Kulturális Örökség Napjai Pécsett is
Az Európa Tanács védnökségével már negyvennyolc országban rendezik meg a hatalmas népszerűségnek örvendő Európai Örökség Napokat.
A Magyarországon a Kulturális Örökség Napjai névre keresztelt rendezvény alkalmából országszerte több száz olyan épület nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt, amely máskor nem, részlegesen, időlegesen vagy csak a társadalom egyes rétegei számára látogatható. A folyamatosan nyitva tartók pedig ezen a két napon gyakran olyan helyekre is bevezetik a látogatót, melyek egyébként zárva vannak a nagyközönség előtt. A helyszínek túlnyomó többsége számtalan érdekes programmal is várja az érdeklődőket.
Pécsett idén a következő helyszínek és programok várják a látogatókat:
2013. szeptember 20. 16 óra Kerékpáros kalandozás a török kori Pécs városában
A két órás különleges kerékpáros városnézés során a résztvevők visszatekerhetnek a 16. századba, a félelmetes Szulejmán szultán birodalmába, dzsámik, mecsetek, fürdők korába. A túra alapjául Horváth Viktor: A török tükör című könyve szolgál, mely az Európai Unió Irodalmi díját nyerte el.
A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A túra megtehető saját kerékpárral, de a Tourinform irodában lehetőség van kerékpárbérlésre is.
További információ: www.iranypecs.hu
2013. szeptember 21. 10 és 16 óra PTE Egyetemi Könyvtár – Klimo Könyvtár
Az épületvezetés során Klimo György pécsi püspök egyedülálló könyvtárát tekinthetik meg a résztvevők, mely Magyarországon elsőként nyitotta meg kapuit 1774-ben.
A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció 2013. szeptember 20., péntek 12 óráig e-mailben: tgyo@lib.pte vagy telefonon +36 72 501 600/22651.
2013. szeptember 21. 10 óra „Bölcsőtől a szemfedőig” – Katonaélet a késő római korban Pannóniában
Az egy napos program során egy római katona életútján keresztül ismerhetik meg a résztvevők a Dél-Dunántúl római kori emlékeit. Reggel Dunakömlődön (Lussonium) még fiatal római katonával találkozhatnak, aki a következő színen már pompázatos lakomával várja vendégeket. Kővágószőlősön római kori villagazdaság mindennapjait eleveníti fel. Élete alkonyán, aggastyánként Sopianae utcáin sétál, majd lel végső nyugalomra Sopianae ókeresztény temetőjében.
A programon való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni és a program részleteiről érdeklődni az alábbi elérhetőségeken lehet:
Telefon: +36 72 224-755 web: http://www.pecsorokseg.hu/
2013. szeptember 21. 18:00 - 22:00 Világörökségi helyszínek
A Kulturális Örökség Napjai alkalmából 18 órától a Világörökségi helyszínekre (Cella Septichora Látogatóközpont és Ókeresztény mauzóleum) a belépés díjtalan.
2013. szeptember 21. Időutazás varázsszőnyegen – Jakováli Hasszán Dzsámi
Az elsősorban családosoknak szóló program során egész napos tárlatvezetések (gyerekeknek bábos tárlatvezetés) és kézműves foglalkozások (amulett és ékszerkészítés) mellett visszautazhatunk a török korba.
A programokon való részvétel ingyenes, de a tárlatvezetések korlátozott létszáma miatt javasolt a bejelentkezés.
További információ: www.iranypecs.hu
hírek innen, onnan
Egy perce kaptuk! Közösen jelentették be nagyon boldog hírt Bereczki Zoltánék
A rajongók ennek nagyon fognak örülni.
Arra kérte egy 9 éves árva kislány a nevelőapját, aludjon vele, mert hiányzik neki a pár meghalt anyja, erre a férfi szexuális cselekményt végzett vele
13 és fél év fegyházra ítélték a férfit szexuális erőszak bűntette miatt.
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH
Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal. Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették...
Bár közel 10 milliárdért kelt el, így is bukott a Matolcsy-kör a New York-i luxuslakáson
A felhőkarcoló 18. emeletén lévő, saját medencés terasszal rendelkező lakáson 5 millió dollárt, vagyis másfél milliárd forintot...
Orbán szerint napokon belül kiderül, hogy nőni fog-e a háborús fenyegetettség
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli interjújában továbbra is a háború kiterjedésével riogatott, illetve hosszasan beszélt a Tisza...
Ebből a kérdésből kiderül, mit akar tőled igazából a pasi vagy nő
Ha már neked is eleged van a kellemetlen és bizonytalan helyzetekből, amikkel egyszerűen nem tudsz mit kezdeni, vesd be ezeket a trükköket!
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata
A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási...
Meglepő húzásra készül Trump: egy ember kezébe adná az amerikai gazdaság irányítását
Trump stábja azt mérlegeli, hogy Scott Bessent pénzügyminiszter a tárca vezetése mellett átvegye a Fehér Ház Nemzeti Gazdasági...
Olyan világba törnek be most a kriptók, ahol eddig nem volt semmi keresnivalójuk
A Bank of America 2026. január 5-től engedélyezi, hogy a vagyonkezelési tanácsadói kripto-kitettséget ajánljanak ügyfeleiknek.
Beleszállt a katolikus egyház a Fidesz petesejt-donációs javaslatába
Takács Péter államtitkár korábban azt mondta, egyeztetett az egyházakkal már a témában, most ennek látszólag ellentmond az egyház...
Nagyon gyenge évet zárt a mezőgazdaság
A növénytermesztés 8,7 százalékkal esett vissza.
KSH: 6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke az idén
A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Sport
A szurkolók megverték a futballistákat, leköpték a sportigazgatót, de az edzőt így sem tudták elüldözni
Óriási a balhé a francia csapatnál, de az edző nem hátrál meg.
Gyászol a magyar kézilabda: elhunyt az ország egykori legjobbja, a Veszprém bajnoka
Az egykori világválogatott Éles József is a barátját gyászolja, aki az utóbbi években vízóra-leolvasóként is dolgozott.
Sokkoló hiba a magyarok ellen, ritkán látni ilyen tévedést világversenyen + videó
Döbbenetes világcsúcsot jelzett a rendszer, de kínos ügy lett belőle az Európa-bajnokságon.
Ezt üzente Kubatov Gábor, miután élre állt a Ferencváros
A Ferencváros 1–0-s győzelmet aratott a Kisvárda ellen a labdarúgó NB I 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, s ezzel az élre állt a tabellán. Kubatov Gábor közösségi oldalán üz
„Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg” – a Szegednél iszonyatról és brutalitásról beszélnek
Michael Apelgren vezetőedző mellett Bodó Richárd is értékelt a BL-címvédő Magdeburg elleni vereséget követően.
Robbie Keane a Fradi győzelme után: A srácok megmutatták, hogy tudnak küzdeni
A Ferencváros 1–0-ra nyert Kisvárdán csütörtökön a labdarúgó NB I-ben, s átvette a vezetést a tabellán. A mérkőzést követően Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője elmondta, csapata kemény héten van tú
Cristiano Ronaldo újabb meglepő üzleti lépést jelentett be
A 40 éves, ötszörös aranylabdás játékos csatlakozik a Perplexity céghez.
Ma van az évfordulója minden idők egyik legzseniálisabb gólpasszának a BL-ben
24 évvel ezelőtt Dennis Bergkamp a tőle megszokott eleganciával adott egy azóta is híres gólpasszt.
A Liverpooltól távozó sztár újabb mélyütést kapott a Real Madridnál
Trent Alexander-Arnold az Athletic Bilbao elleni meccsen kért cserét sérülés miatt.
Ez a csúfság csak Kerkez Milossal történt meg, Liverpoolban megfeledkeztek róla
A magyar balhátvéd csereként állt be a Sunderland ellen szerda este.
A japánok gólvágója kemény hadüzenetet küldött Magyarországnak + videó
Natsuki Aizawa hisz benne, hogy Japán legyőzheti a jóval esélyesebb Magyarországot.
Vége a találgatásoknak, Varga Barnabás ott van a Fradi kezdőcsapatában
Mint ismert, Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője a Puskás Akadémia elleni vasárnapi rangadó előtt elmondta, Varga Barnabás szombaton jelezte neki, fáradtság miatt nem kíván pályára lépni. Ez természetesen sok
Bulvár
Szabó Győző elárulta, pontosan milyen betegségben hunyt el Kálloy Molnár Péter
December elsején, 55 esztendős korában elhunyt Kálloy Molnár Péter színművész, a magyar színház- és filmrajongók egyik régi nagy kedvence, Martin Lawrence, Rowan Atkinson és Jack Black állandó magyar hangja. A hí
Döbbenetes hír jött Kapu Tiborról, megtörtént az, amiről félve beszélt az ország napok óta
A nagy bejelentés ugyan megérkezett, de olyan fordulatot vett a történet, amire senki sem számított
Elmondta egy 11 éves kislány a nagy-mamájának, hogy gyilkolni fog a nagypapája, ha elárulja, milyen szörnyűségeket művel vele
12 év fegyházat kapott a 11 éves unokáját erőszakoló férfi.
A csirke egyik része a legveszélyesebb – tele van parazitákkal és baktériumokkal, mégis sokan imádják
Sokan élvezettel fogyasztják a csirke egyik bizonyos részét, anélkül hogy tudnák: rengeteg parazitát tartalmazhat, amelyek árthatnak a szervezetnek.
Odalépett a zebrán eleső és felállni képtelen emberhez egy nő, és elvette tőle a pénzét
Két év tíz hónapot kapott.
Szijjártó váratlanul megszakította az interjút a tévében, ezzel a mondattal vágott közbe
Feszült hangulatú interjút adott a külügyminiszter.
Kiszivárgott egy kínos beszélgetés, az európai vezetők árulással vádolják az Egyesült Államokat
Nem akarják Zelenszkijt egyedül hagyni „ezekkel a srácokkal”.
Megvan a főbűnös: ezért terjed járványszerűen a vastagbélrák
Már tudják, miért pusztít annyira a fiatalok körében. Nem a dohányzás, az ülő életmód vagy az elhízás a fő tényező.
Ez Takács Péter, egészségügyi államtitkár eredeti végzettsége, sosem gondoltad volna
Az egészségügyi államtitkár nem mindennapi karriert futott be.
Hálapénz: ekkora ajándékért nem büntethetik meg az orvost 2026-ban
Mivel fejezhetjük ki köszönetünket, ha nem pénzzel?
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kezükbe veszik a fiatalok a sorsukat: péntekre országos diáktüntetést hirdettek az ifjúsági szervezetek Németországban – az iskolaidőre szervezett, utcai tiltakozással a szövetségi kormány kötelező katonai szolg
Szőlő utca: Bizonyítékok eltüntetésének vádjával vették őrizetbe Juhács Péter Pál egy közeli emberét
A gyanú szerint bútorokat szállíttatott el a volt igazgató irodájából, miután az emberkereskedelemmel vádolt Juhász Péter Pált őrizetbe vették. Közben az is kiderült, hogy 2022-ben kitüntetést kapott egy Szőlő

- Mai traffipaxok Pécsett, január 6.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 17.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 18.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 19.
- Mai traffipaxok Pécsett, január 20.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 13.
- Mai traffipaxok Pécsett, február 15.
- Március 15-ig látogatható a pécsi 1956-os kiállítás
- Mesélő vizek a pécsi Természettudományi Múzeumban
- Gyérítik a vadállományt Pécsett
- Csökkent a gázolaj ára
- Hallgatói tervpályázat: buszmegálló terveket várnak Szentlőrincre
- Mai traffipaxok Pécsett, március 22.






