Különlegesség a javából: malommúzeum-étterem épült Hosszúhetényben
Almalomb – ezt a nevet kapta az az új étterem és kávézó, amely a napokban készült el a Baranya megyei Hosszúhetényben. Pályázati fejlesztés keretében az egykori Dallos-Böröcz vízimalmot újították fel és építették át kulináris kitérő- és találkozóhellyé.
Az egyedi hangulatot árasztó létesítmény – várhatóan idén ősztől – egész éves nyitva tartással várja vendégeit.
„Almalomb nem pusztán egy hely. Almalomb az én helyem. A családomé. Egy régi történet, amit megőriztünk és továbbmesélünk. A múlt, a jelen és a jövő találkozóhelye.” Így fogalmaz tulajdonosa hetényi örökségéről, a 19. századi vízimalomról, amely sokéves elfeledettség után megújulva ismét kitárja majd kapuit. Malommúzeum-étterem lett belőle - olyan szigetnek álmodták meg, ahol a betérő „lélegzethez juthat a mindennapok őrlésében”.
A fejlesztés fél évvel ezelőtt vette kezdetét. A beruházás keretében az épületet teljesen felújították, odabent helyreállították a régi malomszerkezetet, malomkőjáratot, és az eredetivel megegyező vízikereket is. A megmaradt malomipari gépeket ugyancsak rendbe tették, és kiállítást állítottak össze belőlük. Az ingatlanban nemcsak étterem és kávézó kapott helyet, ahol a nyitás után akár ötven vendéget is tudnak fogadni. Amellett pincét, helyi termékek boltját és konferenciatermeket is kialakítottak. Az egykori vízimalom északi kertjében pedig a régi malomárkot is helyreállították, és a környezetet madáritatóval, kerti pihenőkkel és homokozóval tették még hangulatosabbá.
Ez a pályázati fejlesztés most véget ér, de egy másik pályázat keretében mégis folytatódik a munka: a veranda a déli udvarral és a kert többi részével várhatóan idén őszre készül el: „titkos” alagutat, füstölőt, kenyérsütő kemencét, kerthelyiséget, parkolót építenek, sőt, kialakítanak egy rendezvénypajtát is, amely hatvanfős befogadóképességével esküvők és kulturális rendezvények kedvelt színhelyévé válhat.
És ha már programok: az Almalombban időről időre koncertek és nyilvános kultúresemények, képzőművészeti kiállítások is várják majd a látogatókat, akik e falak között a malom történetével és működésével is megismerkedhetnek. Sőt, kenyérsütő foglalkozás keretében a kovászkészítés rejtelmeibe is bepillantást nyernek, miután itt a kenyér is helyben készül majd. Az étlapról pedig a saját füstölőkamrában érlelt sonkát és kolbászt is lehet választani, és ízletes étkeket kínál a helyi termékek boltja is.
Az „A Dallos-Böröcz malom turisztikai szolgáltatásfejlesztése” című, „DDOP-2.1.1/I-11-2012-0003” azonosítószámú projekt a Dél-Dunántúli Operatív Program keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A beruházás összértéke 100 424 380 forint.
hírek innen, onnan
Szijjártó Péter elárulta, mennyiért vonatozhatunk el Belgrádba
Egész pontosan 26 euórért, azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 9800 forintért.
Elhagyta Kréta partjait az amerikai repülőgép-hordozó, elkezdték kiüríteni az USA izraeli nagykövetségét
Közben Kína arra kérte az ott tartózkodó állampolgárait, hogy hagyják el Iránt.
Toroczkai Lászlóék az összes választókerületben célba értek, leadták a listájukat
A Fidesz és a Tisza után harmadikként a Mi Hazánk gyűjtötte össze a szükséges mennyiségű ajánlást.
Óriási az öröm. Megszületett Szpirulisz Viki kisbabája - Fotó.
Óriási örömhírt osztott meg követőivel a népszerű influenszer.
"Még leírni is nehéz..." – üzentek Fenyő Miklós gyászoló gyermekei
A legenda fia és lánya édesapjuk közösségi oldalán tette közzé: valamire készülnek.
„Félelmetes, de felszabadító” – őszintén beszélt betegségéről az Emily Párizsban sztárja
Őszinte sorok. Betegségéről vallott Lily Collins.
Hamarosan újra megnyithatják az élményfürdőt Gyopárosfürdőn
Ma rendkívüli testületi ülést tartottak Orosházán. Az egyik gyopárosfürdői szálloda ugyanis kibérelné és újranyitná az évek óta...
Megvan a Fradi ellenfele az Európa-ligában
Portugál csapattal találkoznak a nyolcaddöntőben a zöld-fehérek.
„Merjünk nagyot álmodni." - Lipcsei Péter nagy sikert vár a Fraditól az EL-ben
A Ferencváros a portugál SC Bragával találkozik.
„Gyerekkorom óta rettegek a háborútól” – Kulcsár Edina véres arccal jelentkezett be, fel is robbantották a videóban
Háborús körülményeket élt át egy forgatáson Kulcsár Edina, ahol csak eljátszották, hogy életveszélyben vannak, de azt mondja, így is...
Ez a 3 biztos jele: untat a saját életed
Zűrös és turbulens időkben vágyhatunk egy unalmas életre – de hosszú távon a monotónia súlyos következményekkel járhat. Szerencse:...
Minden jel szerint gyárbezárásokba kezd a Samsung Európában – ez az üzem húzza le először a rolót
A televíziók iránti megcsappant kereslet miatt a Samsung átszervezi a gyártási kapacitásait Közép-Európában. Legalábbis a szlovák...
Sport
Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt
Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.
Bulgáriában súlyos vádakkal álltak elő a Fradi sikere miatt, dühöng a helyi sajtó
Égbekiáltó játékvezetői hibáról írnak a bolgár sajtóban, szerintük ráadásul nem először fordult elő.
Kisorsolták a nyolcaddöntőket a BL-ben, a Real Madrid most is megkapta a Man. Cityt
Idén is összecsap a Bajnokok Ligájában a két sztárklub.
Magyar edzője lehet a Real Madridnak
Jürgen Klopp döntheti el az első dominót.
Gróf Dávid fejben már a büntetőre készült a Fradi El-meccsének őrült hajrájában
Noha a Fradi 2-0-ra legyőzte és kiejtette a Ludogorecet, a rendes játékidő végén a vendégek majdnem büntetőt kaptak.
A Fradi fordított, ott van az Európa-liga legjobb 16 csapata között
Nyolcaddöntős a Ferencváros.
Megvan a Ferencváros Európa-liga-nyolcaddöntős ellenfele
A magyar bajnok Portugáliában harcolhatja ki a bravúrt jelentő újabb továbbjutást.
Szakíthat a Red Bull-csoporttal, nyártól ismét vezetőedző lehet Jürgen Kloppból
Szoboszlai Dominikék korábbi szakvezetőjét régóta emlegetik a Real Madrid kiszemeltjeként, de akad ennél is vadabb pletyka…
Még a Formula–1 rajongóknak is leesik az álluk, ha ezt meglátják
Már nem kell sokat várni.
Slot lesújtó hírt közölt Wirtzről, Szoboszlai játékára ez nagy hatással lehet
A Liverpool szombaton 16 órakor a West Ham Unitedet fogadja a Premier League-ben.
Ennél jobb hírt aligha kaphatott a vb-részvételre készülő magyar válogatott
Chema Rodríguez két nagy visszatérőre is számít a márciusi felkészülési mérkőzésen.
Robbie Keane: Óriási szó, hogy ezzel a költségvetéssel ott vagyunk a legjobb 16 között
A Ludogorec edzője nem bírózott, sportszerűen gratulált és sok sikert kívánt a Fradinak.
Bulvár
Spiegel: Ha győz a Fidesz, az Európai Unió nem fogadhatja tovább Magyarországot soraiban
A lap szerint szerint „a német adófizetők nem fizethetnek tovább azért, hogy Orbán Moszkva felé vezesse országát”.
Gulyás Gergely bejelentése: Eljárást indított a rendőrség Magyar Péter mai gödi videója után
A miniszter szerint a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni.
Szolnok vármegye sokkban, halomba hevertek az út mellett, ezreket rázott meg a bizarr eset
Szolnok vármegyében olyan dolgot láttak, ami miatt sokkos állapotba került a lakosság.
Országos leállás jön az egyik legnagyobb hazai banknál: kártyával sem tudsz majd fizetni
Sok ügyfelet érinthet a leállás.
Élete végéig titkolta a színésznő, kitől született a gyereke: örökbe kellett fogadnia a kislányt
Loretta Young kora egyik legnépszerűbb színésznője volt, s bár mindenki rajongott érte, családján kívül nem volt olyan ember, aki tudott volna mindarról a fájdalomról, amit át kellett élnie.
Szlovákiából jött a brutális hír, ezen minden magyar röhögni fog
Egy olyan hír jött Szlovákiából, amitől minden magyar nevetésben fog kitörni.
Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
Élőben a miniszterelnök péntek reggeli interjúja.
Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Lovász László: Nem lettünk barátok Bochkorral, a távozásom óta nem beszéltünk
Öt év és öt hónap reggeli rádiózás után „kiszabadulásként” éli meg jelenlegi szerepét Lovász László, aki a Médiapiac Podcastban arról beszélt: a hajnali kelés, a folyamatos tempó és a napi bulvárhír-dö
Ilyen valójában Orbán Viktor, olyan ember beszélt róla, aki nagyon közel volt hozzá
Orbán Viktorról ilyen valójában.
Gyászzenét sugároznak a TV2 helyett közel 10 ezer magyar háztartásban: meglepő az oka
Különös dolog fogadja a tévén azokat, akik a TV2 Csoport csatornáit szeretnék nézni sok hazai háztartásban.
Robbie Keane nem tudott sokáig örülni a továbbjutásnak, a fejét fogta, majd ismét kiakadt
Robbie Keane nem tudott elmenni az MLSZ szabálya mellett az El-továbbjutás után.
blogmorzsák
Amikor a széklet bajt jelez
A széklet színe és állaga fontos információkat árulhat el az egészségi állapotunkról.
Egzotikus nyaralás?
Útlevél, fürdőruha…de mit vigyünk betegség ellen?
Egy egész nemzedék új csúcsa lett a Volkswagen modellje
Egészen különlegesre sikerült az ID.7 Tourer.

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






