hittem, hogy a férjem és Niki között csak barátság van – mígnem egyetlen hétköznapi pillanat mindent megváltoztatott.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Majka elnézést kért Bohár Dánieltől: „Nem érdemled meg, hogy egyedül te fuvolázz”

Újabb fordulatot vett Majka és Bohár Dániel nyilvános szócsatája. Miután a jobboldali influenszer reagált a Campus Fesztiválon elhangzott beszólásra, a rapper péntek este a Facebook-oldalán válaszolt neki.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

0






0